Folkbeats lemezsorozat

A Köztársaság Bandája

Elhúzza azt sejeha!

Minden országnak kell egy banda! /FB4TR081CD/

’A Köztársaság Bandája azt a fajta világzenét játsza, amit sajnos kevesen művelnek nálunk: népzenei feldolgozásaikat városias, fiatalos, naprakész formába öntik – és olyan energiával tálalják, ami azonnal magával ragadja hallgatóit. Kétségtelenül új és friss hang az övék, mely egészen bizonyos, hogy komoly jövő előtt áll.’

(Marton László, Sziget Fesztivál világzenei nagyszínpad főszervező)


***

Édes Málé Trió

Úton

Régimódi, gyimesi és moldvai csángó muzsika /FB7TR084CD/

Az “Édes Málé”-t 2007-ben “főzték ki”. Azóta több közös népzenegyűjtő úton jártak Gyimesben és Moldvában. A személyes találkozás az idős zenészekkel megalapozta az autentikus népzene iránti elhivatottságukat. A hagyományos csángó táncmuzsikát eredeti formájában, kevés hangszerrel szeretik a legjobban játszani és hallgatni is. Egyszerűen, mint amilyen egyszerű étel a málé. Repertoárjukban a tánczene mellett dalok is szerepelnek hagyományos, hangszeres kísérettel. Az elmúlt 3-4 évben több hazai és külföldi fesztiválon, rendezvényen és táborban felléptek. Legjobban azokat a mulatságokat szeretik, amikor akusztikusan muzsikálhatnak és a közönség nem csak hallgat, hanem táncra is perdül.


***

Guessous Majda Mária

Szivárványhíd – Rainbow Bridge  

Magyar, török és marokkói népzene találkozása egy félig magyar és félig marokkói lélekben /FB3TR080CD/

Junior Prima díjas előadónk. A Folkbeats népzenei kategóriájának győztese! A  füzérre fűzött dalokban elmélyült, meditatív és dinamikus részek váltakoznak. A sok kis mozaik, egy egészet alkot. Egy Szivárványhíd születik, mely népeket, kultúrákat és életfordulókat köt össze a Születéstől a Menyegzőn át az Elmúlásig.

***

Guessous Majda Mária

Örömes album 2013 /FB13TR2006CD/

A Szivárványhíd után az ÖröMes valóban a következő állomása az életemnek. Egy nagyon otthonos, meleg világ ez nekem, mely kavalkádja a magyar, török és a marokkói népdaloknak. Jelképezi az eddigi zenei találkozásaimat a magyar népzenétől a marokkói népzenéig, egyfajta személyes történetként az Öröm jegyében.


***

Tarsoly

Szombaton este

Autentikus, magyar, vonós népzene /FB8TR085CD/

A zenekar többéves ismeretség és együttzenélés után alakult 2010-ben majd az év májusában különdíjat kaptak a Földváry Miklós népzene versenyen, októberben pedig Nívó-díjat a bonyhádi Országos Népzene Versenyen. Repertoárjukban szerepel kis-magyarországi és erdélyi népzene egyaránt. Felső-Maros mentétől egészen a Galga-mentéig szólaltatják meg zenészek, falvak muzsikáját. A Tarsoly  tagjai mind más tájakról származnak, talán pont ez az ami sokszínűvé  teszi a bandát. Első, bemutatkozó lemezükön szeretnék ezt a színességet zene formájában átadni, sőt nem  csupán a zenét, hanem annak egykori mindennapiságát, ízét.


***

Baraka  

Vérrel Pecsételve /FB11TR089CD/

A BaRaKa zenéje ritmusos, magyaros, dallamos világzene. Táltosokat, bátor harcosokat, puszták bátor fiait megidéző muzsika. Erős dobos alapokra épül, fő motívumokat a népi furulyák, kavalok és Nazarka énekhangja adja. Dobjaik nagy része saját készítésű állatbőrös dobok, melyeket maguk készítenek.


***

Madhuwanti

Live in Islamabad

Magyar-pakisztáni fúzió /FB12TR2007CD/

Burn Katalin  Iszlámábadi fúziós koncertjének hanganyaga. Az est folyamán, amelyet a pakisztáni Magyar Konzulátus szervezett,  a magyar szerző és  előadóművész neves, pakisztáni zenészekkel adott elő saját szerzeményeivel fűszerezett, izgalmas világzenei produkciót tabla, énekek, kaval, szitár formációban. A zenei koncepció a moldvai, csángó népzene és a pakisztáni népzene közti hasonlatosságra épült.

***

Illangó

Egy

Vokális népzene hangszeres kísérettel /FB9TR086CD/

Együttesüket a barátság és a közös érdeklődés hozta össze, 2008 tavaszán alakultak. Elsősorban a vokális magyar népzenéből merítkeznek, de szívesen válogatnak különböző nemzetek, nemzetiségek (pl.: ruszin, szlovák, lengyel) népdalanyagából is. A vidám, vicces, néha szomorú népdalok elementáris erővel, hitelesen és mély átérzéssel  szólalnak meg előadásukban. Debütáló lemezükön hegedű, brácsa, bőgő és cimbalmos is kíséri az énekegyüttest  Szeretnék a népzenét közelebb hozni az emberekhez, bebizonyítva, hogy ez egy közös nyelv, és mindenki számára elérhető érték, a mindennapjainkban is éltethető kincs.


***

Drum And Folk

Hol folk hol nem

Autentikus magyar népzene, sokszínű, modern világzenei köntösben /FB10TR087CD/

Mondhatnánk, hogy csak nagyon fiatalon veszi az ember a bátorságot, hogy magyar népzenét elegyítsen reggae-vel! A 2010-ben, Kecskeméten alakult Drum And Folk kísérletezik és ismeretlen vizekre merészkedik, hogy felfedezzen egy új világot.  Az érdekes zenei kisérlet: egy dinamikus, ötletes, szórakoztató világzene egy gyönyörű hangú énekesnővel. A muzsikusok célja, hogy közelebb hozzák a népzenét a fiatal generációhoz, ezért az autentikus magyar dallamokat egy modern világzenei köntösbe öltöztetve, a zenei műfajok sokszínű keverékét hozták létre. A dalokban, felcsendülnek a reggae, drum and bass, funky, rock, jazz és blues-os elemek is. A Drum And Folk rohamosan tör előre a zenei dzsungel legmélye felé.


***

Őškestar

Balkan Beast

A Balkán hangja! /FB1TR088CD/

Az Őskestar a napjainkban világszerte taroló balkáni tánczene avatott előadója, de a legkevésbé sem kopírozója. Feldolgozásaik erőteljes rockos-funkys felhangot kapnak, és olyan erővel robbannak ki, hogy szinte lángra kap a színpad alattuk.



***

Apnoe

Forduló

Népzene és rock and roll! /FB5TR082CD/

Az Apnoé zenei ihletettségét a magyar népzenéből eredezteti s egy olyan önálló hangzást hozott létre, mely a világzene műfajban egy új dimenziót nyitott meg. 2009-ben talált egymásra a zenekar és Mesics György „Mesó”, aki tizenöt éve különböző táncházas zenekarok tagja, prímása. A nótákat azóta hamisítatlan népi hegedű, és egy férfi énekhang is gazdagítja, sajátos karaktert adva a banda egyéni, magyar népi muzsikák feldolgozásából, újragondolásából eredő stílusának, ahol az elektromos hangszerek hangzásban népzenei irányt vesznek, a népi hangszerek pedig rockosabban szólalnak meg.


https://www.youtube.com/watch

***

Hypernomad Live Essence

Hyperistan Dayo (music from Hyperistan)

Városi, törzsi zene, elektronikával és népi hangszerekkel /FB2TR079CD/

Zenéje egyéni hangzású, a világ összes népzenéjéből merítő, városi törzsi zene, Hiperisztánt megidéző  muzsika. Furcsa, elektronikus ritmusképletek és mindenféle népi hangszerek, valamint a hiperistani nyelv használata adja jellegzetesen unikális zenei világát. Lüktetésére a hallgatóság rendszerint táncraperdül és az önfeledtség mosolya terül szét az arcokon. .A Hypernomad Live Essence  stílusteremtő bátorságért s az újító hozzáállásért, amivel a világ népzenéit kezeli, a Folkbeats világzenei különdíját kapta!



