A K A K O R krónikája

Szeptember 17. csütörtök 19.00 óra  –  Előadással egybekötött könyvbemutató.

Földalatti városok Dél-Amerikában. Legenda vagy valóság? Az Akakor krónikája és Móricz János kapcsolata. A legújabb hírek az ecuadori kutatásokkal kapcsolatban.

ElőadóVarga Zoltán – geológus, Móricz János Kulturális Egyesület Elnöke

Lehetséges magyarázat az egykori prekolumbián kultúrák fejlettségére, vagy csupán egy jól felépített kalandtúra-propaganda?

Karl Brugger német fotóriporter Manausban találkozik az Ugha Mongulala törzs főnökével, aki egy hihetetlen történetben meséli el népe történelmét. E szerint az ősi atyák az égből szálltak alá 130 aranylóan fénylő koronggal a dél-amerikai őserdőbe, majd segítették a népek fejlődését. A Schwerta bolygóról származó idegenek földalatti városokat is építettek, hogy ebben vészeljék át a Földet sújtó természeti katasztrófákat. Az idegenek már elhagyták a Földet, de a választott törzsek még mindig használják a földalatti városaikat. E történet visszaköszön az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága című filmben is, ebben a fővárost Akatornak nevezik.

Tatunka Nara az 1980-as években több kalandtúrát vezetett a misztikus város körzetébe, melyek során három turista megmagyarázhatatlan körülmények között meghalt. Karl Brugger 1984-es halála után oknyomozók kiderítették, hogy a regényben szereplő Tatunka Nara valójában a német származású Hans Günter Hauck, aki pénzügyi nehézségei elől menekült Brazíliába.

A paleoasztronautika legismertebb “kalandregénye” az újabb eredmények tükrében egyre megalapozottabb, vagy egy jól előkészített csalással van dolgunk? Érdekes, hogy Móricz János 1967-ben személyesen is találkozott Venezuelában a történet “forrásával”. Egyre valószínűbb, hogy Móricz volt a forrás.

Az előadás második felében az utóbbi 2 év eseményeit (2 utazás) foglalom össze:
– Mi a kapcsolat az Akakor krónikája és Móricz János bejelentése között?
– Mely bizonyítékok erősítik meg a földalatti világ létezését?
– Az ecuadori Tayos-kutatások legújabb fejleményei.

Jegyek elővételben1.000,- Ft / helyszínen 2.000,- Ft

Regisztráció, jegyrendelés: rendezveny@magharakademia.hu / +36 20 312 5925

HelyszínA l t e m p l o m (1133 Budapest, Pozsonyi út 58.)- Pozsonyi úti Református Templom Altemploma

Móricz János kutatásainak múltja, jelene és jövője (avagy az aranykori tudás iránti sóvárgásunk csapdája) – Előadás + Könyvbemutató

Móricz János kutatásainak múltja, jelene és jövője (avagy az aranykori tudás iránti sóvárgásunk csapdája) – Előadás + Könyvbemutató

Móricz János életútjának rövid összefoglalása, Az ecuadori Táltosok-barlangjának titka,

Móricz János

Móricz János

Móricz János őstörténet-elméletének újraértelmezése, Egy lehetséges bizonyíték a fémkönyvtár létezésére, Az ecuadori kutatások folytatása.

 Előadó: Varga Zoltán

43 éves geológus, a Móricz János Kulturális Egyesület elnöke. Egy 2 éve történt fogadalma alapján Móricz János születésének 100. évfordulóján (2023-ban) méltó módon fog megemlékezni a kutató emlékhelyénél. Célja tehát a kutató életművének megismertetése, a valós alapokig való letisztítása, a kutatások folytatásának előmozdítása. Jelenleg Dr. Gerardo Pena Matheus: A Tayos-barlang kutatásának dokumentált története c. könyv 2. kötetét szerkeszti, valamint előkészíti a közelgő ecuadori-magyar Tayos Expedíciót.

Időpont: 2013. december 11. szerda 18. órától

HelyszínMagyarok Háza (Budapest, Semmelweis utca 1-3.)

Jegyárak: 

elővételben 1.000,- Ft az előadás napjáig (jegyrendelés

Helyet vmint Elővételes jegyet előzetes regisztrációval biztosítunk!

helyszínen 1.500,- Ft

regisztrációjegyrendelés (név, jegy darabszám)

ELŐADÁS UTÁN!

A Tayos-barlang kutatásának dokumentált története c. könyv 2. kötetének könyvbemutatója

Móricz János egyike azon távolba szakadt honfitársunknak, akiről idehaza oly keveset tudunk. Az 50-es években emigrált, argentin állampolgárságot nyert, majd dél-Amerikában nyelvészeti, őstörténeti kutatásokat végzett. Az ecuadori shuar törzs segítségével betekintést nyert egy ismeretlen civilizáció emlékeibe. Állítása szerint egy hatalmas barlangrendszer rejtekében – amely a Tayos-, Móricz által elnevezne 1969 óta a Táltosok barlangja nevet viseli – egy egykori civilizáció írásos feljegyzései tanúskodnak egy letűnt emberiség tudásáról. Ennek az ún. Fémkönyvtárnak a feljegyzései segíthetnek kitölteni azt az űrt, ami a mai történelemkönyvekből hiányzik a primitív ősember és a piramisépítő kultúrák között – esetleg választ adhat arra, hogy a Homo sapiens csak a saját tapasztalatai alapján fejlődött, vagy fejlettebb patrónusok egyengették útját. Természetesen a felfedezés híre a mai napig megosztja az érdeklődőket és a tudós társadalmat egyaránt. Az idők folyamán az eredeti történetre mende-mondák, idealista elméletek, álhírek is rárakódtak. Emiatt is fontos a kutatások folytatása előtt az eredeti forrásig eljutni, a hiteles információkat továbbítani az érdeklődőknek. Móricz János egykori ügyvédje, Dr. Gerardo Pena Matheus magánkiadásában megjelentette a Tayos-barlang kutatásának dokumentált története c. művét, amelyben eredeti levelek, dokumentumok és feljegyzések segítségével vezeti végig az olvasót a több évtizedes kutatáson. A 600 oldalas mű eddig csak Ecuadorban jelent meg spanyol nyelven, limitált példányszámban. A Móricz János Kulturális Egyesület megkapta a kizárólagos lehetőséget a magyar nyelvű kiadásra.

