Kiemelt

Hiszem mert lehetetlen…

——————————————————————————-

Ősi intelem – Táltos tanítás!

“Egyszer egy öreg táltos így szólt egy hitehagyott, megkeseredett magyar emberhez:
– Azért születtél, hogy adj és nem azért, hogy megadd magad! Egymást emelve mindenki tegye Östen adta dolgát, s nem lesz baj.
Östen törvénye őseink szellemében Eleve Él.
Térj vissza őseid szelleméhez, s lehull az ármány, mint elsárgult, összeszáradt falevél az őszi szellő fúvásában. Ha egyetlen erényed van csak és ez az emberség, minden erényt hordozol.
Adj hálát minden reggel, s este a Teremtőnek, hogy visszasegítse szellemed, eredeted felé.
S áldd őt minden nap folyamatosan ahányszor csak tudod, mert csak így kapcsolódhatsz össze ősi erőddel.”

——————————————————————————

Mikor játszottál igazán önfeledten utoljára?

Emlékszel?…

Feliratkozás Hírlevélre

Levél a szerkesztőnek: kapcsolatfelvétel

Emberek Aranyban – „Fejedelmi sírok leletei a Sztyeppe Piramisokból”

Utoljára Magyarországon!

Aranypompába temetett fejedelmek kincsei a keleti sztyeppékről. Krym Altynbekov covers_315739professzor (munkásságáért és a kiállítási anyag hazai bemutatásáért 2014. március 14.-én megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét Budapesten) 2500-3000 éves aranykincseket bemutató kiállítása. A lovas nomád népek aranykora, mely alapjaiban határozta meg a nyugati és a keleti civilizációt egyaránt!

Hérodotosz szavaival élve: Griffek által őrzött arany ország.

A kiállítás helyszíne: AVE Kiállítóház (1065 Budapest, Hajós utca 21.)

Időpontja: 2016. szeptember 02. – december 31.

Nyitva tartás: minden nap (hétfőtől – vasárnapig) 10.00 – 20.00 óráig

A tárlat alternatív szemszögből keres válaszokat a magyarság eredetére, múltjára. Megtekintése után átfogó képet kaphatunk az ókori világ lovas nomád birodalmáról.

A kiállítás 2012-ben volt látható Budapesten a VAM Design Centerben, majd Debrecenben a Kölcsey Központban, Keszthelyen a Festetics Kastélyban, Balatonszemesen a Bujdosó Magtárban, Veszprémben a Laczkó Dezső Múzeumban, Tatán a Kuny Domonkos Vármúzeumban, Budapesten a Magyarok Világszövetsége székházában a Magyarok Házában, Békéscsabán a Munkácsi Mihály Múzeumban és idén a nagy sikerű bemutatók után, hazaszállítása előtt utoljára ismét Budapesten az AVE Kiállítóházban tekinthető meg.

Egy művészet, melynek alkotásait máig csodálja a világ.
Egy kultúra, ahol már 2500 éve ingben és nadrágban jártak.
Egy nép, akik évezreden át uraltak kétkontinensnyi területet.
Egy társadalom, ahol a férfi és a nő egyenrangú és egyenértékű volt.
Egy történet melynek nyomait ma is fellelni az Altáj hegységtől hazánkig.
Egy lelet együttes, melynek kincseit a Tutanhamon lelethez hasonlította a világ.
Egy kiállítás, ahol most mindez UTOLJÁRA látható, megtapasztalható és átélhető.

A kiállított leletek a Kazahsztáni – kurgánoknak nevezett – halomsírok mélyéről előkerült páratlan kincsek reprodukciói. Issyk-kurgánból és a Berel mellett feltárt – világviszonylatban is ritkaságszámba menő – lovas temetkezés leleteiből származnak. Időutazáson keresztül repítenek íjfeszítő kultúránk és a kazah nép eredőjeként tekinthető sztyeppei lovas-nomád nemzet 2500-3000 évvel ezelőtti fejedelmi világába, mely az ókor bölcsőjének tekinthető. Megelevenedik számos lelőhely, valamint a látogatók betekintést nyernek a feltárás, a beazonosítás, a leletmentés, a konzerválás és a reprodukció munkafázisainak technológiájába. Megismerhetik azt az emberfeletti munkát, amely során a három-négyezer éves szerves leletek, fából, bőrből és vászonból lévő temetkezési emlékeik is megelevenednek. A bemutatott tárlat bizonyítja a hatalmas erejű sztyeppei kultúra művészi alkotásainak tökélyét, máig utánozhatatlan egyediségét, megfejtetlen ékszerkészítési technológiájának titkát, valamint színes képet ad a szkíta és türk eredetű népek életéről, kultúrájáról, gazdagságáról.

Vajon képesek leszünk valaha az aranytárgyak üzenetét megértve visszatekinteni az időben, megérteni a mítoszokat?

A tárgyak hitelességét Krym Altynbekov restaurátor privát intézete az Ostrov Krym intézet szavatolja. Krym Altynbekov nevéhez fűződik az 1969-ben, Issyk falu mellett feltárt Aranyember végleges rekonstrukciója, a bereli sírmező leleteinek konzerválása, Ő mentette meg 2012-ben a Mongólia területén talált türk fejedelmi mauzóleum festett agyaghadseregét, valamint készítette el a H. Parzinger által megtalált, és az évszázad leleteként ismert Arzhan II kurgán szkíta fejedelmi sírjának rekonstrukcióját is.

Aranyi László – Hinni vagy nem hinni? Mit hinni el?

Szociológiai tanulmány vallásokról, politika pártokról, titkos társaságokról, szektákról, spirituális iskolákról, ezoterikus közösségekről, csodatévőkről, mesterekről, tudományvallásról, a tudományról és a való világról.

“Bő másfél évtizeddel az előzőt követően, ismét nekifogtam egy  szociológiai tanulmány megírásának. Úgy érzem, ebben a témában  és ilyen formában tükrözni kell korunkat. Ha pedig a tükörkép  torz, az nem a tükör hibája…. A jelenkori ember útkereséseiről szól, s azokról, akik ezzel visszaélnek,… kihasználják és megtévesztik őt.” – Aranyi László

„Azok, akik egyenjogúságot és igazságot követelnek, mindig gyengébbek; míg az erősebbeket ezek a dolgok nem nyugtalanítják.” – Arisztotelész

A hit rendkívül erős tud lenni, miként a tévhit is (placebo-hatás). Vajon mi készteti az embereket arra, hogy a valóságtól teljesen eltávolodva, vakon, hamis képzetekben, fantazmagóriákban higgyenek? Vajon miért adják fel embertársaink valóság-érzékelé-süket, a valóság érzékelése utáni vágyat, s kezdenek el követni – olykor – teljesen té-bolyult eszméket? Miként lehetséges az, hogy az atom- és űrkorszak embere időnként teljes egészében feladja gondolkodását, s veti alá magát egy bizonyítatlan és bizonyít-hatatlan hitrendszernek? Sőt, olykor még az életét is képes érte adni! Az ember sok-szor már a saját szemének sem mer hinni, mert egy eszme a markában tartja. Csodála-tosan kifinomult műszereink vannak. Miért hamisítják meg a mérési eredményeiket? Van szabadulás az ilyen helyzetből? Van megoldás? Mi a megoldás?

Társadalmi felépítések

Alapvetően háromfajta társadalmi formát figyelhetünk meg manapság, ha végigtekin-tünk a Föld országain. Természetesen, vannak átmenetek is, ami pedig még érdekesebb, elő-fordul, hogy egy-egy társadalmi berendezkedés nem az, aminek látszik, aminek mondja saját magát! A tanulmány későbbi részeiben számos példát látunk majd erre is.

Az elsőt nevezhetjük teokráciának. Ismertetőjegye, hogy az adott ország valamilyen vallási eszmének van alárendelve, egyházi méltóság vezeti, az ország törvényei egyházi tör-vények. Az ország tényleges vezetője lényegében maga az Isten, az általa kinyilatkoztatott törvényeket és magatartási formákat földi helytartója, a legmagasabb egyházi méltóság hirdeti ki, papjaival őrködik azok betartása felett. A lakosság számára pedig ezek a törvények köte-lező érvényűek. A hatalmi szervek is ezt az isteni rendet tartják fent. A kihágást elkövetőket az egyházi törvények szerint ítélik meg, ezek mindenféle egyéb más törvényeknél magasabb rendűek, az ítéletet adott esetben a családfő is végrehajthatja, pl. saját kezűleg végezheti ki gyermekét, feleségét, rokonát, ha az súlyosan megszegte az egyház által kihirdetett isteni tör-vényeket. Számos esetben az adott közösség vezetőrétege az, amelyik istent kreál magának, hogy akinek „nevében” majd később a többiekre kényszeríthesse a hatalmát. Számos példát ismerünk erre. Sőt, egyes korokban és egyes népeknél maguk a királyok, a császárok, azo-nosak voltak istennel!