Hit és Magyarság

Szeleczky Zita élete és művészete (előadással egybekötött könyvbemutató).hit és magyarság_szelecky zita

2014. március 27. csütörtök 18 órától

Feladatunk a mai, példaképek nélküli világban magyar múltunk feltárása és kiemelkedő egyéniségeinek felmutatása, hiszen “amely nemzet nem ismeri, és nem tiszteli a múltját, annak nincs jövője”.

 A magyarság megmaradásának egyik kulcsa mindig az volt, hogy íróink, költőink, előadóművészeink nyíltan sors-közösséget vállaltak a nemzettel. . Művészeinknek ma is ez a feladata és kötelessége!

Ez az utóbbi évtizedek minősíthetetlen politikája ezt a gondolkodásmódot megszüntette.

A művésznő nagy ívű pályája a nemzet nagy színésznői közé sorolja őt. Ám, mivel magyarságmentő misszióját nagyrészt emigrációban és Magyarországról “száműzve” végezte, távol Európától, méltatlanul kevesen és keveset tudnak róla. Színészi és emberi teljesítménye azt üzeni mindannyiunknak, hogy hit, haza-szeretet, állhatatosság és szépség nélkül nem lehet fejlődés, teljesítmény, színvonal és együtt-működés mind a mai Hazában, mind a Kárpát-medencében, mind az emigrációban élő magyarok életében.

Szeleczky Zita ma is fénylő csillag a magyar színjátszás egén, aki tehetségét és szépségét a Jóisten ajándéknak tartotta egész életében. Nem csevegni, nem félni kell a jövőtől, hanem megerősíteni magyarságtudatot, és fel kell ébreszteni a nemzetet!

Amint ezt ő tette: fantasztikus hittel és elhivatottsággal; az elmúlt évszázadban a nemzet kishúgaként, az emigrációban Dérynéként. A magyar költészet ekhós szekerén bejárta a világot, s a szépséges szülőhaza gyönyörű tájait, csodás emlékeit varázsolta hallgatósága elé, szívvel, érzéssel, megejtő varázzsal, ugyan-akkor mély fájdalommal, de soha ki nem hunyó reménysugárral, megrázó erővel, mégis annyi bájjal és szépséggel. Hatalmas ívű pályája tehát nemzeti misszióba torkollott a diaszpórában élő magyarok között.

Előadó: Jávor Zoltán Árpád (a művésznő keresztfia)

Helyszín:

Magyarok Háza (1052 Budapest, Semmelweis utca 1-3.)

Helyet előzetes regisztrációval biztosítunk!

 Regisztrációjegyrendelés: (név, jegy darabszám)

Elővételben (mailes regisztráció) az előadás napjáig    1.000,- Ft

Helyszínen                                                                             1.500,- Ft

(A könyv kb. A4-es méretű, 368 oldalas. Benne sok fekete-fehér és színes képpel, és egy gyönyörű 70 perces CD-vel, melyen művésznő költeményeket és dalokat ad elő. Elkészült az összes általa kiadott hanglemez és hangszalag CD-változata. Az előadás után ezek megvásárolhatók.)

A kötet ára: 4.000,- Ft, a CD-k darabja 2.000,- Ft

***   ***   ***   ***   ***   ***   ***

Tisztelt Honfitársak!

2015 tavaszán lesz, Szeleczky Zita születésének századik évfordulója!

Ennek előkészítésére könyv (és benne egy pazar CD) jelent meg e nagy formátumú, a működése alatti emigrációs magyarság egyik legnagyobb művésznőjéről, élő lelki-ismeretéről, aki önálló műsoraival bejárta az egész világot.

Színtársulatot alapított, ’56-ban rádiószózatot intézett a világ asszonyaihoz, és műsoraival járta a világot, hogy hiánytalanul fennmaradjon identitásuk, magyarságtudatuk, a szülőföldjükről távozni kényszerülő, szétszóródott Honfiaknak, Honleányoknak, valamint azok leszármazottainak – bárhol is éljenek a földgolyón!

                                                                                                              (Péteri Attila Árpád)

***   ***   ***   ***   ***   ***   ***

Wass Albert levele Szeleczky Zitához:

Kedves Zitácska!

Köszönöm levelét, és magam is nagyon sajnáltam, hogy nem lehettem ott.
Nem tudom, ismeri-e a részleteket: még ősz elején értesítést kaptam az Interpoltól, hogy Ceausescu tizenkét Securitate-terroristát küldött át, mint „diplomatákat” a Washingtoni követség és a Clevelandi konzulátus mellé, és ezeknek egyik feladata az, hogy engem eltegyenek láb alól.
Két hétre rá a floridai FBI iroda képviselője is fölkeresett és tudtomra adta, hogy Clevelandban merénylet készül ellenem és arra kért, hogy ne menjek el az erdélyi napra.

Kijelentettem, hogy ezt nem tehetem meg.

Két nappal később egy rendszám nélküli teherkocsi elütött kora este a közeli ..supermarket” előtt, ahogy a boltból kijövet igyekeztem vissza a kocsimhoz.
A teherkocsit két nappal később meglelték egy Ford Lauderdale-i javítóműhelyben, ahol a jobboldali sárhányóját javították, pontosan azt a helyet ahol a térdemet érte a sárhányó ütése. A teherkocsin diplomáciai rendszám volt: a román követséghez tartozott. Persze tagadták, hogy a kocsi valaha is erre járt volna és azt állították, hogy egy fa okozta a horpadást.

Bizonyíték ellenük nem volt, a gépkocsi színe nem volt elég, ezer olyan színű futkos az utakon. Az FBI embere újra fölkeresett és újra kért, hogy ne menjek Cleveland-be. Mivel sérülésem miatt vezetni amúgy se tudtam volna, lemondtam az utat. Az FBI kívánságára azonban szobát foglaltam telefonon ugyanabban a Holiday Inn-ben, ahol rendesen megszálltam, amikor ott voltam.

A maguk előadása előtti estén rajtakapták a román konzulátus két emberét, amint TV szerelőknek álcázva álkulccsal bementek a számomra lefoglalt szobába és bombát próbáltak ott elhelyezni. Egyebet nem tehettek, minthogy kizsuppolták őket az országból, mivel diplomáciai mentességük volt. Ez tehát a történet.

Közben a térdem is helyre jött és olykor már vadászni is járok az erdőkbe – abban a reményben, hogy ha még mindég el akarnak hall-gattatni, ott kötnek belém, amikor nekem is puska van a kezemben.[…]

Zitácska, idáig érzem leveléből, hogy mennyire egyedül van. Nem jó egyedül lenni. Gondolatban többször fölkeresem, s látom, ahogy ott áll a hátsó tornácon, s alánéz a lakatlan sziklagödörbe. Magánosság lakik abban is.

Szeretettel öleli: Albert (Astor Florida, 1986 január 12.)

Marton Veronika: Magyarország első elárultatása – előadással egybekötött könyvbemutató “Hol rejtőznek a magyar táltosok?”

Magyarország első elárultatásaelőadás

2014. február 27. csütörtök 18 órától 

Magyarok Háza (1052 Budapest, Semmelweis utca 1-3.)

Belépő:
Elővételben, előzetes regisztrációval (e-mailes jegyrendelés) az előadás napjáig                                                                                                                                            1.000,- Ft
Helyszínen, regisztráció nélkül                                                                            1.500,- Ft

Helyet előzetes regisztrációval biztosítunk!

Regisztráció, jegyrendelés: (név, jegy darabszám)

A magyarságra 1920-ben ráerőszakolt trianoni békediktátumot több belső és külső árulás osmagyar_lovaselőzte meg. Az első egyike az un. keresztény magyar állam megalakulásához fűződik.