Az előadás után A Tayos-barlang kutatásának dokumentált története c. könyv 1. – 2. Kötete megvásárolható.

Dr. Gerardo Peña Matheus:

A Tayos-barlang kutatásának dokumentált története

c. könyv második kötete előrendelhető!

Megrendelés (link)

A Tayos-barlang kutatásának dokumentált története c. könyv 2. kötetének könyvbemutatója

Időpont: 2013. december 11. szerda 18. órától

HelyszínMagyarok Háza (Budapest, Semmelweis utca 1-3.)

Dr. Gerardo Peña Matheus:

A Tayos-barlang kutatásának dokumentált története

c. könyv második kötete előrendelhető!

Megrendelés (link)

Ajánlás a magyar kiadáshoz

A Móricz János által felfedezett Táltosok barlangja talán az egyik legnagyobb rejtély az

Tayos-barlang

Tayos-barlang

amerikai földrész, de talán az egész bolygónk történelmében. A titokzatos barlangrendszer mélyén rejtőző Fémkönyvtár híre természetesen mind a mai napig megosztja a közvéleményt és a tudós társadalmat egyaránt.

2012. áprilisában, a körmendi Móricz János Nemzetközi Őstörténeti Konferencia nyitó előadásának végén Dr. Gerardo Peña Matheus úr az alábbi szavakkal ajánlotta fel könyvének magyar nyelvű kiadási lehetőségét a Móricz János Kulturális Egyesület részére:

„Szeretnék hozzájárulni egy szikrával, amely begyújtja a tüzet, hogy újra felfedezzük ennek a nagy formátumú embernek a cselekedeteit, illetve feltárjuk a gyökereinket….Én többször emlékeztettem őt arra, hogy mi emberi lények vagyunk, és bármelyik pillanatban eltűnhetünk, bármelyik pillanatban történhet velünk valami végzetes és olyankor mi fog történni az ő felfedezésével, mi lesz ennek a sorsa. Úgy válaszolt, hogy valaki majd engem követni fog egyszer. Ennek a valakinek a dolgát megkönnyítendő János halálának 20. évfordulójára döntöttem úgy, hogy ezt a történetet leírom egy könyvben, és ezt megjelentetem.”

Ebben a könyvben megismerhetjük, átélhetjük, hogy honfitársunknak milyen heroikus küzdelmet kellett folytatnia a bürokráciával, az értetlenséggel és az emberi kapzsisággal. Életútját, munkásságát oly sok misztérium és félreértés kíséri. A kiadványnak – jellegéből adódóan – nem feladata Móricz János őstörténeti elméletének kritikája, értékelése, mivel az elbeszélő részek kivételével a hivatalos levelezések, határozatok és megjelent újságcikkek összefoglaló publikálása volt a cél. Mivel a legtöbb dokumentumnak ez az első megjelenése, így első kézből kaphatunk új információkat a rendkívül szövevényes kutatás részleteinek a kibogozásához.

Köszönettel tartozunk tehát a szerzőnek, hogy felajánlotta számunkra a magyar nyelvű kiadás lehetőségét, szerkesztőként pedig én tartozom köszönettel annak a lelkes csapatnak, akik részt vállaltak a fordítási munkákban – így egy valódi csapatmunka eredményét tarthatja kezében az olvasó.

Segítőink: Barcsay Andrea Krisztina, Bota Zoltán, Erdélyi-Pelzer Márta, Fülep Gyula, Györke Bálint, Eszter De la Torre, Fajnár Vivien, Frank Dóra, Löffler Szilvia, Mátraházi Gabriella, Milkovics Valentina, Németh Róbert, Szabó Andrea, Tánczos Erzsébet.

Varga Zoltán

Részletek a 2. kötetből (az “Óriások” c. fejezetből.):

