AVE Kiállítóház márciusi előadásai

Gondos Béla és Tircsné Dr. Propper Valéria előadássorozata

  1. március 7. kedd 18 óraTircsné Dr. Propper Valéria

I. rész: „Boszorkányok márpedig vannak”: boszorkányüldözés Európában és a Magyar Királyságban

Az európai boszorkányüldözés kialakulásának történelmi okai és sajátosságai Európa 713_pt1_angele-de-la-barthe_780x582-oilqjgbofvkora-középkori államaiban. Rávilágítunk a történelmi körülményekre és a társadalmi, vallási és  gazdasági okokra, amelyek az üldözésekhez vezettek. A boszorkányüldözés történelmileg igazolt tényeit ismertető előadás, érdekes, – a ma embere számára gyakran megnevettető –  idézetekkel alátámasztva. A legismertebb boszorkánypereket hallhatjuk: Jeanne D’ Arc, Giordano Bruno, Galileo Galilei pereit, és a pereik mögött meghúzódó rejtélyeket, valamint, – annak ellenére, hogy nem európai per volt – a salemi eseményeket is beleveszi az előadó.

  1. március 13. hétfő 18 óraGondos Béla

Kelták Skóciában

kelta ékszerSkócia a szkíta népekből származó kelta törzsek hazája. Több hullámban érkeztek ide kelták, azt első a PIKTEK népe volt körülbelül 2000 évvel ezelőtt. A keltás a korábbi megalitikus építményeket is felhasználták a szertartásaikhoz, de nagyon sok, képírásos emléket őrző kőemlék is hozzájuk kapcsolható. A kelta világ szintén háromrétű volt: a felső világban lakott Isten (Dagh Da) és a kísérete (a Nap, a Hold és a csillagok); a középső világ a halandóké volt; az alsó világ pedig az ősöké. A három világot a világ közepén álló, Istenhez vezető világfa kötötte össze, amelyet a druida táltos révülésekor egy nagy fa, vagy egy menhir (kőoszlop) helyettesített. A druida ennek dőlve, ezzel azonosulva révült.

  1. március 21. kedd 18 óra – Tircsné Dr. Propper Valéria

II. rész: „Boszorkányok márpedig vannak”: boszorkányüldözés Európában és a Magyar Királyságban

A “Boszorkányüldözés a Magyar Királyságban” második előadás szerves folytatása az boszorkáynelső előadásnak. Pontosan azokra a különbözőségekre helyezve a hangsúlyt, amelyek miatt mások, – kivételek – voltak a magyar boszorkányperek. Történeti áttekintést kapunk itt is. Árpád-házi királyaink un. boszorkány-törvényeinek néhány passzusával is megvilágítva a középkori Magyarország urainak felfogását a boszorkánykérdésről. Elhangzanak a legrégebbi írásban is fennmaradt magyar perek szöveges ítéletei valamint a valós történelmi tények és néhány neves magyar hölgy elleni per érdekességei hangzanak el: Báthory Erzsébet, Denghelghy Mihályné Török Kata, Imreffi Jánosné Iffju Kata, Báthory Anna, Béldi Pálné Vitéz Zsuzsanna.

  1. március 27. hétfő 18 óra – Gondos Béla

A Moldvai Csángók világa – Etelközi barangolása

moldvai_csangokA Moldvai Csángók a Kárpátokon túl élő Magyar népcsoport. Ma megismerkedünk történelmükkel, hagyományaikkal, mai életükkel a kétszázötvenezer Moldvai Csángó közül mintegy hatvanezren beszélik az ősi Magyar nyelvet. László Ildikó archaikus imákat, régi népénekeket régi népénekeket, verseket válogat a bemutatott falvak örökségéből.

Belépő:

Elővételben az előadás napjáig                                     1.000,- Ft

Helyszínen aznap                                                             1.500,- Ft

Helyfoglalás érkezési sorrendben!

Regisztráció, jegyrendelés: info@avekiallitohaz.hu (név, jegy darabszám)

Információ: 20/312-5925                                 Cím: AVE Kiállítóház pinceklub

ELŐADÓTERMÜNK MAXIMUM 50 FŐ BEFOGADÁSÁRA ALKALMAS!!!

Gráfik Imre – Keleti kulturális örökségünk: A nyereg

gráfik nyeregA ló több ezer éve az ember egyik legjobb barátja, s a modern járművek megjelenéséig az egyik legfontosabb közlekedési „eszköznek” számított. Ma már főként hobbiból ülünk lóra, de mint ahogyan régen sem, úgy ma sem mindegy, hogy a nyereg, amelyet az állat hátára kötünk, milyen kényelmet biztosít. A nyergek mai formaviláguk kialakulásáig több fejlődési szakaszon mentek keresztül. A tudomány mai állása szerint a legelső nyergek valahol Ázsiában jelentek meg, s ezek az un. párnanyergek voltak. Majd megjelentek a kápás-talpas nyergek, és a villás-oldaldeszkás nyergek. Melyiket mikor használták, s milyen elsődleges funkciót töltöttek be? Hogyan nézett ki a huszár nyereg, vagy a tehernyereg? Magyarországon melyik nyeregtípus terjedt el? Miről árulkodott a nyereg díszítése, s melyek voltak a híres tiszafüredi nyergek? Többek között ezekre a kérdésekre kap választ a néző, miközben a Néprajzi Múzeum csodálatos nyereggyűjteményébe is bepillantást nyer.

ÚJABB ADATOK NYUGAT- ÉS KÖZÉP-DUNÁNTÚL NYEREGHASZNÁLATÁHOZ

A Vasi Szemle LVIII. évfolyamában közzétett tanulmányainkat (GRÁFIK 2004a; 2004b) azzal zártuk, hogy a lovaskultúra emlékei utáni érdeklődés felkeltésén túl, remélhetően a téma kutatása is újabb és újabb ismereteket hoz felszínre. Kézirataink lezárását követően mintegy fél év elteltével máris olyan eredményekről adhatunk számot, melyek igazolják szándékunkat.

Vas megyei vonatkozásban az egyik legfontosabb az a tény, hogy megbízható források szerint megkerült Batthyány-Strattmann Ödön herceg körmendi várkastélybeli gyűjteményének egyik legértékesebb csontnyerge (lásd GRÁFIK 2004a: 406-407 és 2. kép, valamint 4a-b ábra).

A Batthyányak gyűjteményének ősforrása egy 1884-ben készült 216 oldalas, könyv alakú, keménytáblás kézirat, egy úgynevezett hitbizományi leltár, mely tételesen sorolja fel a fegyver-, nyereg- és képgyűjtemény egyes darabjait, s mely a Vas Megyei Levéltárban található (NAGY 2001: 17).