A másodikat nevezhetjük diktatúrának. Ebben az esetben az ország vezetője egyetlen ember, valamennyi területen legfelsőbb döntési joga van. Minden területen ő a legmagasabb rangú. Ő hozza a törvényeket, irányítja a hadsereget, a rendőrséget, a titkosszolgálatokat, stb. Többnyire valamilyen eszmét is hirdet, s bizony, aki nem fogadja el a diktátor eszméit, szemé-lyét, szerepét, irányítási módszereit, hatalmát, annak nagyon gyorsan és rövid úton súlyos büntetéssel kell szembenéznie…

© – Aranyi László

Jelen kézirat egyetlen része-részlete sem használható fel, még hivatkozás céljából sem!

forrás: aranylaci / Hinni vagy nem hinni? Mit hinni el?

A megfejtetlen Voynich-kódex

Michał Habdank-Wojnicz: Voynich-kódex
A világ legtitokzatosabb könyve, Voynich-kódex néven írta be magát a köztudatba. Ez egy olyan kézirat, amely makacsul ellenáll a kódfejtők minden próbálkozásának. Szerzőjét homály fedi, tartalma évszázadok óta ismeretlen.

Talán nem is igazán létezik olyan kódfejtő vagy tudós, aki a különféle engedélyek

Michał Habdank-Wojnicz [vojnics], később angolosított nevén Wilfrid Michael Voynich. (Forrás: Wikimedia commons)

Michał Habdank-Wojnicz [vojnics], később angolosított nevén Wilfrid Michael Voynich.
(Forrás: Wikimedia commons)

birtokában ne próbálta volna megfejteni a Voynich-kéziratot, amit a Yale Egyetem Ritka Könyvek és Kéziratok Könyvtárában őriznek 1969 óta. Sikertelenül. Mert a titok továbbra is titok marad.A hihetetlenül finom borjúbőr pergamenre rajzolt mintákról és különleges betűkről egy időben azt suttogták, hogy azokat a mindössze 10 éves Leonardo Da Vinci rajzolta, de ezt ma már többen tartják lehetetlen dolognak, mint elképzelhető verziónak.

Annyi azonban bizonyos, hogy a könyv Európából származik, eredetileg 272 lapból állt, melyből mára 235 maradt meg (azaz 37 oldal valamikor az idők folyamán eltűnt), szerzője pedig liba vagy kacsatollat használt az íráshoz. És ha már az úgynevezett írásnál tartunk: a szöveges részek 30 különféle betűt, vagy inkább jelet tartalmaznak, amiket a szerző ezeken kívül színes rajzokkal, stilizált emberalakokkal, csillagászati jelekkel és csillagjóslási szimbólumokkal is kiegészített.

A kódex nagyjából 35 ezer szóból áll, de ez minden, amit tudunk róla. A legfontosabb dolgot eddig senkinek nem sikerült megfejtenie: hogy mi célból íródott, mint ahogyan azt sem, hogy mit tartalmaz.

Pedig a Voynich-kéziratot még az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség szakemberei is vizsgálták, sőt, még külön programot is írtak a kód megfejtésére – természetesen sikertelenül.

Kifogott a számrendszereken is

A kódex tartalmát nemcsak a különféle számrendszerekbe ültették át, hanem a grafikákat írássá, az írásjeleket grafikákká konvertálták. Mindhiába.

A könyv első tulajdonosa talán Georg Baresch prágai vegyész, alkimista volt, aki évtizedekig kutatta a bölcsek kövét, valamikor az 1600-as években. Baresch, tisztában volt azzal, hogy egy nem hétköznapi könyv került a birtokába, annyira azonban mégsem érdekelte, hogy maga kezdjen neki a tanulmányozásának. Jobbnak látta, ha átadja a Károly Egyetem akkori rektorának, Ján Marek Marcinak, aki egy kis idő elteltével elküldte a Vatikánnak, azon belül is Athanasius Kirchernek, aki már akkoriban nagy eredményeket ért el a hieroglifák megfejtése terén. A különleges kódexszel ő sem jutott sokra.

A könyv ezt követően elsősorban magángyűjtemények között vándorolt, majd elérte végső úticélját, a Gregoriana Egyetem filozófiai és kánonjogi fakultásának zárt könyvtárát. A különleges mű teljesen megbabonázta Wilfrid Michael Voynichot, aki egészen haláláig készített jegyzeteket róla, azonban a titkát neki sem sikerült megfejtenie.

Voynich 1915-ben különleges kéréssel fordult a világ tudósai felé: „Fejtsék meg a könyvet, feltéve, ha tudják és készen állnak rá

Nincs is mit megfejteni?

Miután a könyv tartalmát eddig semmiféle kódfejtő módszer segítségével nem sikerült megfejteni, sokan úgy vélik, hogy ez azért fordulhatott elő, mert egyszerűen nincs mit megfejteni. Pontosabban fogalmazva, a könyv nem más, mint egy hatalmas halandzsa, aminek se eleje, se vége, a  rajzoknak pedig semmi közük a grafikai elemekhez és fordítva. Szerzőjének egyetlen célja lehetett vele: megtréfálni az embereket és esetleg sok pénzt keresni az által, hogy különleges színben tünteti fel.

Ha ez volt a célja, akkor sikerült. Jacques Guy nyelvész szerint azonban a „halandzsa” ettől jóval több: mandzsu nyelven íródott szöveg, ami egy egzotikus és természetes nyelv, amiről egyelőre igen keveset tudunk. A megrajzolt szavak nagyon hasonlítanak a Kelet- és Közép-Ázsiában beszélt nyelvek szavaihoz, azok közül is a sinto-tibeti nyelvekéhez.

Azonban a hasonlóság mellett különbözőséget is megfigyelhetünk, aminek oka, hogy a keletre utazó vándoroknak ez a nyelvcsalád túl bonyolult volt, ezért létrehoztak egy olyan ábécét, amit ők ugyan ismertek, de rajtuk kívül senki más.

A világ legtitokzatosabb könyve, Voynich-kódex néven írta be magát a köztudatba. Ez egy olyan kézirat, amely makacsul ellenáll a kódfejtők minden próbálkozásának. Szerzőjét homály fedi, tartalma évszázadok óta ismeretlen.
A lehetőségek…

Az egyik lehetséges elmélet szerint a könyv szerzője nem más, mint a híres Nostradamus egyik nagy elődje, és azért írta különleges kódok és rejtjelek alkalmazásával a kódexet, mert különleges tartalma miatt igenis sok félnivalója volt: ha a benne foglaltak mindenki számára érthetőek lettek volna, a szerzőt azonnal elítélik, természetesen nem mással, mint boszorkányság vádjával. Ezt elkerülendő olyan talán háromlépcsős kódrendszert használt, aminek segítségével bátran leírhatta látomásait, jóslatait, mindazt, amit a csillagokból képes volt kiolvasni.

Az is lehetséges, hogy a 37 hiányzó lapon volt a megfejtéshez tartozó „kulcs” vagy segítség, és már rég rájöttek arra, mi áll a kódexben, és az is lehet, megfejtői olyan információk birtokába jutottak, amit jobbnak láttak eltitkolni.

Egy másik feltevés szerint a kézirat az örök fiatalság receptjét rejti, mely mind a testet, mind a lelket segít fiatalon tartani, de olyan vélemény is napvilágot látott, mely szerint az „aranycsinálás” fortélyait írja le. Ahogyan az is lehetséges, hogy az elsüllyedt Atlantisz krónikája lenne olvasható el benne (már annak, aki megfejti), utóbbira a térképrajzoknak mondott vázlatok utalnak.

UFO-napló?

Amíg nem tudjuk, hogy mit rejtenek a sorok, ezt a lehetőséget sem zárhatjuk ki. Így azt az érdekes, de lehetséges magyarázatot sem, hogy  a Voynich-kódex a földönkívüliek látogatásainak egyik írásos és kézzel fogható bizonyítéka. Amikor az 1500-as években a földönkívüliek itt jártak, egy kolostorban élő barátot választottak ki, és neki diktálták le az emberiség számára is hasznos információkat, üzeneteket arra vonatkozóan, hogy mire kellene nagyobb figyelmet fordítaniuk, mit tartogat számukra az ismeretlen jövő.

Az üzenet pedig egyértelműen a sorok között, a szavak mögött keresendő, a rajzoknak ehhez nem sok közük van. Vagyis kár lenne összefüggést keresni a két dolog között. A rajzolt jelek viszont olyan kódot rejtenek, amit egyelőre nem vagyunk képesek feltörni. És ez sokak szerint bizony így is van rendjén, mivel egyelőre sem erkölcsileg, sem pedig emberileg nem tartunk ott, hogy megfejtsük, megértsük a földönkívüliek üzenetét.

Csupa találgatás egy nagyszerű alkotásról, mely újabb és újabb kódfejtőket ösztönöz arra, hogy rájöjjenek a „csodára”. Mi pedig gyártjuk az elméleteket, amíg valakinek sikerül végre megfejtenie. Ha ez egyáltalán valóban lehetséges.