Nem szükséges megismételni a 1969-es expedíciót, hogy óriás csontvázakat lássunk. Elegendő meglátogatni itt, Loja városában Carlos Vaca Alvarado nevű pap, az itteni kórház káplánjának a házát, hogy láthassuk egy óriás nő csontjait! Egy óriás nő – kérdeztem. Honnan tudják? Orvosi vizsgálatok alapján. Válaszolta Móricz. Vaca atya évente egyszer előkészíti és megmutatja a helyi vásárokon a népnek, egy ilyen alkalommal több orvos is megvizsgálta és megállapították, hogy nőnemű lehetett a széles csípője miatt. Egy nagyon szép óriás nő lehetett, mondtam csipkelődve. Holnap elmegyünk és megnézzük – válaszolta –, hogy ön is megcsodálhassa szépségét. Csakugyan másnap becsengettünk Vaca atyához, aki szívesen fogadott és barátjaként üdvözölte Móricz Jánost, aki bemutatott minket egymásnak. Felidézem Vaca atya külsejét és egy mosolygós, köpcös, alacsony ember áll előttem, fekete, piszkos reverendájában, melyet a tiszteletreméltó Loja városának pora szennyezet, ugyanis akkoriban még nem volt útburkolat. Megörült látogatásunknak, kedvesen fogadott és mikor a csontokról kérdeztük, elmondta, hogy legfontosabb kincsének tartja őket, mivel soha korábban nem fedezett fel, látott vagy tapintott senki egy fosszilizált óriáscsontvázat. Nyilvánvalóan mindez a bevezető teljesen bizonytalan volt számomra, hisz pont azért voltunk ott, hogy a szemünkkel megbizonyosodjunk. Sokan megcsodálták – mesélte–, de nem szenteltek neki elég figyelmet. Nagyon sok munkámba került csontonként összerakni és felfüggeszteni egy óriási gerendára, hogy teljes nagyságában kiállíthassam ünnep és vásárnapokon. Senkit sem érdekel igazán. Megnézik és tovább mennek. Mindig ugyanaz van. Nem kérek belépőt, néha még az alamizsnáról is megfeledkeznek. Amint ezt mondta, Móricz megölelte és nekem úgy tűnt, hogy észrevétlenül becsúsztatott egy bankjegyet a reverendája zsebébe, anélkül, hogy a pap észrevette volna. És hogyan talált rá? – kérdeztem érdeklődve. Én szabadítottam ki – válaszolta –,¬ valószínűleg egy árvíz mosta ki egy részét, nem tudom. A tény az, hogy ott volt elhagyatottan a lucsokban, én pedig kihúztam. Otthon megtisztítottam és hónapokba került, amíg összeraktam, de nem tudom úgy tárolni, mert hatalmas. Ezért kénytelen vagyok szétszedni, hogy elcsomagolhassam. Miután ezt mondta, az ágyához ment és erőlködve kihúzott egy faládát alóla, mely le volt lakatolva, előkereste a kulcsot, kinyitotta és megjelentek az állítólagos szépasszony csontjai, aki nem volt más, mint egy csontváz. Hitetlenkedve néztem anélkül, hogy érezném azt a megilletődést, amit Lombay márki, Gandía jövendőbeli hercege érzett, mikor felnyitotta a koporsót és felismerte rothadó holttestét a szépséges királylánynak Isabelnek, aki iránt plátói szerelmet érzett. Tudván, hogy egy nő csontjairól van szó, azonnal kinyújtottam a jobb kezem és megragadtam az egyiket, hogy közelről megvizsgáljam, bármelyik is legyen az. Természetesen a legkisebbet választottam, amelyik elfért a tenyeremben, de annál sokkal nagyobb volt, hogy beleférjen. A bal kezemmel segítettem megtartani és kedvemre nézegettem, anélkül, hogy tudnám melyik csont. Ez egy csukló – mondta Vaca atya. Lehetséges lenne? – kérdeztem magamban. A többi csont óriási volt és én nem azért voltam ott, hogy osztályozzam. Mikor lesz a következő vásár? – kérdeztem. Nem hiszem, hogy kiállítom az idén – mondta. Sok idő összerakni és megint szétszedni ezt az óriást. Már unom csinálni. Jöjjön, amikor szeretne, szívesen fogadom, de ne célozgasson nekem arra, hogy összerakjam ezt a kirakóst, mert nagyon elfáradok, mire elvégzem. Szavait hallva, támadt egy ötletem és megkérdeztem: megmutatná nekem az óriás koponyáját? Persze – mondta –, de csak a koponya fele van meg, a felső része valahova eltűnt. Ezután elővett egy akkora koponyát, hogy inkább mosdótálnak tűnt, mint emberi maradványnak. Nem hittem a szememnek. Tényleg elképedtem és különösen az lepett meg, hogy a világon nem ismerik ezt a ritkaságot. Az egyedüli dolog amit abban a pillanatban szerettem volna, hogy kimenjek onnan és üzenetet küldjek a Világbanknak, az Ecuádori Kultúrháznak, az UNESCO-nak, az ENSZ-nek, a Francia Intézetnek és tudtukra hozzam ezt a fantasztikus felfedezést. Menjünk innen, mondtam Móricznak izgatottan. Menjünk. Várjon kicsit – válaszolta – még sok a látnivaló. Visszaültem, de már nem kérdeztem többet a témáról. Mi a véleménye? – kérdezte Móricz egy mosollyal az arcán. Fantasztikus – válaszoltam. Mint minden felfedezése, egyszerűen fantasztikus. Elhallgattam, egyszerűen lehangolódtam. Elfogadhatatlannak találtam, hogy egy ilyen fontos felfedezést senki se ismertessen a tudományos világgal és ne legyen több egy elrejtett cirkuszi mutatványnál. Menjünk ki – mondta Móricz. Ne éljünk vissza házigazdánk vendégszeretetével. Elbúcsúztunk és beültünk a Toyotába, amellyel kilométereket utaztunk Guayaquil és Zamora között, Yacumbi és Limon Indanza útvonalon. A kocsiban megkérdeztem Jánost, hogy hogyan tudott hallgatni erről a felfedezésről, mely egyértelműen érdekes és forradalmi a tudomány számára. Nem az – válaszolta. Nem érdemes még említeni sem. Miért nem? – kérdeztem aggodalmasan. Egyszerűen azért, mert nem hivatalos. Nem ismert a felfedezés helye, nincsenek tanúk és fotók a megtalálásáról. Nincs bizonyíték. Inkább összezavarná, mint megvilágosítaná a dolgokat. Vitákat váltana ki. Megkérdőjeleződne a hitelessége. Megcáfolnák és megbélyegeznék. Ez az oka annak, hogy az ön segítségével egy hivatalos, megfelelően legalizált expedíciót szerveztem. Mindig azt akartam, hogy a felfedezéseim tudományosan bizonyítottak legyenek, fotókkal és tanúkkal alátámasztva, megfelelően vigyázva a talált dolgokra, hogy azokat ne fosszák ki. Ez az ország azonban nem akart haladni. Mindössze annyit mondtak nekem hivatalosan, hogy én nem fedeztem fel semmit, hogy a Tayos-barlangrendszert az őslakosok régi időktől fogva ismerték, hogy a földalatti világ nem létezik, hogy a barlangüregeket kizárólag a természet alkotta, hogy nincs szükség további megfigyelőkre és közjegyzőbizottságra sem, stb., stb.. Így nem jutunk semmire. Az angolok ugyanezt csinálták. Nem fogadták el a vezetésem, nem fogadták el a feltételeimet, nem adtak nekem egyetlen fényképet sem a földalatti világról. Megengedték, hogy tönkremenjen egy ezeréves oltár Porras és Crespo kezei között, miközben egy zsák régészeti kincs fölött vitatkoztak, magukban morfondíroztak frusztrációjukon. Egyáltalán nem lepne meg, ha hamarosan megfosztanának felfedezésemtől, azt mondanák nem én vagyok a felfedező és arra a következésre jutnának, hogy csupán egyike voltam azoknak a személyeknek, akiket megemlítettek a felfedezésem hetedik évfordulójának alkalmával szervezett vitában. Semmi ilyesmi nem számít. Egyedül az általam felfedezett tárgyak megőrzése a fontos és igen, a megélt körülmények miatt egyértelmű, hogy egyelőre nem érkezett el az idő megismertetni a tárgyakat a világgal, az emberiségnek várnia kell addig, amíg megfelelően éretté nem válik ahhoz, hogy örömét lelje benne.

Dr. Gerardo Peña Matheus:

A Tayos-barlang kutatásának dokumentált története

c. könyv második kötete előrendelhető!