A körmendi Rába Múzeum igazgatója, dr. Nagy Zoltán évek óta kereste-kutatta a várkastélybeli gyűjtemény anyagát-sorsát, illetve nyomon követte a nagy értékű tárgyak kiállításainak krónikáját. Arra a megállapításra jutott, hogy: “A kiállítások ráirányították a figyelmet a kastélyokban, várakban őrzött főúri gyűjteményekre, melyek nagy része hadizsákmányként került birtokukba. Így a körmendi kastélyban tárolt műkincsekről is időről időre beszámolt a sajtó. Többek között a Vasvármegye 1931-32. évi számaiban a messze földön híres nyereggyűjteményről és egyházi ruhagyűjteményről kapunk képet, 1943-ban pedig ugyanezen újság hasábjain Kőszegi (Bartunek) János számolt be kimerítő alapossággal az itt látható kiállításról, melyet az ide látogató József királyi herceg tiszteletére rendeztek. Ekkor a gyűjteményt a hercegi család megbízásából szakemberrel, a Nemzeti Múzeum őrével, Kalmár János műtörténésszel megvizsgáltatták, aki – mint azt elmondásából megtudjuk – fényképfelvételeket is készített jelesebb darabjairól. Ez az utolsó híradás e páratlan gazdagságú gyűjteményről, melynek sorsát, megsemmisülésének (?) pontos történetét azóta is sűrű homály fedi.” (NAGY 2001: 18).

Tanulságos felidéznünk a korabeli lelkesült híradásokat, mindenekelőtt azok közül néhányat, amelyek a fentebb említett nyereg különleges értékét is kiemelik. Az 1912. évi Vas megyei műtörténelmi kiállítás kapcsán írja a Rábavidék 1912. évfolyamának szeptember 8-i száma: “Gazdag és felette értékes a nyereg gyűjtemény, közte egy 100 ezer koronára becsült elefántcsont nyereg, továbbá 12 drb egyenként 30 ezer koronára becsült különféle remek hímzésű és ékítményű nyereg… hímzett lóvédők, nyeregtakarók…” (Sz.n. 1912: 4).

Egy másik, egy évvel későbbi írás a páratlanul értékes gyűjteményt egy lehetséges hadtörténeti múzeum alapjának tekinti. A Rábavidék 1913. évfolyamának október 19-i számában olvasható az a “tárcza”, mely egy előzőleg már más újságban közölt írás alapján jelent meg, s melyből most csak a nyergekre vonatkozó részt idézzük: “Éppen ilyen gazdagság pompázik a nyergeken is. A vázak bársonnyal bevonva, a kápán nemes fémből való berakások és vésetek. Nem fukarkodtak a nyereg borítóján sem a drágakövekkel s nem a dolgos hímzéssel. Továbbá, ha elefántcsontból való a nyereg, amilyen nem egy van a gyűjteményben, akkor a művész állati és emberi alakokat vésett rá vagy egész virágos kertet s erdőt, ami egy XV. századi nyergen már tobzódásnak látszik.” (Hgy. 1913: 3).

A Vasvármegye hivatkozott 1943. évfolyamának június 13-i számában a nyergekről az alábbiakat tudhatjuk meg: “Egy csontborítású nyereg tűnik fel a nyeregszekrényben, amint továbbhaladunk. – A sárkányrend lovagjai – amelyet Zsigmond király 1408-ban alapított – kaptak ilyen nyerget a lovagi torna díjául – magyarázza nagy érdeklődésemre dr. Kalmár János. Jellegzetesen magyar nyereg. Inkább dísznek használták, mint lovagláshoz. Csontberakásán bibliai alakok, köztük Sárkányölő Szent György lovag. Teljesen olyan alakban, mint a Kolozsváry testvérek Szent György szobra Prágában. Azok ott török nyergek a XVII-XVIII. századból, s az ezüstdíszítésű ezüstcímeres nyereg az Illésházyak családi ereklyéi közül való. Remekmű, a család címere a kápán elhelyezve.” (KŐSZEGI 1943: 6).

A Batthyány-évforduló, illetve -emlékév előkészítése kapcsán dr. Nagy Zoltán múzeumigazgató a budapesti Szépművészeti Múzeum munkatársainak tájékoztatása szerint arról számolhatott be, hogy a fentebb leírt nyereg mint Batthyány-nyereg az Amerikai Egyesült Államok-beli Boston, Museum of Fine Arts gyűjteményében található (Lelt. sz. 69.944 – Centennial Purchased Found). A nyerget a Sotheby’s 1969. április 17-i árverésén vették (a múzeum helyszíni megbízottja Herbert N. Bier /London/ volt, a múzeum kurátora pedig Hanns Swarzenski), 12 500 fontért, az eladó Batthyány-Strattmann Antoinette volt (vö. 2005: 3).

A Batthyány-Strattmann gyűjtemény több más nyergéről azonban továbbra sincs tudomásunk. A magyar múzeumlátogató közönségnek azonban különleges élményben lehetett része a Magyar Nemzeti Múzeum 2004. december 21-én nyílt és 2005. február 28-án bezárt időszaki kiállításán. A bemutatott fejedelmi fegyverek, főúri lófelszerelések között a Batthyány-Strattmann gyűjteményből ismert nyergekhez hasonló értékű példányokkal lehetett találkozni. Mint a kiállítás katalógusában olvasható: “A 16-17. századi királyi Magyarországon és Erdélyben a magyar nyergek mellett igen gyakran találkozunk török és tatár darabokkal is (Kat. No. 1, 37.). Nagyon népszerűek voltak a vörös, zöld vagy kék bársonnyal bevont és skófiummal hímzett nyergek. A török nyergek zöme bársonyborítással készült és skófiummal hímzett virágok ékesítették (Kat. No. 1, 37.). A török nyergek egyik típusánál az első és a hátsó kápák mérete csaknem azonos (Kat. No. 1.), míg az ún. ‘kármán’ nyeregnél jellegzetes a felugró csúcsú karcsú gombban végződő elülső kápa, míg a hátsó igen széles és egyenesen áll (Kat. No. 37.). Különösen érdekesek a 17. század elejétől felbukkanó tatár nyergek. A honfoglaláskori – tiszafüredi típusú – magyar nyergekre jellemző az alacsony felépítés, a ló hátára felfekvő két oldaldeszka, az elöl felfelé álló elülső és a hátrahajló alacsonyabb nyeregkápa. A 15. században lesznek divatosak a tiszafüredi és a nyugati nyergek előnyeit felhasználó ún. átmeneti típusú magyar nyergek. A 16. század elejétől erőteljes török hatás éri a nyergeket. A krími tatárok lovasságának zömét adó nogájok olyan kaukázusi nyergeket használtak, amelyek a tiszafüredi típusú ősi honfoglaláskori nyeregre emlékeztetnek. Ez a változat a 17. század elejétől lett népszerűvé Erdélyben, Bethlen Gábor 1629-es leltárában olvashatjuk: ‘Egy párnás tatár nyereg.’ A leírás tökéletesen illik a Kat. No. 31. számú erdélyi dísznyeregre, amelynek a formája ‘tatár’ és nem a készítési helye.” (KOVÁCS 2004: 11).

A rövid ideig nyitva tartó kiállítás különlegessége volt az a pompás műtárgyegyüttes, melyet Bethlen Gábor erdélyi fejedelem ajándékozott II. Gusztáv Adolf svéd királynak. Tudjuk, hogy “1693-ban az erdélyi utazó, Bethlen Mihály stockholmi látogatásáról a következő sorokat veti papírra: ‘Egy kamrában vannak sok szép cafrangok, varrottak és szép nyergek, kik között a Bethlen Gáboré szép kővel rakott, hozzá tartozó szügyelőjével együtt, farmatringjával, kengyelivel, kard és buzogánnyal, melyek igen szépek.’ A Svéd Királyi Fegyvertár jóvoltából láthatjuk a pompás ajándéktárgyakat: a nyerget (Kat. No. 1.)…, amelyek kivétel nélkül oszmán-török készítésűek. A műtárgyakat drágakövekkel gazdagon kirakott arany, vagy aranyozott ezüst borítja, amelyet arabeszkek, lótuszvirágok, pünkösdi rózsák és sáslevelek ékesítenek.” (KOVÁCS 2004: 17).

