Malmok útja – élő ipari örökség a Dél-Dunántúlon

Orfű (hengermalom) – Mohács (taposómalom) – Ráckeve (hajómalom)
A Malmok útja egy olyan európai kulturális útvonal, amelynek középpontjában a malmok és a kenyér születése áll. Célja, hogy bemutassa, hogyan válik a búza kenyérré a földtől az asztalig, és ezen keresztül összekapcsolja Európa népeit, akik évszázadok óta ugyanazt a mindennapi kenyeret eszik. A kenyér mindenkit összeköt: kortól, nemtől, nemzetiségtől és hittől függetlenül mindenki mindennapi tápláléka a világ minden részén.
Malmok útja első kirándulásunk alkalmával három kiemelkedő magyar malmot látogatunk meg egyetlen nap alatt, amelyek együtt mutatják be, hogyan válik a búza kenyérré – a víztől az emberi erőn át a folyó sodrásáig. Orfűn Magyarország egyik legértékesebb vízimalmát tekintjük meg, ahol több mint száz éves hengermalmi berendezés dolgozik, és ahol a molnár munkája a mai napig látható. Mohácson Európa egyik különleges, a Kárpát-medence pedig egyetlen taposómalma található, amelyben. Ugyanitt egy tányér tradicionális mohácsi sokacbabot, azaz babgulyást kóstolunk meg, amely a helyi gasztronómiai örökség része. Ráckevén a hajómalmot láthatjuk őrlés közben, amint a Duna sodrása hajtja a malomköveket. Ez az egy napos út a Malmok Útja első lépése: kipróbáljuk, hogyan lehet a malmok és a molnár mesterségének történetét élménnyé tenni, és megmutatjuk, hogy a mindennapi kenyér mindenkit összeköt.
Szakmai vezetőnk: Zsindely Rózsa Borbála kutató történész, molinológus. PTE Grastyán Endre Szakkollégiumában mentor, korábban germanisztika-romanisztika (BA), majd német-történelem tanár szakon (MA) végzett. Kutatási területe a 19-20. századi kismalomipar gazdaság-, és társadalomtörténete. Többek között malomhelyek lokalizációjával és térképi vizualizációjával foglalkozik. 16 megjelent publikációval rendelkezik malom témában, köztük német és angol nyelvűekkel. A The International Molinological Society (TIMS, Nemzetközi Molinológiai Társaság) tagja.
Orfűi hengerműmalom
Baranya megye egyik legértékesebb vízimalom-emléke, amely a Mecsek északi lábánál, Orfűn található. A malom története a középkorig nyúlik vissza, de mai formáját a 19. század közepén nyerte el, fénykorát pedig a 20. század elején élte, amikor kőmalomból hengermalommá alakították át. A több mint száz éves, Oser-rendszerű hengermalmi berendezés és a felülcsapott vízikerék ma is működőképes, köszönhetően az 1990-es évekbeli felújításnak, amely után 1994 és 2009 között újra őrölt. A malom 1970 óta múzeumi funkciót tölt be, jelenleg az „Orfűi Malmok” együttesének része, és csak idegenvezetéssel látogatható. Ez az ipari műemlék a magyar malomipar ritka, élő emléke, amely a múltat működő gépekkel idézi meg.

Mohácsi taposómalom
A Csele-patak völgyében, a Szent Miklós Vízimalom udvarán található, és Európa egyetlen ismert, ma is működő, kizárólag emberi erővel hajtott taposómalma. Központi eleme egy 5,4 méter átmérőjű fakerék, amelyben lépcsőfokokon haladva a test súlya hozza forgásba a szerkezetet, miközben egy kétfokozatú áttétel biztosítja az őrléshez szükséges fordulatszámot. Bár a taposómalmok egykor elterjedtek voltak – gyakran kényszermunkával társítva –, mára egyetlen eredeti példány sem maradt fenn belőlük. A mohácsi példányt Molnár-Bugarszki Norbert készíttette négy év kutatás után, erdélyi mesterek segítségével, és 2014 májusában kezdte meg működését. Ma bárki kipróbálhatja a taposókereket, így testközelből tapasztalva meg, milyen nehéz fizikai munka volt évszázadokon át a gabonaőrlés.

Ráckevei hajómalom
Magyarország egyetlen ma is működő hajómalma, amely a Duna-ág partján áll, és a hajdan százas nagyságrendben üzemelő dunai hajómalmok közül az egyetlen teljesen helyreállított példány. A szerkezet lényege, hogy a malmot hajóra építették: egy nagyobb malomhajóban kaptak helyet a malomkövek és fogaskerekek, egy kisebb völgyhajó pedig a vízikerék tengelyét tartja, így a folyó sodrása hajtja a szerkezetet. Ráckevén a hajómalmok egykor virágkorukat élték, de az 1872-es szabályozás után elveszítették hajtóerejüket, és sorra eltűntek; az utolsó, Gyurcsik-féle hajómalmot 1967–68 telén a jég zúzta össze. A ma látható hajómalom 2007 és 2010 között eredeti rajzok és feljegyzések alapján teljes egészében újjáépült, és vasárnaponként valódi őrléssel idézi meg a régi malmok működését. A látogatók bemehetnek a hajó belsejébe, végignézhetik az őrlési folyamatot, és frissen őrölt lisztet is vásárolhatnak.