Alkímia, titok, hamisítás? A megfejtetlen Voynich-kódexrőlMiért írt valaki a tizenötödik században egy egész könyvet ismeretlen nyelven, és miért illusztrálta ismeretlen növényekkel és meztelen nőkkel? Varázskönyvről van szó, tudatos félrevezetésről, vagy valami egészen másról? A kódex eddig ellenállt a nyelvészek erőfeszítéseinek.

Nemcsak az Indus-völgyi jelek és más hasonló ókori feliratok tartoznak a megfejtetlen szövegek közé. A Voynich-kódex jóval későbbről származik, de a mai napig őrzi titkát. Titkosírásról van-e szó, vagy esetleg bonyolult tréfáról?

rejtélyes micsodák (Forrás: Wikimedia commons)

rejtélyes micsodák
(Forrás: Wikimedia commons)

Csőbe húzott nők

A kódex több mint kétszáz oldal terjedelmű – az egész megtalálható a Wikimedia Commonson viszonylag nagy felbontásban. Az oldalakat egy ismeretlen archivista végigszámozta, és bizonyos számok hiányoznak. Valószínűsíthető tehát, hogy a könyv eredetileg még hosszabb volt, de a hiányzó lapokról semmit sem lehet tudni.

A kötet gazdagon illusztrált, habár a képek legalább annyira rejtélyesek, mint a szöveg. Az első szakasz furcsa növényeket ábrázol – az illusztrációk precízen megformáltak, de nem valódi növények láthatóak rajtuk. Inkább olyan benyomást keltenek, mintha több különböző faj részeit rakta volna össze az alkotó: az egyikből a leveleket, a másikból a virágokat, és így tovább.

Utána körkörös diagramokat tartalmazó rész következik: ezeket általában csillagászati ábráknak szokás tekinteni, mert néhányon beazonosíthatóak egyes csillagképek. Legnagyobb részüket azonban nem sikerült értelmezni a kutatóknak; igaz ugyan, hogy nem sokan foglalkoztak a kérdéssel, mára pedig leginkább csak hobbisták kutatják a témát, nem kis részben a kódex köré lerakódott összeesküvéselméletek miatt.

Ezután még furcsább szakasz jön: meztelen nők valamiféle medencéket összekötő

A meztelenség ellenére nem kimondottan erotikus látvány (Forrás: Wikimedia commons)

A meztelenség ellenére nem kimondottan erotikus látvány
(Forrás: Wikimedia commons)

csővezetékrendszerben. A medencéket egyesek tesztrészek sematikus rajzainak tekintik, mások alkímiai szimbolizmusra tippelnek, de igazából egyik elméletre sincsen meggyőző bizonyíték.

Utána ismét körök következnek, végül pedig visszatérünk a növényekhez, ezúttal több darabra szedve: gyökerek, levelek és hasonlók láthatók a képeken, mellettük tornyok vagy tégelyek. A záró szakaszban eltűnnek az illusztrációk, csak a margón láthatóak apró csillagok, mintha valamilyen tételes felsorolásról lenne szó.

Ki írta és miért?

A Voynich-kódexnek sokáig még a keletkezési időpontja is bizonytalan volt. A közelmúltban az Arizonai Egyetemen végzett vizsgálatok azt valószínűsítik, hogy a kötet a tizenötödik század első felében keletkezett, sőt a tinta is korabeli. Tehát nem arról van szó, hogy a közelmúltban valaki beszerzett egy nagy adag korabeli pergament, és gondosan lekapargatta róla a tintát, hogy aztán újra írhasson rá. (Bármilyen meredeknek hangzik, ilyesmit szoktak csinálni a hamisítók!)

Ettől persze továbbra sem tudjuk, ki készíthette és mi célból; a kötet a nevét egy lengyel

antikváriusról és régiségkereskedőről kapta, aki 1912-ben vásárolta meg jezsuita szerzetesektől, és 1915-ben tárta nyilvánosság elé. Amíg a fentebbi vizsgálatokat el nem végezték, az a feltevés is létezett, hogy maga Voynich hamisította a kódexet. Voynich egyébként érdekes személyiség volt: nemesi származása ellenére proletárforradalmárnak állt, Szibériába száműzték, majd onnan megszökött és Londonba emigrált, ahol hivatalosan is felvette a korábbi mozgalmi nevét.

Miért nem sikerült megfejteni?

A visszafejtés több okból is gondokba ütközik. A legnagyobb probléma, hogy nem tudjuk, milyen nyelven íródott a szöveg, sőt még azt sem, hogy milyen nyelvek lehetnének a rokonai. Más sikeres visszafejtések esetében legalább ennyi adott volt, például az általunk korábban bemutatott ugariti írásról sejteni lehetett, hogy az így lejegyzett szöveg nyelve a sémi nyelvcsaládba tartozik. Az ismeretlen nyelvű szövegekhez általában szoktak találni a régészek szószedeteket, vagy kétnyelvű párhuzamos szövegeket; így sikerült visszafejteni például az egyiptomi hieroglifákat.

Tovább nehezíti a feladatot, hogy az írás betűkre tagolása sem egyértelmű. Az ugariti ékírásos jeleket könnyen el lehetett különíteni egymástól, viszont a Voynich-kódex több folyóírásra emlékeztető tulajdonsággal is bír.

Azt sem tudjuk, a szöveg titkosítva van-e, tehát az ismeretlen írás mellett használt-e a szerző (a szerzők?) valamilyen olyan módszert, ami olvashatatlanná teszi a tartalmat. Az íráskép maga folyamatos, úgyhogy valószínűleg könnyedén tudta írni a lejegyzője; ez érv lehet a bonyolultabb titkosítások ellen. De az ismeretlen írnok készíthetett magának előzetesen feljegyzéseket, amelyeket később megsemmisített, vagy egyszerűen elkallódtak.

Valami van benne…

A szövegnek szemlátomást van valamilyen szerkezete, de sajnos ez még nem jelenti azt, hogy valóban nyelvről van szó – tetszőleges jelsorozatról matematikai módszerekkel jelenleg nem tudjuk egyértelműen kimondani, hogy nyelvi tartalmú-e. (A Voynich-témájú blogokon gyakran hivatkozott Zipf-törvény és a feltételes entrópia erre alkalmatlanok.)

Számos más emberi tevékenység következtében állhat elő belső szerkezet: léteznek nem nyelvi szimbólumrendszerek, mint a matematika, vagy olyan nyelvszerű dolgok, mint az automatikus írás. Automatikus írás esetén a szerző nem tudatosan – például transzállapotban – jegyez le szöveget, amely „ismeretlen nyelvű” is lehet. Ilyenkor általában a szerző által beszélt nyelv/ek bizonyos tulajdonságai jellemzőek rá, de nem alkot összefüggő nyelvet. A Voynich-kódex illusztrációinak látomásos jellege is módosult tudatállapotra utalhat.

Ezekből a gezemicékből kell elkészíteni a varázsfőzetet? (Forrás: Wikimedia Commons)

Ezekből a gezemicékből kell elkészíteni a varázsfőzetet?
(Forrás: Wikimedia Commons)

Léteznek statisztikai érvek amellett, hogy a szövegnek van belső szerkezete, de az nem nyelvi. (Ezt egyszerűbb kimondani, mint azt, hogy biztosan nyelvi; a nyelvek és a nyelvszerű szimbólumrendszerek sok statisztikai paraméterükben hasonlítanak egymásra.) Lehet, hogy automatikus írásról van szó, vagy egyszerűen arról, hogy valaki összeírt egy csomó furán kinéző szöveget – mondjuk azért, hogy aztán jó pénzért eladhassa a kéziratot, mint varázskönyvet.

Művészet vagy bonyolult hobbi?

Érdemes lehet abba is belegondolni, hogy ma milyen célokból készülnek hasonló alkotások. Lehet a cél egyszerűen művészeti: Luigi Serafini olasz kortárs grafikusművész szintén készített egy rejtélyes kötetet, ez az 1981-ban megjelent Codex Seraphinianus. Serafini saját számokat használt az oldalszámozásra, amelyeket sikerült megfejteni, viszont a szöveget magát azóta sem. Nem csoda: Serafini a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy a kódexnek nincs nyelvi tartalma és többé-kevésbé automatikus írással készült.

Akár egészen extrém erőfeszítésre is képesek művészek; Xu Bing kínai alkotó éveken át faragott fa nyomóformákat, hogy előállíthassa az Égi Könyvet, egy kínainak tűnő, de teljesen értelmetlen jeleket tartalmazó szöveget. (Az állampárt nem díjazta Xu Bing mondanivalóját és emigrációba kényszerítette a művészt.)

Sok ember tervez magának hobbiból mesterséges nyelveket, sőt akár hozzájuk tartozó kultúrákat is; számos alkalommal beszámoltunk már a témáról, sőt útmutatót is közöltünk lelkes próbálkozóknak. Habár a mesterséges nyelvek igazából az utóbbi néhány évszázadban váltak népszerűvé, ismerünk a Voynich-kódexnél korábbi példákat is, például ilyen a Bingeni Boldog Hildegard tizenkettedik századi német apáca nevéhez fűződő Lingua Ignota. Lehet, hogy a Voynich-kézirat esetében is ilyesmiről van szó, és a titok mindörökre titok marad…

forrás: nyest.hu; astronet

Emberek Aranyban – Szkíta Fejedelmek Hagyatéka

Krym Altynbekov professzor szkíta aranykincseket bemutató kiállítása, mely megtekinthető 2014. december 07. – 2015. január 15. között minden nap 10.00 – 20.00 óra között.