A tárgyak eredetére egyértelműen a nyeregbe és a kengyelekbe beütött szultáni kaligrafikus névjegy, az úgynevezett tugra utal. “A nyeregbe ütött épebb tugra feloldása a következő: ‘SAH MURAD BIN AHMED HAN EL-MUZAFFER DAIMA azaz az ÖRÖKKÉ GYŐZEDELMES MURAD SAH, AHMED KÁN FIA.’ A fentiek szerint a tugra IV. Murád szultáné, aki 1623. szeptember 10-től 1640. február 9-ig uralkodott. Figyelembe véve Bethlen Gábor halálának a dátumát, a nyereg és a kengyelpár 1623 szeptembere és 1629 novembere között készült Isztambulban.” (KOVÁCS 2004: 18).

Bethlen Gábor végrendeletében nemcsak feleségére, közeli rokonaira hagy ingóságokat, hanem II. Ferdinánd magyar királyt, IV. Murád szultánt is megemlíti… Itt szerepelnek a II. Gusztáv Adolfnak szánt tárgyak is, a nyereg…” (KOVÁCS 2004: 23).
A hivatkozott nyereg nemcsak csodálatos kiképzése miatt érdemel figyelmet (leírását lásd KOVÁCS 2004: 26. és 16. oldalon kép), hanem azért is, mert úgy tudjuk, hogy II. Gusztáv Adolf lánya, Krisztina királynő 1687-es római bevonulásán férfi módjára ült – föltehetően – e pompás nyeregben (KOVÁCS 2004: 26, vö. IVÁNYI 1929: 95-96).

Visszatérve szűkebb régiónkba, továbbra is meglehetősen kevés az újabb pontos adat a Vas megyéhez köthető nyereggyártás és nyereghasználat írásos, képi és tárgyi dokumentumairól.

Az újkori adatok köréből szerény az információértéke annak a nyeregrajzolatnak, mely egy XIX. századi levéltári fejléces számla kézműves késztermékeinek ábrázolása nyomán készült, és a Vas megyei kézművesipari műhely- és szerszámkataszter címlapján látható (NAGY 2001 – újraközölve lásd NAGY 2004: 159). Alapjában úgynevezett angol nyeregnek tűnik, a nagyon rövidre fogott kengyelszíj azonban a galoppnyergek sajátja (vö. GRÁFIK 2002b: 293. és 297. képek).

A Vasi Szemlében közölt tanulmányaink után jelent meg a Körmend mezőváros XVII-XIX. századi kézműveseivel foglalkozó monográfia, mely a szerző – részben korábban már egyes részleteiben publikált, részben időközben gyűjtött anyagának – összefoglaló műve (NAGY 2004). Ebben a kötetben több olyan elsőként közölt adat is feltűnik, melyek pontosítják, és több vonatkozásban árnyalják a Vas megyei nyereggyártókról és a régió nyereghasználatáról kialakított képet.

A kötet adattárából név szerint is megismerhetjük a körmendi nyeregkészítőket. Elsőként 1744-ből Lesztigh Ferenc és Bigner János zsellér státuszú nyereggyártókat, az előbbit 7 Ft, az utóbbit 10 Ft éves jövedelemmel (NAGY 2004: 206).

Egy másik kimutatásból azt tudhatjuk meg, hogy 1757 és 1876 között hány kézműves mester és legény élt Körmenden. A nyereggyártók szerényebb számban képviselték mesterségüket: 1757-62 között 2, 1828-ban 2, 1857-ben 4 fővel (NAGY 2004: 215).

Az 1757-1762 közötti időszakban Körmenden élt kézművesek forrásadatainak összesítése a korábbról ismerteken túl (Bigner és itt Lesztik néven?), az M. betűvel jelzett Méltóságos uraság nyergese is szerepel (NAGY 2004: 219, 226, 237).

Megtudjuk többek között azt is, hogy Körmend város árendába (bérbe) adott lakást (szobát) olyan mesterembereknek, akiknek nem volt önálló ingatlanjuk. Ezek körében már 1755-ben említve van nyeregjártó is (NAGY 2004: 36).

A XVII-XIX. századi körmendi kézművesek monográfiájának adattár és forrásgyűjtemény összeállításából az is kiderül, hogy az 1788-ból Privilégiummal rendelkező Szíjgyártók és nyereggyártók közös céhe 1792-ben is szerepel a Községi Iratok között, majd 1817-ben szíjgyártók és nyereggyártó közös céheként, úgy tűnik külön céhmesterekkel (NAGY 2004: 190-191).

A mesterségekre kivetett adó a nyereggyártók esetében: “… 1798 nyerges 2 Ft, 1805 nyerges 4 Ft…”, ami közepesnél kicsit alacsonyabbnak tűnik a többi kézműves tevékenység művelőihez viszonyítva (NAGY 2004: 191).

Az 1817. évi céhes összeírás adatait Körmendre lebontva azt tudjuk meg, hogy a városban az összeírás idején 1 fő nyereggyártó volt, aki úgynevezett kis helyi jellegű, a szíjgyártókkal együtt alkotott vegyes céhben dolgozott (NAGY 2004: 45 és 47). A helyi adó fizetése szempontjából a szíjgyártó-nyerges céh tagjai a fejenként 50 krajcárt fizetve a középmezőnybe tartoztak (NAGY 2004: 123).

Külön fejezetet szentel a szerző a Vas Megyei Levéltárban őrzött, a kutatók által az 1830-as évek elejére datált, Lülik István által írt kéziratos, szlovén-magyar kétnyelvű tankönyv tervezetének, mely még nem került kiadásra, s melyben magyarázó kézműves példatár található (NAGY 2004: 90-94). Sajnos az e kötetben való közlés alapján sem tudjuk pontosítani a nyergek típusaira vonatkozó jelentéstartalmát annak a példamondatnak, mely a nyerges mesterségre vonatkozik: “Én pedig nyeregtsináló leszek, aki nyergeket és tsigákat készíteni, és a kocsikat, hintókat, szekereket, vánkosokat és ládákat különbféle bőrrel vagy posztóval, mesterségesen béborítani tud.” (NAGY 2004: 91 – korábban idézve lásd NAGY 2001: 36).

A körmendi kézművesség alapos elemzése során – többek között – arra is fény derül, hogy az 1828. évi összeírásban szereplő két nyereggyártó közül az egyik katolikus, a másik evangélikus (NAGY 2004: 131).

További részleteket tárnak fel az 1828-ban Körmenden élt kézművesek más típusú, illetve tartalmú forrásadatai. Fux József házas zsellér nyereggyártó “Legény nélkül dolgozik.” – katolikus, születési helye Borosin, az összeíráskor 39 éves volt, meghalt 1864-ban (NAGY 2004: 249 és 267). Schopp Fridrich nyereggyártó mester az összeírásban nem szerepel, evangélikus, más forrásból tudjuk, hogy 1828-ban 27 éves és 1831-ben elhunyt (NAGY 2004: 256 és 267).