A/4-es formátum, 296 oldal

ISBN 978 963 08 8057 02

500,- Ft kedvezmény december 01-ig

előrendelés esetén az első 200 befizető részére:

3.700,- Ft személyes átvétellel

4.830,- Ft belföldi ajánlott postaküldeményként (1130 Ft – 1,1 kg) kézbesítve

1.-2. kötet: 8.730,- Ft

Megjelenés után megrendelve:

4.200,- Ft személyes átvétellel

5.330,- Ft belföldi ajánlott postaküldeményként kézbesítve

1.-2. kötet: 9.230,- Ft

Megrendelés (link). A postázások a befizetett összegek megérkezése után, azok sorrendjében történnek. Előzetes egyeztetés esetén személyesen is átvehető Tatán. Számlaigényét már a megrendeléskor jelezze, ellenkező esetben nyugtát állítok ki. Kérem a postázási cím PONTOS megadását! Postázás december 02-től.

Az első kötetet egykoron 5000 Ft-ért előrendelők természetesen további 395 Ft (5000 Ft-4605 Ft) kedvezményben részesülnek

Banki átutalás esetén: Móricz János Kulturális Egyesület

Pannon Takarék:  november 30-ig 63200267-11053923

                             december 01-től 63200119-14956739 

Postai csekk feladása esetén: Varga Zoltán 2890 Tata; Fekete út 2. 

Kiadó: Móricz János Kulturális Egyesület

Dr. Gerardo Pena Matheus: A Tayos-barlang kutatásának dokumentált története c. könyvének főbb témái

 I. kötet –190 oldal

–         Bevezetők

–         Móricz János és Dr. Gerardo Pena Matheus megismerkedése

–         A felfedezés jogi bejelentése

–         A “Móricz Expedíció 1969” leírása

–         Móricz elmélete

–         Sajtóhíradások

–         Hivatalos intézkedések

–         Előadás az Ecuadori Kultúra Házában

–         A rovással írás története, az Arvisúra és Móricz kapcsolata

–         Erich von Daniken látogatása

–         Látogatás Carlos Crespi atyánál

–         A Galapagos-szigeteken

–         Aussaat und Kosmos – Erich von Daniken csalása

II. kötet – 296 oldal

–         Az istenek aranya

–         A Móricz-von Daniken per története, dokumentumai

–         Az 1976-os brit expedíció

–         Egy prófétikus átok

–         Egy vérfagyasztó történet – Petronillo Jaramilló szerepe

–         Az angol expedíció hivatalos jelentése

–         Baráth Tibor látogatása

–         Az Andok rejtélye

–         A mormonok

–         Óriások – a lojai óriáscsontváz meglátogatása

–         A Teleamazonas expedíció

–         Móricz halála

–         Móricz János: Az európai népek amerikai eredete

MAGYARINDIÁNOK 3. – NYOMOK, AMIK NANTIPBA VEZETNEK

MAGYARINDIÁNOK 3. – NYOMOK, AMIK NANTIPBA VEZETNEK

Coangos egy csodaszép falu, nagyon kellemes emberekkel. Az öreg José, aki ismerte Móriczot, azonban nem a titkok tudója, viszont ismeri azt, aki segíthet nekünk. Megérte napokon át várni és semmit tenni, még akkor is, ha egyes bürokrata indiánoknak ez nem tetszik.

Még épp csak erőlködnek az első napsugarak, amikor Coangosban megkezdődik az élet. Csörgőóra és mobiltelefon helyett arra ébredünk, hogy az asszonyok átkurjongatnak egyik házból a másikba, hogy a napi teendőket egyeztessék. Alighogy kilépek a faházikóból, ismét térdig tűnök el a sárban, így sikerül nyugtáznom, hogy száraz évszak ide, száraz évszak oda, ez az éjszaka sem múlt el csapadék nélkül.Cserébe mesés táj kényezteti a szememet olyan gazdag és zavarbaejtően zöld növényvilággal, amit eddig igen kevés helyen láttam.

eső után még a zöld is kizöldül

eső után még a zöld is kizöldül

A házak között tehenek és lovak legelésznek, itt-ott feltűnik egy-egy gumicsizás férfi jókora fegyverrel az oldalán. Vendéglátónk, San – ahogy a többi felnőtt férfi – útnak indul. Általában halászni vagy vadászni mennek, de ma a városban akad tennivaló. Elena (San felesége) első útja a földekre visz néhány 8-10 éves lurkó és a hűséges Peter kutya kíséretében, hogy betakarítsák a terményeket (yukka, banán, kínai burgonya). A faluban általában nincs is más ennivaló. A konyhában már lobog a tűz, s mivel nem maradhat őrizetlenül, a legidősebb, 14 éves lányka tesz-vesz körülötte.

Endrével az egész napot Conagosban töltjük és figyeljük a történéseket. A házak kiürülnek, mindenki megy a dolgára, de a tisztás megtelik játszadozó gyerekekkel. Egyéb játék híjján egy döglött kígyóval hoznak frászt egymásra. Ahogy a nap feljebb kúszig az égen, egyre tikkasztóbb lesz a hőség. Ki ne vágyna egy hűsítő zuhanyra? A falu huncutkái meglelik a slagot, és a napi tisztálkodást kergetőzve, órákig tartó, mókás pancsolással viszik véghez.

Coangosban népviseletet senki sem visel, és nagy bánatunkra sámánok sincsenek, de ezt leszámítvaa shuarok hétköznapi élete semmiben nem különbözik más őserdei indián népektől. A hal- és az állatállomány csökkenése miatt már kissé háttérbe szoruló halászat és vadászat a férfiak feladata, a nők szerepe a tűz őrzése, a csecsemők ellátása és a mosás a pataknál, ami remek lehetőséget biztosít egy kis tereferére és fűrdőzésre is. Minden háznál tekintélyes a gyermekáldás, nem is találkozunk olyan családdal, ahol ne volna legalább hat-nyolc csemete. A kisebbek nevelése jobbára a nagyobb testvérekre és unokatestvérekre hárul. Ahogy ez a természeti népeknél lenni szokott, a felhőtlen gyermekkor nem is tart tovább a nemi érettség elérésénél.