KÜLÖNLEGES TÁRLATVEZETÉSBEN VEHET RÉSZT:

2014.12.12.-én pénteken 16 órától a Kazah Nemzeti Múzeum igazgatója Nursan Alimbay, valamint igazgatóhelyettese Babakumar Khinayat, tart ismertetést Kazahsztán régészeti és történeti kérdéseiről, Krym Altynbekov és csapata leletmentő munkájáról, a legújabb eredményekről!

emberek aranyban_jóEgy nép, akik évezreden át uraltak két kontinensnyi területet.
Egy birodalom, akik ellen a kínaiak védekezésül emelték a Nagy Falat.
Egy kultúra, ahol már 2500 éve ingben és nadrágban jártak.
Egy művészet, melynek alkotásait máig csodálja a világ.
Egy feltaláló nép, akiknek a szőnyegtől a kengyelen át az íjig és a fokosig oly sok mindent köszönhetünk.
Egy haderő, amelytől Egyiptom, India, Kína és Róma is rettegett.
Egy társadalom, ahol a férfi és a nő egyenrangú és egyenértékű volt.
Egy történet melynek nyomait ma is fellelni az Altáj hegységtől hazánkig.
Egy leletegyüttes, melynek kincseit a Tutanhamon lelethez hasonlította a világ.
Egy kiállítás, ahol most mindez látható, megtapasztalható és átélhető.

HELYSZÍN:
MVSZ – MAGYAROK HÁZA
1052 Budapest, Semmelweis utca 1-3.

Jegyvásárlás:

Jegyeket személyesen a helyszíni pénztárban, A Ticketpro online felületén, valamint az ország több pontján a Ticketpro partnereinél vásárolhat. Az értékesítési pontok listáját a http://www.ticketpro.hu/jnp/ertekesitesi-pontok/index.html webcímen érheti el.

Jegyárak:
Teljes áru belépőjegy: 2.000,- Ft/fő
Diák/nyugdíjas belépőjegy: 1.000,- Ft/fő (14 éves kor alatt, valamint diák-, vagy nyugdíjas igazolvány felmutatásával)
Diákcsoportok részére további kedvezmény, hogy 10 főnként 1 kísérő belépése ingyenes.
Csoportos kedvezmény: 1.500,- Ft/fő

Csoportok esetén (mind diák-, mind felnőtt csoportok) a kedvezmény igénybevételéhez előzetes regisztráció szükséges a 06-20-456-7703 telefonszámon.

6 éves kor alatt a látogatás ingyenes. A Diák kedvezmény igénybevétele be nem töltött 14. életévig Diákigazolvány nélkül is lehetséges. A Diák kedvezményt nappali tagozatos hallgatók, általános iskolai és középiskolai tanulók Diák igazolvány felmutatásával vehetik igénybe

Aranypompába temetett szkíta fejedelmek.
A lovas-nomád népek aranykora, mely alapjaiban határozta meg a nyugati és a keleti civilizációt egyaránt!

Olyan történelmi és kulturális utazásra hívjuk a kiállítás látogatóit, amely életre szóló élményt nyújt mindazoknak akik nyitottak az elfogadott “tények” új szemszögből való megvizsgálására.

A tárlat elemeit Szkíta fejedelmi temetkezések régészeti leletanyagának reprodukciói, valamint a feltárást és a leletmentést bemutató képek, molinók alkotják. A tárlatanyag gerincét képező tárgyak döntő többsége az u.n. “Issyk-kurgánból” és a Berel mellett feltárt lovas temetkezés, világviszonylatban is ritkaság számba menő leleteiből származik, azoknak méret, és anyaghelyes reprodukciója. A bemutatásra kerülő tárgyak ízelítőt adnak a teljes kultúrkör leletanyagából, megelevenedik általuk Berel és Issyk leletein kívül a Cárok völgyéből származó Tuvai lelet, és számos lelőhely emblematikus arany és ezüst tárgyai.

A reprodukciók hitelességét az Ostrov Krym, a feltárást végző, és a reprodukciókat pontosan és jogszerűen készítő, és a sok ezer éves leletanyag szerves részét is konzerválni, restaurálni képes restaurátornak, Krym Altynbekovnak privát intézete szavatolja. A melléjük érkezett balatonfelvidéki régészeti leletek, valamint a régi történetírók és a szkíták ókori kortárs népeinek leiratai teljes képet adnak ennek az ősi, és mai napig korszerű technikát és filozófiát megélő birodalomról.

Maga a kiállítás nem csak az ásatások kézzelfogható eredményeinek, azaz a tárgyaknak, bemutatására alapul, hanem a teljes feltárási folyamatot bemutatja. A feltárást vezető és a restaurálást végző Ostrov Krym működésén keresztül végigvezeti a látogatókat a feltárás, a beazonosítás, a leletmentés, a konzerválás és a reprodukció munkafázisain. Megismerteti a közönséggel azt az emberfeletti munkát, mely során a három-négyezer éves szerves leletek, fából, bőrből, és vászonból lévő temetkezési emlékek is megelevenednek, és az aranyból, ezüstből készült szakrális tárgyak együttesét teljessé téve, egységes egészként mutatják be a sztyeppe urainak, kultúráját, képzettségét, gazdagságát. A kiállítás látogatói átélhetik ezeknek a titokzatos földpiramisoknak a kutatását, a kincsek megtalálásának euforikus örömét, a leletek beazonosításának aprólékos, szinte nyomozati technikákat igénylő munkáját, és a restaurált leletek igéző szépségét megcsodálva egy időutazást tehetnek a lovas-nomád kultúra fénykorába.

A kiállítás egyfajta időutazás nemcsak a 2500 évvel ezelőtti szkíta elődnépeink kézműves kultúrájába, de bemutatja a szkíta nép erényeit és életmódját a világ más népeinek történetírói szemével. Ez a rendkívüli morális és kulturális gazdagság egészen más értékrendet képvisel, mint ami a mai rohanó világunkban a legtöbbünknél jelen van.

Jó szórakozást kívánunk!

Gráfik Imre – Keleti kulturális örökségünk: A nyereg

gráfik nyeregA ló több ezer éve az ember egyik legjobb barátja, s a modern járművek megjelenéséig az egyik legfontosabb közlekedési „eszköznek” számított. Ma már főként hobbiból ülünk lóra, de mint ahogyan régen sem, úgy ma sem mindegy, hogy a nyereg, amelyet az állat hátára kötünk, milyen kényelmet biztosít. A nyergek mai formaviláguk kialakulásáig több fejlődési szakaszon mentek keresztül. A tudomány mai állása szerint a legelső nyergek valahol Ázsiában jelentek meg, s ezek az un. párnanyergek voltak. Majd megjelentek a kápás-talpas nyergek, és a villás-oldaldeszkás nyergek. Melyiket mikor használták, s milyen elsődleges funkciót töltöttek be? Hogyan nézett ki a huszár nyereg, vagy a tehernyereg? Magyarországon melyik nyeregtípus terjedt el? Miről árulkodott a nyereg díszítése, s melyek voltak a híres tiszafüredi nyergek? Többek között ezekre a kérdésekre kap választ a néző, miközben a Néprajzi Múzeum csodálatos nyereggyűjteményébe is bepillantást nyer.

ÚJABB ADATOK NYUGAT- ÉS KÖZÉP-DUNÁNTÚL NYEREGHASZNÁLATÁHOZ

A Vasi Szemle LVIII. évfolyamában közzétett tanulmányainkat (GRÁFIK 2004a; 2004b) azzal zártuk, hogy a lovaskultúra emlékei utáni érdeklődés felkeltésén túl, remélhetően a téma kutatása is újabb és újabb ismereteket hoz felszínre. Kézirataink lezárását követően mintegy fél év elteltével máris olyan eredményekről adhatunk számot, melyek igazolják szándékunkat.

Vas megyei vonatkozásban az egyik legfontosabb az a tény, hogy megbízható források szerint megkerült Batthyány-Strattmann Ödön herceg körmendi várkastélybeli gyűjteményének egyik legértékesebb csontnyerge (lásd GRÁFIK 2004a: 406-407 és 2. kép, valamint 4a-b ábra).

A Batthyányak gyűjteményének ősforrása egy 1884-ben készült 216 oldalas, könyv alakú, keménytáblás kézirat, egy úgynevezett hitbizományi leltár, mely tételesen sorolja fel a fegyver-, nyereg- és képgyűjtemény egyes darabjait, s mely a Vas Megyei Levéltárban található (NAGY 2001: 17).