Újabb név bukkan fel az 1828-1856 közötti időszakban Körmenden élt kézművesek sorában: Müller József katolikus nyerges 1839-1843 között (NAGY 2004: 292).

Fa nyeregvázak a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum gyűjteményéből

Fa nyeregvázak a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum gyűjteményéből

A források módszeres feltárásának eredményeként az 1857-ben Körmenden élt kézművesek családi- és életkörülményeire is vannak adataink, sőt azt is megtudjuk a házszámozás alapján a kataszteri térképre vetítve, hogy hol, milyen házban laktak. Almer József nyereggyártó, házastársa Csoknyai Mária, lakrészt árendál, azaz más házában lakik a Hosszú utca No. 190 alatt, Donner Lajos pintér hat lakrészes házában, katolikus, életkora 37 év, 1876-ban hunyt el 56 éves korában (NAGY 2004: 319 és 346). Fux (Fuchs) József nyereggyártó Borosinban született, felesége Kovács Julianna körmendi csizmadia lánya, a Hosszú utca No. 223 számú saját házban lakik, katolikus, életkora 1857-ben 68 év, 1864-ben halt meg 75 évesen (NAGY 2004: 322 és 346). Köfler (Löfler?) István nyereggyártó, szíjgyártó, felesége Szájer Erzsébet egy kézműves lánya, s ő is saját házban lakik a Templom utca No. 114-ben, egy négy lakrészes házban, katolikus (NAGY 2004: 328 és 346). Rumler Károly nyerges Bajorországban született, felesége a szombathelyi születésű Auerhammer Judit, Raposa Imre bognár Kis Köz utca No. 256 sz. négy lakrészes házának bérlője, evangélikus vallású (NAGY 2004: 332).

Nyereg posztóval és bőrrel bevonva. Savaria Múzeum, ltsz.: 59.1001.1

Nyereg posztóval és bőrrel bevonva.
Savaria Múzeum, ltsz.: 59.1001.1

A levéltári források adataihoz viszonyítva a Vas megyéből újonnan előkerült (közgyűjteményi) tárgyi emlékek száma sokkal szerényebb. Sajnálatosan semmiféle származási, használati információval nem rendelkezünk azokról a nyergekről, amelyekre ugyancsak a kézirat lezárása után hívták fel figyelmemet a Savaria Múzeum Néprajzi Osztályának munkatársai, akik a raktári-revíziós munka eredményeként fedezték fel a föltehetően a negyvenes évek végén bekerült, s az 1950-es években újraleltározott tárgyakat. A két nyereg (ltsz 59.1000.1 és 59.1001.1) hasonló szerkezeti felépítésű, csaknem azonos alaki-formai megjelenésű, a felhasznált anyag tekintetében is közel állnak egymáshoz, állapotuk azonban eltérő. A leírás szerint mindkettő: “Könnyű fából készült fejfokú és farrészű nyereg, posztóval és bőrrel bevonva, szőrrel kitömve.” Az 59.1000.1 ltsz nyereg fa váza “pudvás, szúrágta, több helyen eltört, az egész szerszám megviselt”, hossza 53 cm, magassága 28 cm. Az 59.1001.1 ltsz nyereg “kissé hiányos, különben jó állapotban van”, hossza 45 cm, magassága 26 cm. Mindkét tárgy leíró kartonján “1953 máj 20.” pecsételt dátum található, az utóbbin kézírásos jegyzet: “Molyette. Erősen használt. Dömötör”.

A leíró kartonok irodalom rovatában “Vö. Bátky Utm. 84.1.” olvasható, ami a hivatkozást ellenőrizve tévesnek tekinthető (lásd BÁTKY 1906). A tárgyak sokkal inkább rokoníthatók a Néprajzi Múzeum gyűjteményében található 83128 ltsz. nyereggel (lásd GRÁFIK 2002a: 75). A budapesti gyűjtemény darabja ugyan az egykori Zólyom megyéből származik, XIX. századi és mívesebb is, mint a szombathelyi példányok, de különös figyelmet a leltárba vétel során használt megnevezés érdemel, miszerint “furmányos nyereg”-ként, azaz régies szóhasználattal élve társzekeres, fuvaros nyeregként határozták meg. E sajátos szerkezeti változatok elől kápafejes, hátul karéjos kiképzésükkel kései átmeneti állapotot képeznek a villás és a kápás-talpas alaptípusok között. A tárgyak elkerülhetetlen restaurálása, a posztó- és bőrfelületek felbontásával feltáruló pontos szerkezet, összeillesztési módok és a faanyag vizsgálata közelebb vihetnek a tipológiai pontosításhoz.

Vas megyei dokumentumokkal és tárgy-történeti vonatkozásokkal egyelőre nem tudjuk tovább bővíteni az országosan elterjedt, úgynevezett tiszafüredi típus nyugat-dunántúli használatát. Közép-Dunántúlról, Veszprém megyéből azonban igen!

Kéziratunk lezárása után jelent meg a tiszafüredi múzeum igazgatónőjének, dr. Füvessy Anikónak tanulmánya egy stílusban azonosítható kiskunhalasi nyereggyártó műhelyről (FÜVESSY 2003). E dolgozatában a tiszafüredi típusú nyergeket vizsgálva, kiemelt figyelmet szentel a kápafejeken, illetve kápakanalakon előforduló díszítményekre (virág, monogram, évszám, címerállat, magyar címer). Ezek sorában kettő, a zirci Reguly Antal Múzeumban található nyerget is említ, illetve részlet-rajzát is közli (FÜVESSY 2003: 275-276, valamint 8-11. ábrák).

A sok újdonsággal szolgáló közleményből azonban nem derül ki, hogy e nyergek valójában a veszprémi múzeumból kerültek kölcsönzésre, s több hivatkozás is pontatlan. A címeres ugyanis azonos a László Gyula által közölt példánnyal (LÁSZLÓ 1943: 81. kép), a monogram nem “KB”, hanem “KD”, s a helyes leltári szám P. 121. A tárgy Békefy K. ajándékaként 1909-ben került közgyűjteménybe, s a leíró karton szerint: “Füredi típusú, fából készült nyereg. A szíjhevederek már hiányoznak belőle, csak a váza van meg. Első részén magyar címer van rá kifaragva. Felirata KD 1830. Körben beütött díszítés.” A másik nyereg helyes leltári száma P. 124, mely Szentkirályszabadjáról származik, s a leíró karton szerint: “Fanyereg. Karcolt dísszel. 54 cm hosszú, 32 cm magas.”

Tájékozódásunk szerint a Laczkó Dezső Múzeum még egy Szentkirályszabadjáról származó füredi típusú nyeregvázat is őriz. Az 1912-ben a veszprémi múzeumba ajándékként került tárgy – csakúgy, mint a fentebb hivatkozottak – minden kétséget kizáróan tiszafüredi típusú, kiérlelt, klasszikus forma. A P. 122 leltári számú tárgy leíró kartonja szerint: “Fából készült, tiszafüredi típusú nyereg. Bőrhevederrel, feszítő szíjai megvannak. Elöl és hátul vésett-faragott dísszel. Szuette. Aj. 1912 Rosos István”. Tanulságos, hogy a két szentkirályszabadjai nyerget “Szamárnyereg-váz”-ként jegyezték be a korabeli szerzeményi naplóba.