A falu közepén a rögtönzött focipálya mentén egy hosszú faépület húzódik. Gyermeki kíváncsisággal merészkedem fel a tornácára, de sajnos az ajtót zárva találom. Az ablakon át látom, hogy padok sorakoznak bent, ez az iskola. Az egyik padon néhány könyv látható, a falon egy tekintélyes méretű poszter az ABC betűivel, valamint néhány képpel illusztrált shuar szóval. Nyelvtanár vagyok, így nem csoda, hogy lázba hoz a lehetőség, hogy egy parányi indiánfalu iskolájába besétáljak egy tanórára, de ez a terv valahogy mindig kudarcba fullad. Annak idején a tawahka indiánoknál olyan nagy eseménynek számított a fehérek látogatása, hogy tanítási szünetet rendeltek el ott tartózkodásunk idejére, az asháninkáknál pedig érkezésünk véletlenül a pedagógushétre esett. Most sincs nagyobb szerencsém. Az üres iskola ablaka előtt állva betűzgetem suttogva a shuar szavakat, majd a jelentésükön töprengve sétálok le a tornácról. Olyan érzésem támad, mintha valaki figyelne. A sulival szomszédos ütött-kopott iroda tárva nyitva áll. Egy fiatal férfi téblábol az ajtóban, rámköszön és rosszallóan végignéz. Megkérdezi a nevem, és hogy mi járatban vagyok errefelé. Kiderül, hogy nincs egyedül a furcsa idegen. A másik férfi Endrével beszélget az orvosságos házikóban, majd mindkettőnket betessékelnek a kaotikus berendezésű rögtönzött fairodába.

– Tudjátok, hogy a shuar települések engedély nélküli látogatása tilos? – teszi fel a kérdést barátságtalanul a szigorúbb arcú – Van engedélyetek arra, hogy Coangosban tartózkodjatok? – folytatja kissé feldúltan.
– Sucúában a shuar önkormányzat adott engedélyt a Coangosba való belépésre – válaszolunk hivatalosan.
– Én vagyok itt az alelnök, és hozzám nem jutott el az érkezésetek híre.
– Valószínűleg ebben nem mi vagyunk a hibásak.
– Honnan valók vagytok? – kezd megenyhülni.
– Magyarországról.
– Az hol van? Európában?
– Igen. Közép-Európa.
– A Tayos-barlang miatt vagytok itt? Oda ugyanis én szoktam túrákat vezetni a helyi turistáknak. Mostanában sokan látogatják. Mutatok fotókat róla – válik az alelnök elvetemült bürokratából pénzéhes kapitalistává.

Miközben a képeket nézegetjük, mesélni kezdünk nekik Móriczról, és hogy miért jöttünk pontosan. A sztori minden részlete az újdonság erejével hat rájuk, bár egyikük sem mutat különösebb érdeklődést a téma iránt. A barlangászatban azonban meglehetősen kompetensnek tűnik a magát alelnöknek nevező fickó. Megkérjük, hadd készítsünk vele egy rövid interjút a Tayos-barlangról, de gyorsan fel is hagyunk a dologgal, mert előrebocsátja, hogy 50 dollár alatt még a nevét sem hajlandó a kamerának elárulni. Fontoskodva felírják a nevünket egy egérrágta papírcetlire, majd kitessékelnek az irodából. Átsétálunk az orvosságos házikóba. A feszült hangulat csak akkor oldódik egy kicsit, amikor megpillantják a laptopokat, amin mutatunk néhány felvételt más indián közösségről, megnyugtatva őket, hogy nem mindeki kér 50 dollárt egy felvételért. Bő fél órás kevésbé paprikás társalgás után búcsút intenek, és a következő napokban nem is tisztelik meg jelenlétükkel a falut.

San csak másnap, azaz kedden érkezik vissza a faluba. Nagyon izgatottan várjuk, hiszen első este ígéretet tett, miszerint bejelent bennünket a falu öreg és nagy tiszteletben álló bölcsénél, a 76 esztendős José Bajarenál, aki jó eséllyel ismerte Móricz Jánost. Az első találkozásunk előtt úgy gondoltam, hogy az öreg José talán nem kedveli a társaságot, ezért költözött fel egyedül az örök magányt biztosító szomszédos hegy tetejére. Se kutya, se macska, csak az erdő csendje. Amikor San népes családjával együtt megérkezünk, egy padon tűnődve üldögélő, barátságos, szelíd, ugyanakkor komoly idős férfit látok, akiből sugárzik a nyugalom és az elégedettség. Arcán keresem az indiános vonásokat, de akár lehetne egy európai derűs nagypapa is, ha nem viselne a szeme alatt szolíd, apró tetoválásokat. Mindenkit egyesével, mosolyogva üdvözöl.

A következő néhány óra kellemes beszélgetéssel telik. Hamarosan szó esik Juan Móriczról, José szíves örömest áll a kameránk elé. Megható a segítőkészsége, ahogy meg-megáll egy-egy mondat után, hogy kutasson emlékeiben, és minél pontosabb választ adjon mindarra, amire kíváncsiak vagyunk.

– José! Hol találkozott először Juan Móriczcal?
– Limónban. Még fiatal voltam, nem lehettem több 25-28 évesnél.
– Juan miért jött ide?
– A barlang miatt.
– Már tudott a barlangról, amikor megérkezett?
– Igen. Többször is visszajött.
– Egyedül jött?
– Nem mindig. Volt amikor öt katona volt vele. Meg egy nő és egy orvos is. Meg járt itt az az atya is, Crespi.
– Ők miért jöttek ide?
– A barlangba akartak leerszkedni. Volt, amikor három hónapig is itt voltak, de nem a faluban, hanem a völgyben táboroztak. Mikor elfogyott az ennivaló, elmentek.
– Miért mentek a barlangba?
– Juan aranyat talált lenn. Arany tárgyakat.
– Milyen tárgyakat talált?
– Olyat, mint ez a szék itt – mutat arra a fapadra, amin Endre ül – De lehet, hogy mást is.
– Tudja, hogy mi történt azokkal a tárgyakkal?
– Szerintem Juan elvitte őket a barlangból. Meg akarta őket vizsgálni.
– Látta a tárgyakat?
– Nem. Juan Móricznak nem én voltam a vezetője, nem voltam lenn a barlangban, amikor azokat felhozták.
– Emlékszik, hogy ki volt a vezetője?
– Persze. Juan Ramos volt.
– Ő kicsoda? Él még?
– Egy rokonom. Él, Nantipban van.
– Nantipban? Hol van Nantip?
– Egy falu Kapisuntól nem messze. A Tiwinzába vezető útról visz oda az ösvény.

Endrével egymásra nézünk nagy boldogan. Máris megvan a következő úticél.

