AVE Kiállítóház

AVE Kiállítóház“egy elfeledett varázslat ébredése”

Intézményünk az a tér, közös dimenzió, ahol korlátlanul mozoghatunk és tevékenykedhetünk projektjeink során. Alapvető feladatunk közművelődési, ismeretterjesztési és esztétikai céllal időszaki kiállítások szervezése, tudományos valamint kulturális tartalomszolgáltatás. Rendezvényeken, konferenciákon, előadásokon keresztül, szellemi örökségünk javítása, intellektuális szemléletformálás a kor kihívásainak megfelelve. Célunk az „eljáró típusú” tudatos kulturális értelmiségi fogyasztók kiszolgálása, olyan minőségű műsor kínálat megteremtésével, amely része egy a XXI. századi értelmes ember igényes kikapcsolódásának.

Mindezek minőségi szolgáltatójaként további céljaink között szerepel:
• a magyar és nemzetközi történelmi örökség minél teljesebb körű bemutatása, feltárásának segítése nem utolsó sorban közérthetővé tétele,
• a modern és régi kori tudományok, a klasszikus és kortárs művészetek sokoldalú szemléltetése valamint közvetítése a világ sokféleségét elfogadó, anyanyelvi és kulturális hazafiság támogatásának jegyében úgy az ínyenc, mint a szélesebb közönség számára is befogadható, magas szintű élmény megteremtésével,
• a kulturális emlékezet ébrentartása, folyamatos gazdagítása,
• a régészet és társtudományai széles körű társadalmi beágyazottságának megvalósítása, nem utolsó sorban egyéb művészetek és hagyományaink közötti párbeszéd személyes és közösségi élményeinek biztosításával.

Tárlatainkon fokozatosan erősíteni kívánjuk az interaktivitás szerepét, a hatékonyabb ismeretátadás érdekében felhasználjuk a technika teremtette lehetőségeket.
Szolgáltatásaink megvalósításához szándékunkban áll együttműködni jelentősebb hazai, és külföldi múzeumokkal, szakmai szervezetekkel, társintézményekkel. A múzeumok megváltozott társadalmi szerepét figyelembe véve, különös hangsúlyt fektetve a kiállítótér kulturális mediátor szerepére. Évente két-három kiállítást kívánunk megalkotni, létrehozni.

Politikai, vallási és társadalmi hovatartozásra független bemutatótérként indulunk, ám azon túlmutatva szándékunkban áll egy újfajta igényes szolgáltató egységgé válni, amely az értelmiségi réteg, tudomány és kultúra fogyasztói valamint alkotói felé egyaránt szolgáltat. Minél szélesebb körben kívánjuk elérhetővé tenni az elgondolkodtató, minőségi tartalmat. Sokoldalú és változatos műsorainkkal (régészeti, néprajzi, történeti és természettudományi kiállításokkal, látogatóbarát kiállítóterekkel, előadásokkal, konferenciákkal, oktatási programokkal, múzeum pedagógiával), a minőségi Művészetek, Tudományok és a Hagyományok támogatójaként kötelezzük el magunkat, így kívánunk megjelenni a köztudatban.

Tevékenységünkkel nagyban hozzá kívánunk járulni, hogy a jövő nemzedékének fiataljai is egyre szélesebb körben váljanak tudatos kultúrafogyasztó felnőttekké. Mindezt inspiráló, párbeszédet generáló, kérdéseket felvető igényes eseményekkel és szolgáltatásokkal, az élményre, kreativitásra és interakcióra építő újszerű programok bemutatásával megtenni.

Tudástárunk örökségének őrzője valamint közvetítője nem utolsó sorban „óvóhelye” kívánunk lenni.

Folkbeats lemezsorozat

A Köztársaság Bandája

Elhúzza azt sejeha!

Minden országnak kell egy banda! /FB4TR081CD/

’A Köztársaság Bandája azt a fajta világzenét játsza, amit sajnos kevesen művelnek nálunk: népzenei feldolgozásaikat városias, fiatalos, naprakész formába öntik – és olyan energiával tálalják, ami azonnal magával ragadja hallgatóit. Kétségtelenül új és friss hang az övék, mely egészen bizonyos, hogy komoly jövő előtt áll.’

(Marton László, Sziget Fesztivál világzenei nagyszínpad főszervező)


***

Édes Málé Trió

Úton

Régimódi, gyimesi és moldvai csángó muzsika /FB7TR084CD/

Az “Édes Málé”-t 2007-ben “főzték ki”. Azóta több közös népzenegyűjtő úton jártak Gyimesben és Moldvában. A személyes találkozás az idős zenészekkel megalapozta az autentikus népzene iránti elhivatottságukat. A hagyományos csángó táncmuzsikát eredeti formájában, kevés hangszerrel szeretik a legjobban játszani és hallgatni is. Egyszerűen, mint amilyen egyszerű étel a málé. Repertoárjukban a tánczene mellett dalok is szerepelnek hagyományos, hangszeres kísérettel. Az elmúlt 3-4 évben több hazai és külföldi fesztiválon, rendezvényen és táborban felléptek. Legjobban azokat a mulatságokat szeretik, amikor akusztikusan muzsikálhatnak és a közönség nem csak hallgat, hanem táncra is perdül.


***

Guessous Majda Mária

Szivárványhíd – Rainbow Bridge  

Magyar, török és marokkói népzene találkozása egy félig magyar és félig marokkói lélekben /FB3TR080CD/

Junior Prima díjas előadónk. A Folkbeats népzenei kategóriájának győztese! A  füzérre fűzött dalokban elmélyült, meditatív és dinamikus részek váltakoznak. A sok kis mozaik, egy egészet alkot. Egy Szivárványhíd születik, mely népeket, kultúrákat és életfordulókat köt össze a Születéstől a Menyegzőn át az Elmúlásig.

***

Guessous Majda Mária

Örömes album 2013 /FB13TR2006CD/

A Szivárványhíd után az ÖröMes valóban a következő állomása az életemnek. Egy nagyon otthonos, meleg világ ez nekem, mely kavalkádja a magyar, török és a marokkói népdaloknak. Jelképezi az eddigi zenei találkozásaimat a magyar népzenétől a marokkói népzenéig, egyfajta személyes történetként az Öröm jegyében.


***

Tarsoly

Szombaton este

Autentikus, magyar, vonós népzene /FB8TR085CD/

A zenekar többéves ismeretség és együttzenélés után alakult 2010-ben majd az év májusában különdíjat kaptak a Földváry Miklós népzene versenyen, októberben pedig Nívó-díjat a bonyhádi Országos Népzene Versenyen. Repertoárjukban szerepel kis-magyarországi és erdélyi népzene egyaránt. Felső-Maros mentétől egészen a Galga-mentéig szólaltatják meg zenészek, falvak muzsikáját. A Tarsoly  tagjai mind más tájakról származnak, talán pont ez az ami sokszínűvé  teszi a bandát. Első, bemutatkozó lemezükön szeretnék ezt a színességet zene formájában átadni, sőt nem  csupán a zenét, hanem annak egykori mindennapiságát, ízét.


***

Baraka  

Vérrel Pecsételve /FB11TR089CD/

A BaRaKa zenéje ritmusos, magyaros, dallamos világzene. Táltosokat, bátor harcosokat, puszták bátor fiait megidéző muzsika. Erős dobos alapokra épül, fő motívumokat a népi furulyák, kavalok és Nazarka énekhangja adja. Dobjaik nagy része saját készítésű állatbőrös dobok, melyeket maguk készítenek.


***

Madhuwanti

Live in Islamabad

Magyar-pakisztáni fúzió /FB12TR2007CD/

Burn Katalin  Iszlámábadi fúziós koncertjének hanganyaga. Az est folyamán, amelyet a pakisztáni Magyar Konzulátus szervezett,  a magyar szerző és  előadóművész neves, pakisztáni zenészekkel adott elő saját szerzeményeivel fűszerezett, izgalmas világzenei produkciót tabla, énekek, kaval, szitár formációban. A zenei koncepció a moldvai, csángó népzene és a pakisztáni népzene közti hasonlatosságra épült.

***

Illangó

Egy

Vokális népzene hangszeres kísérettel /FB9TR086CD/

Együttesüket a barátság és a közös érdeklődés hozta össze, 2008 tavaszán alakultak. Elsősorban a vokális magyar népzenéből merítkeznek, de szívesen válogatnak különböző nemzetek, nemzetiségek (pl.: ruszin, szlovák, lengyel) népdalanyagából is. A vidám, vicces, néha szomorú népdalok elementáris erővel, hitelesen és mély átérzéssel  szólalnak meg előadásukban. Debütáló lemezükön hegedű, brácsa, bőgő és cimbalmos is kíséri az énekegyüttest  Szeretnék a népzenét közelebb hozni az emberekhez, bebizonyítva, hogy ez egy közös nyelv, és mindenki számára elérhető érték, a mindennapjainkban is éltethető kincs.