Ugyancsak a veszprémi múzeum őrzi azt a szentgáli nyerget, melyre, mint dunántúli előfordulásra Vajkai Aurél monográfiája nyomán (VAJKAI 1959: 63. és 30-31. kép), magunk is hivatkoztunk (GRÁFIK 2002a: 46), legutóbb sajnálatosan elírva, ennek tulajdonítva a fentebb említett címer-ábrázolást (GRÁFIK 2004a: 420).

A fentieken kívül a veszprémi múzeum gyűjteményében található még két újabb nyereg. Az egyiknek nincs leltári száma, teljesen díszítetlen, a kápája fémből van. E típusváltozat párhuzamai, mint másodlagosan a parasztság, a köznép által használt katona nyergek, megtalálhatók a Néprajzi Múzeum gyűjteményében is (vö. GRÁFIK 2002a: 83-84). A másik példány egy tiszti szolgálati nyereg, a magyar honvédségnél használták 1960-ig, leltári száma 96.11.1, s melynek változatai a Hadtörténeti Múzeum gyűjteményében tanulmányozhatók (vö. GRÁFIK 2002b: 59. és 246. kép).

Sajnos nem tudjuk, hogy a veszprémi múzeum tiszafüredi típusú nyergei hol készültek, illetve miként kerültek a Dunántúlra. Összehasonlítva a tárgyakat a bizonyíthatóan tiszafüredi műhelyhez, illetve mesterekhez köthető példányokkal, több mint valószínűsíthető, hogy a Laczkó Dezső Múzeumban őrzött példányok nem a Dunántúlon, hanem a neves Tisza menti, esetleg más alföldi nyereggyártó központban készültek. Közép-Dunántúli előfordulásuk tehát nem a füredi típus dunántúli nyerges műhely(ek)ben való készítésére, hanem a kész tárgyak (föltehetően személyekhez kapcsolható) vándorlására, illetve a füredi típusú nyergek gyűjtéskori használati helyére utalnak (a múzeumi anyag azonosításában nyújtott segítségéért Schleicher Vera muzeológusnak ez alkalommal is köszönetemet fejezem ki).

Természetesen nem zárható ki, hogy füredi típusú nyergeket a XVIII-XIX. század folyamán a Dunántúlon is készítettek. Erre utalhat a füredivel együtt emlegetett, úgynevezett igmándi nyereg léte is, bár ez utóbbinak pontos leírásával – jelenleg még – nem rendelkezünk (vö. GRÁFIK 2004a: 412). A Dunántúlról ismert XX. századi szíjgyártók – akik nyereggyártással is foglalkoztak – viszont már az úgynevezett angol nyerget, illetve annak változatait készítették (példaként lásd KÖRMENDI 1988).

Mindenesetre – az újabb dokumentumok ismeretében – megállapíthatjuk, hogy maradtak még a Dunántúl (s benne Vas megye) nyereggyártásával, nyereghasználatával, azaz lovas kultúrájával kapcsolatban nyitott kérdések. Ezek megválaszolása további forrásfeltáró feldolgozást, terepmunkát és muzeológiai kutatást igényel.

forrás: czanikcsabaarpad.hu; vasiszemle

Marton Veronika: Táltosnak pedig születni kell… – előadás

Időpont: 2014. június 11. szerda 18 órától – Magyarok Háza

Az előadás a magyar krónikák, legendák, az ókori szerzők írásai, feljegyzései és a nép emlékezete, a népmesék, népdalok alapján tárja fel a régi magyarok hitét, továbbá a táltosaiknak az emberek és az Atyaisten közti közvetítő szerepét.

Mostanság megnőtt az ezotéria, a beavatottak számára hozzáférhető ismeretek, a

táltos medál

táltos medál

túlvilág, a titokzatosság iránti érdeklődés. Némelyek leleményes bűvészkedéssel ki is használják embertársaik hiszékenységet, a misztikumra való fogékonyságát, mondván, felülről jövő réges-régi táltos-sugallatokat közvetítenek. S nekiállnak jósolni, jövendölni, jól-rosszul tanítani. Ez önjelölt „táltosok” nagyon távol állnak a „táltosságtól”; hiába állítják az ellenkezőjét, hiába zenélnek hozzá, valahogy mégis hamisnak tűnnek.

Táltosnak születni kellett és kell, képzés által táltos senki nem lehet. A táltosokban több évezredes tudás sűrűsödött össze, az anyjuk méhében kapták táltos tudományukat. Minden időben ők voltak a tudók, a nyilatkozók, akik Isten végzéseit közvetítették az emberek felé. Tanácsadással, orvoslással, jövendöléssel foglalkoztak. Testet-lelket gyógyítottak. Szavaikban, tetteikben nyoma sem volt a hamisságnak, s az utóbbi ezer év alatt elburjánzott álságos számításnak.
Kezdetben a magyar elődök vallása babonákkal, és más testiségre mutató mítoszokkal nem volt megkeverve. Bálványimádók sem voltak, mint más pogány népek. Csak lóval, mégpedig fehér lóval áldoztak, épített templomaik, bálványaik nem voltak. A teremtő Isten látható megnyilvánulását, a kelő napot a szabad ég alatt várták, öreg fák aljában, patakok, csermelyek, folyók, nagy lapos kövek mellett tisztelték.

A régi magyarok türk, hun, avar, pártus stb. elődei a szüntelen égő tüzet, a Napban, az örökkévaló legnyilvánvalóbb jelképében tisztelték. Imádni csak a legfelsőbb lényt, a Teremtőt imádták. Hitték, Ő igazgat mindent az égen és a földön. A papjaik táltos, tátos neve feltűnik az ókori Egyiptomban (Thot isten), Föníciában (Thouth), a kurdoknál (dédes papok), Indiában (Buddha Tát melléknevében) stb.; minden olyan népnél, akikhez a magyar elődöknek valami köze volt.

Az ékiratok alapján kiderül, hogy a táltos elnevezés jelentése „BÖLCS ÚR”.

Az „Álmos fejdelem” népének nemcsak a hadura, hanem legfőbb táltosa is volt. Az édesanyja, Emese álombeli látomása, hogy „méhéből folyam ered” és „ágyékából dicső királyok származnak” összecseng az Álmos névnek ékiratos pecséthengeren megmaradt „bőséges víz hozta” jelentésével.

Anonymus sokat sejtető soraiból fény derül, miszerint egyáltalán nem a magyarjai ölték meg Álmos fejedelmet.

Az ékiratos megfejtés alapján kiderül, hogy a pilisi, titokzatos elnevezésű Ziribár hegy nevének jelentése: napvárta. A régi magyarok a téli napfordulókor a hegy tetején várták a napkeltét.

Előadó: Marton Veronika

Helyszín:

Magyarok Háza (1052 Budapest, Semmelweis utca 1-3.)

Helyet előzetes regisztrációval biztosítunk!