Az előadás bemutatja a 955-ös szomorú végű Lech-mezei csata (Géza és I. István korabeli erőszakos keresztény térítés, Péter király véres uralma, Aba Sámuel megcsalatása) és I. András királlyá koronázása közti történelmi eseményeket, amelyek végkifejlete Vata imába foglalt megátkozása, és a magyarságnak a kereszténység „aklába” való terelése lett.

Szent István és Aba Sámuel halála utáni zűrzavaros időkben Vata és az elkeseredett magyarok a

Lehel agyonüti Konrád császárt (iniciálé a Képes Krónikából)

Lehel agyonüti Konrád császárt (iniciálé a Képes Krónikából)

Vazulfiakat, Leventét, Andrást (és Bélát) hazahívták Kijevből; bízván bízva, hogy hazánkat (Orseolo) Péter királykodása alatt elözönlő német és olasz papok, kalandor lovagok erőszakos, véres térítése elleni harc élére állnak. A szkíta szokásjogot, a Vérszerződés rendjét akarták visszaállítani, amikor még minden magyar egyforma és szabad volt, a magyar nemzetségeken kívül nem volt más hatalom és birokos, nem voltak püspökök, ispánok; csak magyar lehetett az úr és a parancsoló, s az idegenek szolgasorban juthattak magyar földre. 1046-ban Levente hirtelen meghalt. András tudhatta, hogy a testvérbátyja erőszakos halált halt. Az életét féltvén megszegte véreinek tett ígéretet: Megparancsolta egész nemzetének, hogy hagyja el „a szentségtelen és szkítiai szertartásokat…”. Vata vállalta fel a második magyar nemzeti felkelés vezetését. András a koronázása előtt az un. I. András király korabeli imák”-ban egyházi átokkal sújtatta Vatát.

Megjelent Marton Veronika új könyve!

táltosA „Hol rejtőznek a magyar táltosok?” c. gyűjteményes kötet a szerző 15 átdolgozott, és 130 képpel gazdagított cikkét tartalmazza. Felidézi a több ezer éves magyar történelem iskolai tananyagból kihagyott, kimaradt sorsfordító eseményeit. Az egész kötetet belengi az óhaj-sóhaj: Hol vannak, lesznek-e még magyar táltosok, akik kivezetnék a magyarságot a jelenlegi útvesztőből? Nehogy hiábavaló legyen a vértanúk hazáért hullajtott vére, nehogy elvesszen a haza maradéka!

A kötet címével csaknem megegyező első írás a magyarság régi papjaival, a táltosokkal foglalkozik. Az ékiratok alapján felfedi, hogy a táltos elnevezés jelentése „bölcs úr”.

Az „Álmos fejdelem neve az ékiratokban” c. írás kiemeli, hogy a fejedelem népének nemcsak a hadura, hanem legfőbb táltosa is volt. Az édesanyja, Emese álombeli látomása, hogy „méhéből folyam ered” és „ágyékából dicső királyok származnak” összecseng az Álmos névnek ékiratos pecséthengeren megmaradt „bőséges víz hozta” jelentésével.  A név megfejtését taglaló részek kiegészítése Anonymus sokat sejtető soraiból következik, miszerint egyáltalán nem a magyarjai ölték meg Álmos fejedelmet.

Az ékiratos megfejtés alapján kiderül, hogy a pilisi, titokzatos elnevezésű Ziribár hegy nevének jelentése: napvárta. A régi magyarok a téli napfordulókor a hegy tetején várták a napkeltét.

Az egyik írás beszámol a sumir nép mindennapjairól, egy másik bemutatja Ibbi-szin, az utolsó sumir uralkodó kesergőjét, miként siratja el a szemita-amoriták által lerohant és elpusztított országát, amely meglepően egybevág Magyarország újkori tragédiáival. Megrázó, hogy a sumir nép, alkatából, természetéből adódóan pontosan ugyanazon hibákat követte el, mint az évezredekkel később élő magyarság. Mintha visszapillantó tükörben látnók népünk sorsát. Okulni illene belőle, nehogy úgy járjuk, mint ők: Más népek közé szóródtak szét, azok tudását gyarapították, de nincsenek sehol. Kisebb, a  megpróbáltatásokat átvészelt csoportjaik idővel újra néppé alakultak: Volt, amelyik megmaradt, miként a magyar, s most szóratik szét; volt, amelyiknek az emléke is porladó, mint a geal.

A csúsztatás magasiskolája c. cikk Komoróczy Gézának, a neves és tanult történésznek a saját fajtáját, a magyarságot gúnyoló, lenéző, csúsztatásoktól, hamis és összemosott megállapításoktól hemzsegő nyilatkozatát, továbbá a tudósoknak a „kiválasztott” nép előtérbe helyezésére irányuló erőfeszítéseit teszi helyre. Tárgyilagosan, a szántszándékkal elferdített történelmi tények helyreigazításával utasítja vissza a magyar haza és a nép gyalázását.

Marton Veronika: "Hol rejtőznek a Magyar Táltosok?"

Marton Veronika: “Hol rejtőznek a Magyar Táltosok?”

Az egyik írás választ ad arra, hogy a magyar nemzeti jelkép, a hármashalmon álló kettőskereszt. miként csusszant be a szlovák címerbe.

Az aradi tizenhárom vértanúról írtakat szűkszavú, de tartalmas életrajzi leírások egészítik ki, mert a magyarok javarésze az 1849. október 6-án, Aradon, a hazáért vértanúhalált halt tizenegy honvédtábornoknak, honvéd altábornagynak és honvéd ezredesnek, e derék magyar és külföldi katonáknak még a nevét sem tudja felsorolni, nemhogy a haditetteiket, illetve osztrák szemmel az „állítólagos bűneikkel” tisztában lenne.

E kiadványt a könyvbarátoknak, szánom, akik nemigen szeretnek a számítógépen hosszasan olvasgatni, helyette inkább könyvet vesznek kézbe.

A magyar házak mágikus ereje

Levélben kaptam egy olyan információt, amely a magyar házak mágikus erejéről szól. Én azt gondolom erről, hogy érdemes felélesztenünk az őseink hatalmas tudáskincsét, és azt figyelembe véve alkalmaznunk is a mindennapjainkban. Őseink tudásából a házépítés

parasztház

parasztház

módszere csak egy cseppecske az óceánban. Bármi, ami felbukkan a múltunkból azt mindig érdemes tanulmányoznunk, és kigondolnunk azt, hogy az a régen használt és jól bevált módszer hogyan ültethető be a mindennapjainkba, hogyan tudjuk azt újra használni úgy, hogy a mi életünk is élvezhetőbbé, jobbá válhasson általa. Érdemes tudnunk, hogy az igazi és működőképes tudásnak birtokában voltak az őseink. Ha merjük felvállalni őseink hagyományait, hatalmas tudáskincsét, és merjük annak megfelelően átalakítani az életünket, akkor azzal jelentősen minőségibb életet élhetünk, mint amilyenben jelenleg élünk. A régi értékeinkre alapozva érdemes átformálnunk, megújítanunk életkörülményeinket, szokásainkat, gondolkodásmódunkat, mert amilyen mértékben változunk, változtatunk, olyan mértékben változik az életünk is.

Népi összefogással őseink hagyományait újra alkalmazva, újra hasznosítva gyökeresen átalakíthatjuk, megújíthatjuk az életünket úgy, hogy nemcsak mi, hanem még az utánunk következő nemzedékek is áldani fognak minket. Én is szeretnék közreműködni és segíteni abban, hogy minél több emberhez juthasson el ősi bölcsességünk, ősi tudásunk. Ezért döntöttem úgy, hogy ezt a kapott küldeményt feltétlenül felteszem a honlapomra.

ÁLDÁS KÍSÉR MINKET AZ ÚTON!!!

