Észak-Magyarország és Gömör rejtett kincsei között: „Ősi karszt, középkori kövek – Észak rejtett öröksége”

Kétnapos kirándulásunk alkalmával Észak-Magyarország és a hajdani Gömör vármegye legértékesebb középkori és népi emlékeit, valamint a Aggteleki-karszt természeti csodáit kapcsoljuk össze. Árpád-kori templomokkal, gótikus freskókkal, festett kazettás mennyezetekkel, kopjafás temetővel, kőműves hagyományokkal ismerkedhetünk meg, majd a karsztvidék föld alatti és feletti világával. Szállásunk Szilvásváradon, a Lipicai Hotelben biztosított.
1. nap: “Ahol a román kor és a népi emlékezet találkozik”
Az első napon Borsod-Abaúj-Zemplén megye és a Gömör-Tornai-karszt vidékének középkori emlékei és népi hagyományai közé merülünk. Árpád-kori és román kori templomokat keresünk fel Sajószentpéteren és Rakacaszenden, ahol 17. századi festett mennyezeteket és középkori freskókat csodálhatunk meg. Perkupán a híres kőműves hagyományokkal ismerkedünk, Szőlősardón egy kopjafás temetőt látogatunk meg, Teresznén pedig egy festett kazettás mennyezetű református templomot tekintünk meg.
A nap végén Szilvásváradra utaztunk, ahol a Lipicai Hotelben szállunk meg.
2. nap: “A gótikus freskóktól a smaragdzöld tengerszemig”
A második napon Ózdtól Jósvafőig kalandozunk, a középkori freskóktól a barokk festett mennyezeteken át a karsztvidék természeti csodájáig. Ózd-Szentsimon Árpád-kori templomát és Pelsőc gótikus freskókkal díszített műemlékét látogatjuk meg, majd Tornakápolna népi barokk templomát. A nap zárásaként egy 100 perces barlangtúrán veszünk részt a Baradla-barlangban melynek végén Jósvafőn a Tengerszem-tó smaragdzöld vizét csodáljuk meg. A túrához meleg ruházat és stabil túracipő ajánlott.
Szakmai vezetőink:
Prokopp Mária professor emerita, Széchenyi-díjas és magyar Örökség Díjas művészettörténész, a Magyar Művészeti Akadémia Akadémikusa,
Paszternák István régész, történész, falkutató, műemlékvédelmi, örökségvédelmi és falkutató szakértő. A sajószentpéteri református nagytemplom gondnoka.
1. NAP:
Sajószentpéter – Árpád-kori templom
A város központjában egy háromszög alakú téren áll a középkori eredetű, ma református templom. Az egyhajós, keletelt épület szentélye a nyolcszög öt oldalával záródik, karcsú pillérekkel erősítve. A templom története a 14. század közepéig nyúlik vissza, és a Szent Miklós-titulusra utaló első írásos említése 1409-ből származik. A reformátusok a 17. század végén, az 1684-es újjáépítést követően vehették birtokba. A templom körüli téglakerítés az 1990-es évek közepén épült.

Rakacaszend – Román kori református templom
A Cserhát lábánál, a Rakaca patak völgyében megbújó falu temploma hazánk egyik rendkívül ritka ikertemploma volt: egy 12. századi íves szentélyű téglatemplom és egy 13. századi kőtemplom állt egykor egymás mellett, azonos falakkal. A régebbi épületrészt 1820-ban elbontották, a megmaradt részt íves toldalékkal bővítették, fölé huszártornyot emeltek. A templomhajó 1657-ben készült deszkamennyezetét tárcsákba komponált levél- és virágmotívumok díszítik – ez a második legrégibb ilyen jellegű munka Magyarországon. A szentélyben és a diadalíven 14–15. századi falfestmények töredékei láthatók, apostolok és egy püspök alakjával.

Perkupa – Tájház
A Bódva folyó völgyében, a 27-es főút mentén fekvő falu egykor „a száz kőműves faluja” volt. A tájház a Galyasági Településszövetség központjaként működik, és a vidék lakáskultúráját, valamint a kőműves hagyományokat mutatja be. A mesteremberek világlátott tapasztalataikat ötvözték a népi építészet elemeivel, így a falu utcaképe ma is lenyűgöző.

Szőlősardó – Fejfás, elhagyott temető
A Galyaságban fekvő, mélyen a csereháti dombok közé rejtett falucska református temetője a felső-magyarországi fejfás sírkertek egyik utolsó, még érintetlen tanúja. A kopjafák formája és díszítése pontosan tükrözi az elhunyt nemét és családi állapotát: a kontyos fejfák az asszonyok, a hátracsapott tetejűek a férfiak, a koronás fejfák a fiatalon elhunyt hajadonok sírjait jelölik. Az egykori sűrű kopjafaerdő sajnos megritkult, de Kunt Ernő dokumentációjának köszönhetően a sírkert egykori állapota hitelesen rekonstruálható.