A körmendi Rába Múzeum igazgatója, dr. Nagy Zoltán évek óta kereste-kutatta a várkastélybeli gyűjtemény anyagát-sorsát, illetve nyomon követte a nagy értékű tárgyak kiállításainak krónikáját. Arra a megállapításra jutott, hogy: “A kiállítások ráirányították a figyelmet a kastélyokban, várakban őrzött főúri gyűjteményekre, melyek nagy része hadizsákmányként került birtokukba. Így a körmendi kastélyban tárolt műkincsekről is időről időre beszámolt a sajtó. Többek között a Vasvármegye 1931-32. évi számaiban a messze földön híres nyereggyűjteményről és egyházi ruhagyűjteményről kapunk képet, 1943-ban pedig ugyanezen újság hasábjain Kőszegi (Bartunek) János számolt be kimerítő alapossággal az itt látható kiállításról, melyet az ide látogató József királyi herceg tiszteletére rendeztek. Ekkor a gyűjteményt a hercegi család megbízásából szakemberrel, a Nemzeti Múzeum őrével, Kalmár János műtörténésszel megvizsgáltatták, aki – mint azt elmondásából megtudjuk – fényképfelvételeket is készített jelesebb darabjairól. Ez az utolsó híradás e páratlan gazdagságú gyűjteményről, melynek sorsát, megsemmisülésének (?) pontos történetét azóta is sűrű homály fedi.” (NAGY 2001: 18).

Tanulságos felidéznünk a korabeli lelkesült híradásokat, mindenekelőtt azok közül néhányat, amelyek a fentebb említett nyereg különleges értékét is kiemelik. Az 1912. évi Vas megyei műtörténelmi kiállítás kapcsán írja a Rábavidék 1912. évfolyamának szeptember 8-i száma: “Gazdag és felette értékes a nyereg gyűjtemény, közte egy 100 ezer koronára becsült elefántcsont nyereg, továbbá 12 drb egyenként 30 ezer koronára becsült különféle remek hímzésű és ékítményű nyereg… hímzett lóvédők, nyeregtakarók…” (Sz.n. 1912: 4).

Egy másik, egy évvel későbbi írás a páratlanul értékes gyűjteményt egy lehetséges hadtörténeti múzeum alapjának tekinti. A Rábavidék 1913. évfolyamának október 19-i számában olvasható az a “tárcza”, mely egy előzőleg már más újságban közölt írás alapján jelent meg, s melyből most csak a nyergekre vonatkozó részt idézzük: “Éppen ilyen gazdagság pompázik a nyergeken is. A vázak bársonnyal bevonva, a kápán nemes fémből való berakások és vésetek. Nem fukarkodtak a nyereg borítóján sem a drágakövekkel s nem a dolgos hímzéssel. Továbbá, ha elefántcsontból való a nyereg, amilyen nem egy van a gyűjteményben, akkor a művész állati és emberi alakokat vésett rá vagy egész virágos kertet s erdőt, ami egy XV. századi nyergen már tobzódásnak látszik.” (Hgy. 1913: 3).

A Vasvármegye hivatkozott 1943. évfolyamának június 13-i számában a nyergekről az alábbiakat tudhatjuk meg: “Egy csontborítású nyereg tűnik fel a nyeregszekrényben, amint továbbhaladunk. – A sárkányrend lovagjai – amelyet Zsigmond király 1408-ban alapított – kaptak ilyen nyerget a lovagi torna díjául – magyarázza nagy érdeklődésemre dr. Kalmár János. Jellegzetesen magyar nyereg. Inkább dísznek használták, mint lovagláshoz. Csontberakásán bibliai alakok, köztük Sárkányölő Szent György lovag. Teljesen olyan alakban, mint a Kolozsváry testvérek Szent György szobra Prágában. Azok ott török nyergek a XVII-XVIII. századból, s az ezüstdíszítésű ezüstcímeres nyereg az Illésházyak családi ereklyéi közül való. Remekmű, a család címere a kápán elhelyezve.” (KŐSZEGI 1943: 6).

A Batthyány-évforduló, illetve -emlékév előkészítése kapcsán dr. Nagy Zoltán múzeumigazgató a budapesti Szépművészeti Múzeum munkatársainak tájékoztatása szerint arról számolhatott be, hogy a fentebb leírt nyereg mint Batthyány-nyereg az Amerikai Egyesült Államok-beli Boston, Museum of Fine Arts gyűjteményében található (Lelt. sz. 69.944 – Centennial Purchased Found). A nyerget a Sotheby’s 1969. április 17-i árverésén vették (a múzeum helyszíni megbízottja Herbert N. Bier /London/ volt, a múzeum kurátora pedig Hanns Swarzenski), 12 500 fontért, az eladó Batthyány-Strattmann Antoinette volt (vö. 2005: 3).

A Batthyány-Strattmann gyűjtemény több más nyergéről azonban továbbra sincs tudomásunk. A magyar múzeumlátogató közönségnek azonban különleges élményben lehetett része a Magyar Nemzeti Múzeum 2004. december 21-én nyílt és 2005. február 28-án bezárt időszaki kiállításán. A bemutatott fejedelmi fegyverek, főúri lófelszerelések között a Batthyány-Strattmann gyűjteményből ismert nyergekhez hasonló értékű példányokkal lehetett találkozni. Mint a kiállítás katalógusában olvasható: “A 16-17. századi királyi Magyarországon és Erdélyben a magyar nyergek mellett igen gyakran találkozunk török és tatár darabokkal is (Kat. No. 1, 37.). Nagyon népszerűek voltak a vörös, zöld vagy kék bársonnyal bevont és skófiummal hímzett nyergek. A török nyergek zöme bársonyborítással készült és skófiummal hímzett virágok ékesítették (Kat. No. 1, 37.). A török nyergek egyik típusánál az első és a hátsó kápák mérete csaknem azonos (Kat. No. 1.), míg az ún. ‘kármán’ nyeregnél jellegzetes a felugró csúcsú karcsú gombban végződő elülső kápa, míg a hátsó igen széles és egyenesen áll (Kat. No. 37.). Különösen érdekesek a 17. század elejétől felbukkanó tatár nyergek. A honfoglaláskori – tiszafüredi típusú – magyar nyergekre jellemző az alacsony felépítés, a ló hátára felfekvő két oldaldeszka, az elöl felfelé álló elülső és a hátrahajló alacsonyabb nyeregkápa. A 15. században lesznek divatosak a tiszafüredi és a nyugati nyergek előnyeit felhasználó ún. átmeneti típusú magyar nyergek. A 16. század elejétől erőteljes török hatás éri a nyergeket. A krími tatárok lovasságának zömét adó nogájok olyan kaukázusi nyergeket használtak, amelyek a tiszafüredi típusú ősi honfoglaláskori nyeregre emlékeztetnek. Ez a változat a 17. század elejétől lett népszerűvé Erdélyben, Bethlen Gábor 1629-es leltárában olvashatjuk: ‘Egy párnás tatár nyereg.’ A leírás tökéletesen illik a Kat. No. 31. számú erdélyi dísznyeregre, amelynek a formája ‘tatár’ és nem a készítési helye.” (KOVÁCS 2004: 11).

A rövid ideig nyitva tartó kiállítás különlegessége volt az a pompás műtárgyegyüttes, melyet Bethlen Gábor erdélyi fejedelem ajándékozott II. Gusztáv Adolf svéd királynak. Tudjuk, hogy “1693-ban az erdélyi utazó, Bethlen Mihály stockholmi látogatásáról a következő sorokat veti papírra: ‘Egy kamrában vannak sok szép cafrangok, varrottak és szép nyergek, kik között a Bethlen Gáboré szép kővel rakott, hozzá tartozó szügyelőjével együtt, farmatringjával, kengyelivel, kard és buzogánnyal, melyek igen szépek.’ A Svéd Királyi Fegyvertár jóvoltából láthatjuk a pompás ajándéktárgyakat: a nyerget (Kat. No. 1.)…, amelyek kivétel nélkül oszmán-török készítésűek. A műtárgyakat drágakövekkel gazdagon kirakott arany, vagy aranyozott ezüst borítja, amelyet arabeszkek, lótuszvirágok, pünkösdi rózsák és sáslevelek ékesítenek.” (KOVÁCS 2004: 17).

A tárgyak eredetére egyértelműen a nyeregbe és a kengyelekbe beütött szultáni kaligrafikus névjegy, az úgynevezett tugra utal. “A nyeregbe ütött épebb tugra feloldása a következő: ‘SAH MURAD BIN AHMED HAN EL-MUZAFFER DAIMA azaz az ÖRÖKKÉ GYŐZEDELMES MURAD SAH, AHMED KÁN FIA.’ A fentiek szerint a tugra IV. Murád szultáné, aki 1623. szeptember 10-től 1640. február 9-ig uralkodott. Figyelembe véve Bethlen Gábor halálának a dátumát, a nyereg és a kengyelpár 1623 szeptembere és 1629 novembere között készült Isztambulban.” (KOVÁCS 2004: 18).