Pergel Éva

Miközben a keleti térrendezés – a kínai feng shui és az indiai vasati – divatja egyre szélesebb körben terjed, már-már a feledés homályába merül az ezeréves magyar házépítési szokásrend, mely nemcsak a földrajzi adottságainkra épült, hanem a magyar lélek mágikus erejét is keretbe foglalta.

parasztház

parasztház

Van egy álmom? Ebben az álomban Magyarországon olyan házak épülnek, amelyekből teljesen egyértelműen kiderül egy idegen számára, hogy csakis Magyarországon járhat. Ezek a házak őseink tudása alapján, természetes anyagokból, a magyar térrendezés jól bevált szabályai szerint készülnek, és jó bennük élni. Nekünk, magyaroknak olyan magas szintű építészeti, térrendezési hagyományunk és jelképrendszerünk van, amely minden utánzást fölöslegessé tesz, és amelyben az idegen elvek meghonosítása csupán zűrzavart okoz. – írja A magyar ház mágikus titka című könyv ajánlójában Színia, a szerző. Ez a könyv jó két évvel ezelőtt került a könyvesboltok polcaira, s szinte észrevétlenül simult a sok-sok feng shuit és egyéb keleti térrendezést dicsőítő, tanító kiadványok közé. Ebben a könyvben megtalálhatók azok az elvek, amelyek szerint őseink építkeztek, így az is kiderül, hogy a magyar ház szerkezete bizony olyan kozmikus alapokon és jelképrendszeren nyugszik, amely a Teremtés folyamatának valós ismeretéből születtek. Nem véletlenül négyszögletes a házak alaprajza, nem véletlen az ablakok formája, osztása, nem véletlen a házak tájolása, a kapuk elhelyezése, s nem véletlenek a különböző díszítések, ugyanis a magyar ház egy térbeli összetett rovásjel, amely a jelképek ismerői számára pontosan olvasható.

Minden ház teremtés eredménye, egy-egy megvalósult gondolat. A gondolat nagyon finom erőforma, és megváltoztatni is csak gondolati úton lehet. Ezt az erőt még nem nagyon lehet mérni, a hatását viszont igen. A pozitív illetve negatív gondolatok megváltoztatják az izmok erejét, a bőr állapotát, amit a műszerek kimutatnak (lásd hazugságvizsgáló). A ház tehát egyéni gondolatok, illetve nagyon erős kollektív gondolatok együttes eredménye. A nagyon erős, régóta működő kollektív gondolat a HAGYOMÁNY. Őseink pontosan tudták, hogyan építkezzenek. A magyar térrendezés csodálatosan következetes és egységes rendszert alkot, amely évezredeken keresztül “bevált” a magyarság körében. Ha valaki más nép hagyományrendszerét kezdi alkalmazni, annak meg kell ismernie teljes mélységében ahhoz, hogy valóban működjön.

parasztház

parasztház

Az ősmagyarok legfontosabb, szent égtája a kelet volt, színe a fehér, állata a ló. A feng shuit hirdető kínaiaknál a kelet csak a második legfontosabb irány, színük a zöld, állatuk a sárkány. A fehér szín a kínaiaknál a nyugati irányt jelöli, a ló pedig a dél állata. Amennyiben tehát egy magyar térben a fehér színt a nyugati oldal erejének megerősítésére akarja használni valaki, azzal káoszt okoz, mert nálunk évezredek óta a fehér keleti erőt jelöl. Nem beszélve a sárkányról, mely negatív alakja a magyar népmeséknek.

Az égtájaknak minden népnél fontos szerepük, jelentőségük van. A magyar elnevezések sok mindent elárulnak:

KELET – az ébredést, a megújulást, a feltámadást, jelenti. Keletkezik igénk szintén valami új létrejöttét, megteremtődését mutatja.
DÉL – az éltető energia, feltöltő erő
NYUGAT – a megnyugvásra, pihenésre utal. Energiája összehúz, összetart, körülölel, biztonságot ad.
ÉSZAK – az éjszakával, a sötétséggel, mozdulatlansággal kapcsolatos.

A legtöbb régi kultúrában a ház a Világegyetem kicsinyített mása volt,amelyet az adott hitrendszernek megfelelően tájoltak. A magyar parasztház formája általában egy hosszú téglalap volt, amely a rövidebbik végével az utcafrontra nézett, és az utcafront felé a tetőt egy ágasfa tartotta. Ezt az ágasfát Boldogasszony fájának nevezték, és a házat, amikor lehetett, keletre tájolták. (A Boldogasszony a magyar hitvilágban az Istenanya, kit a népmesék Tündér Ilonaként

parasztház

parasztház

őriztek meg, így ez az ágasfa más néven Tündér Ilona fája. A házat hosszában mestergerenda osztja, amelynek faragása a Tejutat jelképezi. A Tejút a népi csillagászat nyelvén Tündérek útja vagy Hadak útja, Lelkek útja, a végénél fekvő Szíriusz csillag pedig a Tündérfő.

Ha a ház szerkezetét lefordítjuk a csillagok nyelvére, akkor a mestergerenda jelképezi a Tejutat, a Mestergerenda végénél lévő Boldogasszonyfája pedig nem más, mint a Tündérfő csillag, vagy az Istenanya lakhelye (ez a Szíriusz, amely évente egyszer, július 23-án együtt kel a Nappal, vagyis ilyenkor “Napba öltözik”.) Őseink ezt a csillagtérképet emlékeztetőként beépítették a házaikba, elmondták a meséikben, ráhímezték a ruháikra, abroszaikra, ágyneműjükre.

A tető

A parasztházak teteje nagyon hosszú ideig kizárólag sátortető volt, amit kontyos tetőnek vagy süvegnek hívtak. Ezt később sokfelé felváltotta a nyeregetető, mert a ház alapterülete hosszában megnyúlt. Nemcsak azért ilyen a formája, mert a hó és a víz könnyen lecsúszik ezekről a tetőkről. A tetőt a ház hosszában minden esetben a mestergerenda tartja. Hogy mitől mester ez a gerenda? Mert fontos szerepe van a házban. Ha egy gyermek megszületett, arccal kelet felé, a mestergerenda alá fektették a bölcsőjébe. Ha valaki meghalt, ugyancsak a mestergerenda alatt ravatalozták fel, és éppen fordítva, arccal nyugatnak. A mestergerenda mutatta az utat a léleknek, hová érkezzen és merre távozzon. A “Mester” segítette az érkezőt és a távozót. A Mestergerendára csillagot, tejutat, szárnyas napot, illetve teremtés-szimbólumokat faragtak. Régen pontosan tudták azt is, hogy a gerenda melyik részére kell faragni azt a csillagot, vagyis pontosan ismerték a szimbólum jelentését.

Az apajogú nagycsaládok általában arccal kelet felé állnak be a világba, erre fordul a sátruk ajtaja is. Fő égitestük a Nap. Még az anyajogú társadalmat képviselőknél is a Hold tiszteletének nyomait találjuk. (László Gyula)

A csúcsjel

A tetőszerkezet tetején a legtöbb régi házon megtalálható valamilyen csúcsjel. Általában tulipánt, csillagot, keresztet, X-jelet, gömböket, kettős keresztet faragtak egymás fölé. (hogy miért épp ezeket a jeleket? Mert az ősi rovásírás első betűi egyben isteni jelképek. Az A betű az Anyaisten (4), a B betű az Atyaisten (X), a D betű pedig a testet öltött Atyaisten, vagyis a Fiúisten (+) és főnökük a Teremtő, vagy ahogy az ősi magyar hitvilág nevezte: “öregisten” – az ő jele az “Us+ (mint Ős).

A homlokzat

Hasonló szimbólumokat faragtak rá, mint a csúcsdíszekre, a szerepük is azonos. Nagyon gyakori a homlokzaton a Nap!

