Alex Horsch

Alex Horsch

1960-ban, a volt NDK-ban született. 16 évesen kezdett bluest, ír, skót és country zenét

Alex Horsch

Alex Horsch

játszani. Már ekkor érdekelte a közép-ázsiai és balkáni népzene, de nem talált autentikus forrást. Amikor 1985-ben Magyarországon keresztül akart nyugatra disszidálni, megismerte a magyar népi zenét és Magyarországon telepedett le. 8 évig tanult és játszott moldvai és gyimesi csángó zenét, ezeket a területeket tanulmányai során meg is látogatta. A magyar népzene világán keresztül megismerte a magyar történelmet és hagyományt, valamint a magyar hagyomány rokonságát a közép-ázsiai népek hagyományával. 34 éves korában elindult Mongóliába, s onnan közel egy évig utazott a Kárpát-medencéig a magyar honfoglaló törzsek útvonalát követve.
Mongólia-Tuva-Dél-Szibéria-(Altáj)-Kazahsztán-Üzbegisztán-Türkménia-Kaukázus-Krím-félsziget északi része (tatárok)-Törökország-Moldva. Az utazás során gyűjtötte a hagyományos népi zenét, s felismerte a magyar népzene rokonságát a Közép-ázsiai népek zenéjével. Megismert sámánokat, a Közép-ázsiai sámánisztikus hagyományt, elsajátította a tuvai magas és mély torokéneklést. A tuvai torokéneklés a világörökség része. 33-féle hangszeren játszik, melyek többsége saját készítésű. Gyűjtőmunkán alapuló előadásokat tart óvodákban, iskolákban a Filharmónia szervezésében, kongresszusokon (pl. Nemzetközi Szittya Kongresszus, Kanada), művelődési házakban, kiállítás megnyitókon, színházakban, gyerektáborokban s különböző rendezvényeken. Szenvedélyes íjász, íjászatot tanít, az íjat hangszerként is használja.

Néhány  évvel ezelőtt a Bükk-hegységben barlangásztam és megismerkedtem Regős Józseffel, aki régész, geológus és barlangkutató.
Véleménye és tapasztalata szerint a Bükk-hegységben több ősember által lakott barlang található. Ezek egyike az Istállóskői barlang. Vértes László: Medveember krónikája című 1964-ben megjelent könyvében részletesen beszámol egy csontfuvoláról, amit 1951-ben a barlang bejáratától 12 méterre találtak. A Fólia Archeológia 1985-ben megjelent Ékszerek és hangszerek című könyvében pedig Soproni Ildikó tesz említést a hangszerről, amelynek hossza 107 mm, egyik oldalán egy lyuk, a másik oldalán két lyuk található, és mindkét vége nyitott. Az eredeti hangszert a Magyar Nemzeti Múzeum állította ki. Amikor a vaddisznó lábszárcsontból készült másolatot a kezembe vettem és kipróbáltam, mint hangszert, még nem szólalt meg, ahhoz hogy ez megtörténjen be kellett zárnom méhviasszal a fúvó lukhoz közel lévő végét. Így már tudtam használni a hangszert, mint kétlukú, kb.10 cm-es fuvola.
Rájöttem, hogy lehet játszani a kezem nyitásával és zárásával.
A 35 éves zenei tapasztalatom alapján ez a hangszer nekem túl kicsi volt, ebből következik, hogy valószínűleg gyermek használta. Kitartó gyakorlásomnak köszönhetően tudok rajta magyar népzenét, indián-, klasszikus-, és modern zenét játszani.
Lehetőség adódott rá, hogy marhalábszár csontból készítsek kezemhez való 3 lukú csontfuvolát, melynek hossza 133 mm. Ez a hangszer már kényelmesebb, nekem való volt, így kibővült a repertoár.
2010 decemberében egy előadáson bemutattam a hangszert, a műsor után megkeresett Arany Gábor újságíró. Az újságcikk, ami a csontfuvola bemutatásáról is szól 2011. január 14-én jelent meg a Zalai Hírlap című napilapban. A cikkben reagált Varjú András a Göcseji Múzeum restaurátora 2011. január 15-én.
“Elképzelhető, hogy a képen látható csonthoz hasonló fosszilíára leltünk tavaly tavasszal. A kövületet séta közben kislányommal, az egyik egervári hegyi úton találtuk. Oda valószínűsíthető módon az útra hordott zúzalékkal került. A zúzalék pedig Sümeg környékéről való.” 
Felkerestem Varjú Andrást a Göcseji Múzeumban, és mindketten megdöbbenve láttuk, hogy az általa talált fosszília és az én általam készített marhalábszárcsont fuvola hasonló. Mindkét csontfuvola 133 mm. Viszont volt egy lényeges különbség: Az én hangszerem 3 lyuk volt, a fosszilíán pedig egy sem, illetve az a rész, ahol a fúvó lyuknak kellett lennie, kitörött. Ez törvényszerű is, hiszen ahol kifúrt lyuk van, ott az évek során gyengül az anyag.
A Zalában talált hangszerről készítettem több másolatot. Véleményem szerint ez a legősibb csontfúvós hangszer, ami a legnagyobb szabadságot adja a zenéhez, mert nem korlátoznak a lyukak. Minden hangskálát: a felhang-skálát, pentatóniát, diatóniát, mol-skálát, kromatikus-hangskálát tudok rajta játszani.
Kutató munkám során rájöttem, hogy az őskori emberek milyen zenét játszhattak. A hangszert elneveztem “lu luk”-nak.
Kezembe került egy könyv, melynek címe Mousterian Bone Flute. A könyv alapján (180 oldalon 9 ábra), újabb csontfuvolákat készítettem: Birkalábszárcsontból egy négy lyuk, síp nélküli hangszert, amin a C-dúr hangskálában mol-os, dúros, és pentatonikus zenét tudok játszani (népi és egyebek). A hangszert “fifik”-nek neveztem el.
Tapasztalatom szerint az őskori zene és a mai népi zene nagyon hasonlítanak egymáshoz. Szívesen folytatom a kutatómunkát, melynek célja az elfeledett zenei világot újra életre hívni.

Alexander Horsch – ősi dallamok, ősi hangszereken

Alexander Horsch – Játék két tilinkóval

Kiszely István

Kiszely István

Kiszely István

Kiszely István

(Budapest, 1932. június 14. – Budapest, 2012. augusztus 28.) biológia-földrajz szakos tanár, antropológus. Neve a szibériai Petőfi-expedíció kapcsán a szélesebb közvélemény számára is ismert.

A budapesti Bencés Gimnáziumban tanult, és az érettségivel egy időben szerzett középfokú zeneiskolai képesítést a Zeneakadémia zongora-orgona szakán. Pannonhalmán belépett a bencés szerzetesrendbe, és mint felszentelt szerzetes-pap kérte később felmentését a Vatikántól.(1) Az ELTE Természettudományi karán biológia–földrajz szakon végzett 1963-ban. Egyetemi doktori címet szerzett 1963-ban talajhidrológiai dolgozatával.

Fél évet az ELTE Embertani Tanszékén maradt, majd több évig dolgozott a SOTE Anatómiai Tanszékén is. 1964-től a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetében tudományos munkatárs, majd tudományos főmunkatárs; az interdiszciplináris osztályon morfológiával foglalkozott, emellett a kémiai labort vezette. Kutatási területe a csontkémia, a csonthisztológia és a csontszerológia volt, és ekkor kezdte foglalkoztatni a magyarok őstörténete.

Ezt követően sokat utazott: expedíciókat vezetett Belső-Ázsiába, valamint A Föld népei monográfiája miatt számos kutatóutat tett, melyeket összekötött egyetemi előadásokkal is. Éveken át dolgozott Egyiptomban és meghívott vendégprofesszorként a világ sok egyetemén előadásokat tartott.