Bethlen Gábor végrendeletében nemcsak feleségére, közeli rokonaira hagy ingóságokat, hanem II. Ferdinánd magyar királyt, IV. Murád szultánt is megemlíti… Itt szerepelnek a II. Gusztáv Adolfnak szánt tárgyak is, a nyereg…” (KOVÁCS 2004: 23).
A hivatkozott nyereg nemcsak csodálatos kiképzése miatt érdemel figyelmet (leírását lásd KOVÁCS 2004: 26. és 16. oldalon kép), hanem azért is, mert úgy tudjuk, hogy II. Gusztáv Adolf lánya, Krisztina királynő 1687-es római bevonulásán férfi módjára ült – föltehetően – e pompás nyeregben (KOVÁCS 2004: 26, vö. IVÁNYI 1929: 95-96).

Visszatérve szűkebb régiónkba, továbbra is meglehetősen kevés az újabb pontos adat a Vas megyéhez köthető nyereggyártás és nyereghasználat írásos, képi és tárgyi dokumentumairól.

Az újkori adatok köréből szerény az információértéke annak a nyeregrajzolatnak, mely egy XIX. századi levéltári fejléces számla kézműves késztermékeinek ábrázolása nyomán készült, és a Vas megyei kézművesipari műhely- és szerszámkataszter címlapján látható (NAGY 2001 – újraközölve lásd NAGY 2004: 159). Alapjában úgynevezett angol nyeregnek tűnik, a nagyon rövidre fogott kengyelszíj azonban a galoppnyergek sajátja (vö. GRÁFIK 2002b: 293. és 297. képek).

A Vasi Szemlében közölt tanulmányaink után jelent meg a Körmend mezőváros XVII-XIX. századi kézműveseivel foglalkozó monográfia, mely a szerző – részben korábban már egyes részleteiben publikált, részben időközben gyűjtött anyagának – összefoglaló műve (NAGY 2004). Ebben a kötetben több olyan elsőként közölt adat is feltűnik, melyek pontosítják, és több vonatkozásban árnyalják a Vas megyei nyereggyártókról és a régió nyereghasználatáról kialakított képet.

A kötet adattárából név szerint is megismerhetjük a körmendi nyeregkészítőket. Elsőként 1744-ből Lesztigh Ferenc és Bigner János zsellér státuszú nyereggyártókat, az előbbit 7 Ft, az utóbbit 10 Ft éves jövedelemmel (NAGY 2004: 206).

Egy másik kimutatásból azt tudhatjuk meg, hogy 1757 és 1876 között hány kézműves mester és legény élt Körmenden. A nyereggyártók szerényebb számban képviselték mesterségüket: 1757-62 között 2, 1828-ban 2, 1857-ben 4 fővel (NAGY 2004: 215).

Az 1757-1762 közötti időszakban Körmenden élt kézművesek forrásadatainak összesítése a korábbról ismerteken túl (Bigner és itt Lesztik néven?), az M. betűvel jelzett Méltóságos uraság nyergese is szerepel (NAGY 2004: 219, 226, 237).

Megtudjuk többek között azt is, hogy Körmend város árendába (bérbe) adott lakást (szobát) olyan mesterembereknek, akiknek nem volt önálló ingatlanjuk. Ezek körében már 1755-ben említve van nyeregjártó is (NAGY 2004: 36).

A XVII-XIX. századi körmendi kézművesek monográfiájának adattár és forrásgyűjtemény összeállításából az is kiderül, hogy az 1788-ból Privilégiummal rendelkező Szíjgyártók és nyereggyártók közös céhe 1792-ben is szerepel a Községi Iratok között, majd 1817-ben szíjgyártók és nyereggyártó közös céheként, úgy tűnik külön céhmesterekkel (NAGY 2004: 190-191).

A mesterségekre kivetett adó a nyereggyártók esetében: “… 1798 nyerges 2 Ft, 1805 nyerges 4 Ft…”, ami közepesnél kicsit alacsonyabbnak tűnik a többi kézműves tevékenység művelőihez viszonyítva (NAGY 2004: 191).

Az 1817. évi céhes összeírás adatait Körmendre lebontva azt tudjuk meg, hogy a városban az összeírás idején 1 fő nyereggyártó volt, aki úgynevezett kis helyi jellegű, a szíjgyártókkal együtt alkotott vegyes céhben dolgozott (NAGY 2004: 45 és 47). A helyi adó fizetése szempontjából a szíjgyártó-nyerges céh tagjai a fejenként 50 krajcárt fizetve a középmezőnybe tartoztak (NAGY 2004: 123).

Külön fejezetet szentel a szerző a Vas Megyei Levéltárban őrzött, a kutatók által az 1830-as évek elejére datált, Lülik István által írt kéziratos, szlovén-magyar kétnyelvű tankönyv tervezetének, mely még nem került kiadásra, s melyben magyarázó kézműves példatár található (NAGY 2004: 90-94). Sajnos az e kötetben való közlés alapján sem tudjuk pontosítani a nyergek típusaira vonatkozó jelentéstartalmát annak a példamondatnak, mely a nyerges mesterségre vonatkozik: “Én pedig nyeregtsináló leszek, aki nyergeket és tsigákat készíteni, és a kocsikat, hintókat, szekereket, vánkosokat és ládákat különbféle bőrrel vagy posztóval, mesterségesen béborítani tud.” (NAGY 2004: 91 – korábban idézve lásd NAGY 2001: 36).

A körmendi kézművesség alapos elemzése során – többek között – arra is fény derül, hogy az 1828. évi összeírásban szereplő két nyereggyártó közül az egyik katolikus, a másik evangélikus (NAGY 2004: 131).

További részleteket tárnak fel az 1828-ban Körmenden élt kézművesek más típusú, illetve tartalmú forrásadatai. Fux József házas zsellér nyereggyártó “Legény nélkül dolgozik.” – katolikus, születési helye Borosin, az összeíráskor 39 éves volt, meghalt 1864-ban (NAGY 2004: 249 és 267). Schopp Fridrich nyereggyártó mester az összeírásban nem szerepel, evangélikus, más forrásból tudjuk, hogy 1828-ban 27 éves és 1831-ben elhunyt (NAGY 2004: 256 és 267).

Újabb név bukkan fel az 1828-1856 közötti időszakban Körmenden élt kézművesek sorában: Müller József katolikus nyerges 1839-1843 között (NAGY 2004: 292).

Fa nyeregvázak a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum gyűjteményéből

Fa nyeregvázak a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum gyűjteményéből

A források módszeres feltárásának eredményeként az 1857-ben Körmenden élt kézművesek családi- és életkörülményeire is vannak adataink, sőt azt is megtudjuk a házszámozás alapján a kataszteri térképre vetítve, hogy hol, milyen házban laktak. Almer József nyereggyártó, házastársa Csoknyai Mária, lakrészt árendál, azaz más házában lakik a Hosszú utca No. 190 alatt, Donner Lajos pintér hat lakrészes házában, katolikus, életkora 37 év, 1876-ban hunyt el 56 éves korában (NAGY 2004: 319 és 346). Fux (Fuchs) József nyereggyártó Borosinban született, felesége Kovács Julianna körmendi csizmadia lánya, a Hosszú utca No. 223 számú saját házban lakik, katolikus, életkora 1857-ben 68 év, 1864-ben halt meg 75 évesen (NAGY 2004: 322 és 346). Köfler (Löfler?) István nyereggyártó, szíjgyártó, felesége Szájer Erzsébet egy kézműves lánya, s ő is saját házban lakik a Templom utca No. 114-ben, egy négy lakrészes házban, katolikus (NAGY 2004: 328 és 346). Rumler Károly nyerges Bajorországban született, felesége a szombathelyi születésű Auerhammer Judit, Raposa Imre bognár Kis Köz utca No. 256 sz. négy lakrészes házának bérlője, evangélikus vallású (NAGY 2004: 332).

Nyereg posztóval és bőrrel bevonva. Savaria Múzeum, ltsz.: 59.1001.1

Nyereg posztóval és bőrrel bevonva.
Savaria Múzeum, ltsz.: 59.1001.1

A levéltári források adataihoz viszonyítva a Vas megyéből újonnan előkerült (közgyűjteményi) tárgyi emlékek száma sokkal szerényebb. Sajnálatosan semmiféle származási, használati információval nem rendelkezünk azokról a nyergekről, amelyekre ugyancsak a kézirat lezárása után hívták fel figyelmemet a Savaria Múzeum Néprajzi Osztályának munkatársai, akik a raktári-revíziós munka eredményeként fedezték fel a föltehetően a negyvenes évek végén bekerült, s az 1950-es években újraleltározott tárgyakat. A két nyereg (ltsz 59.1000.1 és 59.1001.1) hasonló szerkezeti felépítésű, csaknem azonos alaki-formai megjelenésű, a felhasznált anyag tekintetében is közel állnak egymáshoz, állapotuk azonban eltérő. A leírás szerint mindkettő: “Könnyű fából készült fejfokú és farrészű nyereg, posztóval és bőrrel bevonva, szőrrel kitömve.” Az 59.1000.1 ltsz nyereg fa váza “pudvás, szúrágta, több helyen eltört, az egész szerszám megviselt”, hossza 53 cm, magassága 28 cm. Az 59.1001.1 ltsz nyereg “kissé hiányos, különben jó állapotban van”, hossza 45 cm, magassága 26 cm. Mindkét tárgy leíró kartonján “1953 máj 20.” pecsételt dátum található, az utóbbin kézírásos jegyzet: “Molyette. Erősen használt. Dömötör”.