José Bajare arcán furcsa tetoválás látható

José Bajare arcán furcsa tetoválás látható

– José! Ön szerint shuar eredetűek voltak ezek az arany tárgyak? Lehet, hogy ősi shuar táblák voltak?
– Nem, biztosan nem. Senki nem ismerte ezeket a tárgyakat. Juan talán tudta, hogy mik azok, de mi nem.
– A shuarok tudták, hogy ott vannak azok az arany tárgyak a barlangban?
– Senki nem tudta.
– Milyen ember volt Juan?
– Nagyon kedves. Jóbarát. Azt mondta, ő nem gringó, hanem közülünk való.
– Értett shuarul?
– Egy-két szót megtanult, de spanyolul beszéltünk.

Beszélgetünk még egy kicsit a régi dolgokról és a shuar nyelvről, amiből be kell vallanom, egy árva mukkot sem értek. Aztán közeledik a délutáni vihar, mi pedig visszabaktatunk a hegy túloldalára a coangosi kis orvosságos háziókóba, ahol a sátorba rejtőzve hallgatom az eső kopogását a laminatetőn, s közben már a nantipi kiruccanáson töprengek. Igyekszem elfojtani türelmetlenségemet. Legszívesebben már holnap indulnék, de a Santiago-folyón csak csütörtök reggel lesz legközelebb csónak, és ma még csak kedd van.

Életkép Coangosból

Életkép Coangosból

 A másnap édes láblógatással telik, élvezzük az apró őserdei falu meghitt hangulatát. Nagy a boldogság, mert José a délelőtt folyamán egyszer csak betoppan látogatóba. Vállára akasztott tarisznyájában néhány banánt cipel. Meghatódom, amikor kiderül, hogy nekünk hozta ajándékba. Endrének és nekem négy napja egy-két darab kínai krumpli és egy marék üres rizs a menü, bár tegnap Elena a tiszteletünkre egy vén tyúkot is levágott, és azon osztoztunk a népes családdal. Az egy dolog, hogy kopog a szemünk az éhségtől, de azt is tudjuk, hogy vélhetően Josénak sincs egyéb ennivalója mára, mint ez a pár banán. Megoszjuk vele az aznapi ebédet, majd váltunk pár kedves szót, aztán búcsút int és nézem, ahogy az öreg nehézkes léptekkel visszabandukol a magányos hegyre.

Épp csak lenyugszik a nap, amikor visszahúzódunk a sátorba. Nehezen alszom el, mert emészt némi nyugtalanság. A csónak rendszerint reggel 7 körül ér az ösvényhez, érkezésünk pedig fényes nappal majdnem három órát vett igénybe. A terv szerint San egy lóval a segítségünkre lesz, és vállalja a húsz kilós zsákok szállítását a folyóig, de a sár attól még nagy erőpróba marad, csakúgy, mint a csúszós meredek hegyoldal. Az eső pedig csak nem akar csillapodni.

Hajnali négykor már elemlámpával rámolok befelé a zsákomba és kezdem lebontani a sátrat Endre feje fölül. Az eső elállt. Csípkednünk kell magunkat, ha elkésünk félő, hogy a bányászokat szállító Cristóbal odébb áll, s akkor itt ragadunk még néhány napra. San gondosan a ló hátára kötözi a nagy zsákokat, aztán rendelkezésünkre bocsát két pár 44-es méretű gumicsizmát, amiből egy is elég lenne, mert nekem 38-as, Endrének meg 40-es lába van. Jóllehet a gumicsizmákat nem kell úgy óvni, mint a bakancsokat, de az ösvény a sok esőzés hatására még nehezebben járható. Rejtély, hogy csináljuk, debő másfél óra dagonyázás után a folyóparton találjuk magunkat. Csónak egyelőre sehol, így van időnk alaposan lemosni a kölcsön csizmákat, valamint ruhát meg lábbelit váltani. A csónak látványát néhány másodperccel megelőzi a hangja. Feltűnik az ezúttal teljesen józan állapotban lévő Cristóbal néhány műanyag sisakot viselő férfi kíséretében. Santól búcsút veszünk, majd újra belefeledkezünk a számtalan vízesés gyönyörű látványába. Irány Nantip, ahol remélhetőleg rátalálunk Juan Ramosra.

forrás: MIRADOR kilátó a világra

Móricz: 20 évvel egy tudós elindulása után

Móricz: 20 évvel egy tudós elindulása után

Posted: November 27, 2011 in Uncategorized

© Manuel Palacios Villavicencio (2011. február 21) Fordította Dóra Frank

„Móricz János szakított az élenjáró tudósok által meghatározott iránnyal, és túlcsorduló géniusza elvezette őt minden nyelv ősének, a magyarnak a valódi amerikai eredetének, e kontinens földalatti világának, a prekolumbián népek óceánok közti hajózásának, a vízözön előtti kultúrák bölcsőjének és az amerikai és a Föld kultúrái elterjedése központjának a felfedezéséhez, amely a mai Ecuadori Köztársaság területére tehető

                                                                                            Dr. Gerardo Peña Matheus

 Móricz János a vas megyei Horvátnádalján született 1923. február 20-án. A II. világháború

Móricz János

Móricz János

után érkezett Argentínába, ekkor már tudomása volt az amerikai földalatti világról. Egy hatalmas ezoterikus, néprajzi és nyelvészeti tudásanyagot hozott magával, amely e témák iránti érdeklődésének a gyümölcse volt, és ez az érdeklődés az évek múltával csak fokozódott mintegy az ezoterikus és misztikus magyar csoportok általi hagyományozódásként. Közöttük volt Paál Zoltán, aki felfedte a misztikus Arvisurát, amely története Ataiszban kezdődik, más leírások ezt Mu-ként, Lemuriaként, Ilamuridesanként , illetve Austerríaként („nagyon délen”) is említik, ahonnan a magyarok 24 törzse szóródott szét a világ különböző tájaira Koszko (a név hasonlít Cuzcóhoz) és Béla (mint a „bélák”, a földalatti világ lakói, akikről Móricz is beszélt) királyok vezetéseivel, Észak-Amerika felé pedig András vette az útját. Ezzel magyarázható az olyan „elszigetelt” nyelvek, mint a magyar, algonkin, huave, purepecsa, uru, tszafike, csalapacsi, baszk, shuár, etc. nyelvi hasonlósága is.