A bejárat

Magyarországon nagy hagyománya volt (és egyre inkább ismét van) a faragott vagy festett kapubejáratoknak. Ezek a kapuk nagyon sok olyan ősi szimbólumot “felvonultattak”, amelyek a ház lakóinak spirituális védelmét szolgálták. A kapuk boltíve természetesen itt is az égboltot jelképezte: a kapu fölötti galambdúc a portát védő szellemek, az ősök lakhelyeként készült.

parasztház

parasztház

 

Annak idején a kapura festett, illetve faragott jelek pontosan úgy olvashatóak voltak, mint ma bármelyik betűvel írt szöveg. Régen létezett a magyar kapukon egy “lélektükörnek” nevezett domború, fényes Nap-forma. Aki belépett, először mindenképpen szembetalálkozott saját képmásával, így megvizsgálhatta a lelkiismeretét, vajon jó szándékkal jött-e. A kapura feliratok is kerültek, amelyeknek természetesen szintén védő, áldó szerepük volt. Mint például: “A bejövőnek szállás, a kimenőnek békesség.” Vagy: “Jószívű jóbarát kapumon béjöhetsz.”

A sok kapun ma is látható körbefutó hullámvonal-faragás eredetileg olyan kétfejű kígyó volt, amely védte-őrizte a portát. Ez a kétfejű kígyó egy csillagkép az ég északi sarkkörén.

Minden ember ismerje és becsülje saját műveltségét, hagyományait és azok szerint éljen boldogan. Azokat feladni nincs értelme. A magyarok kövessék a a magyar szokásokat hibátlanul, és a többi nép is a sajátjait! (Láma Ngawang, tibeti tanító)

A ház bejárata

A régi házak ajtaja köztudottan nagyon alacsony volt, aki belépett rajta, mindenképpen fejet hajtott és levette a kalapját. A ház másik neve egyébként a “hajlék”, amelyben egyértelműen megmaradt a meghajlásra, tiszteletadásra való utalás.

A Tűzhely

A ház lelke. Ezért is került mindig a ház közepére. Őseink a tűznek különös jelentőséget tulajdonítottak, Bármilyen nagy ünnep volt, a családból valaki mindig otthon maradt, hogy vigyázzon a tűzre. Ugyanis a tűznek folyamatosan égnie kellett, az év egyetlen napját kivéve, amikor megszentelték és újragyújtották. A tüzet tilos volt piszkálni, nem volt szabad szemetet beledobni, nehogy megsértsék az Ős szellemét. A családi tűzhely azonos volt a családi múlttal, jövővel, jelennel, összetartozással, ezért óriási illetlenségnek számított, ha valaki például a szomszédba ment parazsat kérni, mert a saját tüze kialudt. (Még ma is él a mondás: háztűznézőbe mennek a lányok a fiús házhoz – ez is abból ered, hogy a tűzben a ház szelleme lakik, így a “háztűz” az egész családot, nemzetséget, vérvonalat

parasztház

parasztház

jelképezte).

A magyar térrendezés a tűzhelytől indul. A tűzhely mögül kelet felé nézve látható a ház legértékesebb része. Ez után következik a jobb kéz felé eső rész, majd a bal kéz felé eső, és végül, a legkevésbé értékes az, ami a hátunk mögé kerül.

Ablakok

Ha a ház az ember testét, a kemence a lelkét szimbolizálja, akkor az ablak nem más, mint a ház szeme (azt is mondjuk: ablakszem).

Erőterek a magyar házban

Amikor a két alaperő – a férfi és a női erő – éppen megfelelő arányban van, akkor harmónia uralkodik, kiegyensúlyozott a ház.

1. A szellem erejének gyűjtőpontja a házban a keletre, délkeletre és délre nyíló ajtók, ablakok, illetve a padlás. Erőformája a megtisztító, növekedést beindító, kelet típusú fa-energia és a déli feltöltő tűz-erő. Az ötletek, az ihlet, a tervek, az álmok mind a szellemi erő következményei. A teremtés első fázisa, a gondolatok keletkezése. A házban a szellemi erőt “katalizáló” helyek a keleti és a déli oldalak, illetve a tetőtér. Ezekre a részekre érdemes azokat a helyiségeket építeni, ahol alkotunk, szellemi munkát végzünk: dolgozószobát, műtermet, gyerekszobát.

2. A lélek erejének központi helye: a tetőgerendák által alkotott térbeli kereszt metszéspontja, ezen kívül a tűz helye, a délnyugatra és északkeletre néző ajtók-ablakok, valamint a ház közepe. Erőformája kiegyensúlyozott, stabil földerő. Ide érdemes tenni a konyhát, étkezőt, nappalit, minden olyan helyiséget, ahol a társasági élet zajlik.

3. A teremtő-megtermékenyítő erő: a házban nyugati, illetve az északnyugati és északi oldal – a pihenés, érlelődés, a befelé fordulás helye. A hálószobák, fürdőszoba és éléskamra legjobb helye.

forrás: csillagkincs

“Duna mente népének ártéri gazdálkodása Tolna és Baranya megyében az ármentesítés befejezéséig”

Andrásfalvy Bertalan  “Duna mente népének ártéri gazdálkodása Tolna és Baranya megyében az ármentesítés befejezéséig” 

Dr. Andrásfalvy Bertalan néprajzkutatónak a “Duna mente népének ártéri gazdálkodása Tolna és Baranya megyében az ármentesítés befejezéséig” címmel megjelent könyvét 1975-ben adta ki a Tolna Megyei Levéltár. A könyv tartalmában és földrajzi értelemben messze túlmutat a néprajzon, valamint a címben szereplő két megyén: sokat hivatkozott alapművé vált többek között a tájhasználat és vízgazdálkodás szakértőinek körében is.

A Kárpát Medence vízborította és árvízjárta területei, az ármentesítő és lecsapoló munkálatok megkezdése előtt

A Kárpát Medence vízborította és árvízjárta területei, az ármentesítő és lecsapoló munkálatok megkezdése előtt

Összefoglaló jellegű gazdag forrásanyag. A könyv rendszerezi a táji adottságokkal, a gazdálkodással kapcsolatos ismereteket. Leírja, hogy az ember milyen módon alkalmazkodott a táj nyújtotta lehetőségekhez és milyen szerepet játszott a gazdálkodás feltételeinek megőrzésében. A szerző részletesen bemutatja a táj népének életét, gazdálkodását, az ártéri táj lehetséges haszonvételeit, például az állattartás és a halászat módjait, a táj változásait. Értelmezi a Duna menti települések sorsának a környezeti változásokhoz kapcsolható átalakulását, és előrevetíti a máig tartó mélyreható változásokat.

A Duna mente egykori ártéri gazdálkodása a természettel való együttműködést jelentette, és ez megkülönböztetett jólétet és műveltséget teremtett, bizonyítván azt, hogy az emberi civilizáció nemcsak rombolni, hanem építeni, védeni és gazdagítani is tudja a természet sokszínűségét, a biodiverzitást. A XVIII. század végén megkezdett vízrendezések nem az árterületen élő nép, hanem a nagybirtokosok, kalmárok, és a bécsi udvar érdekeit szolgálták. A történelem elhallgatja azt, hogy az egykor vízjárta területek szántófölddé való átalakításáért népünk súlyos árat fizetett és összességében máig folyamatosan fizet és fizetni is fog, ha nem tanulunk e részletesen feltárt múltból. A múltból csak akkor tanulhatunk jelenünk és jövőnk építésére, alakítására, ha azt lehetőségünk szerint teljes valóságában megismertük. E táj nép- és tájtörténetére vonatkozó fellelhető régi és mai iratok, térképek, megfigyelések és emlékezések összegyűjtésével, egybevetésével készült ez a könyv – az ellentmondásokat nem elhallgatva. Éppen ezért alkalmas lehet arra, hogy segítse a természeti környezet védelmét, a terület egykori gazdálkodása tapasztalatainak felhasználását – életünk és megmaradásunk biztosításában. Andrásfalvy Bertalan