A leíró kartonok irodalom rovatában “Vö. Bátky Utm. 84.1.” olvasható, ami a hivatkozást ellenőrizve tévesnek tekinthető (lásd BÁTKY 1906). A tárgyak sokkal inkább rokoníthatók a Néprajzi Múzeum gyűjteményében található 83128 ltsz. nyereggel (lásd GRÁFIK 2002a: 75). A budapesti gyűjtemény darabja ugyan az egykori Zólyom megyéből származik, XIX. századi és mívesebb is, mint a szombathelyi példányok, de különös figyelmet a leltárba vétel során használt megnevezés érdemel, miszerint “furmányos nyereg”-ként, azaz régies szóhasználattal élve társzekeres, fuvaros nyeregként határozták meg. E sajátos szerkezeti változatok elől kápafejes, hátul karéjos kiképzésükkel kései átmeneti állapotot képeznek a villás és a kápás-talpas alaptípusok között. A tárgyak elkerülhetetlen restaurálása, a posztó- és bőrfelületek felbontásával feltáruló pontos szerkezet, összeillesztési módok és a faanyag vizsgálata közelebb vihetnek a tipológiai pontosításhoz.

Vas megyei dokumentumokkal és tárgy-történeti vonatkozásokkal egyelőre nem tudjuk tovább bővíteni az országosan elterjedt, úgynevezett tiszafüredi típus nyugat-dunántúli használatát. Közép-Dunántúlról, Veszprém megyéből azonban igen!

Kéziratunk lezárása után jelent meg a tiszafüredi múzeum igazgatónőjének, dr. Füvessy Anikónak tanulmánya egy stílusban azonosítható kiskunhalasi nyereggyártó műhelyről (FÜVESSY 2003). E dolgozatában a tiszafüredi típusú nyergeket vizsgálva, kiemelt figyelmet szentel a kápafejeken, illetve kápakanalakon előforduló díszítményekre (virág, monogram, évszám, címerállat, magyar címer). Ezek sorában kettő, a zirci Reguly Antal Múzeumban található nyerget is említ, illetve részlet-rajzát is közli (FÜVESSY 2003: 275-276, valamint 8-11. ábrák).

A sok újdonsággal szolgáló közleményből azonban nem derül ki, hogy e nyergek valójában a veszprémi múzeumból kerültek kölcsönzésre, s több hivatkozás is pontatlan. A címeres ugyanis azonos a László Gyula által közölt példánnyal (LÁSZLÓ 1943: 81. kép), a monogram nem “KB”, hanem “KD”, s a helyes leltári szám P. 121. A tárgy Békefy K. ajándékaként 1909-ben került közgyűjteménybe, s a leíró karton szerint: “Füredi típusú, fából készült nyereg. A szíjhevederek már hiányoznak belőle, csak a váza van meg. Első részén magyar címer van rá kifaragva. Felirata KD 1830. Körben beütött díszítés.” A másik nyereg helyes leltári száma P. 124, mely Szentkirályszabadjáról származik, s a leíró karton szerint: “Fanyereg. Karcolt dísszel. 54 cm hosszú, 32 cm magas.”

Tájékozódásunk szerint a Laczkó Dezső Múzeum még egy Szentkirályszabadjáról származó füredi típusú nyeregvázat is őriz. Az 1912-ben a veszprémi múzeumba ajándékként került tárgy – csakúgy, mint a fentebb hivatkozottak – minden kétséget kizáróan tiszafüredi típusú, kiérlelt, klasszikus forma. A P. 122 leltári számú tárgy leíró kartonja szerint: “Fából készült, tiszafüredi típusú nyereg. Bőrhevederrel, feszítő szíjai megvannak. Elöl és hátul vésett-faragott dísszel. Szuette. Aj. 1912 Rosos István”. Tanulságos, hogy a két szentkirályszabadjai nyerget “Szamárnyereg-váz”-ként jegyezték be a korabeli szerzeményi naplóba.

Ugyancsak a veszprémi múzeum őrzi azt a szentgáli nyerget, melyre, mint dunántúli előfordulásra Vajkai Aurél monográfiája nyomán (VAJKAI 1959: 63. és 30-31. kép), magunk is hivatkoztunk (GRÁFIK 2002a: 46), legutóbb sajnálatosan elírva, ennek tulajdonítva a fentebb említett címer-ábrázolást (GRÁFIK 2004a: 420).

A fentieken kívül a veszprémi múzeum gyűjteményében található még két újabb nyereg. Az egyiknek nincs leltári száma, teljesen díszítetlen, a kápája fémből van. E típusváltozat párhuzamai, mint másodlagosan a parasztság, a köznép által használt katona nyergek, megtalálhatók a Néprajzi Múzeum gyűjteményében is (vö. GRÁFIK 2002a: 83-84). A másik példány egy tiszti szolgálati nyereg, a magyar honvédségnél használták 1960-ig, leltári száma 96.11.1, s melynek változatai a Hadtörténeti Múzeum gyűjteményében tanulmányozhatók (vö. GRÁFIK 2002b: 59. és 246. kép).

Sajnos nem tudjuk, hogy a veszprémi múzeum tiszafüredi típusú nyergei hol készültek, illetve miként kerültek a Dunántúlra. Összehasonlítva a tárgyakat a bizonyíthatóan tiszafüredi műhelyhez, illetve mesterekhez köthető példányokkal, több mint valószínűsíthető, hogy a Laczkó Dezső Múzeumban őrzött példányok nem a Dunántúlon, hanem a neves Tisza menti, esetleg más alföldi nyereggyártó központban készültek. Közép-Dunántúli előfordulásuk tehát nem a füredi típus dunántúli nyerges műhely(ek)ben való készítésére, hanem a kész tárgyak (föltehetően személyekhez kapcsolható) vándorlására, illetve a füredi típusú nyergek gyűjtéskori használati helyére utalnak (a múzeumi anyag azonosításában nyújtott segítségéért Schleicher Vera muzeológusnak ez alkalommal is köszönetemet fejezem ki).

Természetesen nem zárható ki, hogy füredi típusú nyergeket a XVIII-XIX. század folyamán a Dunántúlon is készítettek. Erre utalhat a füredivel együtt emlegetett, úgynevezett igmándi nyereg léte is, bár ez utóbbinak pontos leírásával – jelenleg még – nem rendelkezünk (vö. GRÁFIK 2004a: 412). A Dunántúlról ismert XX. századi szíjgyártók – akik nyereggyártással is foglalkoztak – viszont már az úgynevezett angol nyerget, illetve annak változatait készítették (példaként lásd KÖRMENDI 1988).

Mindenesetre – az újabb dokumentumok ismeretében – megállapíthatjuk, hogy maradtak még a Dunántúl (s benne Vas megye) nyereggyártásával, nyereghasználatával, azaz lovas kultúrájával kapcsolatban nyitott kérdések. Ezek megválaszolása további forrásfeltáró feldolgozást, terepmunkát és muzeológiai kutatást igényel.

forrás: czanikcsabaarpad.hu; vasiszemle

Folkbeats lemezsorozat

A Köztársaság Bandája

Elhúzza azt sejeha!

Minden országnak kell egy banda! /FB4TR081CD/

’A Köztársaság Bandája azt a fajta világzenét játsza, amit sajnos kevesen művelnek nálunk: népzenei feldolgozásaikat városias, fiatalos, naprakész formába öntik – és olyan energiával tálalják, ami azonnal magával ragadja hallgatóit. Kétségtelenül új és friss hang az övék, mely egészen bizonyos, hogy komoly jövő előtt áll.’

(Marton László, Sziget Fesztivál világzenei nagyszínpad főszervező)


***

Édes Málé Trió

Úton

Régimódi, gyimesi és moldvai csángó muzsika /FB7TR084CD/

Az “Édes Málé”-t 2007-ben “főzték ki”. Azóta több közös népzenegyűjtő úton jártak Gyimesben és Moldvában. A személyes találkozás az idős zenészekkel megalapozta az autentikus népzene iránti elhivatottságukat. A hagyományos csángó táncmuzsikát eredeti formájában, kevés hangszerrel szeretik a legjobban játszani és hallgatni is. Egyszerűen, mint amilyen egyszerű étel a málé. Repertoárjukban a tánczene mellett dalok is szerepelnek hagyományos, hangszeres kísérettel. Az elmúlt 3-4 évben több hazai és külföldi fesztiválon, rendezvényen és táborban felléptek. Legjobban azokat a mulatságokat szeretik, amikor akusztikusan muzsikálhatnak és a közönség nem csak hallgat, hanem táncra is perdül.