Regisztráció, jegyrendelés: (név, jegy darabszám)

Elővételben (mailes regisztráció) az előadás napjáig    1.000,- Ft

Helyszínen                                                                             1.500,- Ft

Kronovízor – Időlátó gép a Vatikánban

Pellegrino Ernetti atya

Pellegrino Ernetti atya

Pellegrino Ernetti atya (bencés szerzetes) – a feltaláló. A Kronovízor nyilvános bemutatója – 1972. Ellenőrizni a bibliai és a történelmi eseményeket. Jézus a Kronovízoron. A kronovízor veszélye a politikai döntéshozókra. Az időlátó darabokban, a feltaláló házi őrizetben – haláláig. A mindenkori pápa kulcsszerepe.

Valóban létezett időlátó gép?

Ernetti és addigi fő segítője, Gernelli professzor, valamint a híres olasz atomfizikus, Fermi egyik tanítványa, Braun, aztán egy japán Nobel-díjas, egy portugál professzor, név szerint De Matios, és mások segítettek elkapni a múlt hullámait – állította 1998-ban a visszaemlékező francia pap.

Azt is mondta, hogy a látványos végeredmény kép és hang formájában egy tévéhez hasonló szerkezetben, képernyőn jelentkezett. Nem színes, hanem fekete-fehér volt és a hologramokhoz hasonlóan térhatású volt. Brune szerint először Mussolini beszédeit nézték végig és hallgatták le, szóról szóra egyeztetve a későbbi sajtóban, könyvekben megjelent szöveggel. Minden stimmelt…

Utána mentek vissza az időben, hogy a Krisztus előtti időkben keletkezett tragédiát rekonstruálják. Megnézték és meghallgatták, ahogyan az ókori színházban a színészek elszavalják Quintus Ennius szövegét néhány hónappal a szerző halála előtt, aki szintén ott volt a színházban. A tragédiát azóta állítólag ki is adták könyv formájában, csak éppen azt nem írták bele, milyen különös módon találták meg annak teljes szövegét.

Egyházi körökben kétféle történet kering arról, hogy miért pusztították el a gépet, az addig létező egyetlen kísérleti berendezést. Az egyik változat szerint azért, mert például a Krisztus életéből készített korabeli kép- és hangfelvételeken a Messiás nem mindent úgy mondott, ahogyan az a Bibliában áll és ahogyan azt a mai napig tanítják, a Biblia alapján… A másik változat elterjedtebb és többen is hisznek benne – állítja Brune. Az a döntés született, hogy a szerkezet túl veszélyes, és még nem a mai embereknek való. Túl korán fedezték fel, az alkalmazása ma beláthatatlan következményekkel járna. Ráadásul nemcsak a régmúlt volt veszélyes, hanem a közeli majdnem jelen is. Nem véletlenül kezdtek keringeni a különféle nemzetiségű kémek Ernetti atya körül. Hiszen a szerkezet mindent hangot és képet közvetíthetett a múltból – vagyis az előző napról vagy a negyedórával ezelőtt történt eseményekről is! Erre akkor jöttek rá, amikor egyszer a berendezés váratlanul az amerikai nagykövet és a Palesztin Felszabadítási Front küldöttének előző esti titkos találkozóját kezdte közvetíteni.

És ez lehetett a gépezet megsemmisítésének igazi oka. Hiszen attól kezdve, hogy létezett belőle egy példány, bármikor elkészülhetett a második, a tizedik, a százezredik is. És attól kezdve nem létezett volna többé politikai, katonai, tudományos, üzleti, ipari vagy magántitok! Így nem csoda, hogy a végzetes döntést a pápa, Ernetti atya, Gemelli professzor és a többi érintett tudós egyhangúlag hozták meg. Ettől kezdve előállt az a furcsa helyzet, hogy a már idős Ernetti atya nemcsak a gépről nem beszélhetett senkinek, hanem még azt sem árulhatta el, hogy megtiltották neki az információközlést. Magyarán szólva még azt is titkolnia kellett, hogy egyáltalán valamiféle tilalom van érvényben kronovízió-ügyben (amely természetesen nem létezik és sohasem létezett – állította az egyház, de ezt sem mondták ki.) Az egyház attól rettegett: kikerü1 a nagy nyilvánosság előtt, hogy valóban létezett ilyen szerkezet egyes hatalmak elkezdik összeszedni a tudósokat, akik dolgoztak a szerkezeten, és így vagy úgy, de ismét megépítik azt, és persze majd használják. Ezzel hitük szerint igen sokat ártottak volna az emberiségnek. 1998-ban ettől már nem kellett annyira tartani, és nem volt az élők között az a pápa sem, aki egykor érintett volt az ügyben. Jobbára elhunytak a tudósok is, és maga Ernetti sem élt már. Brune atya szerint a megsemmisítés nem a szó szerinti elpusztítást jelenti. A gépezetet – a kronoviziós készüléket és tartozékait – előbb teljes egészében a Vatikánba szállították, aztán szétszedték. Néhány fődarabját, amely nélkül feltehetően nem működne, továbbra is az egyházi állam falai között őrzik. Más, szintén fontos alkatrészeket diplomáciai postával más országokba vittek és ott egyházi központokban rejtegetik. Maguk az őrizők sem tudják, mit bíztak rájuk.

Mi több, valahol elrejtették a tizenkét tudós jegyzeteit és a szerkezet tervrajzát is. Ernetti atya nem sokkal a halála előtt még elmondta Brune atyának, hogy ő maga szállította a Vatikánba a gépet és a tervrajzokat, két, akkor még élő tudóssal közösen. Az egész anyagot egy négy kardinálisból álló bizottságnak adták át, de ezek kilétéről Ernetti nem szólt.

Aztán még az is elterjedt – megerősítette ezt maga Brune atya – hogy Ernetti állítólag titokban készített egy másolatot is a gép tervrajzairól és azt valahová eltette, vagy valakinek odaadta. Mivel egész életében egyházi és bencés körökben mozgott, nem kizárt, hogy egy másik bencés szerzetes őrzi valahol a kronovízió tervrajzait…

A Vatikán elrejtette Ernetti Atya „Kronovízorját”?

kronovizor

kronovizor

Egy francia jezsuita pap által írott új könyv szerint a Vatikán többet is takargat, mint gyerekeket zaklató papok hiteles feljegyzéseit. Egy időgép terveit rejtegeti.

A Vatikán új rejtélye c. publikációban (Le Nouveau Mystère du Vatican, kiadva 2002. febr., Aubin Michel Kiadó, Párizs) a szerző, François Brune Atya elmeséli Pellegrino Ernetti Atya, az olasz bencés szerzetes történetét, aki elismerte, hogy valamikor az 1950-es években feltalált és működtetett egy időgépet, amit ő Kronovízornak nevezett el.

A számos, vallásról és paranormális jelenségekről szóló könyv – közte a bestseller „A halott beszél hozzánk (1988.) – szerzője, Brune személyesen ismerte Ernettit, számos beszélgetést folytatott vele a bencés szerzetes haláláig.

A szokatlan tudomány embere, a briliáns elme, Ernetti Atya a Velencei Benedetto Marcello Konzervatóriumban a világon egyedülálló tanszéket tudhatott magáénak, ez a pre-polifónikus, vagy archaikus zenével (komponálva i.e. 2000 – i.sz.1200 között) foglalkozik. Szintén tudományos fokozattal rendelkezett és jelentős kutatómunkát végzett a szubatomi és kvantumfizika területén. Jó üzletet jelentett számára, hogy tekintélyes ördögűzőként vált ismertté, pályája csúcsán hetente 500 ördögűzést is elvégzett.