***

Drum And Folk

Hol folk hol nem

Autentikus magyar népzene, sokszínű, modern világzenei köntösben /FB10TR087CD/

Mondhatnánk, hogy csak nagyon fiatalon veszi az ember a bátorságot, hogy magyar népzenét elegyítsen reggae-vel! A 2010-ben, Kecskeméten alakult Drum And Folk kísérletezik és ismeretlen vizekre merészkedik, hogy felfedezzen egy új világot.  Az érdekes zenei kisérlet: egy dinamikus, ötletes, szórakoztató világzene egy gyönyörű hangú énekesnővel. A muzsikusok célja, hogy közelebb hozzák a népzenét a fiatal generációhoz, ezért az autentikus magyar dallamokat egy modern világzenei köntösbe öltöztetve, a zenei műfajok sokszínű keverékét hozták létre. A dalokban, felcsendülnek a reggae, drum and bass, funky, rock, jazz és blues-os elemek is. A Drum And Folk rohamosan tör előre a zenei dzsungel legmélye felé.


***

Őškestar

Balkan Beast

A Balkán hangja! /FB1TR088CD/

Az Őskestar a napjainkban világszerte taroló balkáni tánczene avatott előadója, de a legkevésbé sem kopírozója. Feldolgozásaik erőteljes rockos-funkys felhangot kapnak, és olyan erővel robbannak ki, hogy szinte lángra kap a színpad alattuk.



***

Apnoe

Forduló

Népzene és rock and roll! /FB5TR082CD/

Az Apnoé zenei ihletettségét a magyar népzenéből eredezteti s egy olyan önálló hangzást hozott létre, mely a világzene műfajban egy új dimenziót nyitott meg. 2009-ben talált egymásra a zenekar és Mesics György „Mesó”, aki tizenöt éve különböző táncházas zenekarok tagja, prímása. A nótákat azóta hamisítatlan népi hegedű, és egy férfi énekhang is gazdagítja, sajátos karaktert adva a banda egyéni, magyar népi muzsikák feldolgozásából, újragondolásából eredő stílusának, ahol az elektromos hangszerek hangzásban népzenei irányt vesznek, a népi hangszerek pedig rockosabban szólalnak meg.


https://www.youtube.com/watch

***

Hypernomad Live Essence

Hyperistan Dayo (music from Hyperistan)

Városi, törzsi zene, elektronikával és népi hangszerekkel /FB2TR079CD/

Zenéje egyéni hangzású, a világ összes népzenéjéből merítő, városi törzsi zene, Hiperisztánt megidéző  muzsika. Furcsa, elektronikus ritmusképletek és mindenféle népi hangszerek, valamint a hiperistani nyelv használata adja jellegzetesen unikális zenei világát. Lüktetésére a hallgatóság rendszerint táncraperdül és az önfeledtség mosolya terül szét az arcokon. .A Hypernomad Live Essence  stílusteremtő bátorságért s az újító hozzáállásért, amivel a világ népzenéit kezeli, a Folkbeats világzenei különdíját kapta!



Egressy Béni, a Szózat megzenésítője

“Könnyen elfelejtettük… Hallott valaki megemlékezésről?

Leéghet a bőr a képünkről…”

Egressy Béni, a Szózat megzenésítője

200 éve született

Egressy Béni

Egressy Béni

Kétszáz éve, 1814. április 21-én született Sajókazincon (ma Kazincbarcika – szerintem Sajókazán… – megnézem mégegyszer JZ.) Egressy Béni zeneszerző, színműíró és fordító, a Szózat megzenésítője, a Bánk bán és a Hunyadi László című Erkel-operák szöveg-könyvének írója, a Klapka-induló szerzője.

Igen szerény körülmények között élő hatgyermekes családból származott. Első zenetanára édesapja, Egressy Galambos Pál református lelkipásztor volt. A kis Benjámin a miskolci reformá-tus gimnáziumban tanult, majd a sárospataki kollégiumban teoló-giát hallgatott, hogy lelkész apja nyomdokaiba léphessen. A család egyre romló anyagi helyzete végül más pályára sodorta, előbb Mezőcsáton, majd Szepsiben vállalt tanítói állást. Innen gyakorta látogatott át a közeli Kassára, ahol Gábor bátyja az ottani híres magyar színtársulat tagja volt. A színházi világ Bénit is elvará-zsolta, 1834-ben színésznek állt, Kassán és Kolozsváron lépett fel, egy évvel később a két Egressy-fivér a Budai Játékszíni Társaság tagja lett. 1837-ben az akkor megnyíló Pesti Magyar Színházhoz (a később Nemzeti Színházhoz) szerződtek, ahol Béni a kórusban énekelt, s kisebb énekes és prózai szerepe-ket is játszott. 1838-ban, hogy énekhangját és technikáját csiszolja, gyalogosan Milánóba ment, ahol az ének-leckék mellett az olasz színjátszást is tanulmányozta, s tökéletesen megtanult olaszul.

Hazatérve a színészetet zeneszerzői és szövegírói munkával váltotta fel, olasz, német és francia nyelvből fordított operai és népszínműszövegeket, összességében 19 opera és 60 népszínmű, illetve vaudeville (francia zenés bohózat) szövegét ültette át magyarra. 1840-ben Erkel Ferenc Bátori Mária című operájának, majd a Hunyadi Lászlónak is ő írta a szövegkönyvét – érdekesség, hogy az opera 1844-es bemutatóján Egressy énekelte Rozgonyi királyi hadnagy szerepét.

1843-ban Bartay András, a Nemzeti Színház igazgatója pályadíjat tűzött ki Vörösmarty Mihály Szózat című művének megzenésíté-sére, s a húsz aranyat Egressy Béni nyerte meg zenéjével. Egy évvel később Kölcsey Himnuszára írtak ki pályázatot, amelyen Egressy munkája is elismerésben részesült, ám a pályadíjat Erkel Ferenc zenéjének ítélték. E jeles munkák mellett Egressy nevé-hez fűződik számos Petőfi-költemény megzenésítése is (A virágnak megtiltani nem lehet, Alku, Ez a világ amilyen nagy, Fürdik a holdvilág, Ezrivel terem a fán a meggy), amelyek néme-lyike népdalként terjedt el. Írt zongoradarabokat is, ezeknek néhány motívumát később Liszt Ferenc és Brahms is feldolgozta.

Az 1840-es években fiatal és tehetséges cigányzenészekből zenekart alakított, saját költségén képezte, etette, ruházta őket, s hatalmas sikerrel léptek fel a Nemzeti Színházban és külföldön. A szabadságharc alatt ez a zenekar Sárközi Ferenc prímás vezetésével szórakoztatta a front mögött a honvédeket. 1848. március 15-én Petőfi Nemzeti dalához szerzett zenét, amelyet a Nemzeti Színházban Szerdahelyi József kórus-átiratában adtak elő.

A szabadságharc idején bátyja példáját követve ő is beállt honvédnek. 1849 februárjában a kápolnai csatában láblövést kapott, lábadozása idején zsoltárokhoz írt zenét, s orgona átiratokat szerkesztett. Így érte főhadnagyi kinevezésének híre, mire nyomban Komáromba utazott, ahol Klapka György tábornok a II. hadtest zenekari főnökévé nevezte ki. A tábornok tiszteleté-re írta meg a Klapka-induló néven ismert csatadalt, az egyik leg-népszerűbb magyar katonai indulót, s részt vett a Komáromi Lapok szerkesztésében is. A vár kapitulációja után menlevelet kapott, s visszatért a Nemzeti Színházhoz, ahol karigazgatóként működött.

Élete utolsó időszakában megírta a Két Sobri című népszínművét, amelynek zenéjét is maga szerezte. Elkészült a Bánk bán szöveg-könyvével is, ám az ebből készült Erkel-opera bemutatóját már nem érhette meg. Tüdőbajának elhatalmasodását, fizikai gyengü-lését érezve 1850 áprilisában kéziratait átadta megőrzésre a Nemzeti Múzeumnak, ahonnan ezek idővel az Országos Széchényi Könyvtárba kerültek. 1851. május 30-án még ott lehetett az általa fordított Verdi-opera, a Miller Lujza (Luisa Miller) bemutatóján, ám nem sokkal később végleg ágynak esett, s 1851. július 17-én Pesten meghalt.

Egressy Béni nevét Kazincbarcikán művelődési központ és utca, Csepeli zeneművészeti szakközépiskola és gimnázium, több város-ban (Komárom, Miskolc) zeneiskolája viseli, róla nevezték el a szlovákiai magyar amatőr színjátszó mozgalom éves fesztiválját, melynek a felvidéki Szepsi és Buzita ad otthont.

forrás: MTI (Budapest)

Az IGAZI zenei “A” normál alaphang 432 Hz-en szól!

“Talán érdemes megemlíteni azt a konferenciát 1939-ben, amelyiken a normál “A” hangot 440 Hz-re módosították. Az egyik szervező és a módosítás javaslója is Joseph Goebbels náci propagandaminiszter volt. A javaslatot több tízezer zenész tiltakozó petíciója ellenére elfogadták és 1955 óta ISO szabvány.”

Elég az elhangolásból, avagy 440hz helyett vissza a természetes 432hz-hez!

