Árpád-kori templomi örökségünk a Mecsek délnyugati lábánál
Valamennyi templom eredete a 13. századba vezethető vissza, román kori gyökerekkel. Kővágószőlős területéről már a kőkorból ismerünk régészeti leleteket. Sarlós Boldogasszony-templomának alsó toronyrésze Árpád-kori, felső szintje későbarokk. Kővágótöttös Szent Miklós-temploma a 13. században épült, mai formáját 1780-as átépítés után ...
Árpád-kori kincseink a nyugati határvidéken – A Batthyányiak nyomában
A kétnapos szakmai kirándulás központi témája a Batthyány család öröksége és az Árpád-kori templomépítészet a nyugati határvidéken. A program a magyar–osztrák–szlovén (Őrség-Őrvidék-Muravidék) határháromszög gazdag építészeti és kulturális emlékeit mutatja be.
Az 1. nap középpontjában a Batthyány család öröksége áll: a Batthyány-Strattmann-kastély ...
Kalotaszeg varázsa: a vízeséstől, a festett mennyezeten át Kós Károlyig
Kirándulásunk során Erdély szellemi és épített örökségét tárjuk fel egy időkapunk keresztül. Kalotaszeg és Torockó vidéke olyan eleven katedrális, ahol a 13. századi festett kazettás mennyezetek, az Árpád-kori templomalapok, egy római villa romjaira emelt szentély ...
Középkori templomok üzenete a Felső-Tisza-vidékén és a Szilágyságban
A kirándulás a Kárpát-medence gazdag középkori egyházi örökségét mutatja be, kilenc református és két római katolikus műemléktemplomon keresztül. A szilágysági és nyírségi templomok különleges értékei a gótikus és román kori építészeti megoldások, a 14-18. századi ...