Mindez a teljesítmény – figyelemre méltó bárki részéről, arról nem is beszélve, hogy egy papról van szó – eltörpül amellett, amit Ernetti a legnagyobb teljesítményeként tartott számon: egy szerkezet, a Kronovízor, ami tudósok egy csapatának – mint Enrico Fermi és Wernher von Braun – segítségével, ahogy Ernetti állította, képes volt visszapillantást tenni az időben, és feltámasztani a múlt látványát és hangjait.

forrás: Aranylaci, kárpátinfó

Zenélő Maja piramisok…?

A maják kr.e 1800 körül épült piramisaikkal az istenekkel akartak kommunikálni?
Mexikói és amerikai kutatókból álló csapatnak a New Scientistben megjelent tanulmánya arról számol be, hogy a piramisok lépcsőfokain haladók lépteinek visszhangja olyan, mintha záporeső cseppjei hullanának a tócsába. A kutatók ebből a szempontból két piramis lépcsőjét vizsgálták: a Chichen Itza-it és a közép-mexikói Teotihuacan Hold-piramisét. A visszhang mindkettő esetében a gyorsan hulló esőcseppek hangját idézte fel. Erről a különös hangjelenségről tudományos körökben már régóta folyik a vita. Egyesek szerint a hatást az építmény szerkezetének üressége okozza. Mások, így a fenti kutató

maja piramis

maja piramis

csoport is, úgy gondolja, hogy a hangok szóródásából következik és a maják tudatosan építették így meg a piramist. Feltételezik, hogy ezeknek a hangoknak az előhívásával, tulajdonképpen Chaac-kal, az Esőistennel akartak kapcsolatba lépni, az ő segítségét kérték a gyakori szárazság idején.
Jorge Cruz, a csoport mexikói tagja úgy gondolja, hogy „egy kis képzelettel azt is lehetne mondani, hogy a maják a piramisokat hatalmas hangszerekként használták, amelyekkel isteneikhez szólhattak”. Egy brit kolléga ellenvetése, miszerint mindkét piramist restaurálták azóta, hogy a maják felépítették, ami rontja a kutatás eredményességét, további munkára ösztönzi a csapatot.

“Ülj le a mexikói El Castillo piramis lépcsőjére és hallgasd azt a furcsa hangot, amikor a többi látogató lépked felfele a hatalmas lépcsősoron. Lépteik “zenélni” kezdenek, pont úgy mint ha az esőcseppek alá egy vödör vizet tennénk. Vajon a maják így próbáltak kommunikálni az istenekkel?” – teszik fel a kérdést a mexikói és amerikai kutatók beszámolóját publikáló newscientist.com honlapon.
A Yucatan-félszigeten lévő maja romvárosban áll El Castillo néven ismert piramistemplom lépcsői által keltett “esőcseppzene” jelenségét Jorge Cruz, a mexikóvárosi Gépészmérnöki és Villamosmérnöki Egyetem kutatója, valamint és Nico2013.12.19. “Zenélő” lépcsők a maja piramisokban?

Declerc, a Georgia Institute of Technology kutatója kezdte el elemezni. Felfedezték, hogy nem csupán az El Castillo az egyetlen maja piramis, amelyik “zenél”. Ugyanezt a hanghatást tapasztalták Mexikói – völgy romváros Hold-piramisánál, a Teotihuacan-nál is.
Megmérték mind a kép piramis alján a felfele haladó turisták léptei keltette hangokat és az elemzések során kiderült: a léptek teljesen azonos hanghullámokat generálnak mind a két létesítménynél.
A két kutató meggyőződése, hogy a széles körben elterjedt nézettel szemben, miszerint az El Castillo-t a tollas kígyó istennek Kukulcan-nak szentelték, a kastélyt Chaac-nak, az eső istennek is emelték, akárcsak a Hold-piramist. Feltételezésük szerint a mexikói piramisok egyfajta hangszernek tekinthetők, de arra nincs közvetlen bizonyítok, hogy a maják játszottak velük, és így kommunikáltak az esőistennel, ugyanis a fennmaradt maja szövegek nem utalnak ilyen felhasználásra. (forrás: fenet)

Halmozottan Üreges Szerkezetek Hatása (HÜSzH)

CSE: Cavernous Structures Effect

Victor Stephanovich Grebennikov kutatásai alapján

Elsőként Gebrenikov orosz rovartudós jegyezte fel az általa CSE–nek (Cavernous

Victor Stephanovich Grebennikov

Victor Stephanovich Grebennikov

Structures Effect) nevezett jelenséget. Bár az első „használata” nem neki tulajdonítható, ugyanis a természet időtlen idők óta segítségül hívja ezt a hatást, az élet különböző területein – ahogyan erre a professzor aprólékos és beható kísérleteivel rámutatott.

Hogyan is kezdődött ez a felfedezés?

A professzor elsőként az egyik rovargyűjtő útja során figyelt fel erre a hatásra, egy sóstó mellett, amely az emberi beavatkozás hatására az Irtis folyóból visszamaradt. Belemerült a munkájába és nem vette észre, hogy eltelt az idő – a Nap már a horizontot érintette, ezért úgy döntött, ma itt éjszakázik egy löszdomb tetején.

Már a rögtönzött fekhelyét készítette elő, mikor a nap végleg lebukott és besötétedett. Álomra hajtotta a fejét és hamar el is aludt, de különös érzések kerítették hatalmába: méretváltozások; zuhanás érzete; erős pulzus; villám, csillag látomások; „galvanikus” savanyú íz a nyelvén (akárcsak egy laposelem működne a fogai között). Mondani se kell, ilyen körülmények között nem akaródzott mélyen elaludnia.

Felkelt, sétálni indult: vajon mindenhol ez az érzés vetül-e rá? A dombról lejövet a tó partján állt, de itt már nem volt hatással rá ez a „dolog”. Próbálta elhessegetni a zavaró gondolatait és úgy döntött visszamászik táborhelyére, de mire felért újra jött az ismerős érzés: súlyváltozás, villámok, galvanikus érzet. Nem volt kétséges, bizony ez a hely a kitüntetett pont, ahol mindez bekövetkezik, nem a sóstó, nem az iszap szaga tehet a megmagyarázhatatlan jelenségekről.

Látszólag semmi „rossz” nem volt a helyben, zöldellt a fű, magányos fészeképítő méhek ezrei fúrták a laza löszbe fészkeik tömegét, bennük többszörös üregek, járatok, sejtek, amikben lárvák és selyemgubók fickándoznak, mind egészségesek. Többször visszatért ide, különböző napszakokban vizsgálva a jelenséget. Ekkor még nem sejtette…

A megoldás évekkel később jött, sajnos korántsem jó apropóból. A löszdomb a maga nyüzsgő faunájával eltűnt, a mesterséges földkitermelésnek köszönhetően. Gebrenikov professzornak csak egy tálra való méhfészket sikerült kimentenie: „Azokból a régi fészkekből csak egy maroknyi darabkát sikerült megmentenem többszörös üregcellákkal. A cellák egymás mellett voltak és kicsiny gyűszűkre emlékeztettek, vagy pici hosszúnyakú kancsókra.”