Sokunkban felvetődött már, hogy az emberiséget irányítani szándékozó háttérhatalom aljas eszközökkel igyekszik az embert szellemileg visszafogni, visszafejleszteni, vagy abszurd esetben teljesen lebutítani állatias rabszolga szintre, a kontrollálás érdekében. ennek jelei az élet szinte minden területén tetten érhetőek, a teljesség igénye nélkül csak néhány példa:

– szellemi visszafejlesztés a média segítségével (elhallgatott hírek, buta műsorok, stb.)
– tudatmódosítás („oktatás”, erős manipuláció a reklámokban, hírekben, HAARP stb.)
– élelmiszermérgezés (azok vagyunk, amit megeszünk, sok-sok E betűs szám…)
– immunrendszer mérgezés (gyógyszermaffia, oltások, fogkrém fluor-idegméreg, stb.)
– anyanyelvtörlés (latin, később angol, majd még később „windows” világnyelv erőltetése)
– történelemhamisítás

Fentiek már vélhetően nem szorulnak különösebb bizonyításra, elég csak szétnéznünk az életünkben, viszont „uraink” sajnos még mindig tartogatnak meglepetéseket. A fentieken túl ugyanis egy egyre inkább elterjedt vélemény szerint létezik egy még ezeknél is alattomosabb, észrevehetetlen fegyver, amit bevetettek ellenünk, mégpedig a frekvenciamódosítást.

Ugyanis az a helyzet emberek, hogy mi mind félre vagyunk kollektíve hangoltatva.

432 hz

432 hz

Idézek egy, a témába vágó cikkből:

„A modern társadalomban élők egyre kevésbé fogadják el az ő személyes megítélésük felett álló és attól független szabályok létezését. Persze ez nem fog azon változtatni, hogy ha figyelmen kívül hagyjuk a természet törvényeit, biztos mi húzzuk a rövidebbet. A zene mostanában már csak egy fogyasztási cikk,ömlesztik is ránk tonnaszám, szinte elmenekülni sem lehet előle.

A baj mindössze annyi, hogy ezt is teletömik mindenféle „E” számokkal, térfogatnövelővel, állagjavítóval, adalékanyagokkal, hogy tetszetős legyen, és ezért azt gondoljuk róla, hogy jó zene még akkor is, ha teljesen üres, vagy ami még ennél is rosszabb, ha tele van a személyiségünket pusztító dolgokkal.

Az ókori görögök számára a helyesen megkomponált zene, amelyben minden egyes hangnak önálló értéke és tartalma volt ezzel szemben nagyon komoly erkölcsi értékkel rendelkezett, mert képes volt arra, hogy a hallgató jellemét fejlessze. A középkor óta elterjedt zenei felfogás szerint viszont a zene hatását mindössze a hangok egymáshoz való viszonya határozza meg, nem pedig a megszólaló hangok magassága önmagában.

Részben ennek a megközelítésnek volt az eredménye, hogy a normál „A” hang annyiszor és olyan tág határok között változott a történelem folyamán. Néhány példa erre: az 1720-ból származó angol hangolósíp a normál „A” hangot 380 Hz-en határozza meg, ezzel szemben azok az orgonák, amelyeken Johann Sebastian Bach játszott Hamburgban vagy Weimarban 480 Hz-es normál „A” hanghoz voltak hangolva. A tizenkilencedik század elején erős tendencia alakult ki a normál “A” fokozatos emelése irányában. Ezt a folyamatot végül az énekesek tiltakozásának hatására 1859 február 16-án a francia kormány egy törvény kibocsájtásával állította meg, amelyben a normál “A” hangot 435 Hz-en rögzítették, és diapason normal néven vált ismertté Franciaországon kívül is. Ebből a normál “A” hangból egy 258.65 Hz-es “C” hang származik, aminek egy alternatívája az úgynevezett filozófus hangolás, amelyben ez a “C” hang 256 Hz. Ehhez a “C” hanghoz egy 432 Hz-es “A” hang tartozik. 1884-ben Giuseppe Verdi írt egy levelet az Olasz Állami Zenei Bizottságnak, amelyben kéri tőlük a normál “A” hang 432 Hz-en történő rögzítését, amit matematikai okok miatt tartott szükségesnek és annak ellenére, hogy nem járt sikerrel a kérése, ő saját maga ezt a 432 Hz-es hangolást használta. Ezt a hangolást azóta is Verdi-hangolásként ismerik. Ez utóbbi hangolás nagyon kényelmes hiszen a 256 a kettes szám nyolcadik hatványa, ezért minden oktávban egész szám a “C” hang frekvenciája, de erről a hangolásról később részletesen is beszélek.

A normál “A” hang története persze folytatódott.

Anélkül, hogy ebből a cikkből a titkos Illuminati körök világuralmi törekvéseit leleplező írás kerekedne talán érdemes megemlíteni azt a konferenciát 1939-ben, amelyiken a normál “A” hangot 440 Hz-re módosították. Az egyik szervező és a módosítás javaslója is Joseph Goebbels náci propagandaminiszter volt. A javaslatot több tízezer zenész tiltakozó petíciója ellenére elfogadták és 1955 óta ISO szabvány.

Felmerül a kérdés, hogy van-e egyáltalán jelentősége annak, hogy milyen hangmagasságot választunk referenciaként. Ha van ennek valamilyen hatása, akkor az milyen és hogyan vizsgálható? A következőkben egyrészt néhány figyelemreméltó adatot szeretnék felsorolni, ezenkívül egy különleges kísérletet, amelyikben a különböző hangmagasságok hatását értékelték.

Az agy a hétköznapi gondolkodás folyamata közben 14 és 40 Hz közötti frekvencián bocsájt ki hullámokat, ez azonban csak bizonyos típusú dendritek működésének az eredménye, amelyek a domináns agyféltekében találhatók. Amennyiben a két agyfélteke működését 8 Hz-en tudjuk egymással szinkronizálni, akkor egy harmonikus működést érünk el, amelyben maximalizálni tudjuk az információ áramlást a két agyfélteke között. Erről agykontrollosok és meditációt gyakorlók tudnak a legtöbbet. Ezenkívül a DNS másolási frekvenciája és a Föld alap rezonanciája is 8 Hz. Ez utóbbit Schumann rezgésként ismerik, amelyik egy globális elektromágneses rezgés a Föld felszíne és az ionoszféra között. A zene alapvető eleme különböző hangok harmonikus összecsengése.

Amennyiben a zene alapja a korábban említett 256 Hz-es “C” hang, amelyik nem más mint a 8 Hz-es természetes frekvenciáknak öt oktávval magasabb felharmonikusa, akkor a zene amit hallgatunk, összhangban lesz ezekkel a testünket és környezetünket felépítő rezgésekkel és segíteni fog abban, hogy harmóniába kerüljünk saját magunkkal és a minket körülvevő világgal, sőt még az egészségünk megőrzéséhez is hozzájárul, ami nem más mint a testünk harmonikus működése. Ezzel szemben, ha a referenciapontunk 440 Hz, akkor függetlenül attól, hogy milyen stílusú zenét csinál, vagy hallgat valaki, mindenképpen egy disszonanciát hoz létre a zene és önmaga, valamint a természet között. Ez a hatás nem csak a zenei stílustól független, hanem még attól is, hogy milyen hangközrendszert építünk fel erre a frekvenciára. Ez a disszonancia pedig gyengít minket fizikailag és mentálisan is, aminek következtében könnyebben irányíthatóvá és kihasználhatóvá válunk. Ez megmagyarázhatja, hogy olyanok akiknek hatalom van a kezében és fizikailag valamint mentálisan is uralni akarnak minket, mint pl. a korábban említett Joseph Goebbels, miért mutatnak egyáltalán érdeklődést a hangolás kérdése iránt.

Ha körülnézünk a világban, akkor azt is láthatjuk, hogy a népi hangszerek származási helyüktől függetlenül követik a fentebb említett természetes frekvenciákat. Egy Koreából származó furulya hangjainak frekvenciái például a következők voltak: 597.2 Hz, 651.6 Hz, 716.8 Hz, 796.4 Hz, 896 Hz, 1024 Hz,1102.4 Hz, 1194.4 Hz. A furulya hatodik hangja egy “C” hang, amelyik a 256 Hz-es “C” hangnál két oktávval magasabb. Egy másik furulya alaphangja, amit Etiópiában vettek meg egy pásztorfiútól 512 Hz volt. Hasonló hangszereket találtak Görögországban vagy Közép-Amerikában is.  A 256 Hz-es “C” hangra, vagyis 432 Hz-es “A” hangra történő hangolás tehát az emberi természetből adódó hangolás. Az is érdekes tény, hogy még a modern orvostudomány is sokféle diagnosztikai és terápiás céllal használ különböző hangvillákat, amelyek frekvenciája a kettes szám valamelyik hatványa, 64 Hz-től 4096 Hz-ig. A hanggal történő gyógyítás egyébként évezredek óta ismert, használhatnak hozzá hangvillákat, speciális hangolt edényeket, hangszereket vagy mantrákat. Indiában még most is élnek olyan mantra-gyógyítók, akik képesek még a kígyómarást is kezelni.