Ez a könyv mára, a XXI. századnak – a víz évszázadának – az elején időszerűbbé, vált mint valaha. A környezet-átalakítás és a túlfogyasztás következményei ma már világszerte érezhetőek, például a sivatagosodás, környezetszennyezés és éghajlatváltozás formájában. Az erdőirtások, feltört legelők, a folyószabályozások (a rövidebb hajóvontató utak érdekében kiegyenesített és összeszorított élővizek) ugyan sok szántóföldhöz juttattak bennünket, de ezeknek a beavatkozásoknak az alig hangoztatott ‘eredményei’ a bevágódott medrek, kiszáradt talaj, átalakított táj, a lesüllyedt talajvíz, és a helyét a tájban nem találó haszonleső ember is. A sokoldalú, kiegyensúlyozott erőforrás használatot jelentő gazdálkodási formák helyébe betolakodó – tévesen modernnek és hatékonynak hitt – nagyüzemi, haszonelvű ga(rá)zdálkodás beszűkíti a figyelmünket. Miközben igyekszünk egyre hatékonyabbak lenni, egyre jobban kiszolgáltatottak leszünk. Ha megint a teljes tájban gondolkodunk, és hagyományainkra, tapasztalatainkra építünk, ismét olyan gazdagságot tudunk teremteni, amelynek egykor egész Európa csodájára járt. Legyünk büszkék gazdálkodásunk hagyományaira, éljünk tudásunkkal és a még mindig irigylésre méltó lehetőségeinkkel. A fejlődés útja a tájban élő ember, akinek életéről még szüleink, nagyszüleink sokat tudnak mesélni. Ennek a fenntartható létformának a részleteit remekül mutatja be, és összefüggéseit nagyszerűen tárja fel ez a mű, amely az első kiadás óta eltelt három évtized alatt sokat hivatkozott alapművé vált. Vegyük észre: a múltba néz ugyan, de nagyon is a jelenkorhoz szól ez a könyv – a jövőnk érdekében. Mindenkinek ajánlott irodalom, aki a környezetért, tájért, kultúráért, és közösségért felelősséget érez. Tiszta forrásból merít, hiteles szerző tollából.

forrás: elkvilibrium.hu, dunamappacio.hu,

Füzes Zsuzsanna

Füzes Zsuzsanna

Négy szép gyermeket nevel. Él benne az alkotásvágy, élvezi a természetet, a Teremtő ajándékait, könnyen ihletre gyújtja…Hagyományőrző, aki munkásságával a fonás elfeledett mesterségét hivatott visszaállítani hazánkban. A Fonás rokkán és kéziorsón című könyve megírásával régi új alapokra helyezte a fonást, s tanfolyamai által egyre több helyen állítja vissza ezen ősi mesterségünket.

A fonásról

Füzes Zsuzsanna / fotó: MTI

Füzes Zsuzsanna / fotó: MTI

A fonal minden kötött vagy szövött textília alapja. Fonáskor állati vagy növényi rostok megsodrásával készítünk fonalat. Hazánkban két-három generációval ezelőtt még természetes volt a rokka a háznál, de a textilipar fejlődésével háttérbe szorult, majd a fonás művelete szinte teljesen kiveszett a köztudatból. Manapság többnyire csak Csipkerózsika vagy egy-egy múzeumlátogatás kapcsán merül fel a kérdés, mi is az a rokka. De nem minden országban merült feledésbe ez a hagyomány: pl. az angolszász és skandináv területeken megőrizték e tudást, sőt az eszközök időközben komoly műszaki fejlődésen mentek keresztül. Így napjainkban – korszerű körülmények között – bárki nekiállhat, hogy maga készítse el a háztartása vagy ruhatára szövött, kötött vagy horgolt darabjaihoz szükséges fonalat.

A fonás ősi mesterségét dédanyáink korában még ismerték az asszonyok. Szinte minden háznál volt rokka, amin fontak, és a tudás anyáról lányra szállt. Pár generáció alatt ezt a tudást a textilipar teljesen kiszorította a mindennapokból, mára azonban kezdjük újra felismerni, hogy a régi, jól bevált módszerek – köztük a fonás – és alapanyagok elvi és gyakorlati szempontból egyaránt felülmúlhatatlanok. Mint tevékenység terápiás hatású, egy orsó fonal elkészítése felér egy meditációval. Sokan, akik elkezdik, úgy találják, hogy valami ősi minőség kezd ébredezni bennük. Míg a kerék forog, kéz és láb egy ritmusra mozdul, és az ujjaink között a kósza szálakat a sodrás a szemünk láttára rendezi egységgé. Ezáltal bepillantást nyerünk a teremtés misztériumába, mert a világunkat a sodrat tartja egyben, kezdve az elemi részecskék spinjétől egészen a galaxisokig.

A kész fonalat áthatja az elkészítés folyamatának emelkedett hangulata, ettől válik valóban egyedivé és különlegessé. Ami a színét és a jellegét illeti, a lehetőségeknek csak a fantázia szabhat határt.

Nem csoda hát, ha ebben az elgépiesedett, felgyorsult világban legyőzhetetlen vágyunk ébred a fonásra.
A fonás technikája könnyen tanulható, és gyakorlással gyorsan fejleszthető. Én szívesen segítek legyőzni az első mozdulatok bizonytalanságát, ha egyeztetünk egy személyes találkozót.

Zsu kicsitmásképp

Létigen

Ez a lap az elmélkedések lapja. Természettől inspirált gondolatok, a valóság felfedezése…

Útravaló útkeresőknek

Az embereket az idők kezdete óta foglalkoztatja sorsuk, létük értelme, küldetésük célja e világon. Ez a kíváncsiság koronként és emberenként különböző, mégis általánosnak mondható az igény a lét anyagon túli megközelítésére, ez a vallások és misztériumiskolák kialakulásának mozgatórugója.

A vágy, hogy valami többről szóljon a létezés, mint részt venni az anyag körforgásában, arra késztet, hogy válaszokat kapjunk az élet nagy kérdéseire. Attól a pillanattól, amikor az első kérdés megfogalmazódik, eljutni a megoldásig, hosszú folyamat. Nincs semmi konkrétum, aminek a nyomán el lehet indulni, csak a kíváncsiság, a vágy és azelégedetlenség. Kíváncsiság az ismeretlenre, vágy a titkok felkutatására és birtoklására, és az a nem szűnő késztetés, ami hajt, hogy valami többet, valami jobbat érjünk el, mint ahol éppen vagyunk.

Az útkeresés olyan, mint lámpás nélkül csatangolni egy koromsötét labirintusban– ugyan ki mondhatná meg, merre kell menni, és hova kell eljutni? A sötétben az sem biztos, hogy látjuk, ha találtunk valamit… És sok a zsákutca. De a fényt, ami az alagút végén beárad, mindenki felismeri.

Sötét labirintusban bolyongó emberek sokasága soha nem találja meg, amit keres. Visszajut oda, ahonnan elindult, és jobbnak látja feladni. Pedig a fény olyan ismerős! Odamenni hozzá pedig olyan kézenfekvő… mégsem egyszerű.

Navigáció: térkép márpedig nincs. De lehet készíteni, ki-ki egyet magának: merre jártunk, hova értünk, ott mit találtunk… Különben sosem tudhatjuk meg, hol vagyunk éppen. Ahhoz, hogy meghatározzuk a helyet, ahol vagyunk, legalább egyszer körbe kell járnunk, máskülönben nincs mihez viszonyítani. Csak, ha tudjuk, hol vagyunk, csak akkor indulhatunk el céllal bármelyik irányba.

 Az iránytű belül van. Az a velünk született képesség a tisztánlátásra az igaz pillanatokban bizony nem a véletlen műve. Gondoljunk a gyermeki igazságérzetre: csalhatatlan. Bár a gyermek hiszékeny, mert mindent feltétel nélkül befogad, de tudván tudja az igazat és messziről felismeri az igazságtalanságot. Ez a tulajdonság mindannyiunk sajátja, bár életünk során eltérő mértékben megkopik. Jó hír: fejleszthető. Csak figyelni kell rá és hallgatni rá. Az iránytű megvan.

 A lámpás kívül van. A fény nem a sötét labirintusban terem, a fényt be kell engedni. A fény a legkisebb résen is képes beszűrődni, ha talál rést… A rést belülről kell kitágítani. És ha a fény bejött, be kell fogadni, különben elvakít, és akkor épp annyit látunk általa, mint a nélküle. Nyitott szívvel a fényt be lehet fogadni, és akkor épp annyi világosság lesz, amennyire szükség van. Mindig épp annyi.

