AVE Kiállítóház

AVE Kiállítóház“egy elfeledett varázslat ébredése”

Intézményünk az a tér, közös dimenzió, ahol korlátlanul mozoghatunk és tevékenykedhetünk projektjeink során. Alapvető feladatunk közművelődési, ismeretterjesztési és esztétikai céllal időszaki kiállítások szervezése, tudományos valamint kulturális tartalomszolgáltatás. Rendezvényeken, konferenciákon, előadásokon keresztül, szellemi örökségünk javítása, intellektuális szemléletformálás a kor kihívásainak megfelelve. Célunk az „eljáró típusú” tudatos kulturális értelmiségi fogyasztók kiszolgálása, olyan minőségű műsor kínálat megteremtésével, amely része egy a XXI. századi értelmes ember igényes kikapcsolódásának.

Mindezek minőségi szolgáltatójaként további céljaink között szerepel:
• a magyar és nemzetközi történelmi örökség minél teljesebb körű bemutatása, feltárásának segítése nem utolsó sorban közérthetővé tétele,
• a modern és régi kori tudományok, a klasszikus és kortárs művészetek sokoldalú szemléltetése valamint közvetítése a világ sokféleségét elfogadó, anyanyelvi és kulturális hazafiság támogatásának jegyében úgy az ínyenc, mint a szélesebb közönség számára is befogadható, magas szintű élmény megteremtésével,
• a kulturális emlékezet ébrentartása, folyamatos gazdagítása,
• a régészet és társtudományai széles körű társadalmi beágyazottságának megvalósítása, nem utolsó sorban egyéb művészetek és hagyományaink közötti párbeszéd személyes és közösségi élményeinek biztosításával.

Tárlatainkon fokozatosan erősíteni kívánjuk az interaktivitás szerepét, a hatékonyabb ismeretátadás érdekében felhasználjuk a technika teremtette lehetőségeket.
Szolgáltatásaink megvalósításához szándékunkban áll együttműködni jelentősebb hazai, és külföldi múzeumokkal, szakmai szervezetekkel, társintézményekkel. A múzeumok megváltozott társadalmi szerepét figyelembe véve, különös hangsúlyt fektetve a kiállítótér kulturális mediátor szerepére. Évente két-három kiállítást kívánunk megalkotni, létrehozni.

Politikai, vallási és társadalmi hovatartozásra független bemutatótérként indulunk, ám azon túlmutatva szándékunkban áll egy újfajta igényes szolgáltató egységgé válni, amely az értelmiségi réteg, tudomány és kultúra fogyasztói valamint alkotói felé egyaránt szolgáltat. Minél szélesebb körben kívánjuk elérhetővé tenni az elgondolkodtató, minőségi tartalmat. Sokoldalú és változatos műsorainkkal (régészeti, néprajzi, történeti és természettudományi kiállításokkal, látogatóbarát kiállítóterekkel, előadásokkal, konferenciákkal, oktatási programokkal, múzeum pedagógiával), a minőségi Művészetek, Tudományok és a Hagyományok támogatójaként kötelezzük el magunkat, így kívánunk megjelenni a köztudatban.

Tevékenységünkkel nagyban hozzá kívánunk járulni, hogy a jövő nemzedékének fiataljai is egyre szélesebb körben váljanak tudatos kultúrafogyasztó felnőttekké. Mindezt inspiráló, párbeszédet generáló, kérdéseket felvető igényes eseményekkel és szolgáltatásokkal, az élményre, kreativitásra és interakcióra építő újszerű programok bemutatásával megtenni.

Tudástárunk örökségének őrzője valamint közvetítője nem utolsó sorban „óvóhelye” kívánunk lenni.

Acsai Miklós

Acsai Miklós

Acsai Miklós

Acsai Miklós

A kecskeméti fotográfus szakközépiskola elvégzése után Budapesten, a Práter utcai fényképészképzőben és a MÚOSZ Bálint György újságírói akadémián tanult. Szabadúszó fotográfus, munkásságát magazinos tapasztalata, ezen belül leginkább a megrendezett portrékészítés és a gasztronómia fotográfia jellemzi.

Hibaizmus

Hibaizmus

hibaizmus

hibaizmus

A hibaizmus – jellegét figyelembe véve – kizárólag a fotográfiai képalkotás területén fellelhető jelenség.