Annak megállapítására, hogy milyen módon befolyásolják a gondolkodásunkat és érzelmeinket a különböző hangmagasságok, pontosabban az hogy milyen hangmagasságot választunk a hangrendszerünk referencia pontjának, komoly vizsgálatokat végeztek az Egyesült Államokban, Olaszországban, Németországban és Svájcban összesen több ezer ember részvételével és közel húsz éven keresztül. A kísérlet maga igazán egyszerű volt. A résztvevőknek két pár különböző hangról kellett leírást adniuk. A hangok megszólaltatásához először két monokordot használtak, az egyik húr 128 Hz-re a másik pedig 130.828 Hz-re volt hangolva. Mindkét hang egy “C” hang, de az első a korábban említett filozófus hangolásban, a második pedig a 440 Hz-es normál “A” hanghoz viszonyítva. A második összehasonlításban egy 216 Hz-es és egy 220 Hz-es “A” hang szerepelt. A két hang megszólaltatását annyiszor ismételték meg, ahányszor azt a vizsgálatban résztvevő személyek kérték, a lejátszás sorrendjét pedig váltogatták. A hallgatóknak mindössze annyit mondtak, hogy két különböző hangot fognak hallani, amelyek közül az egyik magasabb, a másik pedig alacsonyabb, de a hangmagassággal nem kell törődniük, hanem próbáljanak arra összpontosítani, hogy a két hangnak van-e valamilyen belső jellege, és hogy ez a tulajdonság azonos-e, vagy különböző a két hang esetében. Ezt a kísérletet később elvégezték fuvolákkal, hegedűkkel, zongorákkal is, sőt azt is váltogatták, hogy ugyanabból a hangszerből egyszer egy tanuló kategóriájút máskor pedig egy kiemelkedő minőségűt használtak, annak érdekében, hogy kiderüljön vajon  a megszólaltatás módja okoz-e valamilyen eltérést abban, ahogy a hallgatók értékelnek egy hangot. A vizsgálat sok évig tartó számtalan ismétlése után azonban a kutatók egy nagyon egységes és meglepő eredményre jutottak. Nézzük át röviden a négy hang által keltett benyomásokat és érzéseket a több ezer hallgató leírásainak összegzése után:

220 Hz-es “A” hang: 3-8 %-a hallgatóknak azt mondta, hogy szépnek és stimuláló hatásúnak találta, 90 % felett volt viszont azoknak az aránya, akik azt mondták, hogy kényelmetlennek, nyomasztónak, elnyomónak, irritálónak vagy agresszívnek találták. Számukra ez a hang olyan volt, ami szinte fájdalmat okoz a belső fülben és a külsődleges szépség mögött, mintha egy tőrrel döfnék meg őket.

216 Hz-es A hang: 3-8 %-a hallgatóknak azt mondta hogy személytelennek hangzott számukra, ezzel szemben 90 % felett volt azoknak az aránya akik a pontos, teljes, békés, tiszta jelzőkkel írták le. Sokan úgy fogalmaztak, hogy ez a hang elégedettséggel töltötte el őket, sőt olyanok is, akik szerint a naphoz hasonlóan fénnyel teli volt.

130.828 Hz-es C hang: 3-8 %-a a hallgatóknak ezt a hangot boldognak, dallamosnak és fényesnek írta le, de 90 % felett volt azoknak az aránya, akik a következő jelzőket használták: harapós, irritáló, kellemetlen, kissé orrhangú, olyan, mintha valaki egy táblát kaparna a körmével, beszűkít, összeszorít, egy olyan réteget tesz az ember mellkasára, amit át kell törnie, hogy lélegezni tudjon, feszültséget okoz, belefúródik az emberbe és a saját ritmusa ellen megy, idegessé tesz, vészjósló.

128 Hz-es “C” hang a hallgatók 3-8 %-a számára kérdésekre ösztönző, kissé nyugtalanító volt azonban 90%-uk ilyen leírásokat adott: az emberi lényhez tartozik, sok teret ad, békésnek, kellemesnek és teljesnek hangzik, harmóniában van az emberrel, ezt hallva az ember kiegyenesedhet és szabadon és mélyen lélegezhet, bizalmat ébreszt, olyan mintha a szívben visszacsengene, olyan mintha mindennek az alapja lenne mégis teljesen szabadon hagyja az embert.

Ha azt is számításba vesszük, hogy sok hallgatónak nehéz volt az érzéseit szavakba foglalni a 90 % feletti hasonlóság a leírásaikban igen figyelemreméltó. Ezt az arányt nem befolyásolta sem a megszólaló hangszer fajtája, sem pedig minőségi színvonala. A kíséletek alatt azonban még egy nagyon fontos megfigyelést tettek a kutatók. Elektromosan megszólaltatott hangokkal a vizsgálatot nem lehetett elvégezni. Ez nem csak szintetizált hangokra vonatkozott, hanem még akusztikus hangszerek elektromosan erősített hangjára, vagy hangfelvételekre is, nem azért mert az így megszólaló hangok frekvenciái nem ugyanazt a hatást keltik bennünk, hanem azért, mert sokkal kevésbé tudatosíthatóvá válnak ezek a hatások. Viszont, amikor lassan, szinte kizárólag erősített zenét és felvételeket hallgatunk, mindazok a hatások, amelyek kedvezőtlenül befolyásolják személyiségünket, feszültséget és bizonytalanságot keltenek bennünk, saját természetünk vagy egymás ellen hangolnak minket, vagy akár még az egészségünket is rombolják, még sokkal veszélyesebbek, ha rejtve maradnak. A zenészek felelőssége egyértelmű ebben a helyzetben, de ők azok, akik a legkönnyebben tehetnek is azért, hogy ez a helyzet megváltozzon. Még a zenészeknél is sokkal nagyobb felelősség terheli azonban a zenét oktatókat, és azokat, akik az oktatási rendszereket alakítják ki, hiszen rajtuk múlik, hogy az emberek általában tudnak-e, vagy tudhatnak-e ezekről hatásokról aminek egyre nagyobb mértékben ki vannak téve. Elgondolkozhatunk azon, hogy mit is jelent jól behangolva lenni. Ez csak annyi lenne, hogy egy hangszer önmagában, vagy más hasonlóan hangolt hangszerekkel együtt nem tűnik disszonánsnak? Vagy akkor vagyunk jól hangolva, ha egy erősen megkérdőjelezhető eredetű nemzetközi szabvány szerint hangolunk be?  Vagy akkor vagyunk jól hangolva, ha megismerjük a minket körülvevő és ugyanakkor bennünk is jelenlévő természetet és a zenénket úgy építjük fel, hogy ezzel legyen összhangban?”

forrás: Gáspár Péter 

Szóval úgy néz ki a helyzet, hogy 1939-ban a náci Joseph Goebbels ajánlásával került be a nemzetközi standardok közé a 440hz referenciapontú hangolás. Azóta a megjelenő zenék nagy része fel van erre tuningolva, lemezkiadóknak, zenészeknek kötelező! És hogy ez milyen hatást váltott ki? Nézzünk csak szét, mekkora a káosz az emberek fejében…

Ne tévesszen meg senkit, hogy itt valakik a “náci Goebels” nyakába akarják varrni ezt az ügyet, (ez nyílvánvalóan egy elterelő szál, még ha a tények szerint igaz is), hanem az itt a lényeg, hogy megint találtunk egy területet, ahol átbsztak minket a palánkon! És még csodálkozunk, hogy ekkora a káosz az emberek többségében, amikor még a pihentetésre szánt zenében sem találhatják meg a nyugalmukat, mert az azokban lévő rezgések nincsenek összhangban a dobhártyánkkal.

Ajánlatos a témát érdeklőknek ezen oldal tanulmányozása: omega432

De azért nehogy azt higgyük, hogy a zenész társadalom szó nélkül tűrte ezt a természetellenes disszonáns hangolást. Azok, akik nem voltak hajlandóak behódolni, nos, itt egy lista

Úgy látni azért az internet tele van az ezzel a témával foglalkozók gondolataival, pl. ajánlok egy kis dokumentumfilmet megnézésre: The Cosmic 432 & The Musical Conspiracy – Part 1

Érdemes elolvasni a henrymakow-on lévő cikket a témában

Komoly kutatásokat is végeztek azzal kapcsolatban, hogy a hangok hogyan befolyásolják az anyagot. A különböző magasságú hangok gyönyörű, természetes, organikus formákat alkotnak (pl. vaslemezre szórt homokkal, vagy liszttel): Cymatics – Bringing Matter To Life With Sound (Part 1 of 3)

Egyáltalán nem mindegy hogyan reagál az „anyag” az őt elérő frekvenciákra. Cymatic experiment

David Icke is foglalkozott a témával: Sound Vibration Creates Form ( David Icke )

Szó mi szó tele a net a harmónikus 432 és a “standard” 440 hz közötti különbséggel. Ennél például határozottan érződik, hogy a 432 hz-nél a “helyükre kerülnek” a hangok. 432Hz Experiment

A nemzetközileg elfogadott szabvány szerint tehát minden zenei mű úgy jelenik meg ~6 évtizede, hogy az “A” hang 4. oktávja 440hz-re van hangolva a természetes 432 helyett. Ezáltal a skála MINDEN hangja feljebb lett tuningolva az egész zenei műben, olyan frekvenciákra, amelyik az emberi fül dobhártyájának nem kedves, disszonáns rezgéseket ad.

Fentiek ismeretében talán nem állunk messze az igazságtól, hogy kijelentsük: a világegyetem nagyon leegyszerűsítve nem áll másból mint energiából, ami fényből és hangból tevődik össze. Ezek után ugye nem is olyan nehéz elhinni, hogy ez a frekvencia-tuningolási ügy ugyanúgy tökéletesen beleillik a káoszteremtési tervbe, aminek sok elemét már megfejtettük? Ezek a háttérerők már minden szinten belenyúltak az emberi életbe, lebutítva, összezavarva azt, miért tettek volna kivételt a „hangokkal”?

Nincs az a “bíróság”, amelyik felmenthetné ezeket a tett(v)eseket!