Teresznye – Festett mennyezetű református templom
A település temploma 1796–97-ben épült késő barokk stílusban, nyugat-keleti tengellyel. A déli oldal közepéhez simuló torony alsó része kőből, felső része fa toronysisakból áll. A belső szürkére festett, kazettás jellegű famennyezete egyidős a templommal, de a két karzat díszítésére szolgáló színes kazetták az előző, 1743-ban épült fatemplomból maradtak meg – összesen 46 egész, 3 fél és 6 hiányos tábla. Az egyik kazetta felirata szerint: „Padoltatott ez Isten háza 1761-dik esztendőbe…”

A nap végén Szilvásváradra utaztunk, ahol a Lipicai Hotelben szállunk meg.
2. NAP:
Ózd-Szentsimon – Szent Simon és Júdás apostol Római Katolikus templom
Az Ózdi-medence és Észak-Magyarország egyik legkülönlegesebb Árpád-kori műemléke a városrész szélén, egy magasodó dombon áll. Alapjait a Rimaszécsi Széchy Balog nemzetség tagjai tették le az 1220-as években, román stílusban – ezt idézi a félköríves apszis, a keskeny résablakok és a déli kapu. A 14–15. században gótikus stílusban alakították át. A szentély falait lenyűgöző középkori freskóciklusok díszítik: a legkorábbi rétegek 1300 körülről, a monumentálisabb jelenetsorozat 1423-ból származik. A templomhajót fedő, 1650-ből való reneszánsz festett kazettás famennyezet geometrikus és virágmotívumaival a korabeli népi asztalosművészet páratlan remekműve.

Pelsőc – Európai örökség díjas Árpád-kori templom
A hajdani Gömör vármegye egyik legjelentősebb gótikus műemléke a 13. század elején épült, a Bebek család kegyúri templomaként és temetkezési helyeként. Belső terét olasz (trecento) hatást tükröző 14. századi gótikus freskótöredékek díszítik, amelyek a Szent György-legendát és a magyar szent királyokat ábrázolják. A templomhoz csatlakozó 15. századi gótikus Szent László-kápolna a korszak egyik legszebb hazai emléke. A reformáció idején a templom a reformátusok kezére került, akik lemeszelték a falakat, megőrizve ezzel a falképeket. A 18. század eleji romosodás után újjáépítették, és különálló késő barokk harangtornyot emeltek mellé. Az utóbbi évek restaurálása során újabb falfestmények kerültek elő, köztük egy teljes Krisztológiai ciklus.

Tornakápolna – Barokk stílusú festett kazettás református templom
A Gömör-Tornai-karsztvidék egyik legbájosabb, kiemelkedő népművészeti értékkel bíró építészeti emléke. A falu neve középkori kápolna létére utal, de a gyülekezet mindig valamelyik szomszédos egyházközség leányegyházaként működött. Az 1700-as évek végéig fából készült templomot használtak, amelyet 1797-ben bontottak le. A mai kőtemplom 1801–02-ben épült késő barokk stílusban, észak-déli tengellyel. A keleti oldalhoz 1806-ban emelték a 15 méter magas, karcsú fa toronysisakkal ellátott kőtornyot. A templomhajót borító festett fakazettás mennyezet a gömöri népi barokk asztalosművészet lenyűgöző példája: ovális keretbe foglalt rombuszos háló közepén stilizált liliomok, valamint az Életfa és az Édenkerti jelenet ábrázolása. A faragott szószékkoronán a fiókáit saját vérével tápláló pelikán látható – Krisztus önfeláldozásának ősi jelképe.

Jósvafő – Tengerszem és barlang és a falu
A jósvafői Tengerszem-tó az Aggteleki Nemzeti Park egyik legszebb, mesterségesen létrehozott természeti kincse a Törőfej-völgy mélyén. A tavat a Jósva-forrás felduzzasztásával alakították ki az 1930-as és 1940-es évek fordulóján, eredetileg a Baradla-barlang villamosenergia-ellátását biztosító turbina meghajtására. A tó smaragdzöld, kristálytiszta vize a környező fák lombkoronáját tükrözi. A Jósva-forrás Magyarország legnagyobb vízhozamú hideg vizű karsztforrása, amely másodpercenként több ezer liter vizet ad, állandóan 10 °C körül tartva a tavat. A part mentén hangulatos sétányok és fa pallósorok vezetnek.

A vörös-tói barlangtúra a Baradla-barlang leghosszabb, teljes egészében villanyvilágítással kiépített szakasza: 100 perces, közepes nehézségű túra 2,3 kilométeren át, 598 lépcsőfokkal. A látogatók olyan csodákat láthatnak, mint a Sárkányfej-cseppkő, az Óriások terme és Magyarország legmagasabb, 19 méter magas állócseppköve, a Csillagvizsgáló. A barlang hőmérséklete évszaktól függetlenül +10 °C, a páratartalom 95–100%-os, ezért meleg ruházat és stabil túracipő szükséges. Jósvafő festői, patakokkal átszőtt ófaluja a piros turistajelzést követve alig tízperces sétával elérhető a völgytől.

Regisztráció: szakmaiut@oltarimult.hu
Információ: +36 20 312 5925
Részletek
- Kezdés: 2027 április 8 @ 07:00
- Vége: 2027 április 9 @ 20:00
- Összeg: Ft58000
- Esemény kategóriák: Kirándulás, Megjelenítés naptárba
- Esemény címkék:árpád-kori templom, baradla, barlang, falkutatás, freskós templom, tengerszem
- Honlap: https://oltarimult.hu/?p=2224
Szervező
- Matiné