Módszere kettéválik: alapvetően és elsősorban a valóság egy keresztmetszetének a tökéletes leképezése, a hűség eszközölése. Ám ezzel egyidőben, vagy esetleg egy későbbi időpontban valamilyen nem várt, vagy megrendezett, de nem tökéletesen behatárolható impulzus is a képalkotás részévé válik.

Tehát amikor hibába ütközik az alkotás, az egyik esetben ez meglepetést okoz az alkotónak: nem szándékai szerint zajlik a történés – ezt fatális hibaizmusnak nevezzük. Más kérdés a direkt hibaizmus, amikor hibafaktorokat állítunk fel, lehetőséget adunk a véletleneknek, bizonyos határok között kiszámíthatóvá tesszük az esztétikai hatást, ám ebben a módszerben is fellelhető a véletlen ereje. Ha a szerző maga idézi elő ezeket a hatásokat, a technika könnyen válhat effektté, ami bizonyára levon az esztétikai értékből.

A hibaista hozzáállás tehát úgy írható le, hogy az alkotó szivesen beengedi eszközei közé a véletleneket, vagy a hibákat.

Azt, hogy az elkészült alkotás esztétikai értékkel bír-e, vagy hogy a hibaizmus mely részeit tekintjük „elfogadottnak”, először egy hibafán keresztül próbáltuk kiszámíthatóvá tenni, automatizálni. A hibafa olyan szövevényes és bonyolult lett, hogy később ennek létjogosultságát nagyrészt elvetettük, vagy inkább leegyszerűsítettük. A konkrét esetek során megesett, hogy egyszerre több vállfaj is ráillett egy képre, vagy volt olyan, hogy egyik sem.

Az itt kialakuló esztétikát nem lehet ugyanis közönséges táblázatokba rendezni, szükség van egy személyes esztétikai hozzáállás eszközölésére, azaz arra, hogy egy személy kezében összpontosuljon a kiválasztás. Nosztalgiából azonban mégis publikáljuk a régi hibafa leírását.

Projektek

Minden képkockára két expozíció került. Egymástól függetlenül dolgoztunk, különböző helyeken (Tallinn, Pozsony, Budapest, Amszterdam, stb.) két éven keresztül. Nem tudtuk, hogy az adott tekercsre mit fotózott a másik, ilyenformán a véletlen szerkesztette egymásra a képrétegeket. A véletlen szerepét tovább erősítette a használt technika: a szabályozatlan szín- és kontrasztviszonyokat eredményező kereszthívott diafilm, valamint a képalkotás lehetőségeit minimálisra redukáló műanyag fényképezőgép. A szelektálás és a képek sorrendjének meghatározása, mint végső, tudatos gesztus zárja az alkotófolyamatot.

A Semmi projekt hagyományos roll filmre való fotózással kezdődött, hogy aztán a létrejött kép több szakaszon  átesve süllyedjen el a kibertér világában. A középformátumú film 12 kockájára ugyanazt a képetfotóztam, az Állapotok című, félkész portrésorozatom legújabb darabját. A leexponált tekercs fele került előhívásra, a másik fél a fénytől gondosan elzárt helyen várta ezt a pillanatot. Az előhívott képet beszkenneltem és elkészítettemalacsony felbontású, digitális verzióját, melyet feltöltöttem a hibaista blogra.
A kép végső formájának eléréséhez három megsemmisítési szakaszon át vezetett az út:
1.) Az előhívott hat képkockát elégettem, melynek folyamatát digitális fényképezőgéppel rögzítettem. Ez a dokumentált esemény látható szekvenciába rendezve a kiállított printeken.
2.) Az alacsony felbontású kép szerverre való feltöltése után letöröltem  minden olyan fájlt a számítógépemről, amely információt tartalmazott az alapképről.
3.) A tekercs másik felét ebbe a dobozba rejtettem, mely fényt kapva teljesen használhatatlanná vált. Nem maradt más, csak a dimenzió nélküli, szélsőségesen absztrakt bináris adathalmaz egy távoli szerver  merevlemezén. A mágneses jelek formájában tárolt bitek azonban információt hordoznak. Alkalmas csatornák használatával továbbíthatóak, a megfelelő programok alkalmazásával pedig felületszerű ’képpé’ alakíthatóak különböző eszközök kijelzőin.
Ui.: Ne zárd vissza a dobozt!