Lehet, hogy vannak, akik szerint ez a 432 Hz-es hisztéria  egy komplett  baromság, figyelemelterelés, vagy esetleg valami new age-es marhaság. Laikusok mondhatnák, hogy bármelyik zeneművet –  példának okáért  Csajkovszkij  B-moll zongoraversenyét – a skála  bármelyik  hangjáról el lehet kezdeni, és egyértelmű lesz, hogy a kezdőhang  a meghatározó,  mert  a második  és az összes többi hang  az elsőnek a függvénye, tekintve hogy egy zenedarab  tulajdonképpen frekvenciakülönbségek  együttese.

Vagyis a fent említett zeneművet  akár D-ről vagy  G-ről is kezdhetem, mert a további hangok az elsőhöz  viszonyulnak  csupán, nem? Ez éppen olyan, mintha egy léckerítést fél méterrel arrébb tesz az ember, vagyis a lécek egymás közötti távolsága  semmit sem fog változni, csupán  a kerítés helyzete.

Vagy még sem ez a helyzet??

Tudni kell, hogy a 432Hz-es és a 440Hz-es hangolás közötti különbség nem egy egész hang, nem is egy félhang, hanem még annál is kisebb! Matematikailag egészen apró különbségről van szó! Most kérdezhetnénk joggal, hogy miért számít egy alig negyedhangnyi különbség, de inkább visszakérdezek:

Számít-e, hogy a tudatmódosító reklámokat az agyunk befogadóképességéhez közelálló frekvencián sugározzák? Számít-e az, hogy a HAARP-al sugárzott hangulatbefolyásoló hullámokat milyen amplitúdóval és milyen frekvenciával nyomatják az emberek fejére?Még szép, hogy számítanak! Ezek, a tudósaik révén tökéletesen tisztában vannak matematikailag vele, hogy az emberek fizikai testének mi esik jól és mi nem!

Nem a léckerítést tették arrébb 8 cm-el, hanem egy teljesen másik léckerítést kaptunk, mint amire vágytunk, csak nem tudunk róla!

Itt nem arról van szó, hogy a “gyári”, azaz teremtett “A” (lá) hangból tuningolás után “C” (dó) hang lett, hanem arról, hogy valakiket ismét rajtakaptunk amint belebarmolnak a teremtés rendjébe. Ugyanis a régebben gyártott természetes élő (!) hangszerek mind úgy vannak finomhangolva, hogy harmóniában legyenek a természet, a Föld rezgéseivel, ezáltal az emberi érzékeléssel is. A 440hz-re hangolt és sugárzott zenék nincsenek összhangban a világegyetem rezgéseivel, sem az emberi szervezet felépítésével.

A 440Hz-es hangolású zene disszonáns, azaz pusztító. Csak észrevétlenül pusztít (tudat alatt nyugtalanít, zavar).

Ha számtani példával akarjuk igazolni a fentieket, akkor a következőt látjuk:

A természetes számsor: 1, 2, 3, 4 … ezt nem igazán írhatjuk kizárólag emberi kitalációnak, mert ha kimegy az ember az erdőbe és elkezdi számolni a fákat, akkor is ez jön ki: 1, 2, 3…

Na most, valakik egyszer eldöntötték, hogy a nemzetközileg elfogadott számsor az ne a fenti legyen, hanem ez: 1,0776 ;  2,155 ;  3,232 ;  4,310 …

Az agyunk ugyan képes számolni a fenti számrendszerben is, hisz ezek is létező számok, de melyik számrendszerrel lesznek nehézségeink?

Döntse el ki – ki maga…

 forrás: velorex

Rupaszov Tamás

Rupaszov Tamás – Trottel Records

Huszonöt éve vezeti a Trottelt, a nyolcvanas években kazettákat másolt és nemzetközi punkkapcsolatokat épített, a kilencvenesekben lemez-, majd könykiadó lett.

“Remélem, nem az a kép alakult ki rólam az elmúlt 20 évben, hogy azt vallom, nincs a

Rupaszov Tamás

Rupaszov Tamás

stílusok között átjárás. A Trottel Records első öt kiadványa a 90-es évek elején: a Trottel, ami már akkor is megannyi stílus fúziója volt, az Anima, ami akkor népzenéket kutyult elektronikával, a Korai Öröm mint akkori világzenei kezdemény vagy például a Másfél kiadása a kiadó nyitottságát jelzi minden zene felé.

Azt csinálom, ami épp megtetszik, és nem azt, amit a piac diktál, ez az underground felfogásom része.”

Trottel 

Trottel egy zeneileg behatárolhatatlan, kísérletező magyar zenei együttes. 1982-ben alakult.

Stílusa, tagsága és neve (Der Trottel (1982-1984), Die Trottel (1985-1987), Trottel (1988-1996, 1998-1999), Troxx (1997), Trottel Monodream(2000-2001), Trottel Monodream Experience (2002-ben tévedésből így szerepeltek egy olasz válogatás-albumon, de ezt a nevet egyébként nem használták), Trottel Stereodream Experience (2002-2011), Trottel Stereodream Workshop (2003-2008), Rupasoff (2009-2012) időről időre változik. Vezetője Rupaszov Tamás.

Fókuszban a lüktetéssel – Trottel Stereodream Experience-videókritika

“A punk nem állami zenészek produkciója” – Rupaszov Tamás a Quartnak

Rupaszov Tamás huszonöt éve vezeti a Trottelt, a nyolcvanas években kazettákat másolt és nemzetközi punkkapcsolatokat épített, a kilencvenesekben lemez-, majd könykiadó lett, jelenleg Lengyelországban turnézik. Cionista zsidó támadásról, underground lánclevelekről, Nagy Feróról és Jello Biafráról, illetve a Quart mocskolódásáról beszélgettünk vele.

Ezt az éktelenül szar kritikát melyikőtök írta? Én soha többé nem adok nektek Trottel-lemezt. Mert tudom, hogy az ilyen stílusú lemezeket a Quart lemocskolja. Olvasom ezeket a kritikákat, és sajnálom azokat, akik promóciós lemezeket küldenek a Quartnak, mert vérlázítóak ezek az írások.

De akkor miért vannak a promóciós példányok és az újság?

Én annak idején nagyon szélsőséges pozícióból indultam a sajtót illetően. Abból indultam ki az első Trottel-lemez megjelenésekor, hogy nem adunk interjúkat és promóciós példányokat, mert az újságírók köcsögök. Persze voltam akkor húszéves, rájöttem aztán, hogy ez faszság, meg közben a barátaim is újságírók lettek. De visszatérve a témához: én nem vagyok az a promoter, aki azt gondolja, hogy egy kiadványt szarrá kell promózni, és a Bravónak és a Popcornnak is el kell küldeni nem mainstream kiadványokat. Ebből a szempontból nem vagyok amatőr. Más szempontból persze amatőr a hozzáállásom még mindig.

Volt már olyan, hogy neked se tetszett, amit csináltál?

Persze, nekem folyamatosan nem tetszik.

És hogy a közönségnek?

Az benne van a pakliban, főleg, hogy elég szélsőséges dolgokat csinálok.

A kritika akkor miért más?

Annyiban más, hogy a Quart ezeket a lemezeket lemocskolja.

Milyen típusú lemezeket?

Az undergroundnak ezt a kísérletezős, folyamatzenei irányvonalát, ha létezik ilyen. Nem a kritikával van a bajom, egész egyszerűen nem volt rá szükségünk. Nekem ez nem ért meg egy lemezt. Utálom ezt a negatív lehúzós energiát, nem tudom, hogy ez mire jó. Eszembe jut ilyenkor a Bucó (Pozsonyi Ádám). Nem azért, mert szélsőjobbos, mert abból sok van, hanem mert húsz éve negatívumokból épít karriert, mocskolja mindenki másnak a munkásságát. Engem mint kiadót hetente keresnek meg fiatal zenészek és kérdeznek meg, hogy mekkora művészek, és amikor azt gondolom róluk, hogy szarok, akkor is azt mondom nekik, hogy “hatalmas művész vagy, mindannyian óriási művészek vagyunk”. Attól, hogy lealázok valakit, nem gondolom, hogy jobb lenne a világ. Szóval nekem nem ért meg egy lemezt.

Akkor visszaadjuk.

Igen? Király!

Turnéra indultok. Hova?

Nagyon romantikus tájra. Dél-Kelet Lengyelországba. Például Gorlicébe, ahol egy fickó feltalálta az első olajlámpást. Egy Lukasiewicz nevű arc. A város tele van lepusztult gyárakkal és munkanélküliekkel, öregekkel, de tele van ennek a Lukasiewicz nevű embernek az emlékműveivel, szobraival. A helyiek büszkék rá nagyon és komplexusaik vannak, hogy a világ nem tudja.

Hogy kerültök oda?

A Youtube-on ismerkedtem meg a szervezővel, állítólag ő szervezte ’97-ben az eddigi egyetlen gorlicei Trottel-koncertet. Aztán összespanoltunk, a duómmal voltunk ott az ősszel, aztán pedig a Don’t Say a Word pesti hardcore zenekart szerveztem oda, nekik a Trottel Records adta ki az új lemezüket.

Hány embernek léptek fel külföldön?

Ezek turnék, úgyhogy attól is függ, hogy milyen nap. Vasárnap és hétfőn nyilván kevesebbnek. De ez változó.

És milyen korosztálynak?

Ez érdekes kérdés. Mert ezen látszik, hogy minden városban más a színtér. Belgiumban azt vettem például észre, hogy elég idős az a közönség, amelyik ezt a zenét hallgatja.