 Kitartásra lesz szükségünk, ha nem akarjuk valamelyik zsákutcában végezni. A hajtóerő a kitartáshoz, mint mondtam, a kíváncsiság, a vágy és az elégedetlenség. Ha ezek bármelyike él bennünk, utunk még nem ért véget. Ha megérkezünk, ezek eltűnnek. Ha megérkezünk, azt csalhatatlanul észre fogjuk venni.

Tudat és társadalom

Elsőként tisztába kell tenni e két fogalom viszonyát a témakör tükrében.

A tudat élő, lüktető, intelligens, megújulásra képes forrás. Információhalmaz, ami képes önmaga rendszerezésére. Alak nélküli energia, aminek részei vagyunk mind, függetlenül attól, mit gondolunk erről, vagy gondolkozunk-e róla egyáltalán. A tudat örökkévaló.

A társadalom az ember kísérlete a szerveződésre.

A kettő közötti alapvető különbség a működés sikere. A tudat sikeres működése – úgy gondolom – nem igényel kiegészítést. A társadalom sikere tagjainak állapotán mérhető le. Kijelenthetjük, hogy nincsen tökéletesen működő társadalom. Ebben az összefüggésben a társadalom kísérlet a tudatra – egy sikertelen kísérlet.

Azok az emberek, akiket a társadalom nem támogat céljaik elérésében, vagy mert céljaik túlmutatnak a társadalom céljain, vagy mert bár céljaikat akár meg is valósították, de a társadalom nem érti, nem értékeli, vagy egyszerűen csak nem fogadja be őket, egy alternatív közösséget fognak keresni maguknak.

Ez rosszabb esetben egy szekta lesz, ami valóban a társadalom alternatívája, de mint emberi szerveződés éppoly tökéletlen, mint bármely más társadalom.

Jó esetben ezek az emberek megtalálják egymást és összekapcsolódnak. A tudat energiája tértől és időtől függetlenné teszi az összekapcsolódásukat, köztük az információ áramlása folyamatossá válik. Ezek a kapcsok a kollektív tudaton keresztül valósulnak meg. Másik jó esély a fojtogató társadalmon való felülemelkedésre, ha közvetlenül a kollektív tudatra kapcsolódik rá az ember, ebben az állapotában könnyebben találja meg azokat, akikkel aztán összekapcsolódhat.

A kollektív tudat részeként az ember megvalósítja vágyait, kielégítheti kíváncsiságát, és elégedetté válik. Vágyai összhangba kerülnek természetével, így hasznossá és elérhetővé válnak számára. Az akadály nélkül áramló információ nem késztet többé gyűjtögetésre, rendszerezésre, a kellő helyen, a kellő időben minden szükséges információ rendelkezésre áll, fölösleges terhelés nélkül, így a kíváncsiság okafogyottá válik. Az elégedettség a beteljesülés „mellékhatása”.

Hit vs. Tudomány – az ellentétek illúziója

E vita tipikus példája annak, hogyan siklunk át a lényeg felett a nagy rendszerezés közepette. Maga a lét – egy csoda, függetlenül attól, hogy mitől eredeztetjük. A hit és a tudomány két módszer arra, hogy az ember megválaszolja azt, ami foglalkoztatja. A cél azonos: ismerni a világunkat és biztonságban létezni benne. A módszerek ismerősek: a hitet a vágy táplálja, a tudományt a kíváncsiság. Ez alkati, ízlésbeli kérdés, a feltárás módszere nem azonos a feltárás tárgyával. A keresés több irányba indult meg, a válaszokat pedig a keresés módszere szerinti csoportokba rendeztük. Így történhetett meg, hogy már a válaszokhoz tartozó kérdések is el lettek választva egymástól. Ha nem a válaszokért tesszük fel a kérdést, akkor miért? Félünk attól, amit a válasz jelent, ezért a zavarba ejtő összefüggéseket egy határvonallal vágjuk ketté: ez a rész a hithez tartozik, az már tudomány. Ez a makacs megosztottság az ember műve, a valóság nincs megosztva. A létezés egy. A létezés magában foglalja az igaz hitet és a tudományos tényeket egyaránt.  Az, aki azt mondja, hogy a hit a gyengék mankója, az sosem tapasztalja meg a bizalom érzését, ami az ember természetének része. Aki úgy gondolja, hogy a tudomány az ördög műhelye, az továbbra is csak kívülről fogja szemlélni a csoda titkait, amik elérhetők minden kereső számára.

Ha a kérdéseinkre kapott válaszokat elvonatkoztatjuk attól, hogy milyen módszerrel kerültek az ember birtokába, és van bátorságunk előítéletek nélkül összevetni őket, megláthatjuk a lényeget, a lét bizonyítékát, ami végig ott volt előttünk, beleértve a tulajdon orrunkat is…

Aki látott már madarat repülni, szagolt már rózsát, az tudja, át kellett, hogy élje, hogy a létezés maga a lényeg. Az, hogy valakinek egy almáról Éva jut eszébe vagy Newton, közömbös az alma számára. Az almát az ember tette szimbólummá, azelőtt egy volt azok között a természetes táplálékok között, amelyek egy csoda folytán épp olyanok, amilyennek szeretjük őket.

A fejlődésről

A keresés formálja a keresőt. Aki elindul, hogy válaszokat kapjon a kérdéseire, élményekben gazdag útra számíthat. A válasz legtöbbször nem ott van, ahol keresik. Oda csak lépésről lépésre haladva, nyomokat követve lehet eljutni.

Nyitott szívvel járva az ember képessé válik arra az alázatra, ami lehetővé teszi számára, hogy az őt érő benyomások elvezessék a megoldáshoz. Nem az a fontos, hogy mivel találkozik útja során, hanem az, hogy mire tudja használni azt, amit talál. Minden apró dolog, ami egy újabb lehetséges irányt jelöl, választás elé állítja a keresőt. Ő dönti el, merre menjen tovább. Bármilyen döntés is szülessen, az, aki a döntést hozta már nem azonos azzal, aki a válaszút előtt állt. Döntést hozni a legjobb mód a tapasztalatszerzésre. Minél többször mondunk igent, annál több élményben lesz részünk, annál több lehetőségünk lesz rá, hogy benyomásokat szerezzünk. A fejlődésünk így a saját kezünkben van. Nem érdemes passzívan kivárni az időt, amíg az „megérlel”, mert élményanyag, tapasztalatok hiányában az idő egyszer csak elfogy, anélkül, hogy a fejlődésünk szolgálatában állt volna. Akkor minden változás, amin keresztülmentünk ez idő alatt, csupán a test elhasználódásához köthető. A szellemi fejlődéshez többre van szükség, mint időre. Sőt, a minőségi fejlődés ugrásszerűen, egy pillanat alatt következik be. Ekkor az addig összegyűlt tapasztalat egyszerre új megvilágításba kerül, minden új értelmet nyer. Ahhoz azonban, hogy ez bekövetkezzen, sok élményre lesz szükség. Hiszen éppen az élmények sokfélesége, a szélsőségek és végletek lesznek azok, amik a köztük feszülő ellentét feloldásaképpen egyszer csak új mintába rendeződve rávezetnek a lényegre.

Akkor, a végén a kereső megérti majd, hogy amit keresett, végig megvolt, az út mégsem volt hiábavaló.

A célokról – az irányított fejlődés kudarca

Az igaz célok belülről jönnek. Igaz cél az, amelyet megvalósítva az embert elégedettség tölti el, és csodálat, a puszta létezés csodálata.