Florencio de Basaldúa könyvei tanulmányozásának a hatására került kapcsolatba a baszk

Móricz János - Shuarokkal

Móricz János – Shuarokkal

Julio Goyén Aguadóval, akivel barátok is lettek. Basaldúa Austerríának („nagyon délre”) nevezte el a Csendes óceánban elsüllyedt földrészt Indiától egészen fel az Andokig, amely a vörös faj bölcsője volt, ahonnan kb. 80000 évvel ezelőtt szóródtak szét és telepedtek meg a világ különböző pontjain.

Móricz erőteljesen folytatja a kutatásait, amelyek következtetéseit „Az európai népek amerikai eredete” (1967) c. tanulmányban lehet olvasni, és hangsúlyozza, hogy az emberiség története agyban különbözik attól, amit nekünk eddig tanítottak: Amerika nem az „újvilág”, hanem az összes kontinens legrégebbike. A tapasztalatot alátámasztó következtetések a néprajzi és bibliográfiai dokumentáción nyugszanak.

A következő napokban megjelenő könyv (A Tayos barlangok felfedezésének a dokumentált története) első fejezetéből a szerző, Dr. Gerardo Peña Matheus engedélyével kiragadok egy fejezetet, amely a Móricz Jánossal 1969. júniusában való találkozásakor történt benyomását tükrözi:

„A titkárnőm a telefonba mondott egy számomra teljesen ismeretlen nevet, és közölte, hogy Móricz János úr a büfében van, és szeretne velem egy legális ügyről beszélni, amely nagyon fontos az ország szempontjából.

Odamentem, hogy megismerjem, és egy kb. 50 éves, magas, napbarnított fehér bőrű, őszesedő, szelíd arcú, egyenes orrú, zöldeskék szemű, átható tekintetű, széles homlokú, előreugró állú, egyenes hosszú cimpájú fülű, az időjárás viszontagságaitól kemény vonású, kedélyes, széles vállú emberrel találtam magam szemben, aki rövid ujjú pólót, a derekán nagy csatos széles övvel összefogott buggyos nadrágot, finom bőrből készült kimunkálatlan cipőt viselt. Szorongást vettem észre a mozdulataiban, nyugtalanul közeledett felém az előcsarnokon keresztül. Ahogy kezet nyújtottam neki, az erőnek, fogékonyságnak és az őszinteségnek olyan vitalitását éreztem, amely azonnal átsugárzott rám és arra késztetett, hogy figyelmesen hallgassam.”

A guayaquili és argentin barátaitól hallott vélemények szerint olyan volt, mint egy különleges ismeretekkel és képesítéssel, erős jellemmel rendelkező autentikus lovag. Ahogy az egyik munkatársa mondta: egy autentikus ember a szó legszorosabb értelmében. Így jellemezték az amatőr tudóst, aki felfedezte, hogy az amerikai és a világ többi kultúrája egy ecuadori központból terjedt el, akit a Tayos barlangok és a fémkönyvtár hivatalos felfedezőjének lehet tekinteni, aki időt szentelt más tudósok, vésett szövegek szakértői és nyelvészek munkáinak, mint Gabriele D’Anunzio Baraldi vagy Barát Tibor. Ő volt az, aki egy több tudományágat érintő nemzetközi konferenciát szervezett, hogy megismertesse és vitára bocsássa a felfedezéseit. Móricz volt, aki elvállalta Gregorio García barát „Az Újvilág őslakosainak a származása” című műve fordításának a monumentális munkáját.

Február 27-én 20 évvel az halála (???)elindulása után csak ezt szeretném neki mondani:

              „Hadd kövessem a lépéseit, és találjam meg azt, amit Ön megtalált.”

Befejezem ezt az írást, és kérem Önöket, tekintsék meg Dr. Gerardo Peña Matheus „A Tayos barlangok felfedezésének a dokumentált története” című könyvét, amely csak is az ügyvédje által dokumentált bizonyítékokból, a felvételek elemzéséből, fényképekből és újságkivágásokból indul ki. Ez egy tömör és komoly alapmű. Az említett munka első fejezetéből idézem Móricz egyik kijelentését:

„Életemet annak szenteltem, hogy az emberi történelem ősi misztériumainak a mélyére hatoljak, tehát azt kell mondanom Önnek, hogy ahogy ma ismerjük, teljes mértékben meghamisított, és az emberi faj félrevezetésére szolgál. E misztériumok egyike, amelyet megpróbálok megvilágítani a magyarság eredetének a megismerése, és ennek a keresése hozott engem ide Amerikába, mivel ezen a kontinensen próbáltam lokalizálni azokat a helyeket, amelyeket ő  nagyon részletesen leírt és amely a magyar mitológián alapszik. Sokat sikerült meglepő pontossággal beazonosítani, többek között az amerikai földalatti világ helyét és a létezését. Önnek tudnia kell, hogy a földalatti világ létezése a Föld nevű bolygón nem csak földrajzi valóság, hanem történeti, régészeti és mitológiai is. A föld alatti világ ember által épített több ezer kilométernyi alagút-, és barlangrendeszerből áll lehetővé téve a Föld mélyében való élést, amelynek köszönhetően az emberiség túlélte történelmének legvégzetesebb időszakait. Az, hogy most mi erről beszélgetünk, annak köszönhető, hogy őseink túl tudták élni a nagy kozmikus kataklizmákat és tragédiákat, ellenkező esetben nem létezhetnénk és az emberiség kihalt volna. Most még nincs itt az ideje, hogy elmagyarázzam Önnek a lét értelmét, az építmény szisztémáját és a földalatti világ létezésének a miértjét, csupán azt közlöm Önnel, hogy felfedeztem, és hogy Amerikában, pontosabban ebben az országban található egy lejárat, amelyet megtaláltam és megvizsgáltam.”

(1) A J. Stagnaro által közölt adatok szerint a város neve Horvátnádalja Haruatnadals. Amit el is kell fogadnunk, figyelembe véve, hogy a G. Peña által rendelkezésre bocsájtott útlevélben az adatok kézzel vannak írva. Más magyar források szerint szülővárosa szintén a vas megyei Körmend.

(2) Lírai és mély, Guillermo Aguirre

J. Stagnaro szerint Auste = Austral, ill. délen, délre, Erría = föld, jelentése tehát Tierra Austral = déli föld

forrás: Purisaca Golenya Ágnes

A Tayos-barlang kutatásának dokumentált története

A Tayos-barlang kutatásának dokumentált története

Dr. Gerardo Peña Matheus:

A Tayos-barlang kutatásának dokumentált története c. könyv 1. kötete megrendelhető!