Itt nyilván arról is lehet szó, hogy ezen szocializálódtak, volt nekik annak idején ilyen zenéjük. Főleg ugye Belgiumban.

De én arra gondolok, hogy hol vannak a fiatalok. Mert húszévesek nincsenek.

Ti sem vagytok húszévesek.

Ez tény. Viszont vannak városok, ahol fiatalabb a közönség, Lengyelországban például. Ott viszont az az érdekes, hogy korán kezdődnek a koncertek. Nyolckor. Emlékszem, húsz éve már 5-6 órakor elkezdődtek, és tele voltak lengyel kisgyerekekkel, akiket elengedtek a szüleik. És ez szerintem nagyon jó.

A Corvin moziban voltak ingyenes koncertek a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején, ahol délelőtt 11 órakor fellépett a Hobo Blues Band vagy a P. Mobil.

Én is emlékszem, voltam ott Karthagón, de ezek karácsonyi koncertek voltak. Nem állandóak voltak szerintem.

Zenészként hogyan jellemeznéd egy-egy mondattal a nyolcvanas, a kilencvenes és a kétezres éveket?

A nyolcvanas években három koncertünk volt egy évben. Vagy legalábbis kevés. Épp ezért kurvára sok ember jelent meg. Aztán a kilencvenes évek elejétől a közepéig olyan mértékű kiváncsiság volt a korábbi időszak jellegéből adódóan, hogy akkor meg azért voltak embertömegek. Manapság meg öt koncert van egy este a városban, emiatt pedig egy-egy koncerten nincs közönség. Ez az ára annak, hogy rengeteg program között válogathatsz. Így a közönség se annyira kiváncsi.

Hogy és miért kezdtél el annak idején zenéket terjeszteni?

1986 környékén kezdtem el zenéket terjeszteni, de az egész a chainletterekkel indult. Ez azt jelentette, hogy kaptunk valahonnan egy levelet, volt rajta tíz cím. Az volt a feladat, hogy az utolsó ötnek tovább kell küldeni valami hanghordozót. Így elterjedt a cím és egy év alatt elözönlöttek minket a világ minden tájáról a kazetták, a kislemezek, az újságok, fanzinek. Akkor jöttünk rá arra, hogy az egy dolog, hogy mi itt elpunkoskodunk Magyarországon, de mindenki mindenhol elpunkoskodik, és mindenki mindenfélét csinál. Hatalmas információ zúdult ránk, jöttek a lemezek és nekünk is kellett küldeni vissza valamit. Így kezdtünk sokszorosítani, először az akkor elkészült home made Trottel-demót, utána csináltunk magyar zenekarokból válogatásokat. Aztán ha már volt, elkezdtük itthon is árulni ezeket koncerten. Később saját fanzine-t szerkesztettünk, először franciául, aztán magyarul is, amit itthon terjesztettünk. Aztán a rendszerváltás előtt megjelent Franciaországban az első Trottel-lemez, nem volt belőle itthon, valahogy gyártottunk kazettát, de később az egész akkora méreteket öltött, hogy legalizálni kellett, és mivel egyebként is koncepció volt, hogy magunk adjuk ki a dolgainkat, ’92-ben megalakult a Trottel Records azért, hogy ezt legálisan megtehessük és hogy más hozzánk hasonló zenekarokat kiadjunk.

Meghatározta az ideológia azt, ahogy másokhoz viszonyultál, akár zeneileg?

Először meg kellett, hogy kapjunk ezt az ideológiai inputot. Ezek újságok formájában meg is érkeztek. Én franciául tudtam csak, úgyhogy a francia nyelvű újságokat értettem, a többiben a képeket néztem. Rám épp ezért a Franciaországból, Belgiumból, francia Svájcból érkező dolgok voltak leginkább hatással, meg azok az olaszok, akik tudtak franciául.

Újságot minek csináltatok?

Gondolom azért, mert volt mondanivalónk. Benne forogtunk egy közegben, amelynek volt zenei oldala, politikai oldala, ezekről be akartunk számolni a kintieknek. A külföldi fanzinek a punk mozgalomnak egy teljesen más oldalát mutatták meg, tovább akartuk adni az infót.

Felmerült benned, hogy kétezres évek fordulójának információs robbanását a saját hasznodra fordítsd?

Amekkora lehetőség van benne, ugyanakkora a buktatója is. Ebből az információáradatból kitűnni sokkal nehezebb, de például sokkal költséghatékonyabban lehet kapcsolatot létrehozni másokkal, ez igaz. Sokkal több információhoz lehet hozzájutni, de azt is gondolom, hogy ennek nem sok haszna van. A világ minden tájáról bombázzák egymást hírekkel az emberek, de az embernek a fasza tele van a hírekkel. Ebből nem lehet kilátni. A fiatal zenekarok sem nagyon tudnak élni ezzel a nagy lehetőséggel, azt látom. Ki se tudnak belőle evickélni. Régebben ha volt egy 200 címes német klublistánk, mindekinek szépen kiküldtük a lemezeket, ha nem is kétszáz koncert lett az eredménye, de voltak, akik nyitottak voltak, érdeklődtek és ez az adott országban aztán évekre meghatározta a működésünket. Manapság szerintem ezt nem tudják megcsinálni a zenekarok egy email-cimlistával.

Pedig erre is van példa. Nem gondolod, hogy többet koncerteznek a zenekarok manapság, mert nem tudnak lemezeket eladni?

Ez úgy igaz, hogy nem tudnak lemezeket eladni és koncertezni sem tudnak. Én se itthon, se külföldön nem látom a turnézó kis zenekarok seregét. Egy-kettőt látok. Még tíz éve is könnyebben tudott egy kis zenekar koncertezni, akár Európában akár Magyarországon, mint manapság.

Élnek még a régi nemzetközi kapcsolataid?

Néhány igen. Egy ilyen régi ismerősökből álló egyesület szervezett nekünk például tavaly Párizsban koncertet, ahol a cionista szélsőjobbosok megtámadták a helyszínt.

Tessék?

Odaértünk a helyszínre, a huszadik kerületbe, amely talán az egyetlen úgymond komcsi, erősen baloldali vezetésű kerületek egyike. Ebből kifolyólag ott van a legnagyobb underground mozgás. Egy kisebbségi művelődési központban volt a koncert. Háborús hangulat fogadott minket, láncok és baseballütők, bukósisakok. Elég feszült volt a hangulat. Kiderült, hogy zsidó szélsőjobbosok felvonulást tartottak, egy részük pedig betámadta a helyet, mert az bevándorlók, kisebbségi, pl. palesztin és afrikai közösségeknek volt a közösségi és kulturális központja, akikre pedig haragudtak nagyon.

Ti azzal, hogy elmentek most Lengyelországba és később Franciaországba koncertezni, pénzt fogtok keresni? Meg fogja nektek érni?

Annak, aki ezt akarja csinálni, annak mindenképpen megéri, de csak ebből sosem fogunk megélni.

Nyaranta dolgozol a Szigetnek is.

Nekem ez az évi függőségem, tizennégy éve csinálom és remélem, hogy nyugdíjas koromig csinálom majd. Egy évben egy hétig van főnököm. Egy olyan embernek, akinek sose volt főnöke, ez luxus. Ilyenkor visszaáll az egyensúly.

Egy év anarchizmust egy hét feudalizmus helyrezökkent?

Bár anarchizmus lenne. De igen.

De miből élsz meg? Családod van, gyereked.

Ezer dologból. Néha lemezkiadó vagyok, néha könyvkiadó, hol turnékat szervezek, van egy zenekarom, néha fordítok. Én még mindig nem tudom, hogy miből élek meg, ugyanúgy, mint húsz éve.

Mi volt a szakmád?

Nyomdász.

A nyomdászok közt miért volt ennyi punk?

Nem tudom. Talán a punkok állítólagos entellektüel beállítottsága miatt. (nevet) Amúgy tényleg rajongok a nyomdatermékekért, legyen az lemezborító, könyv, plakát vagy szórólap.

A Chumbawambát te hoztad el először Magyarországra. Mit gondolsz arról, amit azóta csináltak?

A Fekete Yukban volt ’93-ban az első közös Trottel- és Chumbawamba-koncert. Én Chumbawamba-fan vagyok a mai napig. Egy koherens koncepció mentén zajlik az életútjuk. Nem is zenei értelemben érdekelnek engem, hanem jelenségként. Azt a hangulatot a mai napig megtalálom bennük, ami annak idején magával ragadott. Az, hogy milyen zenét csinálnak, engem kurvára nem érdekel. Vannak olyan pontok, amikor a zene, az csak zene, és van annál sokkal fontosabb dolog. Például annak a töltése. Az én ízlésem zeneileg folyamatosan változik. Amikor fontosabb dolgokról van szó, akkor a zene és a stílus eltörpül.

A magyar punkmozgalom hol vált szét? Mikor és hogy történt meg az ideológiai szakadás a punkok és a skinheadek, a régi punkok és az új punkok között?

Nekem a Flamingó nevű bárban, vagy mi volt annak a neve, ahova közösen jártunk ’85 körül. Ott a Dudás – ő egy skinhead-legenda volt – pár óra vita után felállt, rácsapott az asztalra és azt mondta: “Igazad van, de én akkor is fasiszta vagyok.” Nekem ez volt a szakadás, ami után pofonközelbe nem volt ajánlatos mennem.