***

Guessous Majda Mária

Szivárványhíd – Rainbow Bridge  

Magyar, török és marokkói népzene találkozása egy félig magyar és félig marokkói lélekben /FB3TR080CD/

Junior Prima díjas előadónk. A Folkbeats népzenei kategóriájának győztese! A  füzérre fűzött dalokban elmélyült, meditatív és dinamikus részek váltakoznak. A sok kis mozaik, egy egészet alkot. Egy Szivárványhíd születik, mely népeket, kultúrákat és életfordulókat köt össze a Születéstől a Menyegzőn át az Elmúlásig.

***

Guessous Majda Mária

Örömes album 2013 /FB13TR2006CD/

A Szivárványhíd után az ÖröMes valóban a következő állomása az életemnek. Egy nagyon otthonos, meleg világ ez nekem, mely kavalkádja a magyar, török és a marokkói népdaloknak. Jelképezi az eddigi zenei találkozásaimat a magyar népzenétől a marokkói népzenéig, egyfajta személyes történetként az Öröm jegyében.


***

Tarsoly

Szombaton este

Autentikus, magyar, vonós népzene /FB8TR085CD/

A zenekar többéves ismeretség és együttzenélés után alakult 2010-ben majd az év májusában különdíjat kaptak a Földváry Miklós népzene versenyen, októberben pedig Nívó-díjat a bonyhádi Országos Népzene Versenyen. Repertoárjukban szerepel kis-magyarországi és erdélyi népzene egyaránt. Felső-Maros mentétől egészen a Galga-mentéig szólaltatják meg zenészek, falvak muzsikáját. A Tarsoly  tagjai mind más tájakról származnak, talán pont ez az ami sokszínűvé  teszi a bandát. Első, bemutatkozó lemezükön szeretnék ezt a színességet zene formájában átadni, sőt nem  csupán a zenét, hanem annak egykori mindennapiságát, ízét.


***

Baraka  

Vérrel Pecsételve /FB11TR089CD/

A BaRaKa zenéje ritmusos, magyaros, dallamos világzene. Táltosokat, bátor harcosokat, puszták bátor fiait megidéző muzsika. Erős dobos alapokra épül, fő motívumokat a népi furulyák, kavalok és Nazarka énekhangja adja. Dobjaik nagy része saját készítésű állatbőrös dobok, melyeket maguk készítenek.


***

Madhuwanti

Live in Islamabad

Magyar-pakisztáni fúzió /FB12TR2007CD/

Burn Katalin  Iszlámábadi fúziós koncertjének hanganyaga. Az est folyamán, amelyet a pakisztáni Magyar Konzulátus szervezett,  a magyar szerző és  előadóművész neves, pakisztáni zenészekkel adott elő saját szerzeményeivel fűszerezett, izgalmas világzenei produkciót tabla, énekek, kaval, szitár formációban. A zenei koncepció a moldvai, csángó népzene és a pakisztáni népzene közti hasonlatosságra épült.

***

Illangó

Egy

Vokális népzene hangszeres kísérettel /FB9TR086CD/

Együttesüket a barátság és a közös érdeklődés hozta össze, 2008 tavaszán alakultak. Elsősorban a vokális magyar népzenéből merítkeznek, de szívesen válogatnak különböző nemzetek, nemzetiségek (pl.: ruszin, szlovák, lengyel) népdalanyagából is. A vidám, vicces, néha szomorú népdalok elementáris erővel, hitelesen és mély átérzéssel  szólalnak meg előadásukban. Debütáló lemezükön hegedű, brácsa, bőgő és cimbalmos is kíséri az énekegyüttest  Szeretnék a népzenét közelebb hozni az emberekhez, bebizonyítva, hogy ez egy közös nyelv, és mindenki számára elérhető érték, a mindennapjainkban is éltethető kincs.


***

Drum And Folk

Hol folk hol nem

Autentikus magyar népzene, sokszínű, modern világzenei köntösben /FB10TR087CD/

Mondhatnánk, hogy csak nagyon fiatalon veszi az ember a bátorságot, hogy magyar népzenét elegyítsen reggae-vel! A 2010-ben, Kecskeméten alakult Drum And Folk kísérletezik és ismeretlen vizekre merészkedik, hogy felfedezzen egy új világot.  Az érdekes zenei kisérlet: egy dinamikus, ötletes, szórakoztató világzene egy gyönyörű hangú énekesnővel. A muzsikusok célja, hogy közelebb hozzák a népzenét a fiatal generációhoz, ezért az autentikus magyar dallamokat egy modern világzenei köntösbe öltöztetve, a zenei műfajok sokszínű keverékét hozták létre. A dalokban, felcsendülnek a reggae, drum and bass, funky, rock, jazz és blues-os elemek is. A Drum And Folk rohamosan tör előre a zenei dzsungel legmélye felé.


***

Őškestar

Balkan Beast

A Balkán hangja! /FB1TR088CD/

Az Őskestar a napjainkban világszerte taroló balkáni tánczene avatott előadója, de a legkevésbé sem kopírozója. Feldolgozásaik erőteljes rockos-funkys felhangot kapnak, és olyan erővel robbannak ki, hogy szinte lángra kap a színpad alattuk.



***

Apnoe

Forduló

Népzene és rock and roll! /FB5TR082CD/

Az Apnoé zenei ihletettségét a magyar népzenéből eredezteti s egy olyan önálló hangzást hozott létre, mely a világzene műfajban egy új dimenziót nyitott meg. 2009-ben talált egymásra a zenekar és Mesics György „Mesó”, aki tizenöt éve különböző táncházas zenekarok tagja, prímása. A nótákat azóta hamisítatlan népi hegedű, és egy férfi énekhang is gazdagítja, sajátos karaktert adva a banda egyéni, magyar népi muzsikák feldolgozásából, újragondolásából eredő stílusának, ahol az elektromos hangszerek hangzásban népzenei irányt vesznek, a népi hangszerek pedig rockosabban szólalnak meg.


https://www.youtube.com/watch

***

Hypernomad Live Essence

Hyperistan Dayo (music from Hyperistan)

Városi, törzsi zene, elektronikával és népi hangszerekkel /FB2TR079CD/

Zenéje egyéni hangzású, a világ összes népzenéjéből merítő, városi törzsi zene, Hiperisztánt megidéző  muzsika. Furcsa, elektronikus ritmusképletek és mindenféle népi hangszerek, valamint a hiperistani nyelv használata adja jellegzetesen unikális zenei világát. Lüktetésére a hallgatóság rendszerint táncraperdül és az önfeledtség mosolya terül szét az arcokon. .A Hypernomad Live Essence  stílusteremtő bátorságért s az újító hozzáállásért, amivel a világ népzenéit kezeli, a Folkbeats világzenei különdíját kapta!



FELHÍVÁS – Pálos kolostorrom régészeti feltárása!

Balatonszemesen, Takács József polgármester felkérésére, a Civil Régészeti Alap szervezésében elkezdődik a Mindszent egyháza – Pálos kolostorrom régészeti feltárása. A feltárást a PPKE BTK Régészeti Tanszéke végzi el felkérésünkre, tanszéki ásatás formájában. Tehát nem csak a kutatás indul meg, hanem a hazai régészképzés egyik gyakorlati helyévé is válik a Balatonszemesi határ. Az ásatási évad időpontja ez év október 13-22.

A kérés:

Mivel szeretnénk az első évad szondázó kutatásait maximálisan kihasználni és a lehető Felhívás_1legtöbb eredményt elérni, ezért kérjük az önök segítségét is. Az évad költségvetését az önkormányzat és több anyagi segítséget is vállaló magánember adománya biztosította, így már csak a költséges, de fontos vizsgálatok elvégzése lehet kérdéses. Ez alaphelyzetben nem része az első évad tervének, de ha már felvonult egy szakembergárda, és egy megfelelő géppark, akkor jó lenne a teljes terület magnetométeres vizsgálatát “egy füst alatt” elvégezni, és már a teljes feltárás tervét, illetve a bemutathatósái terveket is elkészíthetnénk. Emellett szükség van laborvizsgálatokra is a leletanyag által adott információk megismeréséhez. És nem várhatjuk, hogy stronciumizotópos vizsgálatok többmilliós költségét finanszírozza meg valaki (bár örvendenénk neki), de néhány százezerből az összes jelentős vizsgálati elem elvégezhető, és komoly eredményekről tudnánk beszámolni. Kérünk mindenkit, akinek tényleg fontos a középkor történelme, akinek tényleg fontos a Pálos rend hagyatékának megmentése, lehetőségeihez mérten támogassa az elkezdett munka hatékonyabbá és teljesebbé tételét. Itt most nem kevesektől kell sok, hanem elég a sokaktó egy kevés. Akinek van szándéka, lehetősége, avagy mersze részt vállalni a balatonszemesi feltárásban, azok számára a számlaszámunk:            16200223-10021938
A feltárás végén, az ásatást támogatók számára az önkormányzat fogadást rendez, ahol megtekinthetik az előkerült leletanyagot, a kutatás eredményeit, és feltehetik kérdéseiket az ásatást végző régészeknek.”