Matiné Páholy

Az a belső értelmiségi, baráti kör, amelynek tagjai a Matiné rendezvényeit látogató és egyéb eseményein rendszeresen részt vevő személyek, a Matinét mint ernyőszervezetet bármilyen saját lehetőségeikhez mérten segítik, támogatják vagy részt vesznek munkájában, tevékenységei megvalósulásában. A Páholy tagjai különféle kedvezményeket vehetnek igénybe és kiváltságokban részeülnek a Matiné eseményein, legyenek azok túrák, kiállítások, könyv vagy filmbemutatók, színház, konferenciák, egyéb kultúrális és tudományos események, melyek a Matinéhez, mint ernyőszervezethez bármilyen szinten is kötődnek. A tagok autómatikusan kuratóriumi taggá válnak így javaslatokat tehetnek az összejöveteleken a szervezet további működésére, irányzatokat határozhatnak meg.

Tagság: A rendszeres eseményeken való részvétel vagy a szervezet egyéb módon való támogatásai, programjai segítése mellett, kizárólag három, már páholy tag ajánlássával lehet bekerülni.

Évente pár alkalommal külön, csak a Matiné Páholy tagjai részére szervezett események kerülnek megrendezésre.

Kártya: A páholy tagjai, névre szóló egyéni tagsági kártyával rendelkeznek, mely bármely Matiné által szervezett rendezvényen való megjelenésre feljogosít és helyet vmint a belépők, események részvételi díjából 15 % kedvezményt biztosít. Eseményenként további tetemes kedvezményekkel is szolgálhat bírtokosa számára, amennyiben a kártya tulajdonosa egy előre meghatározott éves támogatói díjjal hozzá járulni a Matiné működéséhez. Mindez opcionális, nem kötelező. A kártya személyre szól, át nem ruházható.

Támogatói díj fizetés esetén minden Matiné mint ernyő szervezet által  megrendezett esemény belépőjének, szervezett túráinak részvételi díjából 30% kedvezmény vehető igénybe. Ezen felül a szervezetbe bekerülő kiadványokból és egyéb a rendszerben lévő eszközökből, tárgyakból, szolgáltatásokból, a Matinéhoz kapcsolódó és itt feltüntetett boltokból, szolgáltatóktól meghatározott  kedvezmények vehetők igénybe.

Összejövetelek: A Páholy tagjai számára rendszeres időközönként kuratóriumi összejövetelek vannak, melyen új tagok felvételét ajánlhatják a megjelentek. Eseményeket, rendezvényeket, jövőbeli témákat vethetnek fel. Lehetőség van ténylegesen a szervezet működésének további irányát kijelölni, kutatási területeket javasolni, új ötletekkel hozzájárulni a szervezet vmint a páholy további működéséhez.

Matiné Páholy kártya elfogadó szervezetek, helyek:

AVE Kiállítóház, Pálosok Nyomában, “A Nemzet Kishúga” Kultúrális és Hagyományörző Alapítvány, Maghar Akadémia, Pannoniay Filmstudió, Udvari Kamaraszínház, Vándormozi…(folyamatosan bővül…)