A könyv eredeti dokumentumokkal és levelezésekkel illusztrálva mutatja be Móricz Jánosnak az ecuadori Tayos-barlanggal kapcsolatos kutatásait. A legtöbb dokumentum első publikációként szerepel a kötetben, így érdeklődőknek és kutatóknak egyaránt hiánypótló a mű.

Tayos-barlang

Tayos-barlang

A/4-es formátum, 190 oldal
ISBN 978 963 0870 320 (így lesz az Országos Széchényi Könytárban is)

Ára: 3.900,- Ft

(ajánlott küldeményként + 705,- Ft postaköltség)

Korlátozott példányszámban megrendelhető. A postázások a befizetett összegek megérkezése után, azok sorrendjében történnek. A kiadvány könyvkereskedelmi hálózatban nem kerül értékesítésre. Előzetes egyeztetés esetén személyesen is átvehető Tatán. Számlaigényét már a megrendeléskor jelezze, ellenkező esetben nyugtát állítok ki. Kérem a postázási cím PONTOS megadását!

Banki átutalás esetén: Móricz János Kulturális Egyesület Pannon Takarék:

63200267-11053923

Postai csekk feladása esetén:
Varga Zoltán 2890 Tata; Fekete út 2.

Kiadó: Móricz János Kulturális Egyesület
Székhely: 2541 Lábatlan; Ságvári Endre út 39.
Bejegyző hat. sz.: Pk.60.079/2011/2
Nyilvántartási szám: 1858.

Képviselő neve, beosztása: Varga Zoltán, elnök

A kiadó rendelkezik a szerző írásbeli felhatalmazásával a kizárólagos magyar nyelvű kiadási jogokat illetően. A mű folytatásán dolgozunk, még az idén megjelenik….

Egy részlet a könyvből:

1972. március 3-án délelőtt 11 órakor az összes csomagjával a vállán váratlanul megjelent az irodámban a svájci író, Erich von Däniken úr. A titkárnőmön látszott a meglepetés, amikor bejelentette, csak azt közölte velem, hogy a könyvtárszobában van egy külföldi úr, aki nem beszél spanyolul, hozta az összes bőröndjét, egyenesen a repülőtérről jött. Átadta a névkártyáját, és ránézve azonnal tudtam, kiről van szó, mivel olvastam a könyvei közül kettőt. A látogatása kíváncsivá tett. Mit keres von Däniken Guayaquilban, és főleg az én irodámban?

Kiléptem az irodából, hogy fogadjam, és belépve a könyvtárszobába szembe találtam magam egy alacsony termetű, kissé köpcös, élénk, tettre kész, fekete hajú, egyenes orrú, kiugró állú, rövid nyakú emberrel. Könnyedén volt felöltözve, hevesnek és idegesnek tűnt, a nagy melegtől kipirult arcán vaskos izzadságcseppek görögtek le. Névjegykártyát cseréltünk, és miközben egy zsebkendőt húzott elő, hogy letörölje arcáról a verejtéket, aggódva kérdezte: Beszél ön franciául? Igen – válaszoltam neki – beszélem a nyelvet, és hellyel kínáltam. Miután elhárult a nyelvi akadály, láttam, hogy megnyugodott. Bemutatta a kísérőjét, egy barátságos arcú, fényképező felszerelést cipelő fiatal fotóst. Megkértem a portást, hogy hozzon nekünk bőségesen friss ivóvizet, hogy felfrissülhessünk a beszélgetés alatt, és miután belevágtunk a társalgásba, elmondta, hogy a sajtóból értesült a 2 évvel azelőtti Móricz János felfedezésének hivatalos bejelentéséről, és mivel én vagyok az ügyvédje, hozzám fordult, hogy rajtam keresztül megpróbáljon megismerkedni és beszélni vele. Közöltem vele, hogy sajnos Móricz úr Quitóban tartózkodik, de felajánlottam neki, hogy megpróbálok telefonon kapcsolatba lépni vele és idehívni. Számára olyan sürgős volt, hogy megkért, hogy azonnal hívjam fel. Így is tettem, de a Hotel Embajadorban, ahol szokása szerint megszállt, közölték velem, hogy pillanatnyilag nem tartózkodik ott. Hagytam neki egy üzenetet, és gondoskodtam a vendég elszállásolásáról a Hotel Atahualpában, amelyet annak idején személyes barátom, Jaime Mendoza Martínez úr működtetett.

1972. március 3-án délután von Däniken úr bevette magát az iroda könyvtárába és mindenféle könyvet lapozgatott. Móricz visszahívott estefelé és beszélt velem. Elmeséltem neki a svájci író látogatását, és hogy beszélgetni kíván vele. Móricz ismerte a könyveit, és beleegyezett. Mondta, hogy visszajön Guayaquilba, és meglátogatjuk Dänikent a szállodájában. Tudattam ezt az íróval, aki ezután hálásan tért vissza a Hotel Atahualpába.

1972. március 4-én este 7 órakor Móricz és én átmentünk meglátogatni von Dänikent. A szálloda előcsarnokában fogadott minket. Nyugodtnak és kipihentnek látszott. Hellyel kínált bennünket a finom bőrből készült fotelekben, és elkezdtünk beszélgetni. Ott Móricz János részletesen elmesélte neki a felfedezésének az előzményeit, valamint ennek a kulturális jelentőségét. Az idő gyorsan telt. Von Däniken meghívott minket vacsorázni, így átmentünk az étterembe. Folytattuk a beszélgetést, ami valójában egyoldalú volt, mert Móricz volt az egyetlen, aki beszélt, amikor Däniken, oda nem illően megkérdezte, hogy mi hiányzott az expedíció második részének a véghezviteléhez. Mint mindig – felelte Móricz – a pénz hiányzik a megszervezéshez. Ha meg tudom oldani – biztosította Däniken – ez csak vándorkonferenciák szervezésének a kérdése, akkor minden probléma megoldódik. Holnap beszélünk erről, mondta Móricz. Meghívtam, hogy jöjjön velünk Cuencába és látogassuk meg Crespi atya múzeumát. Ott ön érdekes dolgokat láthat.