Abból a kétszáz emberből, aki a nyolcvanas évek elején punk volt, hogy lett az egyikből Egészséges fejbőr, a másikból meg más?

Az eleje egyszerű volt. Az egyik héten punkok voltak, aztán levágták a hajukat, skinheadek lettek, és elkezdték verni a kisebb punkokat és a kisebb skinheadeket. Én erre emlékszem. Mélyebb töltetre nem emlékszem. Meg a különböző punkcsoportok is mindenkit meg akartak verni, akik nem ők voltak. Elég rossz szájízzel gondolok vissza azokra az évekre, egy halott dolognak tartom. Inkább a pszichiáterekre bíznám. Én a nyolcvanas évek végén besokalltam a magyar punk- és skinhead-dologtól. A múlt nem annyira foglalkoztat, jól elvagyok a jelenben. Az, azért érdekes, hogy hogyan lett egy alapvetően baloldali irányultságú mozgalom ilyen mértékben jobboldali. Mert az, hogy egy skinhead náci, az oké. De hogy egy punk?

Nyilván az “anyám, én nem ezt a lovat akartam.” Ami Magyarországon a szélsőségek felé sodorja az állampolgárok egy jelentős százalékát.

Én azon röhögök, hogy itt vagyok én és még sokan, akiket lehallgattak, megfigyeltek, akiknek útlevele se volt, haragszom is sok emberre nagyon, de hogy állandóan kommunistázzak és ilyen szinten általánosítsak, az valahogy soha eszembe se jutott. Vicces, hogy olyanok komcsiznak egyfolytában, akik egy fűszálat nem tettek soha keresztbe azon túl, hogy részegen ordibáltak. Semmi mondanivalójuk nem volt, semmi retorzió sem érte őket.

Van olyan magyar zene abból a korszakból, amelyre azt mondod, hogy azért maradt meg, mert sajátos volt és jó?

A magyar punkot nem tartom egy erős dolognak. A nagy része a nyugati zenéket másolta. A punknak mint mozgalomnak az egyetlen értelme a kreativitásnak a megmozdítása volt. Az arcok fogták magukat és elkezdtek a saját kútfejükből, belső töltetből csinálni dolgokat, zenélni. Nekem ebbe nem fér bele a másolás. Az jobb eredetiben. A mi punkzenekaraink – beleértve az együttesemet, a Marina Revue-t is – nem sok eredetiséggel bírtak. Igaz, hogy nagyon fiatalok voltunk.

Zenei vagy gondolati eredetiségről beszélünk? Csak mert a punk nem a zenei eredetiségről szólt, sehol sem.

Az én számomra a tágabb értelemben vett underground, a Bizottság, a Kontroll sokkal eredetibb gondolatokat közvetített és zenéket játszott, mint az én generációmban az ún. punk. A punkhoz kötődöm, igen, de annak egy bizonyos vonalához, konkrétan a Crass csináld-magad ideológiájához, ami egy marginális része a punknak a mainstream punkhoz képest. Annak ellenére, hogy a mozgalomnak az a része nem kapott akkora nyilvánosságot, hisz kevesebb külsőséggel rendelkezett, sokkal komolyabb és összetettebb rendszerellenes kritikát és ideológiát fogalmazott meg. Azért csak csináltak ők is aranylemezeket, anélkül, hogy például terjesztőjük lett volna. A Crass, az Ex és a hozzájuk hasonlók politikailag és művészetileg is fontosak voltak.

Nagy Feró munkásságához hogy viszonyulsz?

13 évesen természetesen Beatrice fan voltam. Nagy Feró engem állítólag lekommunistázott a könyvében. Ráadásul pont egy olyan időszak miatt, amikor nekem útlevelem se volt, a Szovjetunióba se tudtam volna kimenni.

És az Ős-Bikiniről mit gondolsz?

Azon túl, hogy csináltak egy-két jó lemezt, nem gondolok róla semmit. Mint punkról legalábbis. A punk nem állami zenészek produkciója, és a nyolcvanas években az MHV által kiadott lemez nem lehet punklemez.

Miért kommunistázott le Nagy Feró?

Mert annak idején volt valami olyasmi, hogy Jello Biafra ki akarta adni az Ős-Bikinit. Azt nem tudom, hogy konkrétan ki akarta-e adni, de mi akkor leveleztünk a Biafrával, és föllázadtunk az ellen, hogy a Bikinit adja ki “magyar punk” címmel. 1985-ben a magyar punkzenekaroknak semmi lehetőségük nem volt, nem sokkal azelőtt még voltak, akik börtönben sínylődtek.

Hova lett… (1982) és a 20. századi híradó (1984) tök jó lemezek.

Szerintem is. És? Mi a kérdés? Nekem nincs azzal bajom, hogy megjelenjen egy Bikini-lemez. Nekem azzal volt bajom, hogy a nyolcvanas évek közepén a Bikini mint magyar punk jelenik meg Amerikában. Mert abban az időben a magyar punkzenekarok fellépni, köpni-nyelni nem tudtak.

És ha ezek után ki akartak volna adni más magyar punkot is?

Ezek hipotézisek. Én mint levelezőpartner, azt írok a Biafrának, amit akarok. Ha én azt gondolom, hogy a Bikini szar, akkor azt írom neki. Felsorolok harminc magyar punkegyüttest a ’80-as évekből, de a Bikinit ebbe a felsorolásba belevenni abszurdum. És ennek semmi köze ahhoz, hogy azok a lemezek tényleg jók. És ha a Nagy Feró azt akarja írni a Biafrának, hogy a Trottel az szar, akkor megírja neki. Kész. Ha le akar kommunistázni, az ő dolga, de enyhén szólva buta dolog emiatt lekommunistázni valakit.

Tegyük félre a kommunistázást. Abban a helyzetben nem volt felelősséged abban, hogy kiadjanak vagy sem egy magyar zenekart Amerikában?

Miért lett volna nekem ebben felelősségem? Azt mondok, amit akarok. A nyolcvanas években az nem lehetett punkegyüttes, akinek a lemezét az állami lemezkiadó adta ki.

Ajánlottál a Bikini helyett más együttest?

Mit tudom én, bazmeg. Szerinted én ezen gondolkodom egyfolytában? Én évtizedekre el is felejtettem ezt. Csak aztán egy jobboldali ismerősöm mindig szóba hozza, hogy lekommunistázott a Feró a könyvében. Én nem vagyok senki. Akkoriban sem voltam senki. Csak vettem a fáradságot, hogy kommunikáljak a világgal a szélrózsa minden irányába. És amikor meghallottam, hogy a Bikinit akarja kiadni a Biafra, akkor igenis magánemberként beleírtam a levélbe, hogy a Bikinit az egyetlen magyar állami lemezkiadó jelenteti meg. Magyar punklemez Magyarországon akkor nem jelenhetett meg.

Az, hogy a Trottel kiadó mit ad ki 2010-ben, az min múlik?

Fontos, hogy koncertező zenekar legyen. Én abban hiszek, hogy ha valaki akarja, akkor a saját útját ki tudja taposni. Egy kis kiadó egy öntevékeny zenekarnak tud segíteni és együtt tudnak valamit csinálni. Van olyan, hogy látok egy fiatal együttest, és azt gondolom, hogy régen tuti csináltam volna neki egy lemezt, de most nem mindig lehetek öngyilkos.

Most mi kell egy zenekarnak, hogy csinálj neki egy lemezt?

Kell éreznem azt, hogy ők maguk is el tudják adni. Pont azért, mert underground zenéknek a kommersz terjesztő hálózat nem működik, a boltok bezártak, a plázák ezeket nem váltják ki, muszáj koncertezni. A saját útját kell keresnie, nem pedig várnia, hogy egyszer majd lesz egy kiadó, aki megcsinálja helyettük. A koncert lassan az egyetlen eladási lehetőség egy kis zenekar számára. Amúgy engem mindig le lehet venni a lábamról, ha egy izgalmas kiadványról volt szó, de próbálok józan maradni.

Mi az underground 2010-ben?

Ugyanaz, ami régen. Az, hogy az ember saját maga csinálja a dolgait és az elsőrendű cél nem saját magad fogkrémként való kommercializálása.

A tehetségkutatók segítenek a fiataloknak?

A kommersz tévék tehetségkutatóit különválasztanám a többi tehetségkutatótól. Mert rengeteg lett manapság a tehetségkutató, most, hogy elkezdték őket támogatni. Van olyan kis zenekar, aki hisz abban, hogy ez továbblépés lehet, van akinek be is válik, szerintem függ attól, hogy milyen zene, milyen zenekar és mit szeretne elérni, de pl. a Trottel sosem nevezett be például egyre se, soha.

Pedig a VHK és az Auróra is lépett fel a KISZ tehetségkutatóján, Balatonszemesen a Marina Revue-vel együtt 1984-ben.

Hm, tényleg. Kiment a fejemből. Csomó punkzenekar benevezett, mi is. Akik ott voltak azoknak örök emlék, előadhattunk Wilpert Imrének. (nevet) Nem hinném, hogy bármelyikünk is valamiféle díjat akart hazavinni.

Az egyértelmű provokáció volt. Van egy zenélő táborotok is gyerekeknek, a Zenélő tanya.

Igen szerteágazó tevékenység. Egyébként most már több tábor van. Gitárosunk, Pusi (Puskás István)foglalkozik ezzel jelenleg. Gyerektábor, gitártábor, zenei tábor fogyatékkal élőknek, ahol rendes zenekarként zenélnek együtt.