A mintákat hazavitte és felfedezte a Halmozottan Üreges Szerkezetek Hatását (továbbiakban: HÜSzH): „Gyakran felvettem valamilyen tárgyat a kezembe, majd azt a kezemmel együtt átlendítettem ezek felett a porózus darabkák felett. Csoda történt: Hirtelen meleget éreztem kiáramlani belőlük. Amikor megérintettem a tartályt a kezemmel az hideg volt, de felette egy egyértelműen meleg érzetet lehetett tapasztalni.”

Ezek után elindult kísérletezése a Hüszh-val . A jelenséget magát kimutatni műszerrel nem sikerült neki. Hőmérők; ultrahang detektorok; mágnesesség és elektromosságmérők használata során nem mutatott aktivitást a méhlak. De az egyszerű emberi kéz érezte…

A professzor kísérletei alapján levonható következtetések:

A jelenség fiziológiás hatásai:

• Meleg érzet

• Fejfájás elmúlása, vagy éppen megjelenése

• Felvillanás, villám víziók

• Galvanikus íz a szájban

• Súlyváltozás érzete és nem csak érzete

• A kéz is HÜSzH sugárzás kibocsájtó: Égely-féle bioenergia mérő kerék mozgása is ezzel lehet kapcsolatban

Hatása az állatokra és növényekre:

• A méhek érzik a sugárzást, így képesek azt navigációra használni – mind a növények virágai mind a fészkük HÜSzH sugárzást bocsájt ki

• A növények növekedését is befolyásolja: a HÜSzH mező eltéríti a gyökerek megnyúlási irányát (a növény gyökerei így nem futnak bele a rovarvárakba és más növényi részekbe, vagy épp arra növekednek például az élősködő növényeknél)

Fizikai jelenségek HÜSzH mező hatására:

• Poltergeist: az elektromos eszközök „meghibásodása”, önálló bekapcsolódása

• Mechanikus és digitális órák működési zavara, (időmanipuláció?)

A jelenség természete:

A kísérletek arra engednek következtetni, hogy elektronok egy irányba történő mozgása és kölcsönhatása indukálja a tapasztalt anomáliákat: galvanikus „íz” érzete, villám látomások, egyes anyagok fluoreszcenciát mutatnak HÜSzH környezetben.

A professzor kísérletei során figyelembe vette a Nap adott időpontban való tartózkodási helyét és ehhez mérten pozícionálta az eszközöket. Ez arra enged következtetni,hogy a Nap hatással van a CSE –re, esetleg a napsugárzás egy mindenen áthatoló tartománya okozza vagy befolyásolja a jelenséget. A kísérletek azt mutatják, hogy a mező leárnyékolhatatlan, nem állja útját se papír, se üveg, sőt még a fémek sem.

Ezen tulajdonságok birtokában ez a jelenség komoly potenciállal rendelkezik az energiatermelés, a távközlés, a gyógyítás, és a repülés újszerű megvalósításában.

A feladat a hatást a mérőműszerek számára detektálhatóvá tétele lenne , ha ez megvan a lehetőségeknek csak a képzelet szabhat határt.

forrás: Hertelendi Ádám / Maghar Akadémia/

Móricz János kutatásainak múltja, jelene és jövője (avagy az aranykori tudás iránti sóvárgásunk csapdája) – Előadás + Könyvbemutató

Móricz János kutatásainak múltja, jelene és jövője (avagy az aranykori tudás iránti sóvárgásunk csapdája) – Előadás + Könyvbemutató

Móricz János életútjának rövid összefoglalása, Az ecuadori Táltosok-barlangjának titka,

Móricz János

Móricz János

Móricz János őstörténet-elméletének újraértelmezése, Egy lehetséges bizonyíték a fémkönyvtár létezésére, Az ecuadori kutatások folytatása.

 Előadó: Varga Zoltán

43 éves geológus, a Móricz János Kulturális Egyesület elnöke. Egy 2 éve történt fogadalma alapján Móricz János születésének 100. évfordulóján (2023-ban) méltó módon fog megemlékezni a kutató emlékhelyénél. Célja tehát a kutató életművének megismertetése, a valós alapokig való letisztítása, a kutatások folytatásának előmozdítása. Jelenleg Dr. Gerardo Pena Matheus: A Tayos-barlang kutatásának dokumentált története c. könyv 2. kötetét szerkeszti, valamint előkészíti a közelgő ecuadori-magyar Tayos Expedíciót.

Időpont: 2013. december 11. szerda 18. órától

HelyszínMagyarok Háza (Budapest, Semmelweis utca 1-3.)

Jegyárak: 

elővételben 1.000,- Ft az előadás napjáig (jegyrendelés

Helyet vmint Elővételes jegyet előzetes regisztrációval biztosítunk!

helyszínen 1.500,- Ft

regisztrációjegyrendelés (név, jegy darabszám)

ELŐADÁS UTÁN!

A Tayos-barlang kutatásának dokumentált története c. könyv 2. kötetének könyvbemutatója

Móricz János egyike azon távolba szakadt honfitársunknak, akiről idehaza oly keveset tudunk. Az 50-es években emigrált, argentin állampolgárságot nyert, majd dél-Amerikában nyelvészeti, őstörténeti kutatásokat végzett. Az ecuadori shuar törzs segítségével betekintést nyert egy ismeretlen civilizáció emlékeibe. Állítása szerint egy hatalmas barlangrendszer rejtekében – amely a Tayos-, Móricz által elnevezne 1969 óta a Táltosok barlangja nevet viseli – egy egykori civilizáció írásos feljegyzései tanúskodnak egy letűnt emberiség tudásáról. Ennek az ún. Fémkönyvtárnak a feljegyzései segíthetnek kitölteni azt az űrt, ami a mai történelemkönyvekből hiányzik a primitív ősember és a piramisépítő kultúrák között – esetleg választ adhat arra, hogy a Homo sapiens csak a saját tapasztalatai alapján fejlődött, vagy fejlettebb patrónusok egyengették útját. Természetesen a felfedezés híre a mai napig megosztja az érdeklődőket és a tudós társadalmat egyaránt. Az idők folyamán az eredeti történetre mende-mondák, idealista elméletek, álhírek is rárakódtak. Emiatt is fontos a kutatások folytatása előtt az eredeti forrásig eljutni, a hiteles információkat továbbítani az érdeklődőknek. Móricz János egykori ügyvédje, Dr. Gerardo Pena Matheus magánkiadásában megjelentette a Tayos-barlang kutatásának dokumentált története c. művét, amelyben eredeti levelek, dokumentumok és feljegyzések segítségével vezeti végig az olvasót a több évtizedes kutatáson. A 600 oldalas mű eddig csak Ecuadorban jelent meg spanyol nyelven, limitált példányszámban. A Móricz János Kulturális Egyesület megkapta a kizárólagos lehetőséget a magyar nyelvű kiadásra.

Az előadás után A Tayos-barlang kutatásának dokumentált története c. könyv 1. – 2. Kötete megvásárolható.

Dr. Gerardo Peña Matheus:

A Tayos-barlang kutatásának dokumentált története

c. könyv második kötete előrendelhető!

Megrendelés (link)