Azok a célok, amelyeket valamely nyomás hatására tűzünk ki, a kudarc forrásai. Nem feltétlenül azért, mert nem megvalósíthatók, hanem azért, mert amikor elérjük őket, üresség támad utánuk: „ezért küzdöttem, íme itt van, most mitévő legyek?”. Ekkor beindul egy mechanizmus, ami arra épül, hogy a megvalósulás után érzett űrt betöltse: újabb és újabb célokat fogunk kitűzni. Ez egy ördögi kör. Sosem érünk el semmit, ami elégedetté tehetne, csak egyre nagyobb űr tátong erőfeszítéseink nyomában.

Irányított fejlődés az, amikor a társadalom előirányozza tagjai számára, hogy milyenné váljanak, illetve milyenné formálják gyerekeiket, és ehhez eszközök széles skáláját kínálja. Akit igaz célok vezetnek, az ritkán talál bele ebbe az előre kitaposott kerékvágásba, a fejlődés fentebb leírt természete miatt. Aki kívül marad ezen, az antiszociális. A kör bezárult.

 Kétféle cél van: belülről fakadó és külső hatások által előirányzott cél. Kétféle ember van: aki meggyőződésből tűz ki célokat, azt a szíve vezeti. Aki elé a célokat a társadalom állítja, azt a társadalom vezeti. Két út van: a tudat ösvénye vagy a társadalom kerékvágása. Két választás van: vezetni, vagy követni.

A „természetfeletti”

Ez a fogalom csak materialista agyból pattanhatott ki. Magában hordozza azt az előfeltevést, hogy tisztában vagyunk a természet mibenlétével. Ha azt állítjuk, hogy valami fölötte áll annak, akkor azt állítjuk, hogy ismerjük a természet határait, ez esetben a felső határát. Bárki állítja is, alaposan nekibátorodott…

Mi állhat a természet felett? A fogalom olyasvalamit jelöl, amire nem találtunk racionálismagyarázatot. Ez esetben újabb prekoncepcióba botlunk, mely szerint a természet racionális. Hiszen, amire van racionális magyarázat, az a természet része, amire nincs, az fölötte áll…

A helyzet az, hogy a természet maga a csoda, semmi sem állhat fölötte, és nemhogy nem racionális, de egyenesen tele van ellentmondásokkal.

Mindaz, amit ezzel a fogalommal jelölünk, a természet része. Ami nem a természet része, arra azt mondjuk: mesterséges. Amire nincs magyarázat, az nem lehet mesterséges, mert ahhoz, hogy a Föld elvileg legfejlettebb élőlénye létrehozzon valamit, előbb ismernie kell a működési elvet. Amire nincs magyarázat, azt nem hozhatjuk létre. Ha nem mesterséges, akkor viszont természetes kell, hogy legyen, mert harmadik forrásból nem származhat.

Ennek értelmében ideje tágabban értelmezni (és nem alábecsülni) azt, amit úgy hívunk: természet.

Keletkezés és elmúlás – az idő

Az idő az ember találmánya. Arra hivatott, hogy a látható dolgokon végbemenőváltozásokat egységes skálán ábrázolva ellenőrizhetővé tegye az ember számára.

Azzal, hogy létrehoztuk ezt a szubjektív alapon meghatározott mércét, egy határozott vonallal a világról alkotott elképzeléseinknek is határt szabtunk: bezárkóztunk az idő keretei közé.

Mint arról már korábban esett szó, a tudat örökkévaló. (Talán épp ezért nem a mindennapok része ebben a világban, ahol az idő és az anyag körül forog minden…) Nos, nem csak a tudat, de minden, ami nem anyagi természetű, vagy nem az anyaggal kapcsolatos – vagy másképp: minden, ami fontos örökkévaló. A mércénk szerinti idő bármely léptéke csepp a tengerben az örökkévalósághoz képest. Amit mi, az idő fogalmában létezők keletkezésnek illetve elmúlásnak érzékelünk, az nem más, mint egy ajtón bejövő majd kimenő lény, ami az előtt is létezett és az után is létezni fog, hogy látogatást tett volna az időben. A születés és a halál – szintén az anyaggal kapcsolatos fogalmak. Mikor egy baba megszületik, a teste az, ami keletkezik, a lélek nem a testben fejlődik ki, csupán megérkezik a test által. A halállal is csak a test szűnik meg működni, a lélek múlhatatlan. A keletkezés és az elmúlás tehát az anyaggal kapcsolatos fogalmak. Mi az, amin az idő mérhető változásokat idéz elő? Az anyag.

A világnak nincs kezdete és vége: minden az örökkévalóságból indul és oda is tér vissza, ciklikusan, meg-megújulva, egy örök körforgásban. Ami ebből számunkra érzékelhető és mérhető, az anyag és az idő. E két változó függvényében kristályosodik ki mindaz, amit racionális értelemben a világnak nevezünk. Minden létező dolog egy helyről származik, és ugyanott egyesül újra. A dolgok kezdete és vége ugyanaz: vég nélkül újrahasznosuló energia.

Ebből válik ki a lélek, az anyag, minden. A kiválás során az energia egy fraktál-szerű mintázatot követve manifesztálódik anyaggá. Ebben a formájában képes megjelenni az idő síkján, majd amikor befejezte anyagként a pályafutását és az utolsó atomjai is felbomlottak, energiaként olvad bele tulajdon forrásába. A tudattal rendelkező létformák ettől annyiban különböznek, hogy a kiválás és az időben való kikristályosodás között van még egy létállapotuk, amit újra felvesznek, amikor anyagi formájukból kilépve elhagyják az idő síkját. Ez a létállapot a kollektív tudathoz köthető.  Ez tartalmazza azt az információt, hogy az energia éppen milyen mintába rendeződve alakuljon át. Lényegében a teremtést szabályozza.

Példátlan génkincset találtak a Bükk lábánál

Példátlan génkincset találtak a Bükk lábánál

batul alma

batul alma

Hosszú idő után fedezték fel újra Mónosbélen a szerviták által még a 18. században ültetett gyümölcsöst. Az egyik szakértő szerint a fák kihagyhatatlan lehetőséget adnak a kertészeknek.

Több mint kétszáz éves gyümölcsfák hoztak újra termést Mónosbélen. Batul, piros kálvil, Entz rozmaring és hercegnő almát szüreteltek a helyiek. A Heves megyei község önkormányzata most kezdeményezi a szervita szerzetesek által az 1700-as évek végén telepített almáskert helyi védelembe vételét.

Varga Sándorné polgármester a Hajnal-tájban elmondta, az 1785-ben épített helyi templom kertjében vagy nyolcféle gyümölcsfa él, ebből hármat még a természetvédők sem tudtak azonosítani.  A kert érdekessége, hogy a fák hosszú évtizedeken át nem termettek, az önkormányzatnak pedig soha nem volt rá pénze, illetve embere, hogy kitakarítsa a területet.

A Bükk lábánál fekvő gyümölcsös újjáéledését végül a Start közmunkaprogram tette lehetővé, amelynek keretében két éve a helyi önkormányzat rendbe tette a majd 230 éves kertet. A fák meghálálták az ápolást, tavaly már roskadásig voltak gyümölccsel. A település lakói, illetve bármely arra járó szedhette, vihette az almát. Akik megkóstolták, megállapították, hogy egészen más ízük van ezeknek a gyümölcsöknek, mint a piacon más, fiatalabb fákról árult, hasonló fajtanéven szereplő almáknak. A polgármester szerint ennek oka, hogy például a mai batul alma az ősi, igazi batul fajtából nemesített változat.

Bogdány András kertészeti szakértőt meglepte, hogy ilyen idős fák még gyümölcsöt hoznak, más hasonló példányokról nem hallott még. Mint mondta, tud százéves gyümölcsfákról Mezőhegyes körzetében, hatvanévesekről Orosházán, Gyopárosfürdőn, amelyek kuriózumok. „Több százéves gyümölcsfa, ezen belül almafa – ez példátlan” – mondta a szakember, aki hangsúlyozta, óriási génkincsről van szó.  Bogdány András szerint a mónosbéli kert fáihoz csak nagyon jó szakértőknek szabad hozzányúlniuk, valamilyen formában szaporítaniuk őket, “de elmulasztani nem szabad”.

forrás: hirado.hu