A PANKKK támogatja?

Nem, a Zenész Szakszervezet és az EJI a Zenélő tanya fő támogatója.

PANKKK-ra pályáztatok?

Én mindig pályázok mindenre. Lemezre, cserekoncertre, meg kiadóként promóciós tevékenységre. De ki tudja, hogy mi lesz ezzel, illetve hogy megmarad-e ez a program. Amúgy is át kellene gondolni, mert szerintem a mai formájában nem éri el a célját úgy, ahogy szeretné. A könnyűzene támogatása mint olyan, ’98-99 környékén indult el, az előző Fidesz-kormány idején, és hihetetlen, hogy ezt mondom, de értelmesebb volt. Bár igaz, hogy a PANKKK egy komplexebb dolog. Remélem, hogy megmarad és jobban átgondoltan megy tovább. Más országokban sem egy-két év alatt forrta ki magát, amíg működik, egyre jobb lehet.

Punks Not Dead?

Átalakul. De az, hogy ki milyen zenét hallgat, az más kérdés, teljesen mindegy.

forrás: Quart

A Trottel is megpihen – Rupaszov Tamás zenész, lemezkiadó

 

Oláh Tzumo Árpád

Oláh Tzumo Árpád

Oláh Tzumo Árpád

Oláh Tzumo Árpád

1980-ban született Budapesten. A Weiner Leó Konzervatóriumban folytatott klasszikus tanulmányait 16 évesen szakította meg, hogy jazzt tanuljon az Erkel Ferenc zeneiskolában. Első nagy sikere 1998 tavaszán, a Magyar Rádió Füsti Balogh Gábor zongora tehetségkutató versenyének megosztott első helyezése, melynek fődíja egy öthetes nyári kurzus volt.

2001 nyarán a Jazz an der Donau verseny fődíja és a legjobb szólistának járó díj Tzumóé lett.

 2001 szeptemberében a Jazz Hoeilaart Intern’l Contest versenyen vett részt a Tzumo Trio, Európa, Amerika és Ausztrália legjobbjait maga mögé utasítva – a verseny történetében először – az összes fődíjat megnyerte: a legjobb triónak és a kötelező darab leginvenciózusabb előadásáért járó díjakat, illetve Tzumó kapta a legjobb európai szólistának járó díjat.

2001-ben elkészítette első, My time című lemezét. Majd 2001 végén a Berklee egyetem ösztöndíjas felvitelijén megkapta a legmagasabb ösztöndíjat, így tanulmányait a Berklee College of Music-on folytatta Bostonban.

Két évig tanult Joanne Bracken-tól. A következő évben felvételizett az Egyesült Államok legnagyobb jazz-intézetébe, a Thelonious Monk Institute-ba, ahol úgymond a jazz jövőjéért több száz demót végighallgatva választotta ki őt Herbie Hancock.

Tzumó az utóbbi időben olyan nagy amerikai sztárokkal koncertezik, mint Herbie Hancock, Wayne Shorter, Terence Blanchard vagy Kenny Garret.

Itthon 2002-ben E-MerTon díjban részesült, a Sláger Rádió pedig az Év fiatal jazztehetségeinek járó díjat adományozta neki. Egy évvel később az 50 legsikeresebb magyar fiatal közé választották. 2004-ben My time című lemeze megkapta a a Gramofon-díjat. 2008-ban Márciusi Ifjak díjban részesült.

2009-ben mint dalszersző és producer készitett lemezt Bery-vel az EMI recordnál. Két video klip is készült (VeledNélküled) cimü szám és egy uj Duett Váczi Eszter közremüködésével (Gyere éljük ujra át).

2011-ben meghívást kapott mint tanár a Snétberger Tehetségkutató Központba, amely Snétberger Ferenc gitárművész szakmai irányításával működik. A központ 2011 júniusától évente 60 tehetséges, 12-20 éves roma fiatalnak nyújt lehetőséget zenei tehetségük kibontakoztatására.

2011 decemberében jelent meg a Freedom Live at the Budapest Jazz Club című lemez, amelyen Borlai Gergő és Tzumo közös szerzeménye (India) egészen új hangzást teremt. A koncert hangulatát nyújtó lemezen Bacsó Kristóf (Lunar Dance) új szerzeménye is hallható.

Szilágyi Áron

Szilágyi Áron

Szilágyi Áron

1997 óta Áron a nemzetközi dorombmozgalom aktív tagja és azóta rendszeres vendége a nemzetközi dorombos rendezvényeknek. Ezeken a fesztiválokon nagyon nagy hatást gyakorolt rá a világ minden részéről összegyűlt virtuóz dorombosok játéktechnikája. Különösen sokat tanult Anton Bruhin svájci művésztől. Az Ő kreativitása és konvencióktól való elrugaszkodása nagy lökést adott Áronnak abban, hogy saját játékstílusát kialakítsa. A híres jakút játékosok spirituális dorombjátéka is mélyen inspiráló volt számára.

Áron az 1998-as ausztriai, Mollnban megrendezett Nemzetközi Doromb Fesztiválon Alex Horschal lépett fel és közös előadásuk a fesztivál válogatás CD-jére is felkerült. A Magyar Televízió is forgatott ezen a fesztiválon, többek között kettejük műsorát is láthatták a tévénézők.
1998-ban Oregonban rendezték meg az 5. Észak-Amerikai Dorombfesztivált, ahol Áron nemcsak fellépett, de a fesztivál CD-jére is felkerült előadása.
1999-ben alapította meg testvérével és jóbarátjával a Navrang zenekart, amely elektronikus világzenét játszik, Számaikban természetesen jelentős szerepet kap a doromb is. Első nemzetközi bemutatkozásukra Mollnban került sor, ahol nagy sikert arattak.
2001-ben Áron vendégzenészként Dublinban a Kai Band-el lépett fel, valamint önálló dorombesteket és workshopokat is tartott Írországban és Londonban.
A 2002-ben általa rendezett tiszakécskei I. Újhullám Fesztiválra 10 ország dorombosait és underground zenészeit sikerült meghívnia.
2002-ben hívták meg a következő dorombfesztiválra Norvégiába is.
2004-ben több TV műsor dorombszakértőként hívta meg különböző műsorokba. Zenekara, a Navrang meghívást nyert Németországba, Ulmba a Donaufestre, ahol hatalmas sikert aratttak, és a a fesztivál szervezői kiadták koncertalbumukat. Ebben az évben találtak magyarországi kiadóra és került kiadásra második stúdióalbumuk, a Pangea.
2004. októberében Leo Tadagawa, a Nemzetközi Doromb Szövetség elnökének meghívására Áron Tokioba repült, ahol négy koncertet és két workshopot tartott Tokioban, köztük a Music University of Tokyon is, valamint Yugawara városában.
2005 januárjában jelent meg első szólóalbuma DOROMB:ON címmel, amely nemcsak Magyarországon, de külföldön is forgalomba került, és mindenhol pozitív visszhangra talált.
Főszervezője volt az Első magyar Dorombfesztiválnak Kecskeméten, 2005 szeptember 24-én.
Fellépőként részt vett az első Marranzano (doromb) Világfesztiválon Szicíliában, Cataniában 2005 októberében.
A Nemzetközi Dorombszövetség felkétrte Áront, hogy legyen a 2006-ban, Amszterdamban megrendezésre kerülő Doromb Világtalálkozó európai programszervezője.
2006-ban fellépett az Israeli Didjeridoo Festivalon, ahol találkozott Markus Meurerrel és megszületett az Airtist zenekar. Ugyanebben az évben vezette a német-magyar együttműködésben létrejövő BIPOLAR animációs-filmes projektet, melynek zenei rendezésére is felkérték.
2008-ban Bács-Kiskun Megyei Prima Primissima Díjra jelölték.
Barátságai és kapcsolatai kontinenseken ívelnek át, és számos világutazó kopogtat be ajtaján az év minden szakában, hogy néhány napra megpihenhessenek nála. A zenének, mint “közös nyelvnek” ilyen alkalmakkor is nagy szerep jut: Áron, hacsak módja van rá, szívesen szervez külföldi zenész vendégeinek koncerteket, workshopokat, melyek minden alkalommal üde színfoltot hoznak a kecskeméti kulturális élet palettájára.
A számos külföldi út és ismerettség adta neki az ötletet, hogy különleges, egzotikus hanszerek forgalmazásával foglalkozzon az interneteten, a www.aural.hu oldalon, hiszen nemcsak zenészekkel, de neves hangszerkészítőkkel is baráti kapcsolatot ápol.
Létrehozta az Eurokult Nemzetközi Kulturális Egyesületet, amely a Kecskemét Fringe fesztivált, a Világzenei Együttlétet és a Dorombfesztivált szervezi. Ezek mellet több hazai zenekarnak szervez külföldi turnét.
2010-től Közép-Európa egyik legnagyobb önálló hangszermúzeumának, a Leskowsky Hangszergyűjteménynek a vezetője.
Legfontosabb szóló koncertek, workshopok közül néhány:
2008 Airvault, Graz
2007 Jerusalem, Dortmund
2006 Amsterdam, Tel Aviv
2005 Catania
2004 Tokio
2003 Budapest
2002 Frankfurt, Oslo
2001 Dublin, London
2000 Molln, Dakar
1999 Frankfurt, Los Angeles
1998 Molln, Oregon
Zenekarok: