AVE Kiállítóház

AVE Kiállítóház“egy elfeledett varázslat ébredése”

Intézményünk az a tér, közös dimenzió, ahol korlátlanul mozoghatunk és tevékenykedhetünk projektjeink során. Alapvető feladatunk közművelődési, ismeretterjesztési és esztétikai céllal időszaki kiállítások szervezése, tudományos valamint kulturális tartalomszolgáltatás. Rendezvényeken, konferenciákon, előadásokon keresztül, szellemi örökségünk javítása, intellektuális szemléletformálás a kor kihívásainak megfelelve. Célunk az „eljáró típusú” tudatos kulturális értelmiségi fogyasztók kiszolgálása, olyan minőségű műsor kínálat megteremtésével, amely része egy a XXI. századi értelmes ember igényes kikapcsolódásának.

Mindezek minőségi szolgáltatójaként további céljaink között szerepel:
• a magyar és nemzetközi történelmi örökség minél teljesebb körű bemutatása, feltárásának segítése nem utolsó sorban közérthetővé tétele,
• a modern és régi kori tudományok, a klasszikus és kortárs művészetek sokoldalú szemléltetése valamint közvetítése a világ sokféleségét elfogadó, anyanyelvi és kulturális hazafiság támogatásának jegyében úgy az ínyenc, mint a szélesebb közönség számára is befogadható, magas szintű élmény megteremtésével,
• a kulturális emlékezet ébrentartása, folyamatos gazdagítása,
• a régészet és társtudományai széles körű társadalmi beágyazottságának megvalósítása, nem utolsó sorban egyéb művészetek és hagyományaink közötti párbeszéd személyes és közösségi élményeinek biztosításával.

Tárlatainkon fokozatosan erősíteni kívánjuk az interaktivitás szerepét, a hatékonyabb ismeretátadás érdekében felhasználjuk a technika teremtette lehetőségeket.
Szolgáltatásaink megvalósításához szándékunkban áll együttműködni jelentősebb hazai, és külföldi múzeumokkal, szakmai szervezetekkel, társintézményekkel. A múzeumok megváltozott társadalmi szerepét figyelembe véve, különös hangsúlyt fektetve a kiállítótér kulturális mediátor szerepére. Évente két-három kiállítást kívánunk megalkotni, létrehozni.

Politikai, vallási és társadalmi hovatartozásra független bemutatótérként indulunk, ám azon túlmutatva szándékunkban áll egy újfajta igényes szolgáltató egységgé válni, amely az értelmiségi réteg, tudomány és kultúra fogyasztói valamint alkotói felé egyaránt szolgáltat. Minél szélesebb körben kívánjuk elérhetővé tenni az elgondolkodtató, minőségi tartalmat. Sokoldalú és változatos műsorainkkal (régészeti, néprajzi, történeti és természettudományi kiállításokkal, látogatóbarát kiállítóterekkel, előadásokkal, konferenciákkal, oktatási programokkal, múzeum pedagógiával), a minőségi Művészetek, Tudományok és a Hagyományok támogatójaként kötelezzük el magunkat, így kívánunk megjelenni a köztudatban.

Tevékenységünkkel nagyban hozzá kívánunk járulni, hogy a jövő nemzedékének fiataljai is egyre szélesebb körben váljanak tudatos kultúrafogyasztó felnőttekké. Mindezt inspiráló, párbeszédet generáló, kérdéseket felvető igényes eseményekkel és szolgáltatásokkal, az élményre, kreativitásra és interakcióra építő újszerű programok bemutatásával megtenni.

Tudástárunk örökségének őrzője valamint közvetítője nem utolsó sorban „óvóhelye” kívánunk lenni.

Hit és Magyarság

Szeleczky Zita élete és művészete (előadással egybekötött könyvbemutató).hit és magyarság_szelecky zita

2014. március 27. csütörtök 18 órától

Feladatunk a mai, példaképek nélküli világban magyar múltunk feltárása és kiemelkedő egyéniségeinek felmutatása, hiszen “amely nemzet nem ismeri, és nem tiszteli a múltját, annak nincs jövője”.

 A magyarság megmaradásának egyik kulcsa mindig az volt, hogy íróink, költőink, előadóművészeink nyíltan sors-közösséget vállaltak a nemzettel. . Művészeinknek ma is ez a feladata és kötelessége!

Ez az utóbbi évtizedek minősíthetetlen politikája ezt a gondolkodásmódot megszüntette.

A művésznő nagy ívű pályája a nemzet nagy színésznői közé sorolja őt. Ám, mivel magyarságmentő misszióját nagyrészt emigrációban és Magyarországról “száműzve” végezte, távol Európától, méltatlanul kevesen és keveset tudnak róla. Színészi és emberi teljesítménye azt üzeni mindannyiunknak, hogy hit, haza-szeretet, állhatatosság és szépség nélkül nem lehet fejlődés, teljesítmény, színvonal és együtt-működés mind a mai Hazában, mind a Kárpát-medencében, mind az emigrációban élő magyarok életében.

Szeleczky Zita ma is fénylő csillag a magyar színjátszás egén, aki tehetségét és szépségét a Jóisten ajándéknak tartotta egész életében. Nem csevegni, nem félni kell a jövőtől, hanem megerősíteni magyarságtudatot, és fel kell ébreszteni a nemzetet!

Amint ezt ő tette: fantasztikus hittel és elhivatottsággal; az elmúlt évszázadban a nemzet kishúgaként, az emigrációban Dérynéként. A magyar költészet ekhós szekerén bejárta a világot, s a szépséges szülőhaza gyönyörű tájait, csodás emlékeit varázsolta hallgatósága elé, szívvel, érzéssel, megejtő varázzsal, ugyan-akkor mély fájdalommal, de soha ki nem hunyó reménysugárral, megrázó erővel, mégis annyi bájjal és szépséggel. Hatalmas ívű pályája tehát nemzeti misszióba torkollott a diaszpórában élő magyarok között.

Előadó: Jávor Zoltán Árpád (a művésznő keresztfia)

Helyszín:

Magyarok Háza (1052 Budapest, Semmelweis utca 1-3.)

Helyet előzetes regisztrációval biztosítunk!

 Regisztrációjegyrendelés: (név, jegy darabszám)

Elővételben (mailes regisztráció) az előadás napjáig    1.000,- Ft

Helyszínen                                                                             1.500,- Ft

(A könyv kb. A4-es méretű, 368 oldalas. Benne sok fekete-fehér és színes képpel, és egy gyönyörű 70 perces CD-vel, melyen művésznő költeményeket és dalokat ad elő. Elkészült az összes általa kiadott hanglemez és hangszalag CD-változata. Az előadás után ezek megvásárolhatók.)

A kötet ára: 4.000,- Ft, a CD-k darabja 2.000,- Ft

***   ***   ***   ***   ***   ***   ***

Tisztelt Honfitársak!

2015 tavaszán lesz, Szeleczky Zita születésének századik évfordulója!

Ennek előkészítésére könyv (és benne egy pazar CD) jelent meg e nagy formátumú, a működése alatti emigrációs magyarság egyik legnagyobb művésznőjéről, élő lelki-ismeretéről, aki önálló műsoraival bejárta az egész világot.

Színtársulatot alapított, ’56-ban rádiószózatot intézett a világ asszonyaihoz, és műsoraival járta a világot, hogy hiánytalanul fennmaradjon identitásuk, magyarságtudatuk, a szülőföldjükről távozni kényszerülő, szétszóródott Honfiaknak, Honleányoknak, valamint azok leszármazottainak – bárhol is éljenek a földgolyón!

                                                                                                              (Péteri Attila Árpád)

***   ***   ***   ***   ***   ***   ***

Wass Albert levele Szeleczky Zitához:

Kedves Zitácska!

Köszönöm levelét, és magam is nagyon sajnáltam, hogy nem lehettem ott.
Nem tudom, ismeri-e a részleteket: még ősz elején értesítést kaptam az Interpoltól, hogy Ceausescu tizenkét Securitate-terroristát küldött át, mint „diplomatákat” a Washingtoni követség és a Clevelandi konzulátus mellé, és ezeknek egyik feladata az, hogy engem eltegyenek láb alól.
Két hétre rá a floridai FBI iroda képviselője is fölkeresett és tudtomra adta, hogy Clevelandban merénylet készül ellenem és arra kért, hogy ne menjek el az erdélyi napra.

Kijelentettem, hogy ezt nem tehetem meg.

Két nappal később egy rendszám nélküli teherkocsi elütött kora este a közeli ..supermarket” előtt, ahogy a boltból kijövet igyekeztem vissza a kocsimhoz.
A teherkocsit két nappal később meglelték egy Ford Lauderdale-i javítóműhelyben, ahol a jobboldali sárhányóját javították, pontosan azt a helyet ahol a térdemet érte a sárhányó ütése. A teherkocsin diplomáciai rendszám volt: a román követséghez tartozott. Persze tagadták, hogy a kocsi valaha is erre járt volna és azt állították, hogy egy fa okozta a horpadást.

Bizonyíték ellenük nem volt, a gépkocsi színe nem volt elég, ezer olyan színű futkos az utakon. Az FBI embere újra fölkeresett és újra kért, hogy ne menjek Cleveland-be. Mivel sérülésem miatt vezetni amúgy se tudtam volna, lemondtam az utat. Az FBI kívánságára azonban szobát foglaltam telefonon ugyanabban a Holiday Inn-ben, ahol rendesen megszálltam, amikor ott voltam.

A maguk előadása előtti estén rajtakapták a román konzulátus két emberét, amint TV szerelőknek álcázva álkulccsal bementek a számomra lefoglalt szobába és bombát próbáltak ott elhelyezni. Egyebet nem tehettek, minthogy kizsuppolták őket az országból, mivel diplomáciai mentességük volt. Ez tehát a történet.

Közben a térdem is helyre jött és olykor már vadászni is járok az erdőkbe – abban a reményben, hogy ha még mindég el akarnak hall-gattatni, ott kötnek belém, amikor nekem is puska van a kezemben.[…]

Zitácska, idáig érzem leveléből, hogy mennyire egyedül van. Nem jó egyedül lenni. Gondolatban többször fölkeresem, s látom, ahogy ott áll a hátsó tornácon, s alánéz a lakatlan sziklagödörbe. Magánosság lakik abban is.

Szeretettel öleli: Albert (Astor Florida, 1986 január 12.)

Shakespeare vagy Marlowe?

A ”Shakespeare” név csak könyvekben áll. Egy ilyen nevű színész élt, legalábbis egy hasonló nevű. A végrendeletén, mely se könyvet, se kéziratot nem említ, háromszor is áll egy „Shakspere”-szerű név – rossz tollal írhatta egy haldokló író, vagy jó tollal egy fél-analfabéta. Angliában, ahol nem járt török, tatár, német, még megvannak a XVI. századbeli diáknévsorok. A színész neve nincs rajtuk. Nincs egy okmány se, amely mint írót említené.

Életéről mindössze tucatnyi megbízható adatot ismerünk (méltatói szerint elrejtőzött

William Shakespeare

William Shakespeare

művei mögött). 1564-ben Stratford-on-Avonben született, keresztelésének napja április 26-a. Egy jómódú iparos-polgár fia volt. Fiatalon, 1582-ben nősült, a nyolc évvel idősebb Anne Hathawayt vette feleségül, akitől egy lánya, majd egy fia született. 1587 körül otthagyta családját, és Londonba ment. Kért és adott kölcsön pénzt, vett házat és gabonát. Talán csak mellesleg színészkedett, inkább kereskedő volt. 1593-ig neve nem hagy mély nyomokat sem színházi sem írói berkekben. Száz évvel a halála után azt írták, hogy Hamlet apjának a szelleme volt leghíresebb szerepe. Talán vállalkozó színigazgató lett volna? Erre utal, hogy az újonnan épült londoni színház, a Globe egyik részvényese lett 1599-ben. Nincs utalás sem arra, hogy szülővárosán és Londonon kívül járt máshol is, vagy elhagyta volna Angliát, netán ismerte közelebbről drámáinak színhelyeit.

Művei nagy része névtelenül jelent meg, vagy csak W. S. állt a címlapjukon… de ugyanakkor két tucat silány darab jelent meg, ugyanezzel a monogrammal. Valamikor 1610 és 1612 között felhagyott a színműírással, hazatért szülővárosába, s ott halt meg 1616-ban. 1609-ben adta ki szonettjeinek 150 darabos gyűjteményét. A híres Folio-kiadás posztumusz mű, de sok darabjának első kiadása. A mű bevezetését egy mellesleg szintén színészkedő szatócs és egy vendéglős lopták Pliniusból.

De – ha nem ő – ki írta a nagy művet?

Egy dilettáns amerikai irodalomtörténész, Calvin Hoffman szerint Marlowe! Marlowe, aki mint Babits mondja, mindent Shakespeare számára készített elő.

Christopher Marlowe ugyanabban az esztendőben született, amelyikben William Shakspere vagy Shakespeare. A jómódú canterburyi csizmadiamester fiát családja

Christopher Marlowe

Christopher Marlowe

papnak szánta. A kor legjobb iskolájában, Cambridge-ben tanult, de nem pap lett, hanem irodalmár, klasszikus szerzők fordítója, Erzsébet királynő diplomatája (vagy kémje) a Németalföldön és Franciaországban. Ez a kalandos küldetés segítette hozzá, hogy belelásson a korabeli Európa dinasztikus és vallási harcaiba. 1588, az az év, melyben az angol flotta legyőzte a spanyol Armadát, megalapozván az évszázados brit tengeri uralmat, egyszersmind a Londonba épp csak visszatért Marlowe első színházi diadalának esztendeje. Még cambridge-i diákként fejezte be, talán nem is egyedül, a Didót itt kezdte írni a kétrészes Tamerlánt, amely az első sikert hozta 1588-ban. Ezt követte A máltai zsidó, majd A párizsi mészárlás és a II. Edward, végül pedig utolsó befejezett és talán legismertebb műve a Doktor Faustus tragikus históriája (1592-3).

De a csupán nagy ritkán bemutatott drámáknál maradandóbb emléke Marlowe teremtő zsenijének a blank verse, az a rímtelen, tízszótagú, jambikus sor, melyen – talán nem is véletlenül – a Marlowe furcsa halálát követő néhány hónapon belül a semmiből felbukkanó Shakespeare drámái is megszólaltak.
A művelt, világlátott és sikeres fiatalember bizonyos gőgös felülnézetből tekintett a korabeli vallásosságra. Nem volt egyedül ezzel a királynői udvar környékén, de alighanem kitűnt a hasonló „ateista” nézeteket vallók közül. A napi politikában elég volt egy kurta közeledés a katolikus hatalmakhoz, hogy a szaporodó eretnekellenes vizsgálódások során rá is sor kerüljön. Elítélni talán kínos lett volna, hiszen nagy hatalmú elvbarátai, pártfogói voltak. Huszonkilenc éves korában, 1593-ban gyilkosság áldozata lett, tőr végzett vele, egy Ingram Frizer nevű ismert politikai kalandoré.
Májusban; s négy hónappal utóbb jelent meg az addig  – Hoffman szerint – ismeretlen „Shakespeare” név egy címlapon: a Venus and Adonis című költemény címlapján. „First heir of my invention” – képzeletem első örököse – mondta ugyanez a címlap. Örökös csak akkor lép jogába, ha a tulajdonos meghal…
De meghalt-e Marlowe? Meggyilkolták? – Hoffman állítja, hogy nem. Csak meghalt volna, ha…
A zseniális szkeptikus fiatalember, aki Doktor Faustus tragédiáját megírta (melyben úgy elmélkedik Faustus az ón kai mé ón felett, mint később Hamlet a „to be or not to be”-n), közismert ateista volt, Isten és az ördög harcában semleges, még szellemekben, boszorkányokban sem hitt, és súlyos vádak fenyegették. Fel volt jelentve, istenkáromlási eljárás volt ellene folyamatban, tíz nap választotta el a tárgyalástól… ami körülbelül azt jelentette: a máglyától. Ha barátja, a hatalmas Sir Walsingham nem kezeskedett volna érte, börtönben várta volna ítéletét.
Tíz nap rövid idő… Ha Walsingham meg akarta menteni barátját, át kellett csempésznie a Csatornán. Nem tehette: gentleman volt, becsületszavát adta, kezeskedett érte.
Hogy Walsingham hogyan oldotta meg a megoldhatatlan kérdést, csak több mint háromszáz év múlva derült ki – mondja Hoffman. Akkor – 1593-ban az a hír járta, hogy Marlowe az éppen dühöngő pestisben halt meg. Kicsit később azt híresztelték, hogy meggyilkolták. 1600-ban – amikor Rómában a szintén istentelenséggel vádolt Giordano Bruno égett a máglyán – valaki azt írta, hogy „csúf nőügyek” miatt szúrták le.
Ebben háromszázharminckét évig senki sem kételkedett. Akkor fedezte fel Leslie Hotson a halottkém bizonyítványát.
A bizonyítvány szerint Marlowe és védnökének három szolgája – akik közül az egyik épp aznap tért vissza Hollandiából – együtt ittak egy özvegy házában. Összevesztek a számlán, és Marlowe az egyiket, Frizert le akarta szúrni. De az elvette a tizenkét fillért érő kést, s homlokán keresztül őt szúrta le. Másnap, miután tizenhat tanú megnézte a holttestet, eltemették.

Egyéb okmányok bizonyítják, hogy Frizert, mivel a tanuk szerint önvédelemből ölt, még csak vád alá sem helyezték: s hogy a három ember megmaradt Walsingham szolgálatában. (A még újabb kutatások szerint a halottkém neve egyetlen névsoron sem szerepel.)
Világos, hogy kiskéssel senkit sem lehet homlokcsontján keresztül leszúrni. De ha valaki egy holttestet felismerhetetlenné akar tenni, a legegyszerűbb felhasítani a homlokát, s vérrel kenni be az arcát. Pestisjárvány idején mi se könnyebb, mint hullát szerezni… Ha Walsingham el akarta tüntetni védencét, így kellett eljárnia: átvitetni Hollandiába – hullát szerezni – s a hullát, mint „a meggyilkolt Marlowe-t” eltemettetni. Szolgái eljátszották a komédiát. A tíznapos határidőn belül Marlowe eltűnt Angliából s az Irodalom Történetéből. Négy hónapra rá már a színész neve állt egy verses műnek a címlapján! S Marlowe útban volt Verona, Velence, Róma, a Shakespeare-darabok színhelyei felé…

Valószínűtlen mese? – kérdi Hoffman. – A Folio szerzője ismerhette: a „Szeget szeggel” Angelója nem annak a Claudiónak a fejét kapja, akit halálra ítélt, hanem egy halottét, amelyet egy kicsit átváltoztatott a halál, mert „death is a great disguiser”… (A halál nagy maszka-mester…IV.felvonás, 2. szín. Mészőly Dezső fordítása). Az „Ahogy tetszik”-ben szó van valakiről, akinek pontosan tíz napja van, hogy elhagyhassa az országot, s Rosalinda azt tanácsolja neki, hogy képviseltesse magát a halálban – „die by attorney”… – (Bízd inkább a helyettesedre a halált. IV. felvonás, 1. jelenet. Szabó Lőrinc fordítása.) -, hisz a bolond krónikások még Leander halálának okára sem jöttek rá. (Leanderére, akiről Marlowe írt verses költeményt!)

Hol élt, meddig élt Marlowe Olaszhonban? Talán ez sem marad örök titok. Hotson, a szerencsés kezű kutató, megtalálta Orsini herceg 1600-ban Londonból írt leveleit. A katolikus főúr Elisabeth királynő vendége volt, az ő tiszteletére adták elő, alig tíz nappal a megérkezése után, vízkeresztkor, a „Vízkereszt”-et, amelyben ő maga is szerepel! A londoni színész nem ismerhette az Orsini család történetének apró részleteit. Sokkal valószínűbb, hogy Marlowe Orsini udvarában élt, a herceg angol kapitányai közt.
Virginio Orsininek még ezer levele fekszik Rómában, nagy részük még még meg nem fejtett kulcs szerint sifrírozva… ezeket kellene elolvasni!
Élt Assisiben egy tudós férfiú – Caldari -, aki szerint Marlowe 1610-ben halt meg; ez lehetne a magyarázat arra, hogy Shakespeare életének utolsó négy-hat évében nem írt semmit. Csak ügyefogyott aláírásokat egy könyvet nem említő végrendeletre…
Talán nem érdektelen megemlíteni itt azt a véletlen egybeesést, hogy Shakespeare „utolsó alkotói szakasza” és talán utolsó „műve” a „Vihar” ez idő tájt keletkezett, s melyben Prospero jelmezében maga a drámaíró mondott búcsút – varázspálcáját a tenger mélyére vetve -, színpadnak és életnek.

Shakespeare „művei” az angolok idézetbányája. Shakespeare jelkép, mindentudó bölcs, a lírikus, a drámaíró, az idegenforgalom egyik legfontosabb tényezője, a diákok réme, a színészek szerelme, a sznobok vesszőparipája… vigyázzon aki hozzányúl! Calvin Hoffmant (aki ráadásul amerikai) példátlan módon támadták. Pártok és egy Marlowe-társaság alakult; a stratford-on-avoniak kivonultak szentélyüket védeni. A harc csak egy pontban hozott döntő bizonyítékot: hogy a szitkok kora még nem ért véget. A politikusokat megszégyenítő szókinccsel, letűnt korok válogatott becsületsértéseit idézve harcoltak és harcolnak az örök pártok: az ortodoxok s heretikusok.
„Színpad az egész világ” – mondja Jaques az „Ahogy tetszik”-ben. Nyugodtan hátradőlhetünk: ehhez a megállapításhoz nincs mit hozzátenni.

Temesvári Jenő

Magyarország kulturális helyzete a rendszerváltás óta

Magyarország kulturális helyzete a rendszerváltás óta

A rendszerváltás Magyarország kulturális piacának kialakulására is hatással volt. Létrejött a kulturális javak megteremtése, adás-vétele, kínálata, kereslete, mint piaci mechanizmus. A kultúra egyes területein (mozi, színház, internet, könyvkiadás stb.) különválasztódik a kínálat, a kereslet és a fogyasztási oldal.

A rendszerváltás után kialakult piacgazdaságra való átállás következményeként minden társadalmi alrendszerben (politika, gazdaság, kultúra stb.) radikális változások történtek. Az 1996. évi médiatörvényként emlegetett szabályozás szabad teret nyitott a rádiózásnak és a televíziózásnak, lehetőséget teremtett a hiteles, politikától mentes tájékoztatásra, „…a tájékoztatási monopóliumok kialakulásának megakadályozására”. Ezzel megteremtődtek a médiapiac kialakulásának és működésének feltételei.

Ezen változások mellett átalakulás zajlott az oktatási rendszerben is. Az 1993. évi LXXIX. közoktatásról szóló törvény teret nyitott a magánóvodák és iskolák intézményei előtt. A Nemzeti Alaptanterv (NAT) életbe lépésével pedig létre jött egy új gazdasági szereplő: a tankönyvpiac.

Ezek a változások jelentősen átalakították társadalmunk szerkezetét. Nőtt az értelmiségiek (iskolai végzettség alapján magasan képzett szakemberek) aránya illetve megjelent a vállalkozói réteg.

Mindezen változások erősen befolyásolták a kulturális fogyasztást.

Sobel szerint kétféle kulturális fogyasztási jelleget különböztethetünk meg: otthonülő és eljáró típusú tevékenységet.

„Otthonülő típusú” kultúrafogyasztó lehetőségei

A könyvpiacot Magyarországon fellendülés jellemezte. Nőtt a kiadott könyvek száma, mellyel felkúsztunk az európai középmezőnybe. A példányszámok nem követték a kiadványfélék számának alakulását. A kiadott könyvek nagy része szakirodalom, majd egyenlő arányban ismeretterjesztő és szépirodalmi művek, jelentősen csökkent a kották, füzetek, zeneművek példányszáma, míg a térképeké gyarapodott. Jelentős mértékben növekedett a tankönyvek súlya, némiképp a szakirodalom aránya is nőtt, ám minden más típusú könyv példányszáma és aránya visszaesett.

tudományos ismeretterjesztő és szakkönyveket tekintve legkelendőbbek az általános jellegű művek voltak, majd ezeket követték a filozófiai, pszichológiai kiadványok, végül az alkalmazott és természettudományok, valamint a művészetről, sportról szóló könyvek. Ezen a területen is jelentősen növekedett a külföldi szerzők által kiadott írások száma, míg a példányszámok minden nemzetiség esetében erőteljesen csökkentek.

szépirodalmi művek és füzetek jelentős része regény és elbeszélés. A kiadott művek száma emelkedett, ám a példányszám erőteljesen visszaesett. Legkisebb példányszámban verses művek kerülnek kiadásra. A kortárs hazai szerzők iránti kereslet jelentős mértékben csökkent, ezzel ellentétben a külföldiek iránt nőtt. Egyre gyakoribbá váltak a már elhunyt szerzők műveinek újrakiadásai.

A példányszám visszaesés az ifjúsági és gyermekirodalomban kiadott könyveket sem hagyta érintetlenül, bár legkevésbé a 6-14 éveseknek szánt művekre hatott. A külföldi szerzők ebben a műfajban is átvették a vezető szerepet. A kiadók kelendőbbnek tartják az élő szerzők műveit.

A tankönyvpiac szabaddá válása a tankönyvek választékának bővülésével és példányszám gyarapodással járt, mely a középfok kivételével minden oktatási szintet érintett, de legfőképpen az alapfokú képzést. Bővült a kiadványok köre a tanfolyamok és egyéb képzési formák elterjedése miatt is. A felsőfokú képzés kínálatának bővülése szintén tankönyvgyarapodáshoz vezetett. Erőteljesen növekedett a nyelvészeti, természettudományi, művészeti, történelmi témájú új könyvek száma, majd később javuló tendenciát mutatott az általános művek mellett a filozófiai, pszichológiai, vallási, hittudományi, államtudományi, statisztikai, valamint a sporttal, kereskedelemmel foglalkozó tankönyvek.

A könyvfogyasztás mértékének megítélése nehéz feladat, mivel nagyon kevés ilyen irányú felmérés áll rendelkezésünkre. Megítélni inkább csak a háztartások költségvetésének e célra fordított kiadásai szolgálnak, melynek mértéke folyamatosan alul maradt a könyvek árának emelkedéséhez képest. A pénz mellett az olvasásra szánt idő is alakítja a mérlegmutatókat. Leggyakoribb a középiskolások körében volt, ám mégis náluk esett vissza legerőteljesebben az olvasási kedv. Érdekesség, a Biblia mellett a leggyakrabban forgatott mű a szakácskönyv.

sajtótermékek piaca folyamatosan bővült. Kisebb kiadók, és lapjaik jelentek meg, majd tűntek el. Folyamatos a mozgás a napi, heti és havi lapok választékában. Vannak évek óta állandó sajtótermékek, amelyek példányszáma is folyamatosan változik, olykor stagnál. Megjelentek külföldi, több évtizedre visszatekintő kiadványok, melyek eredeti stílusban csak magyar szerkesztők által összeállított témájú sajtótermékként kerülnek piacra. A folyóiratokat a nők jobban kedvelik, és többet olvassák, mint a férfiak, akik inkább a napilapokat részesítik előnyben. Újságot a legnagyobb arányban a 60-74 évesek olvasnak.

rádióműsor-szolgáltatást a médiatörvény megalkotása befolyásolta. Létrejöttek a közszolgálati – melyek lefedettsége az egész országra kiterjed – rádiók mellett a kereskedelmi rádiók is. Ez a piac napjainkban is folyamatosa bővül. A tömegkommunikációban bekövetkezett változások a rádió műsorstruktúrájára is hatással voltak. A tájékoztató jellegű műsorok aránya és a reklámjellegűeké nőt, míg a kulturális, vagyis szórakoztató, színházi közvetítések, oktató műsorok aránya visszaesett. A rádiózás a legolcsóbb szórakozási forma, mivel havi díj, vagy előfizetési díj nélkül egyszeri befektetéssel évekig hallgatható.

televíziózás nyújtotta kínálatot szintén meghatározta a médiatörvény. Egyre másra alakulnak a kereskedelmi csatornák, regionális, városi televíziók, szakosodott tévécsatornák (pl.: zene, sport, főző csatornák, stb.), melyek megszüntették a közszolgálati TV-k monopóliumát. Kiépültek a helyi kábeltelevíziós hálózatok. A csatornák műsorideje megnőtt a korábbihoz képest. A műsoridő közel felét a szórakoztató műsorok teszik ki, melynek nagyrészét a filmvetítések jelentik. Ezenfelül jelentős mértékben vannak jelen a tájékoztató jellegű adások, hírek, kommentárok. Nagymértékben csak a filmvetítések, és egy-két kulturális műsor ideje mutat növekedést, míg a színházi előadások és hírek műsorideje nem változott, műsorstruktúrán belüli arányuk visszaesett. Megjelentek a vallási műsorok. A televíziózás az a forma, mely a legnagyobb változáson esett át. A kínálat folyamatosan bővült napjainkban, és erőteljes a kereslet új televíziós szolgáltatások iránt. A műszaki háttér fejlődése is hatással volt és folyamatosan hatással van a televízió mellett töltött időre.

Az életkor előre haladtával egyre többen választják ezen kultúrálódás és szórakozás formáját. A fiataloknál sokszor csak háttérként szolgál étkezéshez, beszélgetéshez, tanuláshoz.

Az otthonülő típusú kultúrálódási lehetőségek Magyarországon egy kevésbé ismert, de egyre inkább elterjedtebb formája az internet. Általa az összes említett kultúrálódási forma egyre jobban elérhető és igénybe vehető.

„Eljáró Típusú” kultúrafogyasztó lehetőségei

A kultúra területén bekövetkező változások a könyvtárakra egyaránt hatással voltak. Számuk jelentősen visszaesett, ám a könyvek számát tekintve gyarapodás figyelhető meg. Ez a változás legnagyobb részben a szakkönyvtárakban történt, mely az oktatással hozható szoros összefüggésbe. 1995-ben létrejött a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK), mely teret adott az„otthonülő típusú” kultúra kedvelőinek, mivel lehetőséget teremtett az interneten történő olvasáshoz.

Bár a könyvtárak száma jelentősen csökkent, a beiratkozók tábora ennek ellenére bővült. Növekedett a munkahelyi és önkormányzati könyvtárak látogatottsága, egyre nagyobb szerepet kapott az olvasóterem, valamint a számítógépek igénybevétele.

A gyerekek körében ezen kultúrálódási forma veszített vonzerejéből.

Legnagyobb igény a szakkönyvtárak iránt mutatkozott, mely a felsőoktatásban résztvevők számának növekedésével is magyarázható.

közművelődési intézmények száma gyarapodott, melyre hatással volt az alapítványok, illetve az egyesületi kézben lévő intézmények megjelenése, valamint az önkormányzatok számának emelkedése. Míg a műsoros estek száma nőtt, addig a művelődési közösségek, klubok, tanfolyamok száma erőteljes visszaesést mutatott. Ennek egyik oka, hogy sok tanfolyamot az erre a célra irányuló vállalkozások működtettek. Növekedtek az ipar- és képzőművészeti, valamint fontos szerepet kaptak a fotó- és népművészeti kiállítások.

A műsorestek iránti kereslet is megnőtt, míg a klubok taglétszámának drasztikus csökkenése maga után vonta megszűnésüket.

mozi és filmgyártásban megjelent egy változatosabb tulajdonosi réteg. Nagyos sok városi mozi (általában műemlék épület) helyét felváltották a bevásárlóközpontokban létesült új típusú multiplex-mozik, melyek nagyobb befogadóképességgel, több teremmel és modernebb felszereltséggel rendelkeznek. Ez a változás az előadások számának növekedését vonta maga után, mivel egy helyen több teremben folynak a vetítések. A mozik megszűnésével csökkent a látogatottság, majd idővel növekvő tendenciát mutatott. A filmek nemzetközi kínálatát tekintve az amerikaiak vitték el a pálmát, a magyar filmek gyártása és népszerűsége eleinte alábbhagyott, majd ismét növekedni kezdett, csak a francia és angol filmek tartották meg pozíciójukat.

színházak számukat és előadásaikat tekintve bővülő kínálatot biztosítottak a közönség számára, ennek ellenére látogatottságuk eleinte megcsappant, majd idővel ez az igény ismét növekedni látszott.

A szabadtéri játékok sem mozgattak már meg jelentősebb embertömegeket. A színházak iránti igény összességében nem érte el a korábbi évekét, ezzel ellentétben a külföldi vendégszereplések látogatottsága folyamatosan pozitív irányú változást mutat.

hangversenyek, szórakoztató műsorok által nyújtott kereslet és kínálat műfajonként eltérő.

Egészét tekintve minden műfajnál csökkent ez az arány, kivéve a kamarazenét. A cirkuszi előadásokat sem kímélték ezen változások.

múzeumok által nyújtotta kultúrálódási lehetőségek bővültek. Gyarapodott a múzeumok, a kiállítások, tárlatok és műtárgyak száma. Népszerűbbek lettek a műemlékek, emlékhelyek, régészeti, történeti és regionális jellegű kiállítások. Ettől függetlenül a látogatottságuk, és a múzeumok iránti kereslet a kínálat ellenére visszaesett.

Tömegkultúra

A rendszerváltás óta végbement változások a kultúra szerkezeti változását is maguk után vonták. Az egyre jobban színesedő kínálat ellenére összességében véve a kereslet csökkent a mozi- és múzeumlátogatók, színházba járók, könyv- és újságolvasók száma, miközben az otthoni tevékenységek közül nemcsak a tévénézők száma nőtt, hanem a tévénézésre fordított idő is. Egyre inkább terjed a számítógép és internet használat, ami azt jelenti, hogy egyre könnyebben, és gyorsabban lehet információhoz jutni. Ez némiképp kompenzálja a kulturális intézmények eltűnését. Nem kis változások történtek a kultúra területén, ám megítélésük sokszor nézőpont kérdése. Agárdi Péter szerint vitathatatlan tény, hogy „… a kulturális nyitottság, pluralizmus és a tényleges szabadság immár valóságos élmény; kialakult a kulturális piac.”

SUMMARY

The paper ams to present the cultural relations of Hungary in the 1990s, not only from statistical but also from economic and culture-sociological point of view. The events of the late 80′s and the early 90′s affected the culture, as well. The term ‘cultural market’ suggests that it includes the production, purchase and sale, the supply and demand of culture, that is, culture as a market mechanism. The study covers the individual areas (book, publishing, theatre, cinema) with a distinction of supply and demand of consumption sides. The author offers a review of the market of free competition, providies details of the quality and price of cultural goods as well as, of the behaviour of the actors of the market.

Forrás: Cserta Orsolya: A kulturális piac (ki)alakulása Magyarországon

írta: yam suph

Füzes Zsuzsanna

Füzes Zsuzsanna

Négy szép gyermeket nevel. Él benne az alkotásvágy, élvezi a természetet, a Teremtő ajándékait, könnyen ihletre gyújtja…Hagyományőrző, aki munkásságával a fonás elfeledett mesterségét hivatott visszaállítani hazánkban. A Fonás rokkán és kéziorsón című könyve megírásával régi új alapokra helyezte a fonást, s tanfolyamai által egyre több helyen állítja vissza ezen ősi mesterségünket.

A fonásról

Füzes Zsuzsanna / fotó: MTI

Füzes Zsuzsanna / fotó: MTI

A fonal minden kötött vagy szövött textília alapja. Fonáskor állati vagy növényi rostok megsodrásával készítünk fonalat. Hazánkban két-három generációval ezelőtt még természetes volt a rokka a háznál, de a textilipar fejlődésével háttérbe szorult, majd a fonás művelete szinte teljesen kiveszett a köztudatból. Manapság többnyire csak Csipkerózsika vagy egy-egy múzeumlátogatás kapcsán merül fel a kérdés, mi is az a rokka. De nem minden országban merült feledésbe ez a hagyomány: pl. az angolszász és skandináv területeken megőrizték e tudást, sőt az eszközök időközben komoly műszaki fejlődésen mentek keresztül. Így napjainkban – korszerű körülmények között – bárki nekiállhat, hogy maga készítse el a háztartása vagy ruhatára szövött, kötött vagy horgolt darabjaihoz szükséges fonalat.

A fonás ősi mesterségét dédanyáink korában még ismerték az asszonyok. Szinte minden háznál volt rokka, amin fontak, és a tudás anyáról lányra szállt. Pár generáció alatt ezt a tudást a textilipar teljesen kiszorította a mindennapokból, mára azonban kezdjük újra felismerni, hogy a régi, jól bevált módszerek – köztük a fonás – és alapanyagok elvi és gyakorlati szempontból egyaránt felülmúlhatatlanok. Mint tevékenység terápiás hatású, egy orsó fonal elkészítése felér egy meditációval. Sokan, akik elkezdik, úgy találják, hogy valami ősi minőség kezd ébredezni bennük. Míg a kerék forog, kéz és láb egy ritmusra mozdul, és az ujjaink között a kósza szálakat a sodrás a szemünk láttára rendezi egységgé. Ezáltal bepillantást nyerünk a teremtés misztériumába, mert a világunkat a sodrat tartja egyben, kezdve az elemi részecskék spinjétől egészen a galaxisokig.

A kész fonalat áthatja az elkészítés folyamatának emelkedett hangulata, ettől válik valóban egyedivé és különlegessé. Ami a színét és a jellegét illeti, a lehetőségeknek csak a fantázia szabhat határt.

Nem csoda hát, ha ebben az elgépiesedett, felgyorsult világban legyőzhetetlen vágyunk ébred a fonásra.
A fonás technikája könnyen tanulható, és gyakorlással gyorsan fejleszthető. Én szívesen segítek legyőzni az első mozdulatok bizonytalanságát, ha egyeztetünk egy személyes találkozót.

Zsu kicsitmásképp

Létigen

Ez a lap az elmélkedések lapja. Természettől inspirált gondolatok, a valóság felfedezése…

Útravaló útkeresőknek

Az embereket az idők kezdete óta foglalkoztatja sorsuk, létük értelme, küldetésük célja e világon. Ez a kíváncsiság koronként és emberenként különböző, mégis általánosnak mondható az igény a lét anyagon túli megközelítésére, ez a vallások és misztériumiskolák kialakulásának mozgatórugója.

A vágy, hogy valami többről szóljon a létezés, mint részt venni az anyag körforgásában, arra késztet, hogy válaszokat kapjunk az élet nagy kérdéseire. Attól a pillanattól, amikor az első kérdés megfogalmazódik, eljutni a megoldásig, hosszú folyamat. Nincs semmi konkrétum, aminek a nyomán el lehet indulni, csak a kíváncsiság, a vágy és azelégedetlenség. Kíváncsiság az ismeretlenre, vágy a titkok felkutatására és birtoklására, és az a nem szűnő késztetés, ami hajt, hogy valami többet, valami jobbat érjünk el, mint ahol éppen vagyunk.

Az útkeresés olyan, mint lámpás nélkül csatangolni egy koromsötét labirintusban– ugyan ki mondhatná meg, merre kell menni, és hova kell eljutni? A sötétben az sem biztos, hogy látjuk, ha találtunk valamit… És sok a zsákutca. De a fényt, ami az alagút végén beárad, mindenki felismeri.

Sötét labirintusban bolyongó emberek sokasága soha nem találja meg, amit keres. Visszajut oda, ahonnan elindult, és jobbnak látja feladni. Pedig a fény olyan ismerős! Odamenni hozzá pedig olyan kézenfekvő… mégsem egyszerű.

Navigáció: térkép márpedig nincs. De lehet készíteni, ki-ki egyet magának: merre jártunk, hova értünk, ott mit találtunk… Különben sosem tudhatjuk meg, hol vagyunk éppen. Ahhoz, hogy meghatározzuk a helyet, ahol vagyunk, legalább egyszer körbe kell járnunk, máskülönben nincs mihez viszonyítani. Csak, ha tudjuk, hol vagyunk, csak akkor indulhatunk el céllal bármelyik irányba.

 Az iránytű belül van. Az a velünk született képesség a tisztánlátásra az igaz pillanatokban bizony nem a véletlen műve. Gondoljunk a gyermeki igazságérzetre: csalhatatlan. Bár a gyermek hiszékeny, mert mindent feltétel nélkül befogad, de tudván tudja az igazat és messziről felismeri az igazságtalanságot. Ez a tulajdonság mindannyiunk sajátja, bár életünk során eltérő mértékben megkopik. Jó hír: fejleszthető. Csak figyelni kell rá és hallgatni rá. Az iránytű megvan.

 A lámpás kívül van. A fény nem a sötét labirintusban terem, a fényt be kell engedni. A fény a legkisebb résen is képes beszűrődni, ha talál rést… A rést belülről kell kitágítani. És ha a fény bejött, be kell fogadni, különben elvakít, és akkor épp annyit látunk általa, mint a nélküle. Nyitott szívvel a fényt be lehet fogadni, és akkor épp annyi világosság lesz, amennyire szükség van. Mindig épp annyi.

 Kitartásra lesz szükségünk, ha nem akarjuk valamelyik zsákutcában végezni. A hajtóerő a kitartáshoz, mint mondtam, a kíváncsiság, a vágy és az elégedetlenség. Ha ezek bármelyike él bennünk, utunk még nem ért véget. Ha megérkezünk, ezek eltűnnek. Ha megérkezünk, azt csalhatatlanul észre fogjuk venni.

Tudat és társadalom

Elsőként tisztába kell tenni e két fogalom viszonyát a témakör tükrében.

A tudat élő, lüktető, intelligens, megújulásra képes forrás. Információhalmaz, ami képes önmaga rendszerezésére. Alak nélküli energia, aminek részei vagyunk mind, függetlenül attól, mit gondolunk erről, vagy gondolkozunk-e róla egyáltalán. A tudat örökkévaló.

A társadalom az ember kísérlete a szerveződésre.

A kettő közötti alapvető különbség a működés sikere. A tudat sikeres működése – úgy gondolom – nem igényel kiegészítést. A társadalom sikere tagjainak állapotán mérhető le. Kijelenthetjük, hogy nincsen tökéletesen működő társadalom. Ebben az összefüggésben a társadalom kísérlet a tudatra – egy sikertelen kísérlet.

Azok az emberek, akiket a társadalom nem támogat céljaik elérésében, vagy mert céljaik túlmutatnak a társadalom céljain, vagy mert bár céljaikat akár meg is valósították, de a társadalom nem érti, nem értékeli, vagy egyszerűen csak nem fogadja be őket, egy alternatív közösséget fognak keresni maguknak.

Ez rosszabb esetben egy szekta lesz, ami valóban a társadalom alternatívája, de mint emberi szerveződés éppoly tökéletlen, mint bármely más társadalom.

Jó esetben ezek az emberek megtalálják egymást és összekapcsolódnak. A tudat energiája tértől és időtől függetlenné teszi az összekapcsolódásukat, köztük az információ áramlása folyamatossá válik. Ezek a kapcsok a kollektív tudaton keresztül valósulnak meg. Másik jó esély a fojtogató társadalmon való felülemelkedésre, ha közvetlenül a kollektív tudatra kapcsolódik rá az ember, ebben az állapotában könnyebben találja meg azokat, akikkel aztán összekapcsolódhat.

A kollektív tudat részeként az ember megvalósítja vágyait, kielégítheti kíváncsiságát, és elégedetté válik. Vágyai összhangba kerülnek természetével, így hasznossá és elérhetővé válnak számára. Az akadály nélkül áramló információ nem késztet többé gyűjtögetésre, rendszerezésre, a kellő helyen, a kellő időben minden szükséges információ rendelkezésre áll, fölösleges terhelés nélkül, így a kíváncsiság okafogyottá válik. Az elégedettség a beteljesülés „mellékhatása”.

Hit vs. Tudomány – az ellentétek illúziója

E vita tipikus példája annak, hogyan siklunk át a lényeg felett a nagy rendszerezés közepette. Maga a lét – egy csoda, függetlenül attól, hogy mitől eredeztetjük. A hit és a tudomány két módszer arra, hogy az ember megválaszolja azt, ami foglalkoztatja. A cél azonos: ismerni a világunkat és biztonságban létezni benne. A módszerek ismerősek: a hitet a vágy táplálja, a tudományt a kíváncsiság. Ez alkati, ízlésbeli kérdés, a feltárás módszere nem azonos a feltárás tárgyával. A keresés több irányba indult meg, a válaszokat pedig a keresés módszere szerinti csoportokba rendeztük. Így történhetett meg, hogy már a válaszokhoz tartozó kérdések is el lettek választva egymástól. Ha nem a válaszokért tesszük fel a kérdést, akkor miért? Félünk attól, amit a válasz jelent, ezért a zavarba ejtő összefüggéseket egy határvonallal vágjuk ketté: ez a rész a hithez tartozik, az már tudomány. Ez a makacs megosztottság az ember műve, a valóság nincs megosztva. A létezés egy. A létezés magában foglalja az igaz hitet és a tudományos tényeket egyaránt.  Az, aki azt mondja, hogy a hit a gyengék mankója, az sosem tapasztalja meg a bizalom érzését, ami az ember természetének része. Aki úgy gondolja, hogy a tudomány az ördög műhelye, az továbbra is csak kívülről fogja szemlélni a csoda titkait, amik elérhetők minden kereső számára.

Ha a kérdéseinkre kapott válaszokat elvonatkoztatjuk attól, hogy milyen módszerrel kerültek az ember birtokába, és van bátorságunk előítéletek nélkül összevetni őket, megláthatjuk a lényeget, a lét bizonyítékát, ami végig ott volt előttünk, beleértve a tulajdon orrunkat is…

Aki látott már madarat repülni, szagolt már rózsát, az tudja, át kellett, hogy élje, hogy a létezés maga a lényeg. Az, hogy valakinek egy almáról Éva jut eszébe vagy Newton, közömbös az alma számára. Az almát az ember tette szimbólummá, azelőtt egy volt azok között a természetes táplálékok között, amelyek egy csoda folytán épp olyanok, amilyennek szeretjük őket.

A fejlődésről

A keresés formálja a keresőt. Aki elindul, hogy válaszokat kapjon a kérdéseire, élményekben gazdag útra számíthat. A válasz legtöbbször nem ott van, ahol keresik. Oda csak lépésről lépésre haladva, nyomokat követve lehet eljutni.

Nyitott szívvel járva az ember képessé válik arra az alázatra, ami lehetővé teszi számára, hogy az őt érő benyomások elvezessék a megoldáshoz. Nem az a fontos, hogy mivel találkozik útja során, hanem az, hogy mire tudja használni azt, amit talál. Minden apró dolog, ami egy újabb lehetséges irányt jelöl, választás elé állítja a keresőt. Ő dönti el, merre menjen tovább. Bármilyen döntés is szülessen, az, aki a döntést hozta már nem azonos azzal, aki a válaszút előtt állt. Döntést hozni a legjobb mód a tapasztalatszerzésre. Minél többször mondunk igent, annál több élményben lesz részünk, annál több lehetőségünk lesz rá, hogy benyomásokat szerezzünk. A fejlődésünk így a saját kezünkben van. Nem érdemes passzívan kivárni az időt, amíg az „megérlel”, mert élményanyag, tapasztalatok hiányában az idő egyszer csak elfogy, anélkül, hogy a fejlődésünk szolgálatában állt volna. Akkor minden változás, amin keresztülmentünk ez idő alatt, csupán a test elhasználódásához köthető. A szellemi fejlődéshez többre van szükség, mint időre. Sőt, a minőségi fejlődés ugrásszerűen, egy pillanat alatt következik be. Ekkor az addig összegyűlt tapasztalat egyszerre új megvilágításba kerül, minden új értelmet nyer. Ahhoz azonban, hogy ez bekövetkezzen, sok élményre lesz szükség. Hiszen éppen az élmények sokfélesége, a szélsőségek és végletek lesznek azok, amik a köztük feszülő ellentét feloldásaképpen egyszer csak új mintába rendeződve rávezetnek a lényegre.

Akkor, a végén a kereső megérti majd, hogy amit keresett, végig megvolt, az út mégsem volt hiábavaló.

A célokról – az irányított fejlődés kudarca

Az igaz célok belülről jönnek. Igaz cél az, amelyet megvalósítva az embert elégedettség tölti el, és csodálat, a puszta létezés csodálata.

Azok a célok, amelyeket valamely nyomás hatására tűzünk ki, a kudarc forrásai. Nem feltétlenül azért, mert nem megvalósíthatók, hanem azért, mert amikor elérjük őket, üresség támad utánuk: „ezért küzdöttem, íme itt van, most mitévő legyek?”. Ekkor beindul egy mechanizmus, ami arra épül, hogy a megvalósulás után érzett űrt betöltse: újabb és újabb célokat fogunk kitűzni. Ez egy ördögi kör. Sosem érünk el semmit, ami elégedetté tehetne, csak egyre nagyobb űr tátong erőfeszítéseink nyomában.

Irányított fejlődés az, amikor a társadalom előirányozza tagjai számára, hogy milyenné váljanak, illetve milyenné formálják gyerekeiket, és ehhez eszközök széles skáláját kínálja. Akit igaz célok vezetnek, az ritkán talál bele ebbe az előre kitaposott kerékvágásba, a fejlődés fentebb leírt természete miatt. Aki kívül marad ezen, az antiszociális. A kör bezárult.

 Kétféle cél van: belülről fakadó és külső hatások által előirányzott cél. Kétféle ember van: aki meggyőződésből tűz ki célokat, azt a szíve vezeti. Aki elé a célokat a társadalom állítja, azt a társadalom vezeti. Két út van: a tudat ösvénye vagy a társadalom kerékvágása. Két választás van: vezetni, vagy követni.

A „természetfeletti”

Ez a fogalom csak materialista agyból pattanhatott ki. Magában hordozza azt az előfeltevést, hogy tisztában vagyunk a természet mibenlétével. Ha azt állítjuk, hogy valami fölötte áll annak, akkor azt állítjuk, hogy ismerjük a természet határait, ez esetben a felső határát. Bárki állítja is, alaposan nekibátorodott…

Mi állhat a természet felett? A fogalom olyasvalamit jelöl, amire nem találtunk racionálismagyarázatot. Ez esetben újabb prekoncepcióba botlunk, mely szerint a természet racionális. Hiszen, amire van racionális magyarázat, az a természet része, amire nincs, az fölötte áll…

A helyzet az, hogy a természet maga a csoda, semmi sem állhat fölötte, és nemhogy nem racionális, de egyenesen tele van ellentmondásokkal.

Mindaz, amit ezzel a fogalommal jelölünk, a természet része. Ami nem a természet része, arra azt mondjuk: mesterséges. Amire nincs magyarázat, az nem lehet mesterséges, mert ahhoz, hogy a Föld elvileg legfejlettebb élőlénye létrehozzon valamit, előbb ismernie kell a működési elvet. Amire nincs magyarázat, azt nem hozhatjuk létre. Ha nem mesterséges, akkor viszont természetes kell, hogy legyen, mert harmadik forrásból nem származhat.

Ennek értelmében ideje tágabban értelmezni (és nem alábecsülni) azt, amit úgy hívunk: természet.

Keletkezés és elmúlás – az idő

Az idő az ember találmánya. Arra hivatott, hogy a látható dolgokon végbemenőváltozásokat egységes skálán ábrázolva ellenőrizhetővé tegye az ember számára.

Azzal, hogy létrehoztuk ezt a szubjektív alapon meghatározott mércét, egy határozott vonallal a világról alkotott elképzeléseinknek is határt szabtunk: bezárkóztunk az idő keretei közé.

Mint arról már korábban esett szó, a tudat örökkévaló. (Talán épp ezért nem a mindennapok része ebben a világban, ahol az idő és az anyag körül forog minden…) Nos, nem csak a tudat, de minden, ami nem anyagi természetű, vagy nem az anyaggal kapcsolatos – vagy másképp: minden, ami fontos örökkévaló. A mércénk szerinti idő bármely léptéke csepp a tengerben az örökkévalósághoz képest. Amit mi, az idő fogalmában létezők keletkezésnek illetve elmúlásnak érzékelünk, az nem más, mint egy ajtón bejövő majd kimenő lény, ami az előtt is létezett és az után is létezni fog, hogy látogatást tett volna az időben. A születés és a halál – szintén az anyaggal kapcsolatos fogalmak. Mikor egy baba megszületik, a teste az, ami keletkezik, a lélek nem a testben fejlődik ki, csupán megérkezik a test által. A halállal is csak a test szűnik meg működni, a lélek múlhatatlan. A keletkezés és az elmúlás tehát az anyaggal kapcsolatos fogalmak. Mi az, amin az idő mérhető változásokat idéz elő? Az anyag.

A világnak nincs kezdete és vége: minden az örökkévalóságból indul és oda is tér vissza, ciklikusan, meg-megújulva, egy örök körforgásban. Ami ebből számunkra érzékelhető és mérhető, az anyag és az idő. E két változó függvényében kristályosodik ki mindaz, amit racionális értelemben a világnak nevezünk. Minden létező dolog egy helyről származik, és ugyanott egyesül újra. A dolgok kezdete és vége ugyanaz: vég nélkül újrahasznosuló energia.

Ebből válik ki a lélek, az anyag, minden. A kiválás során az energia egy fraktál-szerű mintázatot követve manifesztálódik anyaggá. Ebben a formájában képes megjelenni az idő síkján, majd amikor befejezte anyagként a pályafutását és az utolsó atomjai is felbomlottak, energiaként olvad bele tulajdon forrásába. A tudattal rendelkező létformák ettől annyiban különböznek, hogy a kiválás és az időben való kikristályosodás között van még egy létállapotuk, amit újra felvesznek, amikor anyagi formájukból kilépve elhagyják az idő síkját. Ez a létállapot a kollektív tudathoz köthető.  Ez tartalmazza azt az információt, hogy az energia éppen milyen mintába rendeződve alakuljon át. Lényegében a teremtést szabályozza.

Formanek Csaba

Formanek Csaba

író, rendező, színész, a Radikális Szabadidő Színház vezetője

Formanek Csaba

Formanek Csaba

“A retrospektív emlékezet a múltra irányul, azokat az emlékeket tartalmazza, amelyek a múltban tanultunk vagy tapasztaltunk meg. Vagyis része a szemantikus, epizodikus és önéletrajzi emlékezet. A prospektív emlékezet a jövőre irányul, emlékezet arra, hogy emlékeznünk kell valamire…”

“Nehéz arról képet alkotnunk, hogy a makulátlan fehérség miként hatott a fehérséget magát viselő anyagi hordozóra, tehát a hóra, mint tapintható állagra, mindenesetre a hó önnön fényességének fényében fürödve, saját hólétének tükrében egykedvűen tetszelegve, s onnan magát mintegy meglehetős hidegséggel pironkodóan kiizzasztva, egy idő után olvadozni kezdett.”

1997 – Érettségi a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium matematika tagozatán
1998 – JATE közgazdasági programozó matematikus szak
2000 – ELTE esztétika szak
2002-2007 – a filmhu – a magyar moziportál filmkritikusa, riportere, szerkesztője
2002-2008 – színház- és filmkritikák a Délnet Online-ban és az Ellenfényben
2002 óta vezeti és rendezi a Radikális Szabadidő Színházat

Szerepei:
Mélységes érzelmek… (Lajos postás) – 2002
A Prospero-szigetek (Antonio) – 2004
A szerelem írásjegyei (Soma) – 2006
Élőszoba I-III. (Részeges haver, Festő, Hermész) – 2006
Hermész a Senkiföldjén (Hermész)
Patyomkin I-III. (matróz)
Zsiráfivóhely (Balim-bo Baru)
Az étellift (Ben, Gus)
Brutus (Cat)

Rendezések:
Mélységes érzelmek emberi lények között (2002)
A Prospero-szigetek (2004)
Határország (2004)
A szerelem írásjegyei (2006)
Élőszoba I-III. (2006)
Mizantróp (2007)
Hermész a Senkiföldjén (2007)
Zsiráfivóhely (2007)
Brutus (2008)
Harold Pinter: Az étellift (2008)
Jon Fosse: A gyermek (2008)
Gyros (2009)

Formanek Csaba videók

Andrásfalvy Bertalan

Andrásfalvy Bertalan

Andrásfalvy Bertalan

Andrásfalvy Bertalan

1931. november 17.-én született, Széchenyi-díjas magyar néprajzkutató, egyetemi tanár, politikus, országgyűlési képviselő, 1990 és 1993 között művelődési és közoktatási miniszter, a Pécsi Tudományegyetem Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszékének professzora, Pécs díszpolgára.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett előbb román-magyar (1950-1955), majd muzeológia-néprajz szakon. Több helyen dolgozott muzeológusként és tudományos munkatársként. Kecskeméten 1965-ben üzemmérnöki diplomát szerzett.

1954-55-ben a budapesti Néprajzi Múzeumban segédmuzeológus volt, majd 5 évig Szekszárdon muzeológus.

1960 és 1976 között a pécsi Dunántúli Tudományos Intézet, 1976 és 1977 között a Baranya Megyei Levéltár tudományos főmunkatársa, majd 1985-ig a pécsi Janus Pannonius Múzeum néprajzi osztályvezetője volt. Ezután 1989-ig az MTA Néprajzi Kutatócsoportja főmunkatársaként, majd osztályvezetőjeként dolgozott. 1989 és 1990 között a Janus Pannonius Tudományegyetem(JPTE) docense, néprajzot tanított, a tanszék megszervezése az ő feladata volt.

1971-ben a néprajztudományok kandidátusa, 1990-ben doktora lett.

Az MDF-be annak párttá válása után lépett be 1988-ban, 1989 és 1990 között az országos választmány tagja és pécsi elnöke volt. 1993-ban a Baranya megyei választmány elnökének választották. Az 1990-es országgyűlési választáson egyéni jelöltként bejutott az Országgyűlésbe (Baranya megye 1. vk., Pécs). 1993 és 1994 között az MDF-frakció elnökségi tagja, 1994-ben és1998-ban pedig a párt országgyűlési képviselőjelöltje volt.

1990-ben kinevezték a rendszerváltás utáni első művelődési és közoktatási miniszterré az Antall-kormányban. Ezt a posztot 1993-ig töltötte be (őt Mádl Ferenc későbbi köztársasági elnökkövette). Végrehajtotta a rendszerváltozás által megkövetelt változásokat a magyar kulturális életben.

2005-ben távozott az MDF-ből és a Lezsák Sándor által alapított Nemzeti Fórum tagja lett.Több keresztény szakszervezet elnöke volt. 1993 és 2001 között a JPTE egyetemi tanára volt, 2001-ben emeritálták. 1990 és 1997 között a Magyar Néprajzi Társaság elnöke volt. 2010.szeptember 1-jén Pécs Díszpolgárává avatták.

Andrásfalvy Bertalan: A hagyományőrzők küldetése

Minden ember tudni akarja, mi miért, milyen okból és célból történik, jön létre, mi az értelme valaminek. A kérdés jogos, fontos: mi a hagyomány, miért kell azt őriznünk?

andrásfalvyHagyományon most nem a reánk maradt anyagi dolgokat értjük, hanem a műveltségbelit, a kulturális hagyományt. Így az első további kérdésünk az, hogy mi a kultúra, mit jelent a műveltség? A néprajztudomány ezt úgy határozza meg, hogy a kultúra az ember szükségleteinek kielégítésére létrehozott eszközök és módok összessége. De mit kell szükségleten értenünk? Egyszerűen mindazt, ami nélkül nem élhet az ember, a társadalom: anyagok, eszközök, cselekedetek, módszerek, kapcsolatok, körülmények. Nehéz lenne felsorolni ezeket; élelem, levegő, lakás, ruházat, kapcsolat, és ezeken belül például az élelemben kell legyen fehérje, zsír, szénhidrát, vitamin, nyomelemek, rostanyagok, s mindez kellő hőmérsékleten, tisztaságban, hozzáférhetőségben és mennyiségben. A történelem során lassanként ismerte fel ezeket a tudomány, de a népek, anélkül, hogy tudatában, ismeretében lettek volna az összes létfontosságú szükséglet kielégítésének módjával, öntudatlanul, a hagyományt követve, kielégítették azokat. Azok a népek, melyek nem tudták kielégíteni szükségleteiket, már nem léteznek, elpusztultak már. A tudomány ugyan felismert sok létfontosságú szükségletet, de ugyanakkor számos, fel nem ismert szükséglet kielégítetlen maradt, mert feleslegesnek ítéltek sok mindent, ami azelőtt kielégített volt. Ezek közé sorolhatók többek közt az emberi kapcsolatok is. Kapcsolat az ember és a másik ember, ember és az Isten, ember és a természet között.

A kielégítetlen szükséglet megrontja az embert, beteggé teszi, meg is ölheti. Minden betegség, baj abból adódik, hogy valami fontos szükséglet kielégítetlen maradt. Ha megvizsgáljuk a magyarországi embereket, a magyar társadalmat, meg kell állapítanunk, fel kell ismernünk, hogy fontos szükségleteink kielégítetlenek, hiszen betegek vagyunk, beteg a társadalom, rossz a közérzete sok embernek, és ami legfeltűnőbb; fogyunk. Kevés a gyermek, sok a felbomlott család, sokan másutt a Világban keresik boldogulásukat. A statisztikai adatokat ismerve, kiszámítható, mikor fog kipusztulni a magyar, ha nem változik meg valami velünk, bennünk, ha nem találjuk meg fogyásunk okát és a kielégítetlen szükségletet nem tudjuk kielégíteni.

Valóban, tudományos vizsgálatok bizonyítják, hogy Európa egyik legbetegebb népe Magyarország lakossága. Kopp Mária és férje Skrabszki Árpád könyvet írt a magyar társadalom egészségi állapotáról, „Magyar lelkiállapot” címmel (1995).

Ebben sokezer ember kikérdezésével és minden hozzáférhető egészségügyi statisztika összehasonlító vizsgálata alapján megállapítják, hogy bizonyos betegségekben, például a szív és érrendszeri, emésztőszervi megbetegedésekben, rákban sokkal többen halnak meg Magyarországon, mint másutt Európában. Kimagasló az erőszakos halállal meghaltak, az öngyilkosságban, gyilkosságban, balesetben elhunytak aránya. Mindezt tükrözi a magyarországi várható életkor alacsony volta, mind a férfiaknál, mind a nőknél. Ennek legfőbb oka,– írja a budapesti orvostudományi egyetem magatartástudományi tanszékének immár nyugdíjas professzornője,– az, hogy az emberi kapcsolatok alapvető szükséglete kielégítetlen, vagy nem kellően kielégített. Más szavakkal; a magyarországi ember társadalmi, emberi kapcsolatai gyengék, hiányosak, vagy egészen hiányoznak. A kapcsolatok, megtartó közösségek, a társadalmi tőke hiányában élő ember elmagányosodik, szorongóvá lesz, nem látja élete értelmét, értékét, célját. „ A szorongás lényege a veszélyeztető,- vagy annak ítélt – helyzetek feletti cselekvő ellenőrzés hiánya, ennek átélése, a tehetetlenség a közelgő veszély elhárítására.” A szorongó ember minden bajjal szemben kevesebb ellenállást tud kifejteni, lehet az rák vagy szívet veszélyeztető bármilyen baj, hiányosság, baktérium, vírus vagy érzelmi vihar. Betegek vagyunk, mert elmagányosodtunk, közösségeink megromlottak vagy gyengék. „ …a modern társadalomban a szorongáskeltés új lehetőségei alakultak ki, amelyek az önkényuralom hatékony eszközeivé váltak. A kapcsolataitól, értékeitől, életcéljaitól, önértékelésétől megfosztott, magányosan szorongó ember tetszés szerint felhasználható a szükséges  funkcióra, kicserélhető, manipulálható. Fel kell tehát ismernünk, hogy a technikai fejlődés csupán az előfeltételeket teremtette meg a szorongáskeltés olyan formáihoz, amelyek ellen a korábbi történelmi koraszakokban természetes védettséget nyújtott az ember és környezetének szerves egysége. A XX. század történelme és mindennapjai tragikusan bizonyítják ezt a tételt… Mivel a szorongáskeltés pénzben, haszonban, hatalomban kifejezhető, eredményes stratégia, óriási erők állnak szolgálatában. Mindazok a manipulációk, amelyek a családot, a közösséget, az emberi kapcsolatokat bomlasztják, ezek értékeit kicsinyítik, vagy éppen tagadják, a hétköznapi önkénynek kiszolgáltatott, szorongáskeltéssel terelhető tömeget formálják, még akkor is, ha céljaik éppen ellenkezőek,”—írták a szerzők.

A művészet is szükséglet, nem gazdag emberek szórakozását szolgáló, „haszontalan” fényűzés. Az egymásra épülő állandósult kapcsolatok, közösségek megélésének formája, eszköze: az együttesen létrehozott művészi alkotás. Ésszel alig felfogható, kimondható, a gyakorlatban megoldhatatlan bajok, sérülések, problémák egy nagyobb közösség, a nép, a nemzet sajátos formáival, nyelvével való „kezelésének” egyetlen lehetséges módja: a művészet, a költészet. A közösség élményét, az összetartozás bátorító tudatát is adja, miközben gyógyít, vigasztal, gyönyörködtet. „Az az ember, aki gyermekkorában nem tanult meg szépet és jót alkotni, az egész életében az erőszakban, a mások feletti hatalomban keresi kielégülését,”- írta Adler, a bécsi pszichológus. Mi szépet és jót tud alkotni egy kicsi gyermek? Tud, ha megtanulja édesanyjától a mosolygás, a szép szavak, dallamok, mozdulatok anyanyelvét és tud játszani édesanyjával, gyermektársaival, barátaival, énekelni, táncolni, zenélni, együtt mozdulni egy ünnepi szokás megjelenítésében, megformálásában. Kodály Zoltán írta ezekről az énekes, táncos gyermekjátékokról: „Egyrészt valóságos tárházai a tudatalatti magyarságnak. Tudatalatti elemeknek eddig még alig méltatott szerepe van a nemzeti jelleg (talán inkább öntudat, nemzeti lélek szó használata lenne itt jó! AB) kialakulásában. Aki nem játszotta gyermekkorában e játékokat, annyival is kevésbé magyar. Benne a nemzethez tartozás sokágú, bonyolult érzése feltétlenül szegényesebb, hiányosabb. Egy csomó jellegzetesen magyar testmozdulat, szólás, hanglejtés, forma, dallam kimaradt lelki életének építőanyagából. A nevelésnek oda kell törekednie, hogy ez a : magyar vagyok minél gazdagabb tartalmat, minél több életet, színt jelentsen mindenkinek, egyénileg is, különben vajmi könnyen üres frázissá szárad. Másrészt nagy e játékok tisztán emberi értéke is, fokozzák a társas érzést, életörömet.” Igen, mert a népi játékokban nincs versengés. Az örömöt nem a másik legyőzésében, hanem a vele való együttműködésben találják meg a résztvevők. Ez a közösségépítő erő, a közösség, a valakikhez tartozás minden más örömnél nagyobb élményét adja. Most, amikor a család, a rokonság, az együttlakók és az egy nemzethez való tartozás örömét már nehezebben és elégtelenül tanítja élményeivel a család, az iskola, a társadalom, a hagyományőrzők küldetése visszaadni az embereknek a közösségbe, a családba, a nemzetbe tartozás örömét, mindenkinek a lelki egészséget, az Élet értelmét és szeretetét. A népi játékokat, szokásokat, táncot, énekeket, meséket, kézimunkát, hímzést, szövést, faragást, nemezelést, vagyis a szép alkotásának hagyományait kutató, feljegyző, ápoló, a gyermekeknek a teremtés örömét tanító hagyományőrzők a boldogabb élet kovácsai, a mai, szorongóvá lett ember orvosai. A jövőt formáló nemzetépítők.

„A magyar társadalom szorong. Összetévesztjük a kényelmet a biztonsággal, a gazdagságot a boldogsággal” – vélekedett Andrásfalvy Bertalan, aki Győrött az Asztali beszélgetések sorozatának vendége volt. A jeles néprajztudóst – többek között – elfelejtett értékeinkről kérdeztük.